Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-06-21 / 25. szám

meg; mind erőteljesebb a sürgetés városunkban is, ugy, mini országszerte, a leánygimnáziumok iránt; a miniszter maga egészen természetesnek találja azután, hogy a leányokat egyetemre bocsátották, a társadalom követelését, hogy tehát legyen a leányoknak módjuk az egyetemre előkészülni, legyenek szervezve leánygimnáziumok, — mert még mindig fél, vagy harmadrész annyi középiskolánk van csak, arányítva a lakosság számához, mint más nyugoti országoknak, Németországnak, Angliának, Franciaországnak. Hát ha olyan nagyon rossz az a gimnázium, minek töri érte magát a társadalom? miért özönlik ugy bele a tanuló sereg, mintha ott osztogatnák az élet elixirjét? De hát a klasszikusok, mire va lók ? Sokszor kifejtettem, hogy ha már minden klasszikus iró le volna fordítva, ami egy lezárt irodalomnál csak idő és pénzkérdés ma, hogy meg is történjék, — s ezen jó magyarnyelvű fordítások, közkézen forogva, biztosítanák a lehetőséget, hogy minden érdeklődő megÖsmerheti a klasszikus népek életét, — le tudnék mondani a klasszikus nyel vek kötelező tanításáról; - de intézményeik utánzásától és követésétől, nem én vagy más tanártársam, hanem az élni akaró nemzetek nem állanak el, mert ma még, fájdalom, be kell ismerni, hogy az állam hatalmi szervezet; hatalmat szervezni pedig, t. i. megszerezni és fentartani csak egyfélekép tudnak a nemzetek, ugy, a hogy a rómaiak szereztek és fentartoltak. Ezért a ragaszkodás nyelvükhöz is. S a dolgozó társadalom mit szól ehhez a hatalmi, tehát az ö munkája termékét kisajátító szervezethez? . Tessék érdeklődni az orsz. kereskedelmi és iparoktatási tanács állásfogla lása iránt a polgári iskola reformja tárgyában ; az a kereskedők és iparosok eliltestülete attól fél, hogy uj középiskola származik a polgári iskolából is az által, ha négy osztálya fölé 3 osztályt emelünk mezőgazdasági, ipari vagy kereskedelmi tagozattal, — a proletárok száma szaporodnék csak — és lefújták a polgár\&ko\& reformját maguk a polgárok, különösképen a kereskedő és iparospolgárok; kijelentésükre megértő bonhomiával mondott áldást a kultuszminiszter és törvényhozás. S reformer ur a tanárokat ócsárolja ! Sarudy György. A városok terhei E lap hasábjain már kifejtettem, hogy a városokra mily ólomsulyként nehezedik az, hogy nem a városok belseje, hanem azok perifériái fejlődnek, ami a városokat az elé a helyzet elé állítja, hogy kénytelenek oda utakat, járdákat, vizvezetéket, világítást, csatornát vezetni, fásitani, közbiztonsági intézményét fejleszteni. Ha a városok rövid időn belül nem gondoskodnak valami remédiumról, ugy a közel jövőben a terheket fedezni képtelenek s csődbe kerülnek, vagy pedig a közlekedés, a közegészség, közbiztonság szenved oly sérelmet, amely helyrehozhatlanná válhatik. A városoknak tehát elsőrendű kötelessége, hogy az építkezési szabályrendeleteiket módosítják olyképpen, hogy a város körületén épülő házak tulajdonosait szabályrendeletileg kötelezze az odavezető utak, járdák, világítás, vízvezeték, csatornák költségei 50 százalékáuak megfizetésére, mégpedig a beépített terület arányában. Ezen közműveket is azonban csak akkor létesítse a város, ha a kérdéses utca kétharmadrésze kiépült. Ha a városoknak ily szabályrendeleteik lesznek, ugy egyszerre meg fog szűnni a perifériákon való építkezési kedv, mert ma csak azért építkeznek kint, mert ott a házhelyeknek négyszögölét néhány koro náért kapják, míg a város belsejében egy négyszögöl 10 koronától 100 koronáig terjed. Ha azonban a közmüvek létesítésének költségeiből 50 százalékot az építkezés megkezdése előtt keli befizetni, mely esetben egy négyszögöl beépített területre 10— 15—20 korona esik, ugy azután meg fogja gondolni az építtető, hogy belekapjon-e a ház építésébe. Minthogy pedig a lakáshiány önként maga után vonja az építkezéseket, a városok ódon részei fognak újra építtetni, azonnal megkezdik az egészségtelen, alacsony, roskadozó házaknak újraépítését, modernné tételét. A városok pedig megszabadulnak azoktól a horribilis kiadásoktól, melyek a külterjes építkezésekkel járnak. A szépészeti, művészeti szempontok azonnal érvényesülésre találhatnak, mig ma a városok képe