Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-09-03 / 36. szám

PAPAI HOZLONv Közérdekű független hetilap, B Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. ! Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos POLLATSEK és kiadd: FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. A pápai hadiárvák. Mi van a pártfogó intézménnyel? Háború előtt annyira békében éltünk, hogy senkinek sem jutott eszébe háború esetére intézményeket szervezni. A háború személyi következményeivel nem számoltunk és ennek folytán a Vöröskeresztet kivéve nem volt háborús szervezetünk. A háború kitörése után nyilvánvalóvá lett, hogy mily sok teendő vár a hatóságokra és társadalomra egyaránt. Behegeszteni oly sebeket, amiknek kezeléséhez nemcsak anyagiakra van szükség, hanem igazi emberszeretetből fakadó munkára is. A rokkantakat, a vakokat kezelésébe vette az állam. Kiterjesztette föléjük még akkor segítő karjait, amint véget ért a testi szenvedésük. Pártfogásába vonta úgy, hogy a rögtön rendelkezésére álló új intézményeivel mentesíthette a rokkantakat a lelküket nyomasztó jövő kérdéseitől. Gondoskodás történt a háború legszerencsétlenebbjeiről, azokról, akiknek apjuk, életüknek vezérlője elesett a becsület mezején, s árván, elhagyatottan hagyta a családját. Rengeteg gond szakadt az anyára, akinek férje elesett. Sújtja a gyász, mert hiszen az érzéseknek parancsolni nem lehet. A legtöbbjét bántja az anyagi gond. Mindegyik oly tényező, amely leköti a szegény asszonyok gondolatait. Pedig külön gondot követel még a gyerek, aki nem pusztulhat el a más gyötrődések miatt, akinek fölnevelését nem szabad csupán a meggyötört, támasz nélkül álló anya gondjaira hagyni. A gyermek fölnevelése nemcsak a szülő kötelessége és öröme, hanem a társadalomé, a nemzeté, az országé, amelynek most éber szemekkel kell őrködnie, hogy a harctereken úrrá vált pusztulás ne jusson tovább, s legyen mód a vérvesztés pótlására, a nemzet erősítésére. Az irásos rendelkezések, fölhívások, amelyek a hadiárvák érdekében megjelentek, ennek tudatában láttak napvilágot. Pápán több hónappal ezelőtt hívták föl a társadalmat, hogy vállalkozzanak emberbarátok, akik átérzik a nagy és nemes feladatot, pártfogói tisztségre. Nemrég a vármegye árvaszéki elnöke is ebben az irányban felhívást intézett a vármegye lakosságához. Vegyék gondjaikba a hadiárvákat, lássák el jó tanácsaikkal, irányítsák azok nevelését, egyengessék a járatlan gyermek, s annak érdekében cselekvő özvegy útjait. A felhívásnak, különösen a tantestületek körében meg volt a kívánt eredménye. Jelentkezés történt, pártfogó lenne, de a működést mindez ideig még nem kezdték meg. Pedig hadiárva is van sok, akik gondozásra szorulnak, tekintet nélkül arra, hogy folyik-e még a háború vagy sem, s míg a háború tart, a számuk egyre növekszik. Az lett volna alkalmas, hogy a támasz nélkül maradt gyermek mellé mindjárt oda került volna a pártfogó segítségül, erősíteni a beteg, gyenge lelkeket, igazolásul, hogy a hálás társadalom és nemzet tudja a kötelességét azok iránt, akik a legdrágább s egészében pótolhatlan kincsüket áldozták a haza oltárára. Most az iskolaév küszöbén az özvegyen és árván maradtak bizonyára nagyon megérzik az erős és mégis gyengéd kéz hiányát, aki hivatva lett volna oda vezetni az élet első útjára a kisded gyermekeket, aki hivatva lett volna a gyermek jövőjének alapját ily módon elhelyezni. Az apa hősi halált halt, az őt ebben helyettesítő pártfogók nem működnek. Valahol megakadt a szépen megindult kerék. Megakadt ebben a nagy és üdvös gépezetben a legszázadrendübb alkatrész — az adminisztráció. Mert csak ki kellene jelölni a hadiárvákat, be kellene osztani a jelentkezett pártfogókat, amint ezt meg lehetett volna tenni hónapokkal ezelőtt. Az egyszerű adminisztratív teendő után bizonyosan simán intéződik az árvák sorsa, mert a jelentkezett pártfogók tudják mire vállalkoztak, s lelkesen, szeretettel intézik vállalt kötelezettségüket, amelynél szebb, nemesebb ügyet még nem szolgálhattak. Felterjesztés a gabonabevásárlás ügyében A magyar városok orsz. kongreszszusa a gabonabevásárlás ügyében a következő felterjesztést intézte a belügyminiszterhez : Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter úr! A m. kir. minisztériumnak az 1916. évi buza, rozs, stb. termésnek zár alá vétele tárgyában 1750—1916. sz. alatt kiadott rendelete szerint, aki maga nem termelő, vagy akinek saját házi és gazdasági szükségletét saját termése nem fedezi, az 1916. évi október 15. napjáig a polgármester által kiállított vásárlási igazolvány alapján jogosítva van saját szükségletére búzát stb. vásárolni annak a községnek a területén, ahol lakik. Az ország ellátására nézve igen fontos annak lehetővé tétele, hogy a nem termelő, tehát elsősorban a városi lakosság a magyar föld terméséből közvetlenül, minden bonyolult és költséges, nemkülönben bizonytalan közvetítés mellőzésével szerezhesse be azt a gabonamennyiséget, mely a kormány által megállapított mérték szerint a hatósági vásárlási igazolvány alapján őt megilleti, sajnos azonban, de az életben ennek a jogos és szinte természetes elvnek — mely a kormányrendeletből is kicsendül — gyakorlati érvényesülését ugyancsak a kormányrendeletben felállított szük területi korlátok megakadályozzák, sőt kizárják. A rendelet azon intézkedése, hogy a vásárlási igazolvány csak annak a községnek a területén érvényes, ahol a jogosított lakik, egyértelmű azzal, hogy a közvetlen vásárlás kedvezményeiből a városok legnagyobb része ki van rekesztve, amig az e tekintetben előnyös helyzetben levő alföldi, mezőgazdasági Kemény Gyula cipészüzletében