Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-09-17 / 38. szám

kényelméből, jóllakott nézőkként figyelik, mi történik körülöttünk, unják a harctéri híreket és gyűlölik a rendeleteket, amelyek egy-egy újabb csorbát ejthetnek a kényeimen, nyugalmon, étlapon és emésztésen. Vannak ilyenek és állapítsuk meg, oly kevesen vannak, hogy meg sem érezzük. A rendeletek zaklató hatását annyiban sem érzi a polgárság, mint a béke idején megjelenő rendeletek hatását, mert természetesnek találja azt, hogy a polgári front is felsőbb vezetés alatt áll most és a polgári szabadság, az egyéni érvényesülés módjai is korlátozvák, amikor egységes vezetés alá került minden, egyazon célért, a háború céljáért. Égy szóval sem mondjuk azért, hogy ahány intézkedés, rendelet így megjelen, az mind remekbe való munka és bírálat nélkül megállja a helyét, mindenben megfelelő. Rengeteg alkalma volna a kritikának és ki tudja, hány esetben sokkal üdvösebbek lehetnének az eredmények is, ha már előzetesen is hozzászólhatnának, kritizálhatnának az érdekelt és hozzáértő szakkörök és a sajtó, a közvélemény. De bizonyos az is, hogy annyi a magánérdek és ez érdekeknek a leggyöngédebb érintésre is, annyi a vélt és igaz fájdalom, a jaja, panasza, hogy az igazán korcs rendeletek még azok volnának, amelyekben érvényesülhetnének ezek a kifogások — egyesek javára, a köz kárára. Nem, ebből igazán nem kérünk és legyen bár mégannyi panasza, kifogása az egyeseknek: nekünk fontosabb, mert mindenekfölött való a köz, az ország érdeke. Annyit azonban mindenesetre elvárhatunk és joggal el is várunk, hogy ha már így van, ahogy van, ha változatlan hevességgel tart ez a rettenetes világbirok : akkor érvényesüljön minden újabb rendeletben az a tapasztalat s okulás, amit e két év alatt szereztünk. A háború gazdasági céljait szolgálják e rendeletek, de tekintettel kell lenni a jövőre is, a béke idejére, arra, amiért katonáink küzdenek, véreznek és amiért mindnyájan küzdünk, áldozunk. Meg kell őriznünk, ha lehet, fokoznunk erejét a nemzeti termelésnek, mezőgazdaságnak, iparnak, kereskedelemnek és erre tekintettel kell lenni még a háborús rendeletekben is. — Most — a rekvirálási rendelet fekszik előttünk. Az egész ország egész közönségét érdeklő nagyjelentőségű rendelet. Konstatálhatjuk, hogy a mult évi rendelet tapasztalatainak némi felhasználásával, érvényesítésével készült és idejében jelent meg. Legfőbb kötelességünk vele szemben, hogy minden betűjének szigorú betartására figyelmeztessünk mindenkit, akit illet. Termelőt, kereskedőt, iparost, fogyasztót egyaránt. Az azután más lapra tartozik, hogy bár idejében jelent meg ez a rendelet és alapjában jelentkeznek a mult év tapasztalatai — legalább ami a rendelet kiadását illeti — tényleg, a részletekben megdöbbentő hibái is vannak ennek a rendeletnek. Érthetetlen, hogy miért bízatott a rekvirálás elrendelése a törvényhatóság első tisztviselőjére, annak „legjobb belátására" — ami a rekvirálás időpontját és elrendelését illeti? Miért nem rendeltetett el a rekvirálás imperative az egész országban, most azonnal, kivétel nélkül ? Miért ád ez a rendelet alkalmat a kézen-közön való gabonaeltüntetésnek, még most, még „idejében", mielőtt az alispán még elrendeli a rekvirálást? Vagy nem tanultunk már eleget a mult évben és nem okultunk a tapasztalatokból? Egyenesen ráuszítják az emberek egy részét a visszaélésre, hogy a másik része azután koplaljon és szidja a H. T.-t, a kormányt, a malmokat, a péket — de kenyérhez azért mégse juthasson ? Ha rekvirálás — akkor legyen általános és azonnal. Az ilyen felemás dolgoknak nincs célja. Rendelje el a rekvirálást a kormány, végrehajtója legyen a belügyminiszter, azzal az eréllyel, amely e téren eddig is kitűnően bevált és hajtsa végre most, azonnal. Egyformán alkalmazva mindenkire most, késlekedés nélkül, az egész országban. így azután rend lesz és lesz — kenyér is. zt

