Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.
1916-03-05 / 10. szám
— A Pápa városi és vidéki Takarékpénztár közgyűlése 1916. évi március 12-én lesz, de nem 7 212 órakor, mint a nyomtatásban megjelent "mérlegen tévesen áll, hanem V 211 órakor. — ALloyd közgyűlése. A pápai Lloyd kereskedelmi társulat f. hó 5-én — ma — délután 3 órakor saját helyiségében évi rendes közgyűlést tart. — A hadifoglyok megrendszabályozása. A hadifoglyok, különösen pedig a moszkálik, az utóbbi időben nagyon otthoniasan kezdték érezni magukat és sokat megengedtek maguknak. Napirenden volt, hogy csoportokba verődve csavarogtak az utcákon, a félreeső pálinkás butikokat előszeretettel látogatták, vasárés ünnepnapokon pedig a környékről is beszállingóztak és itt a legkedélyesebben korzóztak, megengedvén maguknak az aszfalton mindazon kisded örömöket, melyeket békés időben a bakagyerekek a szieztázó cselédnéppel. Egy nagyon bölcs és szigorú alispáni ukáz véget vetett ennek az idillikus állapotnak és az alispáni rendeletre tegnap ráduplázott az állomásparancsnokság, mely közölte a rendőrséggel, hogy a mai naptól kezdve őrjáratokat fog cirkáltatni az utcákon és a csavargó, vagy magukat igazolni nem tudó hadifoglyokat, akiket italmérésekben is találnak, letartóztatják, munkaadójukat kinyomozzák és amennyiben beigazolást nyer, hogy a munkaadók nem tartják kordában a hadifoglyokat, ismételt panasz esetén megvonják tőlük a fogoly munkásosztagot. És ez rendén van, mert adassék meg ugyan a hadifoglyoknak minden jog, de semmi kedvezmény, ami nem dukál. — Az öreg népfölkefők kiképzése. Az öreg népfölkelők bevonulása előtt helyénvalónak láttuk, hogy a lap első helyén szóljunk azoknak a szivéhez, akik az öreg népfölkelők kiképző elöljárói lesznek. A jóérzésű tisztekhez és altisztekhez fordultunk, hogy ne felejtsék el, hol vannak a „katonás bánásmód" határai azokkal az öreg újoncokkal szemben, akik egy hosszú életnek már sok törődésére és munkájára tekinthetnek vissza. Egy véleményen vannak velünk a hivatalos körök is, mert — mint halljuk — a honvédelmi miniszter rendeletet küldött az összes pótzászlóaljparancsnokságokhoz s utasítást adott, hogy az öreg népfelkelőket hogyan képezzék ki. A rendelet szerint a kiképzést idősebb, higgadtabb, jómodoru, intelligens altisztek és önkéntesek fogják vezetni, akik a katonai kiképzés mellett nem fognak megfeledkezni a méltányosság szempontjáról sem és az öreg népfölkelőket a korukhoz illő elbánásban fogják részesíteni. — Mészköliszt szállítás. Pápa városa az utak helyreállítására pályázatot hirdetett mészkőliszt szállítására. Erre a pályázatra egyetlen ajánlat érkezett és pedig Krausz I. budapesti gyárostól, melyben kijelenti, hogy a mészkőlisztet vaggononként 320 koronáért hajlandó szállítani. A városi tanács a cég ajánlatát elfogadta és értesítette, hogy 4 kocsirakomány mészkőlisztet azonnal szállítson a város részére. v — Uj cipőtalptalálmány. Egy igen praktikus találmányra kapott szabadalmat Albrecht Gyula, a helybeli Műtrágyagyár főgépésze. Találmánya szakkörökben nagy szenzációt keltett, amennyiben a cipőtalp tartósságát kiszámíthatlan időre biztosítja. Egészségi szempontból is nagy előnye van ezen találmánynak, mivel vizhatlansága folytán a cipőt szárazon tartja. Amint értesülünk, Albrecht Gyula feltaláló legközelebb városunkban ezen cipőtalpak gyártását megkezdi. Szakkörökben szenzációs találmánynak tartják. — Köszönetnyilvánítás. A Pápai Közgazdasági Bank 50 koronát adományozott a Pápai Izraelita Ápolda céljára. A kegyes adományokért ez úton mond mély köszönetet Steinberger Lipót elnök. — A Pápai Ipartestület évi rendes közgyűlését folyó hó 19-én — határozatképtelenség esetén f. hó 26-án — vasárnap délután „.2 órakor tartja saját helyiségében. Tárgysorozat: 1. A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 2. 1915. évi zárószámadások. 3. A testület mult évi költségvetésének megállapítása. 4. A folyó évi költségvetés megállapítása. 5. Az előző évi tagsági díj hátralékok elbírálása. 6. Indítványok. 7. 