Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-07-12 / 28. szám

3ZXII"V. évfolyam. Pápa 3 1914=. július 12. 28. szám. PÁPAI HfmJi YY Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Ázsiai tanulmányul. A ki gimnáziumot végzett, emlé­kezni fog Cicero első beszédjére, ame­lyet olvasott, „De imperio Cn. Porti peii oratio ad Quirites, pro lege Man­ila", „Cn. Pompeius fövezérségéröl, a polgárokhoz intézett beszéd, Manlius törvénye mellett". Ebben az első politikai beszédé­ben főleg azzal érvel a nagy szónok a Pompeiusra ruházandó fővezérség és rendkivüli hatalom mellett, mert ez a szerencsés kezű férfiú rövid idő, 49 nap alatt igázta le a küikiai kalózokat; s a kalózháborut is csak rendkivüli fő­hatalom birtokában volt képes elfojtani. A rendkivüli föhatalonimal Pom peius az állam javára élt; legyőzte, megsemmisítette a pontusi király, Mi­thridates hatalmát, a ki egy emberöltő óla, szövetkezve leigázott népeivel, in­gatta a római birodalom oszlopait. A „közérdek" igy törte darabokra az alkotmány formaságait; Pompeius majdnem egyeduralkodói hatalomra tett szert a néptribunusok bőkezűségéből. Ezek a reminiscenliák élednek föl bennem is annak a hirére, hogy két kartársam, dr. Lakos Béla és Fejes Zsig­mond, junius 7-én útra kelt Budapest­Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K E 11 I ö Y E 8. röl Nagytörökországba s csütörtökön már oda is értek az „aranyszarv" öböl partján ékeskedő szent városba, Kon­stantinápolyba. Útjuk végcélja azonban Kilikia, a régi kalózkirályság s ennek, vagy inkább egy török vilajetnek szék városa, Adana, kis Ázsia délkeli határán. Az ut Pápától Budapesten, Kon­stantinápolyon át Kilikiáig több, mint 2000 kilométer, melyet hol vonaton, hol hajón, hol öszvér vagy teve alkal­matosságon kell az eiszánt kutatóknak megtenni. Előkészítette a „Turáni tár­saság", melynek Ázsiába ez a 7 ik, Kis­ázsiába ez az első expeditiója. E tudós társaság erkölcsi és anyagi támogatása mellett hatóságaink s előkelő közgaz­daság tényezők telték lehetővé, köny­nyitették meg az ifjú tudósok gondo­san előkészített vállalkozását. A Szerajevóban lejátszódott tra­gikus események még ezt a szorosan tudományos expeditiót is megbolygatták tervezetében ; kartársaim egy hétig ta­nakodtak, kétségek között, hogy meg­kockáztassák-e a legrövidebb útirányt, vonattal, Szerbián keresztül (Budapest­Szabadka—Belgrád, Szófia, Konstanti nápoly), vagy kerüljenek inkább Ko- j lozsvár—Brassón át a szövetséges Ro­mániának ? HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Azt hiszem, hogy utoljára is azt a lassú, de biztos utat járják, egy heti tépelődés után, collegáim, melyről Fe­jes collegám mint olyan lehetőségről emlékezett meg elutazását megelőző este, hogy ugy a szerb, mint a román eshető kedveskedéseknek elejét lehet rajta venni, t. i. Orsováig vonaton; Orsován magyar hajóra ülni s a méltó ságos Duna tükrén, fügét mutatva a szerb és román potentátoknak, a ba­rátságos Bulgária területén át lépni török földre. Kilikia, mint mondottam, több, mint 2000 kilométer hozzánk; nagy átlagban ezt ugy számítom, hogy Adana vagy 10 fokkal van lejebb délre, mint Pápa s vagy 17—18 fokkal esik to­vább keletre. Ennek a derékszögnek tehát, melynek egyik befogója 10 fok, a másik 18 fok, átfogója, vagyis a le­vegövonal Pápától Adanáig vagy 2000 kméter, lévén egy fok m. e. 110 km. Konstantinápolyban várja kartár­sainkat Hasszán és Husszein Arif, két előkelő török ifjú, kik kalauzaik lesz­nek a fővárosban s az ifjabb, Husszein az expeditióban is részt vesz, mint | benszülött, tolmács, segilö, támogató