Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-06-21 / 25. szám

XXIV. é-yfolyam. Pápa, 1914. jnnina 21. 25. száb-m PAPAI KÖZLI

1! V Közérdekű lüggetlen hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K F R Í GYE S. HIRDET ESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Középiskola javitás. Nem olvashatok boszankodás nélkül iskolaügyi cikkeket; hol „—i —ó" ur fedezi föl, hogy tervben van hat kereskedelmi iskola felállítása — csípjünk meg egyet, mert Hamburgban alkalmazzák a magyar kereskedelmi levelezőt; hol Vekerdi Lajos kongatja a lélekharangot a latinnyelvnek, mikor a görögöt akarják a haza bölcsei hallgatásra kárhoztatni. Most meg e lapok junius 14-i számában négyest ad valaki a tanároknak az őszinteségből, — ugyanaz, aki el akarja törülni az osztályozási általában, de titkosan szeretné a tanárokat egymás ellen leszavaztatni, hogy őket fellázítsa és összeveszítse. Őszintén megvallom, nagyon lehangol ennyi tájékozatlanság és handa bandázás; vannak olyan kérdések, is kolai és egyéb társadalmi jelenségekről, hogy felettük egyetért nem csak minden tanár, de minden müveit ember, sőt minden értelmes szülő is — „A kalkulus" írója kivételével; — ilyen pl. hogy az iskolák szervezetét nem a tanárok állapítják meg, hanem a törvényhozás; a törvényhozás pedig a társa dalom erőviszonyainak kifejezése. Ha rossz az iskolák szervezete, tessék fele lösségre vonni a törvényhozást; tessék okosabb embereket választani törvényhozóknak, mint akik olyan iskolákat tűrnek, melyek cikkírónak nem tetszenek. A középiskola „nem készit elő az életre, — söt a középiskola az élet ellen nevel" —ezért rossz kalkulust kap, t. i. az ilyen középiskola, kikerült növendékétől, mert benne a tanár eredménytelenné teszi a tanítást a „kalkuluskönyv lobogtatásával". Egyetlen középiskola se vallja hivatásának, hogy közvetlenül az életre készítsen elő ; ez a szakiskolák hivatása; a gimnázium különlegesen a tudományegyetemre, a reál iskola a műegyetemre készit elö. Nem is volna jó, ezen főiskolák tanulmányai tekintetében, ha a fölkerülő növendékek egyoldalú szakismerettel mennének föl hozzájuk, mert hiányoznék a növendékekben a fogékonyság, a minden oldalú érdeklődés, hajlékonyság, a mi nélkül tanulás teljesen lehetetlen. Nem fér a fejembe, hogy képzeli cikkíró a tanárt osztályában a kalkulus könyv lobogtatásával; —nemde, hogy ijesztő képét fesse meg a tanulókat rémítő tanárnak ? Mint az a szakavatott francia történetíró, aki irt a honfoglaló magyarokról, az alföld pusztáin száguldó lovasokról, félelmetesen villogó fehér gatyájukban . . . Dörög a klasszikusok, a tekintélyek ellen is az elégedetlen reformer, meg nem gondolván, hogy tekintély, bizalom nélkül ép ugy nincs semmiféle nevelés, mint egyáltalán semminemű együttműködés, társadalmi vagy politikai szervezet; — hát anarkhistának tisztelhetjük a modernség köntöse alá húzódó ujitót? Akkor tessék nyilt sisakkal lépni a porondra, bemutatkozni s előterjeszteni a programmot, amely ott kezdődik, hogy „A tulajdon lopás" — de akkor aligha e lapok hasábjain fejthető ki ez a gondolatsor. Rossz a gimnázium, haszontalan különösen a latintanítás; korlátoltak, szükeszüek, barbárok a tanárjai, akik csak a tanulók megnyomoritásához értenek. A társadalom magatartása ezen iskölafaj, a gimnázium iránt, épen nem azt látszik bizonyítani, a mit reformer ur hirdet, mert nem hogy szűkebb térre szorítaná a gimnáziumokat, hanem folyton neveli a számukat, — igy közelebbről Pápán is; a ref. főiskolának gimnáziumában 12 osztály van, mert mind a négy alsó osztály párhuzamos; de kellett uj főgimnázium, hogy a feltörekvő, de el nem helyezkedhető tanulókat is el lehessen helyezni; igy alakult ki a bencések algimnázima főgimnáziummá. S itt ínég nem állunk c^ TÁRCZA. ^^ A HOS. Irta: SALAMON JÓZSEF. 