Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-08-19 / 33. szám
XXVII. évfolyam. Pápa, 1917 augusztus 19. 33. szám. i I i-i —irrm n -i ri-in ni r - i ii—r "Ti nf nrt r n —i f"Trr rrr in-r' jirr-|.iiriC *"CuWiMf>t —n » <i .utii í Közérdekű fűtetlen hetilap, s Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Laptnlajdonos és kiadó; Hirdetések és Nyilt-terek Ugrés* érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Laptnlajdonos és kiadó; felvétetnek a kiadóhivatalban és N&bel Árain Egyes szám ára 30 fillér. P0LLAT8EK FRIGYES. könyv- és papirkereskedésében. Jönnek a színészek! Jönnek a színészek. Talán már útban is vannak. Bizonyos, hogy nemsokára itt lesznek. Uj színeket, uj hangokat, uj formákat hoznak egyhangú kisvárosi életünkbe. A pacsirtaszó túlharsogja majd a képzeletünkben folyton hangzó ágyú dübörgését. A pápai színházban, hol az árnyékkép oly sokáig kiszorította a valódi, élő művészetet, három évi száműzetés után elfoglalja jogos helyét a magyar színművészet, felhangzik a magyar dal, megcsendül a világ leggyönyörűbb muzsikája: a magyar beszéd. Azért köszönti szeretettel minden műbarát az érkező színészeket és örül jövetelüknek. A közönség műveltebb része már valósággal éhezik jobb szini előadásokra. Mi mindig magasabb szempontból fogtuk fel a színészetet. A testet, lelket ölő, idegeket széttépő életküzdelem közepette a tömegléleknek időnként szüksége van üdülésre, hogy a felajzott idegek túl feszültsége a rendes mértékre csökkenjen, a lélek felkorbácsolt nyugtalansága lecsillapodjék. Ezt az üdülést, ezt a lecsillapodást és a napi gondok feledését sehol sem találjuk meg olyan mértékben, mint a színházban. Azért a leghülyébb operett is tisztább, nemesebb szórakozást nyújt, mind a szokásos élvezetek: a bor, sör és kártya. Aki szereti a színházat, az megkedveli a zenét és egyéb művészeteket, később pedig a könyveket is. A művészet- és könyvbarátok mindig a legjobb emberek. Bár a városok és államok vezetésére csupa olyan embereket választanának meg és neveznének ki, akik szeretik a művészeteket és könyveket! Akkor a városok és államok igazgatása sokkal bölcsebb és igazságosabb volna. Már a régi görögök belátták, hogy a művészet milyen nemesítő hatást gyakorol az emberi lélekre. Barbár számba ment, aki nem értett valami hangszerhez, vagy nem konyított a művészethez. A legkomolyabb államférfiak is tanultak ifjúságukban táncolni, énekelni és valamely hangszeren játszani. A rómaiaknál is műveletlennek tartották azt az embert, aki nem ismerte alaposan a latin filozófusokat, történetírókat, orátorokat és költőket. Az összes müveit államok kormányai nem hiába támogatják nagy szubvenciókkal a színházakat. Az állami segély azonban mitsem használ, ha a műértő és műkedvelő közönség nem támogatja a színészetet és sötét árnyékot vet valamely város közönségének műveltségére, ha falai között egy jó színtársulat rossz napokat lát. Pápa város lakóin nem múlott, hogy színházába három évig nem eresztették be a szinészeket, hogy a mozi, a kakuk belerakta tojását a színészet fészkébe és kiszorította egyedül jogos lakóját. Befogadták a tótot a házba, aki azlán ki tessékelte a gazdát. Igaz, hogy utóbbi időben nem is jelentkeztek olyan színtársulatok, melyek a pápai fejlett izlésü közönség műigényeit ki tudnák elégíteni. A szinügyi bizottság tehát addig várt, mig magasabb színvonalú színtársulat pályázik ismét kicsiny, ütött-kopott színházunkra. Dr. Patek