Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-09-17 / 38. szám

PÁPAI Ö 11 Ö V V Közérdekű független hetilap, EI Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptól aj donos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyiít-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Esterházy Jenő gróf. — Irta: Kemény Béla városi tanácsos. — Amikor, jó régen, legeslegelőször hallottam arról, hogy van olyan pillanat, amelyben egy embertársunk életerőtől sugárzó arculatára egy pillanatra kiül a mulandóság képe és mi ép abban a pillanatban nézünk a szemébe, ezt észrevesszük, meglátjuk és tudatára jutunk annak, amit láttunk — mosolyogtam és azt mondtam, az ilyen állítás nem más, mint egy izgága idegrendszernek a bölcselkedés utján való megtévelyedése. Gondolkodtam e képzelet szülte tünet, mint felállított filozofiai tétel felett és elkezdtem okoskodni. Ha ez áll, akkor az ellenkezőjének is állania kell és az emberi ábrázatnak voltaképen és valójában egy olyan keretnek kell lennie, melyben a végzetnek, egyéb és mindennemű jövendőbeli rendelkezései nek képét is el kell helyezni és a mindenható alkotó erőnek minden látó szemet fel kell ruháznia, ha többre nem is, de legalább egyegy pillanatra, azzal a képességgel, hogy a végzetnek ezt a rendelkezését is meglássa embertársa arcán abban a pillanatban, melyben azt a sors arra vetíti. Miért éppen csak az elmúlásnak és ne az élet egyéb jövendő megnyilvánulásainak is legyen meg az a tulajdonsága, hogy arculatunkra vetíthető legyen. Miért láthassa meg az emberi szem embertársa arcán csak a sötét éjszakát és miért ne a derűs napfényt is . . . * * * Hát bizony az már nagyon régen volt, hogy én azt az oldalüléses, nyitott kis társas kocsit láttam a várkastélyból kirobogni, rajta a kis grófokkal, amint mi azon időkori gyerekek a nagy Esterházy Pál gróf magas családjának fiatal hajtásait neveztük. Nagyon szerettük a kis grófokat és bár sohase voltunk közelükben, mindenikünknek meg volt mégis a maga saját külön kedvence közülük. Amint a kocsi előttem elrobogott, szemeim a kis grófok legcsendesebbje, leghiggadtabbja és legnyugodtabbjának szemeivel találkoztak ; meg voltam bűvölve az arcvonások nemességétől, a szemek jóságos viszfényétől és a kis gróf egész lényének méltóságos voltától. Aztán nem láttam többé az én kis grófomat, de az a felcikázó villámszerű gyermekkori találkozás nyomot hagyott lelkemben és megérlelte bennem azt a tudatot, hogy belőle nem csak fő úr, hanem úri fő is leszen és mintha sejtettem volna, hogy eljövend még egy idő, melyben egymással találkozunk ... És a bennem megérlelődött tudat ténnyé, sejtelmem valóra vált. Negyvenöt esztendőnek viharai és napsugarai vonultak el azon gyermekkori találkozás óta fejem felett, de a praedestináció, melyet az akkori kis gróf arcvonásaiból, szemeiből és egész lényéből kiolvastam, elkövetkezett és a gyermekkori találkozás szinterén találkozom az én kis grófommal, mint ma már nemcsak korra, de erényei, nemes tulajdonságai tekintetében is nagy gróffal. Itt vagyunk a gyermekkori találkozás pontján mind a ketten: Ő mint dicső főura és én — mint legalázatosabb szolgája szülőföldem, Pápa városának. Ezzel az én logikai következtetésem beigazolást nyert. Új Főurunk, gróf Esterházy Jenő úr őméltóságának lelkünkben mélyen őrzött emlékű atyja, néhai gróf Esterházy Pál idejéből számos polgártársunk van még életben, kik áhítattal gondolnak vissza arra az időre, midőn még az Ő főúri égisze alatt haladt városunk. És most nekünk, kortársaknak adatott meg a szerencse, hogy új főurunk, gróf Esterházy Jenő úr őméltóságának kezeiben és bölcsességében láthatjuk és tudhatjuk városunk jelenét és jövőjét. Körünkben és közelünkben léte azt a jóleső biztonságot érezteti velünk, amit egy összetartozó családban a diligens páter familias jelenléte kelt a családtagok szivében. És ha magas főurunk kiesfekvésü várkastélyának ablakából kitekint, vagy a város utcáin elhalad, avagy a város közönségével érintkezésbe kerül, megláthatja, megtudhatja, megérezheíi azt, hogy itt minden igazi pápai lélek tüze feléje és érte lobog és minden érző szív iránta és jóvoltáért dobog. Üdv! Üdv! Háromszoros üdv mindnyájunk szivéből és ajakáról városunk szeretetet vető és szeretetet arató új, kedves főurának! Rekvirálnak! A rekvirálási rendeletet ma már országszerte ismerik és országszerte természetesnek találják a kormánynak ezt a rendelkezését. Rekvirálnak. Tavaly, amikor először került sor ilyen rendelkezésre, sokfelől nagy volt a megütközés és idegenkedés, bárha a sajtó már hónapokkal előbb nyíltan sürgette, követelte a rekviráiást, a közben tett tapasztalatok alapján. Az idén? Már nem is kellett sürgetnünk. Tudtuk, hogy elkerülhetetlen az ilyen intézkedés, vártuk, kívánatosnak tartottuk. Bárha nem ebben a formában — amint ezt alább külön meg is mondjuk. Más rendeletet vártunk. Most meg is kaptuk. A rendeletet, amely nem jelent különösebb terhet senkire s egyforma mértékkel alkalmazza az elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket mindenkire, akinek valamelyes vonatkozása van e rendelettel. Nem lehetetlen, — és ez is természetes — hogy azért sokan, igen sokan vannak, akik mégis idegenkedéssel, ellenszenvvel fogadják ezt az intézkedést, ezt a rendeletet. Vannak, akik ma, a háború harmadik esztendejében sem emelkedtek fölül a maguk korlátoltan szük látókörén és eszmekörük horizontja sem terjed az önző érdekek határvonalán túl. Vannak, akiknek ez a rendelet, akárcsak a többi háborús gazdasági rendelet, súlyos terhet, szerintük elviselhetetlenül súlyos terhet jelent. Vannak ilyenek és ezek azok, akik még ma sem értették meg, mi az a világháború, a világháborúban a mi saját külön küzdelmünk, magunkért, ezért a mi országunkért. Ezek azok, akik csak úgy „páholyból", a nyugalom és megszokottság Kemény (^yula cipészüzletében