z. KARCOLAT a mult hétről. Valahogy csak lesz! Ha valaha, úgy a mostani viharos és háborús időben bevált azon régi magyar közmondás, hogy „sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna". Ez amolyan delfi jóslásszerü mondás és sokan úgy magyarázták ezt, hogy „ha akarom vemhes, ha akarom nem", de tekintve a háború folyamán tapasztaltakat, határozottan arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy „valahogy csak lesz". Erre, jóllehet, a pesszimisták azt morfondírozzák magukban, hogy igenis, valahogy lesz, de a „lesz"-nek szomorú vége „lesz". Nos, hát mi nem ezen az állásponton vagyunk és hogy nem vagyunk, erre a kijelentésre most már hivatkozhatunk ; mert aki most már nem velünk tart, az nem bizik, hogy a háború végét járjuk és a győzelem nem a mi javunkra szól, azt most mi fogjuk a szanatóriumba küldeni, amint azok küldtek bennünket akkor, amidőn dacára, hogy beborult felettünk a láthatár, folyton azt hangoztattuk, hogy „majd kiderül". Nos, hát nem derült ki ? Napról-napra jó és biztató híreket kapunk az összes harcterekről. Bolgár és német szövetségeseink mértföldes csizmákkal futamítják meg a „cine mintye" gazembereket, az erdélyi harcokban pedig a „cine mintyek" már jobbra-balra nézegetnek, hogy hol bújhatnak ki a kelepcéből, mert meg vagyunk győződve, ha nem sietnek kifelé az irhájukkal, akkor összeropogtatjuk a csontjaikat. Egy székely menekült, kivel volt alkalmunk a legutóbbi napokban erről a rablóbandáról beszélgetni, úgy székely-magyarosan úgy nyilatkozott erről a betyár támadásról, hogy ez a cine mintye nemzet is úgy meg fogja bánni ezt a „gané" viselkedését, mint „az a kutya, amely hetet kölkezett". Egyelőre eddig van! Ami ezután következik, azt nem tudhatjuk, de hogy a kedélyek az utóbbi időben lecsendesedtek és jóleső reménnyel várják a háború befejezését, az tagadhatlan. Ma már sokan a háború végét „rövidesen" jósolják, de minthogy mi már ezt többször jóhiszemüleg jósoltuk és ha tőlünk függött volna, akkor már a mult év karácsonján végének kellett volna a háborúnak lenni, így nem jósolunk többet, de szívesen velük érezünk azokkal, kik ezzel a rövid terminussal már megbarátkoztak. Annyi tény, hogy a háború közeli végét jóslóknak mostanában van sok támaszpontjuk és bizonyos tekintetben indokolni is tudják reménységüket, de minthogy ebben a háborúban sok mindent megtanultunk és sok minden egyenes dolog tótágast állt, szóval, mint mondani szokás, a háború sok minden esélyeknek van kitéve, ennek folytán a mi részünkről a rövid terminust elfogadjuk, de nem garantirozzuk, hanem igenis koncedáljuk, hogy „most már valahogy lesz", még pedig nem oly értelemben, amint azt az optimisták magyarázni akarják. Mert hát akárki hogyan gondolkozik, mégis csak más nóta járja most, mint néhány hónappal ezelőtt. Akkor uton-útfélen búvalbélelt arcokkal találkozott az ember és a háború végéről még álmodni sem mertek és folyton a románokat emlegeték, hogy ezek fogják vesztünket okozni, most azonban az egész ügy „kontra" lett. Ma már azt is hangoztatják, ha a rumunyokat összetörjük — amire az Isten segedelmét kérjük — akkor közel állunk ahhoz a régi jelszavunkhoz, hogy „finita la komédia", így beszélik ezt széltiben, hosszában, utonutfélen. És ebben a leszögezésben, mi most már nem búval, hanem reménnyel bélelve, azzal végezzük a heti krónikát, amint kezdtük, hogy most már: „Valahogy csak lesz!" Frici. Az hirlik . .. Az hirlik, hogy Pápa városa a közélelmezési frontot nagy áldozatok áron, de fenntartja. Az hirlik, hogy Pápa városa sok tekintetben a front mögött kénytelen tartózkodni. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk az adójavaslatok zárótüzében a helyét erősen tartja. Az hirlik, hogy a polgármester a város lakosságának élelelmiszer utánpótlásáról gondoskodik. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány a háború tartamára a büntetés pénzeket lehetőleg minimálta. Az hirlik, hogy a rendőröknek a záróra óta sok éjjeli fedezéket ki kellett üríteni. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság jelenleg a burgonya frontot erősen védi. Az hirlik, hogy a szinügyi bizottság a szinházi frontot feladta. Az hirlik, hogy Pápán nem nehéz a megélhetés, csak drága. Az hirlik, hogy Pápán a dohánytőzsdéket kiürítették. Az hirlik, hogy Pápán a sörivók fogyasztási frontját erősen benyomták. Az hirlik, hogy Pápán az erdélyi menekültek a galíciai menekültekkel nem egy konyhán étkeznek. Az hirlik, hogy Pápán sokan vannak, kik az üzlet érdekében meggazdagodtak. Az hirlik, hogy Pápán a hatósági mészárszékekben előjegyzéseket csak illetékes helyről honorálnak. Az hirlik, hogy Pápán az országos vásáron a vevők túlnyomó erővel állottak szemben. Az hirlik, hogy Pápán az aprópénz alá van aknázva. Az hirlik, hogy Pápán a lókórházakban a hátsó védővonalat önkéntes ápolónők fedezik. Az hirlik, hogy Pápán a legrégibb korosztálybeli harangokat is besorozták. Az hirlik, hogy Pápáról a tikászok a falukba menekültek. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházakban kormányválság van készülő félben. Az hirlik, hogy a darutollas legények frontján semmi említésre méltó esemény nem adta elő magát. Az hirlik, hogy a libatollas legények a rongy frontot erősen tartják.