Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-03-22 / 12. szám

— akiknek kultuszát bemocskolni, sárba rántani nem engedjük a türelmetlen törtétöknek ! Egyszer, vagy 10—12 éve lehet, valami emberszaggal kezdődött egy Jókai köri előadás; benne, tudniillik az előadásban zöld hangokkal, magas szinekkel — s a közönség hangos hahotájába fult az így bevezetett evolutio, amin még soká az előadás után is jól mulattunk egykori jóhumoru kartársam, Makay István fűszeres reproductiójában. Nem emlékszik erre az esetre Halmi Bódog ur ? kit akkor még Hercz Félixnek nevezlek s nem a keresztyén ethikára esküdött. Ilogy Molnár Kálmán kibontakozásához a pápai kulturális szervezetek sem anyagi, sem erkölcsi segitséggel nem járultak, szintén egészen téves kijelentés, amit helyre kell igazitanom. Molnár K. verselő készségét először öcsém, Sarudy Ottó méltányolta, mikor, mint a „Pápai Lapok" ideiglenes szerkesztője, közölte Molnárnak néhány beküldött versét; buzdította egyúttal, hogy igyekezzék tanulmányait, mert hiányosak, pótolni és kiegészíteni. Amit Molnár meg is fogadott s nem vallotta kárát, mert utóbb ö is szerkesztette a „Pápai Lapok"-at s most a „Pápai Hirlap" munkatársa és hivatali emelkedését is, saját igyekezetén kivül, jóembereinek, különösen ref. kollégiumi tanároknak köszönheti, akik körükbe fogadták, a Jókai körben is az előadói asztalhoz édesgették, az irodalmi szakosztályba választották. Kis Józsefnek dicsőségéhez pedig nem a jubileum hiányzott, hanem kényelmes életmódra lenne szüksége, hogy zavartalanul társalkodhassék Múzsájával ; valami olyan nemzeti ajándék, amilyet Vajda János, Vörösmarty árvái, Jókai Móric kapott; dicsőségét kiárasztotta Kis József a Jókai körre is, megrázó erejű költeményei előadása alkalmával. Ha pedig nemzeti adomány gyűjtését veszik foganatba, Kis József számára, az arra hivatottak, se a Jókai kör, se a reakciósnak titulált pápai társadalom nem fog hátramaradni, biztosan hiszem. Ellenben Halmi Bódog ur legyen ideális vagdalkozásaiban körültekintőbb s ne feledje, hogy előtte is volt, utána is lesz irodalom s irodalmi élet Magyarországon s valószínűleg Pápán is. Mint görögpótlás gymnazista, Pratinas athéni dithyrambos költő kővetkező kifakadására is rászolgált: „Micsoda e zenebona? milyen ez a táncolás? Dionysos kopogó padozatára micsoda hebehurgya szabadult ? Dalt uralkodni rendelte Pieris; fuvolának utánna Kell a táncolók közé lépni, — ő alattvaló. Farsangmenetbe illenék, kaputbetörő, kapatos suhanclegénység, Öklöző had élire. Üsd a béka nyelvén Űhmgető hangfujtatóját. Tűzbe a hangcsavaró fütyölőjivel! Hamisan-üreseR-zene-ütemellenesen Sivító, furó faragta művivel. Láthatod, karjaid, lábaid Össze-vissza járnak itt, Thriambo-dithyrambos!" mert ez az ötödik századbeli ujitókra, modernekre, futuristákra szól s Halmi Bódog ur egy ezekből, a mai korban. Micsoda anakhtronizmus ! Sarudy György. • •^••iiiiiiiiiiiiiMiiiij^Ji^iliiil^iiiiiiiaiiiMKdiiiiiiiiiii ^eWvf^uV a tv. c. Vótöwsécj áMaUvvi-CAég V\raVa\a\Wn \©9o V\á\\Wás meg\eY.'\T\\ésére \ ££ Az olcsó pénz, ami nincs. Az Osztrák Magyar Bank a rátát 4 százalékra szállította le és ezzel visszatértünk ahhoz a kamatlábhoz, amely néhány évvel ezelőtt jó pénzviszonyok között a normális volt. A 4 százalékos bankráta 1911. szept. 21-ike, tehát több, mint két és fél esztendő óta, nem fordult elő. Érthető hát, ha a közvélemény hozsannával fogadja. Sajnos, az alacsony kamatlábtól I gazdasági életünk hamaros fellendülését alig remélhetjük. A pénz gyors megolcsóbbodása ezúttal nyilvánvalólag a válságokat követő depresszió egyik kisérő jelensége. A nagy pénztömegek lassankint visszafolytak gyüjtö medencéjükbe : a nagy pénzintézetekhez, holott a gazdasági élet és főleg az ipar és a vállalkozás a fogyasztás nagymérvű visszafejlődése miatt stagnál és a tőkéket egyelőre igénybe nem veszi. A 4 százalékos kamat, mint mondani szokás, jórészt csak névleges. Érvényes azokra pénzintézetekre, amelyeknek az Osztrák-Ma gyar Banknál visszleszámitolási hitelük van és érvényesül azoknál a kiválasztott legprímább cégeknél, amelyeknek váltói az Osztrák-Magyar Bank szempontjából