Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-06-14 / 24. szám

XXIV. évfolyam Fébjpa, 1914. jn,n ius 14. 24. szám PÁPAI lÖZlJW Közérdekű lüggetlen hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 k. Egyes száin ára 30 fillér. A kalkulus. A középiskola reformját megint felszínre hozta a miniszter. A tanárok megint cikkeznek róla és a szülök megint aggódva lesik, hogy mennyivel fogják megnehezíteni a tanulást. Mennyivel lesz drágább és eredménytelenebb, mennyivel kevésbé fogja az életet az eddiginél is figyelembe venni. — Söt mennyivel nagyobb erőfeszítést kell majd tennie a tanulónak arra, hogy minél hamarabb elfelejtse azt, amit tanult. Amióta középiskolánk van, az a célja, hogy az élet ellen nevelje tanítványait. Indokolják ezt azzal, hogy az ifjúságba idealizmust kell nevelni, ezt pedig az életben nem találni. Csakhogy ez a felfogás éppen olyan tévedés, mint amikor a múltban élteket ideális színben állítják az ifjúság elé és a barbár ős korok vad embereit követendő példányképpekként. Aki őszinte saját magával szemben és végiggondolja azt, hogy mi maradt meg agyában abból, amit a középiskolában tanult, vagy pedig vissza Laptulajdonos és kiadó : POIiLA T SE K FRIGY EH. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. resésére, még a harmadik faluba is elnyargalt saját két paripáján, mely szintén nem kért abrakot, bár nem volt az egyik fakó, a másik szürke, mint boldogult Petőfié, hanem mindkettő zöld volt. Mátyásunk po9t memóriám hominum zöld nadrágot viselt, mert zöld a remény szine. Ő pedig mindig remélt, egyre remélt. Remélte a gazdagságot. Ez után futott éjjel-nappal. Mégis gyakran panaszkodott feleségének, hogy nagyon lassan gyűlnek a takarékpénztárban a százasok és nem akarnak ezresekké hizni: „Hiába, becsületes munkából nem lehet meggazdagodni, csak csalásból és szédelgésből", sóhajtott fel gyakori ismerősei körében. Elképzelhető, mily nagy volt öröme, midőn egy napon Chikágóban lakó nagybátyjától, ki már husz év óta nem hallatott magáról és akit ő még hátulgombolós nadrágu gyerekkorában látott utoljára, levelet kapott. A bácsi a többek között a következőket irta: — A sors jelentékeny vagyonnal áldott meg, de sajnos, nincsenek gyermekeim. Meguntam már a vergődést, az idegen hidegszivü emberek között való hánykolódást, egy meleg szerető sziv után vágyódom, mini hogy az én koromban már nevetséges másodszor nősülni, rokonaim körében fogom e szivet keresni. Azért elhatároztam, hogy legközelebb visszatérek hazámba. Előbb tud emlékezni arra, hogy mit tudott, amikor a középiskolából kikerült, az nagyon rossz kalkulust fog adni a középiskolának, mely neki esetleg a legjobbat adta. Mert a kalkulus a legfőbb a mai középiskolában. És ilyenkor, a tanév végén, a kalkulus a legaktuálisabb is kolai kérdés. A tanárok ugyanis felállítottak egy mértéket, melyet a számsor első négy számjegyéből alkottak és ehhez mérik a tanulók tudását és viseletét. Ez a mérték a tanuló képességének mérésére is szolgál. Erre a mértékre esküsznek, holott ha helyes is ez a mérték annyiban, hogy a kettes és hármas jobb, mint a négyes, de annyiban teljesen bizonytalan, hogy mi az egyesnek mértéke. Az iskola tehát nem készit elö senkit az osztályozással az életre. De az osztályozás megzavarja az életjelen ségek helyes megítélésében is az embereket. Mert ha feltesszük is, hogy a kalkulus abszolút helyes, akkor is azt kell látnia az életbe kilépő tanulónak, hogy az ö kalkulusa nem érték. Az iskolában minden törekvését arra irányította, hogy jó kalkulust kapjon s aztán senki se törődik többé az ő kalkulusaival. Lehet ily mértékalapon az embereket megítélni ? Szabad az embereket arra szoktatni, hogy a kalkulus a munka célja ? Szabad a tanárnak a tanítást eredménytelenné tenni azzal, hogy a kalkulus könyvet lobogtatva teremt magának tekintélyt? Szabad a

