Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-08-26 / 34. szám

KÖZLÖM Közérdekű független hetilap, a Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos ét kiadd: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és NoM Annin könyv- és papirkereskedégében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Egyik legnagyobb szerencsétlensége az emberiségnek, hogy az emberek többsége nem tud logikusan gondolkodni. Kicsinyes emberi hiúságok, üresfejü tekintélyektől elfogadott balitéletek felbillentik a józan okoskodás mérlegét, korlátozzák az objektiv Ítélkezés és elfogulatlan gondolkozás szabadságát. A már három év óta tartó világégés alatt mindenki láthatja, aki nem vak, akinek látását csendes butaság, szellemi korlátoltság el nem homályosította, hogy a kis- és nagybirtokos, kereskedő és iparos dúsan megrakott hajóján, kifeszített vitorlával vigan halad előre a világháború vizein, mig a szabott fizetésű lateiner csak fulladozik a hullámok között. A közönség nagyrésze mégis a hivatalokat megtöltő középiskolákat ostromolja, ahelyett, hogy gyakorlati életpályára nevelné fiait és leányait. Mindenki „urat" akar fiából nevelni, még az az egyszerű paraszt sem sajnálja e célra az évi 1000—1600 korona kosztpénzt, aki a háború előtt minden garast fogához vert, mielőtt kiadta és egy husz filléres pipára egy óráig alkudott, mielőtt megvette. s . Pedig milyen kicsiny urak sokan azok közül, akit a be nem avatottak azoknak képzel és milyen igazi urakat találunk olyan társadalmi osztályokban, amelyekre sok éhenkórász megvetéssel néz le. Nem az az igazi úr, aki kifogástalan szabású posztóruhában jár, de zsebe üres, hanem az, aki anyagilag független, járjon bár zsiros kalapban, foszlós szélű ruhában, vagy gatyában. Hogy több példát ne említsünk, a háború alatt a produktív pályák szerencsés osztályosai a drágaságtól híznak, gyarapodnak, a szabott fizetésüek pedig ugyanattól soványodnak, elcsenevészednek és tönkre mennek. A szabott fizetésüek hónapokig üléseznek, deputációznak, mig néhány percent háborús segélyt kikunyorálnak. Mire ők 10 percentes fizetésemelést kikoldultak, a drágaság megint 50 százalékkal emelkedett. A termelők, kereskedők, iparosok nem kérnek, kunyorálnak, hanem követelnek. „Árumért ennyi jár, alku nincs, ha nem tetszik, sajnálom. Ha még tiz percig alkuszik, husz percenttel drágább lesz." Maximálás? Arra ők többnyire fütyülnek, noha a maximálás is az ő érdekeik ápolásával történik. Pápán is a főzelékek és gyümölcs maximális ára magasabb, mint amilyen volt a bölcs árszabás előtt. Ki hát az igazi úr? Aki gazdagszik, vagy aki szegényedik, aki követelheti életföltételeit, vagy aki sikertelenül könyörög értük? Fogadják meg tehát Návay Aladár bölcs tanácsát. Neveljék gyermekeiket boltosoknak, nagyszabású kereskedőknek, müveit izlésü iparosoknak, a kor színvonalán álló, gazdasági ismeretekkel fölfegyverkezett földmiveseknek. Szaporítsák a kereskedelmi, ipar és gazdasági irányú felső polgári iskolákat. Az utóbbiakat ne fosszák meg a fejlődés feltételeitől, az egyéves önkéntesi jogtól, akkor lesz elég növendékük. Magyarország jövője függ attól, hogy a közönség e tekintetben jobb belátásra jusson és gyermekeit helyes irányban, gyakorlati pályákra nevelje. * Már három év óta nem játszott a pápai szinházban színtársulat, a közélelmezési bizottság tagjai hát egymást mulattatják. Az állatorvos már hat hét előtt bejelentette, hogy szeptember 1-ére elfogy a város zsirja. Kiderül, hogy a nagykereskedő, akit szerződés kötelezett 250 métermázsa zsir szállítására, szerzőbésbeli kötelezettségének nem tett eleget. Felszólítják ugyanezt a kereskedőt, szállítsa még a szerződésben kikötött menynyiséget. Erre a kereskedő kijelenti, hogy erre képtelen. Gondoskodni akarnak a jövő évi zsirellátásról. Erre ugyanez a kereskedő újabb ajánlattal áll elő és kötelezi magát, hogy augusztus 15-ére már szállít a városnak szalonnát zsirkiolvasztásra. Három nappal azelőtt képtelen volt zsirt előteremteni, de az új szerződés már képessé tette rá. És a közélelmezési bizottság már hajlandó volt vele az új szerződést megkötni. Pedig ki biztosította affelől, hogy ez az úr két-három hónap múlva megint nem áll elő azzal a kijelentéssel, hogy nem tud annyi disznót szállítani, mint amennyinek szállítására magát kötelezte ?Harmos Zoltán bizottsági tagnak több napi tanácskozás után eszébe jut, hogy létezik egy szerződés, mely a sertésnagykereskedőt disznóhús, zsir és szalonnának 1917 dec. 31-ig való szállítására kötelezi. Nossza, előhozzák a szerződést, kiderül, hogy Harmos Zoltánnak jó emlékezőtehetsége van. Egyik bizottsági tag, egy jogászember, az asztalra ver, a szerződésre hivatkozva indítványozza, hogy a kereskedő terhére vegyenek bármily áron a város közönsége részére sertéseket. Dr. Kende Ádámnak kell felvilágosítani a bizottságot, hogy per esetében nincs oly magyar bíróság, mely a maximális áron felüli összeget a városnak megítéli. Úgy látszik, hogy a szerződést alá-^ iró sertésnagykereskedő is megfeledkezett szerződése terminusáról, mert különben még új szerződés reményében sem ígérte volna meg, hogy augusztus 15-én szalonnát szállítani fog, miután két n&ppal előbb kijelentette, hogy erre képtelen. Kiderült, hogy háború idejében még a legkörmönfontabb szerződés sem biztosít bennünket jogainkról, mert az egyik szerződő fél, kire a szerződésből kifolyólag esetleg terhes kötelességek is hárulhatnak, a bíróság előtt mindig hivatkozhatik a vis majorra és mindig számíthat ügyének kedvező megítélésére, kivált, ha eszes ügyvédet vall. Magam is igyekezni fogok a közélelmezési bizottságban jó protekcióra szert tenni és a várossal valami előnyös szerződésre lépni. Addig, amig a szerződés reám nézve előnyös lesz, megtartom, ha pedig teher háramlik rám, a vis majorra hivatkozom és csendesen fel bontottnak fogom tekinteni a szerződést. E tréfától eltekintve, a város helyesen tenné, ha rögtön hozzálátna egy városi sertéshizlaló telep felállításához és megragadná a kedvező alkalmat és elfogadná ajánlatát annak a szakértő és megbízható kereskedőnek, aki annak vezetésére hajlandónak nyilatkozott. Tanácsos lenne még, ha a közélelmezési bizottság kiegészítené magát pár olyan értelmes asszonnyal, aki városi zsírral kénytelen főzni. De ne bő kék selyem szoknyás hölgyet válasszanak be erre a célra, hanem olyan tisztességes, szegény nőt, aki a frontmögötti háború minden nyomorúságát átéli. Akkor talán lesz idejekorán jóminőségü zsir. * A minap a várkertben sétálván, láttam egy sereg leánykát, akik két apáca