Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-14 / 37. szám

mondhatjuk, de azok is belátják inár, akik az eddigi rendszer fentartásáért küzdöttek. Ma már mindenki látja, hogy mit érnek azok a biztatások, a mikkel még mindig altatgatják ébredező közönségünket. Be kell látni most már a polgár ságnak is, hogy a bajokon csak ugy segithetünk, ha maga a polgárság fog a munkához s tevékenységével részt vesz abban, hogy a várost elmaradottságából kiemelje. Annyiszor és oly nagyon biztatták már polgárságunkat a viszonyok javitásával, hogy most már tudhatjuk, hogy mennyire bizhatik azokban s hogyha maga nem fog a munkához, hát mit remélhet a jövőtől. Megelégedéssel látjuk tehát a legcsekélyebb mérvű közéletü tevékenységet is, amely céljához a kedvezőtlen állapotok megváltoztatását tűzte ki maga elé. A polgárságnak a közügyek iránt való érdeklődése oly jelenséget tár fel előttünk, amelyek egyedül lehetnek biztatók arra nézve, hogyha városunk polgársága akarja az egész vonalon meg fogja tudni változtatni a mai rossz viszonyokat. Városi közgyűlés. A jövő évi kölségvetés. Városunk képviselőtestülete mult csütörtökön évi rendes közgyűlést tartott, melynek egyik legfontosabb tárgya a jövő évi költségvetés tárgyalása volt. A költségvetés egyes tételei nem tárgyaltattak, mivel a közgyűlésen az interpellációk és a költségvetés általános vitája oly hoszszura nyúlt, hogy a részletes tárgyalás egy folytatólagos közgyűlés napirendjére lett kitűzve és pedig határidőül a holnapi napra. Az általános vita folyamán azt tapasztaltuk, hogy városunk képviselőtestületében vannak még oly képviselők, kik hivatásuk tudatábau vannak és ezen fontos aktus tárgyalásánál fényes bizonyságot szolgáltattak arranézve, hogy szivükön és leikükön viselik városunk haladását és fejlődését. Nagyon helyes és elismerést érdemlő nyilatkozatokat hallottunk egyes képviselőktől, kik városunk rendszertelen gazdálkodását jellemezték és figyelmét felhívták a képviselőtestületnek, hogy ily körülmények között a kiadások redukálására és ezzel kapcsolatosan a bevételek fokozására kell elsősorban törekednünk. Reámutattak azon anomáliára, hogy tetemes összegei túlhaladják a költségvetés előirányzott összegeit anélkül, hogy erre előre megfelelő fedezetről gondoskodnának és eközben ötletszerüleg oly kiadások szavaztatnak meg, melyek a mi szerény anyagi viszonyainknak nem felelhetnek meg. Örömmel vesszük tudomásul, hogy végre-valahára költségvetésünk tárgyalásán nem nyargalják át a tételeket ós egyáltalán vita provokálásával a helyzetnek tiszta képet adnak. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Mészáros Károly elnöklő polgármester már valami intézkedés arra, hogy forgalmunk emelkedjék, piacunk élénkítése és olcsóbbá tétele érdekében történt-e valami, vagy iparunk pártolását komolyan elömozditotta-e ? Határozottan azt mondhatjuk, hogy észrevehető haladás nincs nálunk. Az utóbbi időben megfogyott piacunkat a drágaság és nagy vámok miatt kerüli a vidék, az iparpártolásról meg szó sincs. Ha magánérdekről lett volna szó, akkor bizonyára serényebbek lettek volna a városházán, bezzeg tudnak sietni nálunk akkor, a midőn egyéni érdekek kivánják. A közérdekű kérdések azonban évekig is elhúzódnak, mire csak lépést tesznek is előre, sokszor azután el is maradnak. Nem mondjuk, hogy rosszakaratból nem csinálnak nálunk semmit, hanem a személyi érdekű kérdések foglalják le az emberek