Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-03-15 / 11. szám

PÁPA , 0 \ V Közérdekű független hetiBap. — Megjelenik minden vasárnap. ELÖFIZETESl ARAK: Egész évre 12 K, félévre G K, negyedévre íi K. líffva szóm óra 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 h L A T S K K E R 1 G Y IS S. HIRDETÉSEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Konokság. A város junius 2-i közgyűlésén, az 1914. költségvetés tárgyalása alkalmával, mikor mindenki sziszegett a pótadó emelkedése miatt, egy nagy ambitióju fiatal ügyvéd, Fehér Dezső dr. ur indítványa körül hamarosan kialakult a többség : töröljük a költségvetésből a rendörbiztosi fizetést, kevesébb lesz a pótadó. Az indokolás sophistikus volta nem igen okozott lelkiismereti furdalást; a következetlenség tövise, hogy ugyané rendörbiztosi állás fentartását egy előbb tartott közgyűlés elhatározta, — szinte nem böködte a városi képviselők lelkét; rábízták magukat a jogászra; neki tudnia kell, ml ésszerű és alkotmányszerü, jobban, mint a jogi képzettséggel föl nem szerelt egyszerű képviselőknek. Ezt az ellentétes állásfoglalást a város közönségét reprezántáló képviselőtestület tekintélyén esett csorbának érezvén, megfellebbeztem a vármegyé hez, mely szept. 29-én hozott határozatával az 1914-i költségvetést azzal a toldalékkal hagyta jóvá, hogy a szervezett rendörbiztosi állás fizetése vissza! állítandó a költségvetésbe. A vármegye ezen határozatát a városi főkapitány megfellebbezte a belügyminiszterhez, mégpedig nagy tüni tetéssel, mert az uj szervezeti szabályzatot terjesztette a belügyminiszter elé, mely — nem ismer rendörbiztosi ál1 lást, de e helyett alkapitányt, aki jogj végzett ember legyen. Ezt a fellebbezést elutasította a belügyminiszter s a szervezeti szabályzatot azzal a rendelkezéssel hagyta csak jóvá 201.556/1913. sz. a., hogy a rendörbiztosi állás fentartandó. Két egybehangzó döntés után azt várná az ember, hogy az ügy alkotmányosan be van fejezve ; aki máskép vélekedik vagy vélekedett is, a felsőbb hatóságok rendelkezése után leteszi a fegyvert, megnyugszik s példát mutat a törvénytiszteletre és az alkotmányos hatósági szervek megbecsülésére. De mit lesz a városi tanács ? mint akinek senki sem parancsol, utasítja február 28 án tartott ülésén a rendőr kapitányt, hogy a rendörbiztos munkakörét ossza fel a többi rendőrségi tisztviselők közt s a csak imént jóváhagyott szervezeti szabályrendelet módosítására terjesszen elő javaslatot a közgyűlésre ; azt majd, amit a közgyűlés határoz, megint föl lehet terjeszteni a megyére j és a belügyminisztériumhoz, — amibe belekerül vagy 8—9 hónap s eközben elérkezünk az államosításhoz, a városokban és a vármegyékben egyaránt. Ezt nevezem én megátalkodott konokságnak : nem nyugodni meg az alkotmányos szervek döntésén, hanem minden áron, minden poklokon keresztül erőltetni a tanács^ akaratát; csak azért is az lesz, amit a tanács akar, nem az, amit a közgyűlés, a megye, a belügyminiszter, mert a tanács mindenkinél bölcsebb,Jerösebb; neki senkise parancsol; ö mindenekfölött áll; mint a nóta mondja : „Nem parancsol nékem, nem parancsol nékem a biró, a biró, a biró; Majd parancsol Ferenc Jóska a császár, kinek exerciroz, akinek masiroz — ni muszáj, ni muszáj, ni muszáj." Bármily szomorúan essék, be kell látnunk a városi önkormányzat csődjét, TÁRCZA Tüz van! Irta : SALAMON JÓZSEF. 