1. Harmadik hete mult, hogy Budapestről elkerültem egy kis mezővárosba dolgozni — mesélte Kóry Tamás asztalosmester — és mar ezen a nevezetes harmadik héten az a hit* keringett az egész városban, hogy én vagyok ott a legbátrabb és legerősebb ember Persze, ezt a híresztelést magám is mindenki előtt megerősítettem. Hát csak nem mondom az ellenkezőjét, gondoltam magamban. Bátornak azért tartottak, mert a má sodik héten, hogy ott voltam, kigyulladt egy ház, amelyben egy kis gyermeket felejtettek benn s mivel a ház már egészen lángokban állott, senki sem mert bemenni érte. Mikor én odaértem és hallottam, hogy bent van a kis gyermek, egyenesen az égő ház felé mentem. Mikor odaértem, épen akkor esett le egy tüzes gerenda, arai elzárta előttem az utat. Nem törődtem vele, hogy ha a ke zem össze is ég. megfogtam, félre dobtam és bementem a házba. Pár pillanat múlva, igaz, hogy egy kicsit összeégve jöttem vissza, de mégis büszke voltam erre, mert még élve> kihozhattam a kis gyermeket. Erősnek pedig azért neveztek, mert jött egy vándorcirkusz, amely öles plakátokon hirdette, hogy van egy birkózója, aki legyőzi, kétszáz koronát kap. Hát persze, nekem épen akkor szükségem volt egy kis pénzre, elmentem hát a cirkuszba. Meg is birkóztam az atlétával, levágtam, csakúgy nyekkent, de a kétszáz koronát nem kaptam meg, mert azt mondták, hogy nem szabá lyosan vágtam le. De amikor a birkózás véget ért és elhagytam a cirkuszt, a város népe olyan nagy ovációban részesített, ami fölért kétszáz koronával. És elneveztek a város Sámsonjának. Hán'ém nem sokáig voltam az egyedüli bátor és erős a városban, mert/jött 'egy Kovács Gyula nevü mészárossegéd, aki meghallotta, hogy engem minek tartanak a városban, hát azt kezdte elhíresztelni, hogy ő is szembe áll bármilyen erős emberrel és ő sem fél semmitől. Én ugyan soha nem dicsekedtem az erőmmel és bátorságommal, de egyszer találkoztam vele az utcán és megszólított. Bemutatkoztunk egymásnak, a mikor igy szólt: — Ön az a fiatal ember, ugy-e bár, akiről az egész városban az a hir van elterjedve, hogy bátor és erős? — Igen, én vagyok ! — feleltem neki egy cseppet se dicsekedve. — Látja, — kezdte dicsekvőleg — ezt én rólam is nagyon hamar el fogják mondani, mert fogadást merek tenni magával, hog> vagyok olyan bátor és erős, mint maga. — Igen? — kérdeztem tőle örömmel. —- Nagyon örülök neki, legalább nem leszek egyedül. — Nézze, mindjárt mondok is magának valamit. Próbáljuk ki, hogy melyikünk a bátrabb. Nem akartam neki ellenszegülni, mert akkor gyávának tartott volna, tehát a következő ajánlatot tettem neki. — Jó, próbáljuk ki. Hát fogadjunk fel, hogy maga ma éjszaka tizenkét órakor nem mer a temetőből egy kriptából elhozni egy koponyát. — Jó ! — mondta bátran. — Fogadjunk 1 Felfogadtunk tíz liter borba. Azután elmentünk a temetőbe, ahol szerencsénkre épen volt egy kinyitott kripta, amibe a sirásó engedelmével lementünk. Nagyon régi kripta lehetett, mert már nagyon sok koponya és csont hevert koporsó nélkül az egyik sarokban. Kiválasztottunk a sok közül egy koponyát, megjelöltük, hogy melyiket kell neki elhoznia és azután összekevertük a többivel, hogy még borzalmasabb legyen a munka. Ekkor kimentünk a kriptából és ugy határoztuk, hogy fél tizenkettőkor a Ceglédy-