Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.
1916-06-25 / 26. szám
PAPAI KOZLONi Közérdekű független hetilap, ej Meg-jelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Arain könyv- és papirkereskedésében. Lakosságunk gabona-ellátása. Már két évi tapasztalat áll az ország hátamögött, mely idő elég volt arra, hogy a gabona és liszt ellátásából származó egyenlőtlenséget, sérelmeket, kinövéseket megismerje. Most már tehát tisztán látunk, minek következtében az osztó igazság szem előtt tartásával a lakosság gabonaellátásaa következő módon állapítható meg: Minden vármegyére megállapítandó a gabonaszükséglet, úgy élelmezés, vetőmag, mint állattartás céljából. Ezen szükséglet a vármegyei termésből biztosítandó a termelőkre nézve úgy, hogy az náluk meghagyatik, a nem termelők szükséglete pedig a haditermény által kifizetendő, de a vármegye összes községeiben meghagyandó, összegyűjtve, raktározva, honnét a helyi hatóság szálíttathatja el megőrlés és szétosztás céljából. A vármegyei szükségleten felül lévő gabonamennyiség felett egyedül a haditermény r.-t. legyen hivatott disponálni, de csak gabona alakjában. A gabonavásárlási jogból a haditerményen kivül mindenki kizárandó, mert a szabad vásárlási jog oly versenyt teremtett, amely a gabona maximális árak felhajtását eredményezte, illetve azokat kijátszották, tekintve, hogy mindenki iparkodott annyi gabonához jutni, amennyit csak venni tudott, nem tekintve a megállapított árakat és szükségletet. Ebből származtak azután azok a képtelen állapotok, hogy amig egyesek jelentékeny mennyiségű gabonához jutottak, addig mások a szükségeset sem kaphatták meg. A szabad vásár előidézte a termények eltitkolását a jobb árak reményében. Meg kell tehát akadályozni mindazt, ami.előidézheti a gabonaárak szerfeletti emelését és az eltitkolást, de meg kell akadályozni azt a visszás állapotot is, hogy egyes vidékekről a gabonát messze vidékre eldirigálják s helyébe ugyancsak messze vidékről hozzanak gabonát vagy lisztet, mert ezek az abnormis állapotok csak a gabona árának, illetve a liszt árának emelését idézik elő. Meg kell akadályozni, hogy a haditermény r.-t. liszt alakjában szolgáltassa ki a szükségletet, mert oly lisztekkel látta el sok helyütt a lakosságot, amit élvezni nem lehetett. Minden vármegyének, járásnak, községnek ki kell adni a maga gabonaszükségletét saját vármegyei terméséből és az gondoskodjék annak felőröltetéséről és elfuvarozásáról, akkor megszűnik a fuvarköltség, mely a gabonát terhelné. Fuvarköltség csak ott állana elő, ahol a vármegye termése szükségletét nem fedezi, itt is lehetőleg arra kell törekedni, hogy a szomszéd vármegyék feleslegéből láttassék el az illető vármegye. Minthogy azonban a szabad vásárlás eltiltásával a városok, községek ellátatlan lakossága aug. 15-én zavarba juthatna, miután addig a haditermény sincs abban a helyzetben, hogy a f. évi termésből részükre gabonát adhasson, egy kisegítő expedienst kell bevezetni: annyi gabonát rekvirálhasson a maximális áron, amennyi a lakosság ellátására 1916 október l-ig elégséges, ezek árát fizessék, illetve előlegezzék a községek s nekik térítse meg a haditermény részvénytársaság. Tekintettel arra, hogy a haditermény részvénytársaságot a gabona kifizetéséért, esetleg a gabonanemüek más vidékről szállításáért, átvételeért bizonyos jutalék megilleti, ezen jutalék a községek által a haditerménynek a gabona árával együtt kifizetendők s a fogyasztóktól a liszt árában magának visszatéríttetheti. Ily eljárás mellett a fogyasztó közönség kellő időben hozzá tud jutni a megfelelő mennyiségű gabonához s a szükséglethez mérten őröltetheti fel, miáltal a liszt mindig friss és élvezhető állapotban kerül eladás alá. Minthogy minden vidéknek meg van a szokott malma, ahol gabonáját eddig is őröltette, így ezek a malmok továbbra is működhetnek s nem kell őrlés hiányában 1 bezárni csak azért, mert esetleg a haditermény nagy malmoknak szolgáltatná ki az őrlést. Mindenekelőtt azonban a községek, illetve vármegyék szükséglete állapítandó meg, hogy aug. '15-től a községek által okt. l-ig rekvirált gabonamennyiség kontingensükbe betudható lehessen. A községek, illetve a városok a jövőben is, mint a múltban, liszt-utalvány mellett való eladásra köteleztessenek, melynek költségeit jogosultak legyenek a kismértékben való elárusítás költségeihez csatolni, úgyszintén a gabona raktározásával és őrlésével járó díjakat is. A szabad vásárlás megszüntetésével kizárják az igazságtalanságot, hogy amikor az állam látja, miszerint szükségletét fedezni nem tudja, rá teszi a kezét az egyesek által engedély mellett szerzett készletre s tőlük a drágábban vásárolt vagy nagy fuvar- és egyéb költségekkel terheit gabonát átveheti maximális áron, amivel a jogosult vevőknek megmérhetlen károkat okoz. Országos szempontból tehát csak a haditermény vásárlása indokolt, ha az uzsoraéhesek egész sorozatát ki akarjuk küszöbölni. c s. k. Szülők figyelmébe! A pályaválasztás életbevágó fontosságú! Mégis lépten-nyomon azt látjuk, hogy nem fordítanak rá elég gondot. Pályáját mindenkinek úgy kell megválasztania, hogy az necsak megélhetését biztosítsa, hanem jóleső megnyugvással és benső megelégedéssel töltse el. Minden szülő a maga és gyermeke érdekében alaposan gondolja meg, hogy melyik pálya lesz fia vagy leánya részére a legmegfelelőbb. Nehogy később jöjjön rá arra, hogy rosszul választotta meg gyermeke pályáját és ezáltal sok fáradságot s drága időt fecsérel el, amivel más, neki megfelelő foglalkozásban messze előre Juthatott volna. Életpályául mindenkinek azt a foglalkozást kell választania, amelyre őt testi és szellemi erői hivatottá teszik. cipészüzletében