Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-11-28 / 48. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSE K FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. munkás magának akarja munkájával az élet örömeit és kellemességeit megszerezni és ezekből valá részét nem hajlandó másoknak átengedni. Ha tehát a magyarság soraiban a nagy világégés rombolása következtében támadt hézagokat magyarokkal akarjuk kibővíteni, teremtsünk olyan viszonyokat, melyek az amerikai magyarok számára kívánatossá teszi a visszavándorlást. Tegyük lehetővé azon szorgalmas és takarékos munkások számára, akik Amerikában sok évi fáradságuk révén kis tőkére tettek szert, hogy itthon kis parasztgazdaságot szerezhessenek. A magyar munkás legfőbb vágya, hogy saját házikójában lakhassák, a saját földjén dolgozhasson. Ez csak ugy lenne lehetséges, ha a sok megkötött birtokot felszabadítjuk, illetőleg átváltoztatjuk megkötött ingó birtokká, (családi hitbizományi alapítványokká). Hiszen a nagybirtok ugy sem hoz annyit, mint amennyit pénzértéke jövedelmezne. A parasztgazdaságok szaporodása pedig elviselhetőbbé tenné az életet, mert a nagybirtok termelése egyoldalú és nem sokat törődik a közszüksóglettel, mig a parasztgazdaságok inkább a helyi piac számára termelnek és nagyobb mértékben foglalkoznak kerti vetemények termesztésével, baromfitenyésztéssel. A parasztgazdaságok szaporítása magával hozná a szarvasmarha állomány szaporodását is. Ha pedig mindezekben nagyobb lenne, a kínálat, a már háború előtt is grasszáló drágaság csökkenne és olcsóbbá, elviselhetőbbé válnék az élet hazánkban is. Ha ilyen életviszonyokat találhat a magyar munkás itthon, akkor Békés visszahóditás. A mostani" világpusztitásban a birodalmi németek mellett a magyarság hozza emberanyagban a legnagyobb áldozatot. A magyar katona hű, engedelmes, okos, leleményes, minden veszéllyel farkasszemet néző, bátor, rettenhetetlen hős, azért a legveszedelmesebb pontokra, ahová ember kell a gáton a magyarországi, elsősorban pedig a színmagyar ezredeket küldik. Ennek a következménye, hogy a halál kaszája a magyarság soraiban vágja a legszélesebb rendeket, hogy a háború után a magyarság soraiban fognak a legnagyobb hézagok mutatkozni. Ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy ha nem segítünk a bajon, a magyarság és a nemzetiségek között fennálló egyensúly megbomlik és az a hegemónia, melyet a magyarság már több mint ezer éve az államszerző, alkotó és szervező fokán gyakorol, kisiklik kezünkből. Azért az itthonmaradottaknak már most el kell készíteni azt a reális tervet, melynek megvalósításával a magyarság soraiban támadt hézagokat betöltsék. Az oclavesztett értékes emberanyagokat csak hasonló értékű emberanyaggal lehet méltóan pótolni. E célra legcélszerűbb volna Amerikába és Romániába szakadt véreinket tömegesen visszaédesgetni. Nem is lenne olyan nehéz kivándorolt testvéreinket tömegesen visszatelepíteni, a visszavándorlás nem is kerülne a magyar államnak pénzébe, mert a magyar ember szívesen visszajön hazájába, ha itt olyan viszonyokat és intézkedéseket talál, melyek a maga módja szerinti tisztességes megélhetést biztosítják. A magyar, mint e hazában élő népek között a legkulturáltabb, jogosan nagyobb igényű is, mint a tót, oláh, szerb, vagy ruthén. A nemzetiségek Közt több akad, melynek még jobb módú tagjai is együtt élnek a disznaikkal, teheneikkel, lovaikkal nyomorult viskóikban, nekik az állatok kigőzölgése, piszka egyáltalában nem kellemetlen. Táplálkozásuk a lehető legnyomorúságosabb. Legnagyobb részüknek kulturája — ha ugyan ez kulturának nevezhető — tömjénfüstbe burkolt babona. A magyar parasztgazda pedig a legtöbb esetben 2 tágas, világos, rendesen bútorozott szobában lakik, házi állatait hosszú háza végében bő istálójában tartja. Jól és bőven táplálkozik. Az okosabbja parasztnak szánt gyermekeit is iskoláztatja. Maga újságot olvas, társaskörbe jár, hol a magához hasonlókkal községi, megyei és országos dolgokról eszmét cserél. Még az alföldi, egymástól messze fekvő tanyákon is vannak mindenütt gazdakörök. A magyar munkás is emberhez méltóan él, ha pedig megfosztják az ilyen mód lehetőségétől, elmegy és kivándorol ocla, ahol az állam ós társadalom megadják neki az alkalmat ós módot, hogy kulturemberhez illően élhessen. Régen volt, midőn a magyar munkás és gazda beletörődött abba a gondolatba, hogy ő kénytelen hátát oda tartani, ha a kaputosnak kedve szottyan rajta végighúzni, hogy neki kötelessége zokszó nélkül máshelyett az igát húzni, magától értetődő dolognak tartani, hogy őt az életkellemességeiből és örömeiből kizárják, de kötelessége az élet kellemességeit és örömeit a maga verejtéke árán néhány ezer here számára megszerezni. A mai