bankszerűek. A kamatláb olcsóbbodásából továbbá eléggé kiveszi részét a nagy pénzintézetek klentélája, valamint általában azok a legelsőrendü cégek, amelyeknek váltói a nyílt piacon üzleti forgalom tárgyát képezik. Ezek számára van csak 4 százalékos, vagy e bankrátához igazodó alacsony kölcsönpénz. Ellenben a nagy pénzbőség vonat elkezdett prüszkölni és egy éles, hosszú sípolással megadta a jelt az indulásra. Az egész környéken a frenetikus csen det csak az égő zsarátnokok félelmes pattogása zavarta meg. A hó még mindig nagy pelyhekben hullt alá. Mindenki a távolodó vonat után bámult, ami rövid időn belül már nem volt látható, csak a távolból lehetett hallani, hogy nagyot füttyentett, mert beért az állomásra. Holló kíváncsi volt, hogy megjött-e Simon, mert arra gondolt, ha meg is jött és ki is szállt a vonatból, hátha az irtózatos látványtól valahol a töltés mellett a hóban összeesett, hát odament Jónáshoz és megkérdezte tőle: — Megjött-e Simon ? — Nem hiszem, mert nem látom sehol, — felelte Holló kérdésére Jónás. — Ki lehetett ez az ember? — kíváncsiskodott újra Holló. — Nem tudom bizony, — felelte egyszerűen Jónás. A tűzoltók félbehagyták a fecskendezést, mert a robbanás után kezdett a tüz lelohadni és látták, hogy most már úgyis hiába minden, mert minden elpusztult, hát összerakták szerszámaikat es indultak hazafelé. Simonnét a töltésről két asszony vezette, hogy addig, amig valami segítséget nem kapnak, az urával együtt — majd ha az haza jön — ők pártfogásukba veszik. Az egyik asszony elvette Simonné kar jaiból a kis gyermeket, aki azt görcsösen szorította magához és lassan indulni kezdtekj — Szegény kis gyermekem, —- zokogott a félig ájult Simonné, inert szivében rémes kietienséget érzett. Reggel, amikor a fiuk fölébredtek, Németh mindjárt az esti történtekről kezdett el beszélni : — Én még mindig azon gondolkozom, gyerekek, hogy ki lehetett az, aki az este megmentette annak a kis gyermeknek az életét. — Mit töröd a fejed ? — mondta neki Holló. — Majd megtudjuk az újságokból. — Az igaz, — mondta Farkas, aki nem is tudta, hogy miről van szó, mert épen most nyitotta fel álmos szemeit. Németh most felkeltette még Horváthot is, mert kopogtak az ajtón, amit Jónásné szokott teljesíteni, hogy a fiuk el ne késsenek az iskolából. — Fönt vagyunk már ! — kiáltott ki Farkas. (Máma neki volt ez a kötelessége, mert ő vállalta magára a mai naposságot.) Jónásné mégegyszer kopogtatott és minden válasz nélkül beállított a fiukhoz, akik bizony nem voltak még valami díszesen felöltözve. Jónásné izgatott volt és rögtön leült egy székre, mielőtt még üléssel megki nálták volna (Erre ugyan várhatott volna). A fiuk csak nézték, hogy mi történt vele, mert ezt még sohase tette meg, hogy ilyen korán leült volna náluk. Jónásné lihegett, mintha tudja Isten milyen messziről szaladt volna. Mikor már jó kifújta magát, csak akkor kezdett el beszélni : — Adjon Isten jó reggelt, ifiurak! — Jó reggelt, Jónás néni, — felelték kórusban a még mit sem sejtő bámuló fiuk. — Hallották e, mi az újság ? — kérdezte Jónásné izgatottan. A fiuk arra gondoltak, hogy megőrült. Korán reggel, amikor még meg se mosakod tak, azt kérdezi tőlük: hallották e, mi az újság. De Holló, hogy a kedvére csináljon, igy szólt: — Nem. — Nohát majd elmondom, — csapta össze kezeit Jónásné. — Tudják, az az ember, aki az este megmentette a Simonék kis gyermekének az életét, nemcsak életmentő, hanem gyilkos is. A fiuk elnevették magukat, hogy hiszen ők ezt már az este tudták és ez csak most jön újságolni. Bizonyosan megőrült, gondolták magukban. De Németh, aki arra gondolt, hogy nem jó az őrültekkel kikezdeni, hát elkezdte kíváncsian kérdezni: — Hogy-hogy? — Ugy, hogy tegnap este nyolc óra j után meggyilkolt egy embert, — mondta sajnálkozva Jónásné. — Lehetetlen ! — felelte csodálkozva j Holló. — Nem lehetetlen az, — kezdte újra Jónásné — mert épen az imént jöttem meg a piacról és ott hallottam. És még hozzá az I a csodálatos, hogy az a meggyilkolt ember | épen Simon volt. A fiuk most már igazán csodálkozni : kezdtek, mert arra gondoltak, hogy mégse í lehet őrült ez az asszony.