közreműködésével. Hasszán Arif Pápán is megfordult; oft^ TÁRCZA. Utolsó határozat. Irta : SALAMON JÓZSEF. Az a csalódás fáj legjobban, amikor abban csalódunk, akiben legjobban bizunk ! EB igaz, mert én is abban csalódtam, akiben legjobban biztam, tehát tudom. Szép nyári délután volt, araikor egy év után először találkoztam vele. A város utcáin tolongtak az emberek, a nap forrón sütött és mi ketten a sok ember között siettünk a leány lakása felé. Alig váltottunk néhány szót. Én nem mertem szólni, mert féltem neki tudtára adni azt, amit elhatá­roztam, másról pedig nem volt kedvem vele beszélni. Felültünk egy villamosra. Amikor leszálltunk a villamosról, felmentünk a la­kásukra, ahol a mamája már várt bennünket. Este, amikor ketten voltunk, megkér­deztem tőle azt, amit, a mamája előtt még nem mertem megkérdezni: — Hozzám jönne-e feleségül ? Először szabadkozott: — Nem. — Miért? — Mert nem lakk cipőben és cilin­derben jár. Már pedig nekem az aü egye­düli fővágyam, hogy egy olyan férfi legyen a férjem, aki cilinderben és lakkcipőben sétál végig velem az utcán. Igen, ezt mondta, de én aztán addig beszéltem neki, amig lemondott erről és megígérte, hogy a feleségem lesz. Belátta, hogy faluhelyen az úgysem lehetséges. Elutazásom előtt kikísért a lépcsőházig s itt megengedte, hogy megcsókoljam szép piros arcát. Mikor megcsókoltam, a nagy örömtől könnyeztek a szemeim. Mielőtt el­váltunk, megígértük egymásnak, hogy leve­lezni fogunk ezután is, ugy, mint eddig, amig meg nem tartjuk az esküvőt. Hazaérkezésemkor az első dolgom az volt, hogy ugy fáradtan, minden pihenés nélkül szerelmes levelet irtam neki. De mi történt? Válasz nem jött. — Hát miért nem ir ? Talán megbánta már, amit igért ? — kérdeztem magamtól. Írtam a testvéreinek, de válasz azok tói sem jötf. — Most már hiába! — gondoltam magamban. — Hiába is kérném, hogy le­gyen a feleségem, úgysem lenne, mert csak cilinderre és lakkcipőre vágyik. Mit csi­náljak ? .. . Megvan ! írok neki egy levelet, amiben örökre elbúcsúzom tőle. Ugy is tettein. Leültem és megírtam a levelet: „Nagyon sokszor irtára már azt, hogy ez az utolsó levelem, de még ezideig min­dig jött utána az első. Többet ez nem fog megtörténni... Ez lesz az a levél, ami en­gem testileg elválaszt magácskától. Igen, csak testileg, mert lelkileg soha nem fogok elválni. Soha nem fogom elfelejteni, mert szeretem. Szeretem most is ós szeretni fo­gom még akkor is, ha a haldokló ágyamon fogok feküdni. Akkor is csak azt fogom sóhajtani: Én csak azt kivánom, édes meny­országom, soha el ne felejts ezen a világon ! Igen, ezt fogom sóhajtani, pedig tu­dom, hogy hiába lesz ez, r mert magácska talán már el is felejtett. És miért? Azért, mert ón azt mondtam, hogy még akkor sem járok cilinderben és lakkcipőben, ha az enyém lesz. Nem! Ezt nem tehetem. És azért nem is válaszolt az utolsó levelemre. Pedig hogy vártam. Igen, vártam, de hiába ! Vártam, mert nem tudtam, hogy magácska a cilindert szereti, de nem engem. Igaz, hogy engem is csak titokban szeretett vagy talán sehogy! ? Mert azzal, hogy nem vá­laszolt az utolsó levelemre, bebizonyította, hogy még csak titokban sem szeret. Igaz, nem Ígértem cilindert és lakk cipőt, de Ígértem azt, hogy szeretni fogom mindig s azon leszek, hogy boldogok legyünk. De ez magácskának ugy látom, hogy nem szük­séges, mert csuk a cilinderre és a fényes lakkcipőre vágyik. Igazán nem hittem volna ezt, arait azzal bizonyítottam be, hogy ily soká és ezentúl is örökké szeretem. Elfeledni téged soha nem lehet, tán a sir választ el tőled engemet.

Next

/
Thumbnails
Contents