ezt alig mutatja. Tehát az épitési szabályrendeletek ily értelmű módosításával a városok szivének átalakítását mozdítják elő. Hogy mit jelent ez a város közönségére, azt bővebben fejtegetni alig szükséges, elég annyit felemlíteni, hogy a városok felszabadulva a féle korcsmában fogunk találkozni és oda kell elhozni a koponyát is, ahol mindjárt raegihatjuk a tiz liter bort. Igaz, még azt is kikötöttük, hogy ha már nekem a kopo nyát a korcsmában megmutatta, akkor neki mindjárt vissza is kell vinni. Mikor kiértünk a temetőből, elbucsuztunk egymástól és én egyenesen hazafelé siettem. Útközben azon gondolkoztam, hogy mivel lehetne ráijeszteni még biztosabban az én hős barátomra, mert hátha a kopo nyát tényleg elhozza és akkor elveszítem a tiz liter bort. Be nem csaphatott volna, ha esetleg máshonnan hozott volna egy kopo nyát, mert én egy titkos jelet is tettem arra a megjelöltre, amiről ráismertem volna. Hazaérve eszembe jutott egy kitűnő ötlet. Ugy határoztam el, hogy este, amikor már besötétedik, kiviszek a temetőbe egy feketére mázolt koporsót, meg egy lepedőt és elhelyezem a kriptába s mikor Kovács elmegy a korcsmából, én egy rövidebb uton megelőzöm őt, lemegyek a kriptába, beburkolom magam a lepedőbe, belefekszem a koporsóba és onnan majd ráijesztek. Bán tani nem bánthat, mert azt is kikötöttem vele, hogy semmiféle fegyvert nem szabad magával vinni. És ha esetleg rám ismerne, akkor legalább az is bebizonyosodna előtte, hogy én sem vagyok gyáva gyerek és hogy nem hiába mondják rám a városban, hogy bátor vagyok. Úgyis történt. Mikor besötétedett, kivitettem az inassal a temetőbe a koporsót és a lepedőt. A kriptába már magam vittem le, mert az inas nem merte. Az egyik üres polcon szépen elhelyeztem, a tetejét félig nyitva hagytam, hogy az éjjel a sötétben könnyen, gyorsan belebújhassak. Mikor hazafelé mentem, találkoztam három barátommal, akiket meghívtam este tizenegy órára a Ceglédy-féle korcsmába. Nem mondtam nekik mást, csak azt, hogy eljöjjetek ám biztosan, mert inni fogunk. II. Este, mikor a korcsmába mentem, találkoztam a három barátommal, akik már épen oda igyekeztek. Bementünk a korcsmába, de annak is egy hátulsó szobájába, aminek az ajtója az udvarról nyiüott, hogy ne zavarjon bennünket senki. Egyszerű kis korcsmaszoba volt. Három-négy piros teritővel letakart asztal, körülöttük egyszerű faszékek tették ki a szoba bútorzatát. A világosságot egy kis petróleum lámpás adta. Mikor a korcsmába léptünk, mindnyájan egyszerre köszöntünk : — Jó estét kívánok I — Jó estét kivánok ! — fogadta köszönésünket a másik szobából belépő korcsmáros. — Tessék helyet foglalni, kérem ! — mondta udvariasan, miközben felállt egy székre és meggyújtotta a másik kis lámpát, majd a székeket törölgette le. Mi persze nem hagytuk magunkat kináltatni, hanem mindjárt le is ültünk az egyik asztalhoz. — Mivel szolgálhatok, kérem ? — kér dezte Ceglédy a kezeit zsebkendőjével törölgetve. — Egy liter jó bort kérek és négy poharat! — mondtam neki. — Igenis, kérem! — felelte Ceglédy és elment a szomszédszobába. Fúrta már az oldalamat, hogy titkomat eláruljam a fiuknak, hát igy szóltam nekik : — Fiuk ! Ismeritek Kovács Gyulát. ? A Schlesinger mészárosnál dolgozik. — Hogyne! Persze, hogy ismerjük! — felelték mindannyian. — Nekem nagyon jó barátom! — mondta Molnár, aki cipészsegéd volt. — Igen ? Akkor tehát hallottátok már, hogy egy idő óta mindenkinek azzal dicsekszik, hogy ő nem fél senkitől és nincs az az ember, aki őt bármivel is meg tudná ijeszteni. A feleletre várnom kellett, mert Ceglédy behozta a bort és csak azután kaptam választ, amikor az kiment és kiürítettük az első poharat. — Hát én nem tudom, hogy Göndör és Herke (ez volt a másik két barátom neve) hallottak-e már róla, de én igen, — felelte Molnár. — Nos hát tudjátok meg, — kezdtem a nagy titkot, — hogy én délután fogadtam vele, hogy ma éjszaka megijesztem. És azért hívtalak ide benneteket, hogy ebben nekem a segítségemre legyetek és ti lesztek az élő tanuk. — Nag} on szívesen! — kiabálták örvendezve mindannyian. Rögtön a dologra tértem át, mert ugy gondoltam, hogy legjobb lesz, ha elmondom. — Tudjátok, délután találkoztam vele és azt mondta: fogadjunk, hogy engem nem