kitűnő rendező talentuma, országosan ismert műértő hírneve elég garanciát nyújt arra nézve, hogy nívós színtársulattal, kitűnő modern repertoárral vonul be hozzánk és hogy a viszontlátás úgy a publikumra, mint az igazgatóra nézve kellemes lesz. Az eddigi jelek arra vallanak, hogy az igazgató anyagi tekintetben kedvező szini szézonnak nézhet elébe, amennyiben a színházban már eddig igen sok jó helyet kibéreltek. A közönség műpártolását bizonyára nem fogja befolyásolni színházunk nézőterének elhanyagolt állapota. A három éves mozikorszak, meg a moziközönség, mely bizony nem kizárólag a finom úri szalonok látogatóiból verődik össze, alaposan megrongálta az ülőhelyeket, úgy hogy az üres színház bizony siralmas képet nyújt. No de majd a kedves fiatal hölgyek, a bájos, üde arcok, az elegáns toálettek és a közeledő béke édes reménye széppé fogják varázsolni a moziközönség egy része által elrútított színház képét. A színészek és a remélhetőleg szép, fiatal színésznők remélhető jó, művészi játéka el fogja feledtetni a meg nem felelő miliőt. A kép szép marad, ha kerete nem is szép. A színészeknek nem szabad túlzott reményeket táplálni. Hiszen ők is tudják: „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz". El kell készülniük nehézségekre, melyek itt rájuk várnak. A lakás és élelmezés tekintetében az első napokban nagy nehézségekbe fognak ütközni. De ne feledjék, hogy mindnyájan, akik itthon töltjük is időnket, állandóan háborúban élünk. Jólelkű műkedvelők, akik ráérnek és akiknek sok barátjuk és ismerősük van, bizonyára kötelességüknek fogják tartani, e súlyos időkben körünkbe érkező kedves vendégeinknek, a magyar művészet e lelkes truppjának, segítésére sietni e tekintetben. Szívesen köszönti őket Pápa művelt közönsége, különösen a lelkes hölgytársaság. Reméljük, hogy a szézon végén olyan kellemes emlékeket fognak magukkal vinni a mielőbbi örvendetes viszontlátás reményében, amilyen örömmel fogadjuk a szézoiT elején őket. v. i. A sertéshizlaiás, A kenyér után a legfontosabb a zsir . . . Kenyerünk lesz, most már az a legfontosabb kérdés: lesz-e elég zsírunk? Ez a legfontosabb kérdés és bárha azt mondják, úgy állítják, hogy nem is az egész országra nézve, egyformán fontos kérdés ez, mert egyes helyeken, ahol kizárólag kenyérből és zsírból él a lakosság, nem lehet egy kaptafára húzni más vidékkel, ahol az év nagy részét burgonyán és zabkenyéren éli át a lakosság: az egységes rendezés és a zsirszükségletnek egységes biztosítása azért mégis országos kérdés, a legnagyobb, a legsúlyosabb jelentőséggel. A mult évi kámpány elején Pallavicini György őrgróf intézett a sertésh'zlalás és zsirbiztosítás szabályozása iránt kérdést a kormányhoz. Intenciója az ügyhöz méltó volt, és javaslatai ha akkor már érvényesülésre kerülnek: ma egy nagy gonddal kevesebb volna már. Semmi sem történt, ami ezt a nagy kérdést közelebb hozta volna a megoldáshoz és ma ismét ott tartunk, hogy az évadnak tizenkettedik órajában ismét csak kezdenünk kell: ismét csak azon törjük a fejünket, hogyan, miként oldassék meg ez a nagy kérdés. Mezőssy Béla földmivelésügyi miniszter teljesen áthatva ennek a kérdésnek nagy jelentőségétől, most már semmiképpen sem akarja tűrni azt, hogy félrendszabályokkal, alkalmi — úgynevezett átmeneti —- intézkedésekkel rendezzék a dolgot. Az igazi rendezésnek, szabályozásnak ezt az „elütését" nem türi és az összes érdekeltségek meghallgatása