8 Egy ember, aki ép most érkezett a szerencsétlenség színhelyére, odaszaladt a tűzoltókhoz és megkérdezte tőlük: — Hát miért nem közelebbről fecskendezik a tüzet ? Épen Jónás állott olt, a fiuk házigazdája, aki a közelebbi utat ismerve, előbb odaért, mint a fiuk, a fáradtságtól lihegve felelt az ember kérdésére: —• Azért, mert a gépházban, ahol a tüz kiütött, benzin van és minden pillanatban felrobbanhat. Irtózatos szcéna volt. Ahogy a fecskendőből a viz az égő házra ömlött, a lángok hol nagyobb, hol kisebb nyelvekben emelkedtek fel a havas éjszakába. A hó ugy csillogott a tÜK fényétől, mintha ezer meg ezer szenjtános bogárka röpködött volna a levegőben. Az asszonynépek, akik jelen voltak, mind Simonné felé tolongtak. Mind segileni akart rajta. Vigasztalni akarták, de annak hiába volt minden. Kissé most mégis magához tért és elhaló, alig hallható hangon kö nyörgött: — Mentsék meg a gyermekemet! — és újra elájult. Németh, aki szintén Simonné közelébe furakodott, hallotta, hogy az a gyermekéért könyörög, odaszaladt a fecskendőt huzó házi gazdájához, Jónáshoz és megkérdezte tőle : — Miféle gyermekért könyörög ez a szegény asszony ? Jónás először yövid ideig maga elé bámult, majd sajnálkozó hangon igy felelt: — Az ő gyermekéért, aki bent van az égő házban, de már nem lehet bemenni érte, mert már az egész ház lángokban áll és minden pillanatban felrobbanhat a gép házban levő nagymennyiségű benzin és akkor az is odaveszne, aki bemerne menni érte. — Hát a tula jdonos hol van ? — kérdezte kíváncsian Németh, aki látta, hogy Jónás a fáradtságtól alig tud már beszélni, de erre kíváncsi volt, mert még eddig sehol nem hallotta a nevét említeni. De Jónás már nem tudott erre a kérdésre felelni, hanem valami parancsnok féle adta meg Némethnek a felvilágosítást. — Az beszélik, hogy Nagyernyén van az apósánál látogatóban. — Szegény ember! — mondta sajnálkozva Németh. — Mit fog majd szólni, ha haza jön ! — Bizony, egészen tönkre lesz téve, szegény ! — felelte a tűzoltóparancsnok. Németh most otthagyta a tűzoltókat és újra Simonné felé közeledett (ami bizony nagyon nehéz volt), hogy annak a szájából is halljon valamit. Mikor már egészen ^közel volt hozzá, látta, hogy Simonné már kicsit jobban van és összetett kezekkel könyörög azoknak, akik körülötte állnak : — Mentsék meg a gyermekemet! — és két tenyerébe temette szép, fiatal arcát. Németh egészen közei ment hozzá és arra gondolt, hogy Simonnénak ha talán eszébe juttatja az urát, kissé megvigasztalódik, hát igy szólt hozzá: — Mikorra várja haza a férjét, aszszonyom ? Simonné föltekintett, de szólni nem tudott, mert forró könny borította el az arcát, aminek a forrósága még a szivét is égette. Azután kis szünet után mégis csak nagynehezen fölemelte fejét, amelyről hoszszan omlott alá gyönyörű szép kibomlott haja, szelíden tekintett Némethre és igy szólt r — Most . . . most a kilenc órai vonattal kell . . . kell neki megérkeznie . . . Szive feldobogott, mert biztosan tudta, hogy az ura jönni fog. — Emberek, huzzuk közelebb egy kissé a fecskendőt, mert ugy látom, hogy nem igen kell már robbanástól tartanunk, — kiabált fáradt, tompa hangon Jónás. A közellevők mind a fecskendőhöz siettek, hogy segítsék közelebb tolni, mert ha már máskép nem segíthetnek, legalább a tűzoltók vegyék valami hasznukat. Mikor a gépet már egészen a ház kö-