Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-07-16 / 29. szám

PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész éirre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 8 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Emléket a hős tanítóknak. Elmúlt a második háborús iskolai év, amelyben fogyatékos tanerővel folyt a tanítás s néhány héttel előbb fejezték be a tanévet, mert sok ezer tanító és tanár teljesít katonai szolgálatot s védi a hazáját a harctéri frontunkon. A nemzet napszámosainak nevezett tanítók kulturmunkájának értékét semmi sem domborította ki annyira, mint a két év óta duló világháború. A magyarság, amelynek lelkében hálás talajra talált a tanítóság hazafias szellemének magvetése, talán sohasem mutatta meg annyira, mint mostan, hogy régi katonai erényeiből egy szikrát sem veszített el, ma is bámulatot kelt világszerte a magyar vitézség, hősiesség és önfeláldozás. Mennyi érdeme van ebben a magyar tanítóságnak í De bár ez érdem egyrésze áthárul a tanítóképző intézetek hazafias szellemére, büszkeséggel mondhatjuk, hogy a magyar tanítóság legnagyobb része nem az oktatás és a nevelés hatása alatt lett olyan erős hazafivá, hanem ezt a szülei házból hozta magával s a nemzet történelmének, sok szenvedésének és ősi dicsőségének föl-fölragyogása csak fokozta és megszilárdította benne ezt a rendületlen és kitéphetetlen hazafias szellemet, amelynek most a világháborúban annyi fényes sikert köszönhetünk. De a magyar tanítóság hazafisága nem ért véget a gyermeklelkek megmívelésénél, ő akkor is egyik szellemi vezére marad a nép gyermekének, amikor azok embersorsba lépnek. Az ő nevelő hatásuk akkor se szűnik meg s az őszülő férfiak ép oly tisztelettel néznek rá, mint a gyermekek. Hiszen tőlük tanulták azt, amit tudnak, ők fejlesztették tudásukat az iskolán kivül az életben is. A jó és lelkiismeretes tanítók, akik jóra, nemesre, önzetlen hazaszeretetre vezérlik lelküket, igazi szellemi kincsei egy-egy falunak, akik a kulturális és társadalmi mozgalmaknak is irányítói, ismerik és hallgatnak rájuk, mert tudják, hogy csak javukat akarják. Ám a magyar tanítóság most nemcsak a kultura fegyvereivel harcol a magyarság jövőjéért, hanem a modern harci eszközökkel is messze hazájuktól a csatatér frontjain. És hányan haltak hősi halált, hányan sebesültek meg, vagy lettek rokkantakká; hányan vannak orosz, vagy olasz fogfogságban. Ezer és ezer kulturapöstol vére ömlik a harctereken. A nemzet hálája kiséri őket veszedelmes utjukon. De ennek a hálának maradandó emlékké kell válnia, hogy világosítson és lelkesítsen a háború után is. Meg kell örökíteni mindazon tanárok és tanítók nevét, akik e világháborúban vérükkel áldoztak hazájuknak. Ennek az emléknek ott kell ragyognia az iskola és tanintézet falán, hogy évtizedek múlva is lássák, olvassák és lelkesüljenek rajta a tanulók. Minden hadbavonult, elesett, megsebesült, vagy dicsőségesen visszatérő tanférfiunak a neve szimbóluma legyen a hazaszeretetnek, amely hősregéket mond el néhány szóban a jövendő nemzedékeknek. Ezért az iskolafenntartó testületekre hárulna az a föladat, hogy hazájuknak a fronton is nagy szolgálatot tett tanítók emlékét méltóképen megörökítsék. Egy emléktábla az iskola falába illesztve, rajta a tanítók nevei, hőstettei néhány szóban elsorolva, elegendő lenne arra, hogy beszédes tanulságul szolgáljon a gyermeknemzedéknek arra, hogy miért kell kétszeresen tisztelniök emléküket. Ugyanígy kellene tenni a polgári iskolákban és a középiskolákban is. Roppant nevelő, buzdító és lelkesítő hatása volna ennek az ifjúságra. De ezenkívül minden iskolafenntartó testületnek, minden középiskola tanári testületének külön meg kellene Íratnia a hősök tetteit s azoknak, akiknek a sírját föl lehet találni, e könyvecske jövedelméből síremlékkel megjelölni. Ez nemcsak hazafias kötelesség, hanem olyan kegyeletes tett volna, amely a legszerényebb elismerése lenne önfeláldozó hazafiságuknak. Csak meg kell kezdeni az ország bármely részén s a példa hatni fog, mert lapunk is szívesen nyit teret az ilyen kegyeletes mozgalomra. A világháborúban elviselhetetlen, örök érdemet szerzett a magyar tanítóság és tanárság. Ha anyagiakban a nemzet szegénysége miatt ezt nem tudjuk neki méltóképpen meghálálni, legalább azt tegyük meg, amely kevés áldozattal jár és mégis megörökíti emléküket és dicsőségüket. A sertésvágás korlátozása és a húsárak maximálása. Két esztendeje dul a világháború, amely rettenetes nyomorúságot zúdított az összes hadviselő államok frontmögötti lakosságára. A világégés huszonnégy hónapja alatt rengeteg háborús törvény és rendelet csinálódott a háborús terhek megkönnyítésére, olyan sóvárogva azonban talán egyet sem várt az ország lakossága, mint a sertéshús árának maximálására. Ez végre megtörtént: a kormány rendeletet bocsátott ki a sertésvágás korlátozásáról, valamint az élő sertésekért és sertéstermésekért követelhető legmagasabb árak megállapításáról. Az üdvös kormányrendelet, mely bizonyára rövidesen éreztetni fogja kedvező hatását, julius 15-én lép életbe és főbb vonásaiban a következőket tartalmazza : Olyan sertéseket, amelyeknek súlya darabonként 60 kilogrammot meg nem halad — a kényszervágás esetét kivéve — közfogyasztásra levágni tilos. Sertést levágás végett csak vágósúlyban szabad eladni. Vágósúly: a sertés élősúlya, darabonként 22 és fél kilogramm levonandó. Az ez alapon kiszámított vételárból 4 százalék levonandó. ^ cipészüzletében \