1 ügyész, 1 jegyző, 30 rendes-, 10 pót előljárósági- és 3 számvizsgáló tag választása. — Az izr. népkonyhára újabban adakoztak : Közgazdasági Bank 300 K; Vida Sándorné szül. Blau Annus (Budapest) 150 K; dr. Kreisler Károlyné 20 K; Guth Sámuel, Drach Adolf, özv. Salczer Dávidné, Kohn Józsefné, Klein Mórné, Herz Vilmosné 10—10 K; Gestáttner Izsák 5 K; Deutsch Hermann 2 K. — Adományok a katonai menházra. A Hadi Rokkantak és Árvák Menház Egyesülete javára utolsó kimutatásunk óta a következő adományok jelenttettek be: Közgazdasági Bank 1000, P^pai Önsegélyző Egyesületi Szövetkezet 500, Harmos Zoltán takptári igazgató 500, pápai felsővárosi olvasókör 500, pápai alsóvárosi olvasókör 200, Ötvös Sándor 200, Breuer Lázár 200, Herrmann Tivadar 100, Gedey József 100, Weltner Manó 100 korona. A bizottság a nagylelkű adományozóknak hálás köszönetét fejezi ki. Az eddig hirlapilag közölt adományok öszszege 32466'12 korona. — Nem szabad élelmiszereket küldeni a táborba. A kereskedelmi miniszter tudvalevően ismételten kimondotta, hogy a tábori postához szóló csomagokban élelmiszereket küldeni nem szabad, mert mire azokat a címzettek megkapják, már rendszerint élvezhetetlenek s ha mégis elfogyasztatnak, betegségeket okoznak. Annak újból hangsúlyozása mellett tehát, hogy a hadvezetőség katonáink kellő élelmezéséről gondoskodik s így azok részére élelmiszereket küldeni felesleges, ismételve felkéri a postaigazgatóság a közönséget, hogy a tábori postákhoz szóló csomagokban élelmiszereket ne küldjön, hanem csak hadfelszerelési és ruházati cikkeket, szivart, cigarettát, dohányt, pipát, szivarvagy cigarettaszipkát, benzinmentes kanócos öngyujtószert és esetleg mézet, ha ez utóbbi szilárd ón- vagy bádogtartályban légmentesen el van zárva. — A Magyarországi Munkások Rokkantés Nyugdíjegylete központi választmánya tegnap tartotta meg rendes havi ülését pákai Kölber Alajos kocsigyáros elnöklete alatt. A zárószámadás szerint az egylet 1915-ben 1,791.714 K, 1903 óta 6,614.999 K-t fizetett ki rokkantsági-, árva- és özvegysegélyek, valamint végkielégítési segélyek cimén. A segélyezett rokkantak (köztük hadirokkantak is) száma 4001, az árváké 1060 (köztük 37 hadi árva). A fizető tagok száma meghaladja a kétszázezret, tavaly 4130 tag iratkozott be. A törzsvagyon 1,608.275 koronával 14,246.826 koronára emelkedett. Az egylet az eddigi három hadi kölcsönre hat millió koronát jegyzett. Alapító tagokul az elmúlt évben Újpest városa, Fetser Antal győri püspök és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank léptek be. Kérjük az emberbarátokat, hogy ezen humánus egylet terjedését elősegíteni s azt erkölcsileg támogatni kegyeskedjenek. Hálanyilatkozat. Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, kik drága halottunk temetése alkalmával mélységes nagy bánatunkat enyhíteni kívánták, fogadják ez úton hálás köszönetünk nyilvánítását. Pápa, 1916 február 3-án. Szőllősy Miklós és családja. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Febr. 28. Kecskés János molnársegéd és neje Molnár Katalin leánya: halvaszületett. Márc. 1. Laluk Pál kőmives és neje Kutasi Klára leánya: Klára, rk. — Ney Viktor kereskedő és neje Eisler Jolán fia: Tibor, izr. Márc 2. Mikóczi Ferenc napszámos és neje Kutasi Juliánná fia: Sándor, rk. Meghaltak: Febr. 26. Kölkedi Anna napszámosnő, rk., 36 éves, szivbaj. Febr. 28. Verrasztó János kanász, ev., 52 éves,, agyvérzés. — Neiner Imre napszámos, rk., 72 éves,, aggkór. Febr. 29. Gondi Ferenc, rk., 2 éves, tüdőlob. Márc 1. Csejtei Sándor, rk., 15 éves, szivbaj. — Dr. Bodola Gyuláné Szőllősy Émilia, főgimn. tanár özvegye, ref. 20 éves, agyhártyalob. — Mórocz Józsefné Kovács Rozália földmivelőnő, 66 éves, tüdőtágulat. Márc. 2. Balog Endre, rk,, 13 hónapos, tüdőlob* Házasságot kötöttek. Febr. 27. Mayer József harangozó, rk. és VajdaMária, rk. Febr. 29. Túrák János molnár, ev. és Balogh Etelka, rk. Pápa, 1916. Főiskolai könyvnyomda. Használjunk hadisegély-postabélyeget! wigysaertan baváit a harctéren küzdőknél általáWa mindönkinél niit légjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés meghttléé, rheuma, köszvény, influenza, torokmail- éa hátfájás stb. eleteiben ' Dr. Bíohter-féle Horgony-Líniment. •aprici •ompoa. Horgony-Pain-Expeller pMéfe. ÜTérfé TL --80, 110, r—„ Kaphat* gyógyszertárakban vagy kSmt- a lenül as „Arany oroszlánhoz nlm—tl • Dr. Richter-féle gyógyszertárban, Prága I, Elisabethstr. 6. Naponkénti szétküldés. Ház-eladás. A Laki-utca 26-ik szám alatt levő ház = üzlethelyiséggel = eladó, esetleg bérbe is adó. Bővebb tudósítást lehet nyerni Fischer Viktor Győr, teherpályaudvar. A kispodári gazdaságban nemes tözvessző-dugyány lOOO-enként 6 koronájával kapható bármily mennyiségben. A rendelés előjegyeztetendő. Egy elegáns gibk hozzávaló szerszámmal legjobb állapotban ugyanott eladó.