; tanuló szorgalmával annyira visszaélni, hogy jutalmul egy bizonytalan és önkényes mértékben kifejezett mérés-eredményt közlünk vele. Ez a tanulásmérés is olyan, mint egész középiskolánk. Előre tudja a tanár és a tanuló, hogy kikerülve egyáltalában nem fog az egészszel törődni. A klasszikusokkal együtt el fogja felejteni azt is, hogy mi az a mérték, a mely szerint az egyes tanár az ö tanulásának eredményét mérte. Ez a számjegyes eredmény megállapítás is olyan, mint a tekintélyre berendezett egész nevelési és oktatási rendszerünk. A tanulónak el kell hinnie, hogy a tanár annak a kulcsnak birtokában van, mellyel megállapíthatja, hogy a számTÁRCZA. Á fekete lámpás. Kőhát négyezer lakosú szabadkirályi ós rendezett tanácsú város egyetlen nevezetességé abban áll, hogy fő-, vagy bármelyik mellékutcáján a déli órákban is bárki végig mehet azon kosztümben, melyet Ádám a tiltott gyümölcs élvezete előtt viselt, a nélkül, hogy a legkisebb föltűnést keltené. Nem azért, mintha Kőháion általános lenne ezen olcsó divat és ott mindenki ugy ruházkodnék, illetőleg ugy nem ruházkodnék, hanem azért, mert senki sem látná, lóvén Kőhát oly kihalt fészek, mint Piripócs és Nyavalyásfalva. A város lakosságát kitevő parasztokat és iparosokat a mezőhöz és műhelyhez köti foglalkozásuk, a kevésszámú intelligencia a hivatalokban és irodákban körmöl, szabad óráiban pedig a kártyaasztal mellett izzad, vagy a boroskancsókkal, esetleg sörös poharakkal társalog. Csak néha vetődik oda egy tizenkettedrangu ripacstársulat, amelynek tizenkét előadására senki sem kíváncsi. Még az asszonyok is ritkán találnak témát a pletykára, mert minden csendes, egyhangú. Minden nap hasonló a tegnaphoz és a holiiaphoz. Maradnak örökös beszédtárgyul a drágaság, a libák, tyúkok, kacsák,főzés, sütés és befőzés ezer és ezer csinjabinja, a cselédek erényeinek elsorolása és más hasonló, szellemes társalgásra alkalmat adó .témák. Azért nagy szerencse Kőhát társadalmára, hogy akad lakosai között valaki, ki a nevezetes város humoristáinak állandó céltáblául szolgál. Ez a hires férfi, ki Kőhát lakosait annyiszor kedvre derítette, ki azért is meg érdemli, hogy neki még életében szobrot emeljenek, mert annyiszor alkalmat adott arra, hogy a város társadalmi életének egyhangúságát egy kis vidámság, egy-egy kacaj convulsió szakítsa meg: Presswurst Mátyás a borbély. Mátyás barátunk alapjában véve nem is humoros alak. Az ő jellemében még lelki nagyító üveggel sem lehet valami hibát, vagy torzvonást felfedezni. Csak nem rójjuk fel hibájául nagy szorgalmát, takarékosságát és szerzési vágyát ? Vidéki ember újságon kivül keveset szokott olvasni. Neki valahogy mégis kezébe került Jókai Mórnak „A pénz betegségei" cimü novellája éa ebben különösen megtetszett neki ez a mondat: „Szegény ember komisz ember, gazdag ember finom ember" és ő szilárdan eltökélte magában, hogy finom ember lesz. Azért egész nap lótottfutott. Ha kilátás nyilt egy korona megke-