munkásságát, no meg hát a közügyért dolgozni csak szóval szeretnek és amikor a komoly munkára kerül a sor, attól mindenki fázik. A hatóság a társadalomtól, a társadalom a hatóságtól vár mindent. Azután pedig a biztatások egészen elbolonditják az embereket. Természetesen, hogy igy tönkre kell menni a város polgárságának és hogy inkább a tönkremenéshez, mint a haladáshoz van közelebb és ha komolyan szemügyre vesszük állapotain kat, minden téren tapasztalhatjuk. Hogy társadalmi viszonyaink napról-napra rosszabbak, azt nemcsak mi egy negyedrésze is alig volt meg és az előadás kezdési ideje rohpmosan közeledett. — Mi lesz most!? — kiabálta kezeit tördelve a szobában futkosva. — Nem lehet előadni a darabot. A diri tönkre lesz téve. A tanitó ur meg fog őrülni. Nem, én ezt nem élem tul! Nem tudnám a panaszos szavait hallgatni. Biztosan azt fogná rám a director, hogy én tettem tönkre a jövő évi szezonját. Felnyitotta egyetlenegy ládáját, (ami valamikor női kalap-skatulya volt) és kivett belple egy rozsdás, de megtöltött revolvert. Egy pillantást vetett még a megmaradt darab szövegére és felhúzta a ravaszt. — Nem, — mondta — nem lehet előadni. Hisz több mint a fele hiányzik. Elővette kopott nickel óráját és látta, hogy a nagymutató rohamosan közeledik a tizenkettő felé a kicsi pedjg a nyolc felé. — Hét óra elmúlt. És én ilyenkor már a színháznál szoktam lenni. 8 máma, amikor az igazgatóm jövőjéről van szó, még mindig itthon vagyok. Biztosan már keresnek. Várnak. Talán értem is jönnek. Hiszen sem darabjuk, sem főszereplőjük nincs. Az előadásnak pedig nyolc órakor kezdődnie kell. Nem, nem tudom ezt túl élni. De mielőtt eltávoznék az élők sorából, ebből a „szép" életből, egy levelet irok az igazgatónak, hogy miért puffantottam le magamat. Leült és a darab egyik tiszta (tiszta : csupa sár volt) oldalára a következőt irta: „Kedves diri! Ne gondoljátok ám, hogy halálom oka valami szerelmi história, mert nem az. Egy átkozott légy az oka mindennek. A darabot nem lehet előadni, mert legnagyobb részét elvitte a szél. Hogy hogyan történt az eset, majd a másvilágon elmondom. Bocsássatok meg. Hű tagod: Ferkó." Alighogy a levelet befejezte, feltárult az ajtó és belépett lihegve a direktor meg a tanitó ur. — Hát te miért nem jössz már? — mordult rá a director. — Meg akarok halni . . . — Most, amikor minden jövőm tőled függ; te szerencsétlen. — Épen azért. Nem lehet előadni a darabot. És ez kerget a halálba, — mondta lehangoltan Katona. — Miért? — kérdezte izgatottan a tanitó ur és az igazgató egyszerre. — Mert elvitte a szél ? — Elvitte a szól? Jézus Mária! — sápitozott a tanitó ur. — Hát hogy lehet az ? — kérdezte a director. — Ugy, hogy a tanitó ur egy legyet irt a darabjába és ez az oka mindennek. — Legyet ? Már hogy irtam volna én legyet! ? Csak nem bolondultam meg, hogy legyekkel szaporitsam a darabomat! — Pedig ez igy van! Hallgassa csak meg, hisz kívülről is elmondom : „Átkozott „légy", te alávaló gaz!" — Hiszen itt nem légyről van szó, hanem ezt egyik szereplő mondja a másik szereplőnek. — Nekem mondja !? Én megértettem, hanem az az átkozott légy nem értette meg, aki, amikor azt a szót kimondtam: „átkozott légy", mindig az orromra szállt és jól megcsípte. Tudja, ő azt az átkozott szót magára vette s mivel maga nem volt a közelében, hát én rajtam töltötte ki a bosszúját. Mikor már hatodszor is az orromra szállt, mérges voltam és más nem akadt a kezembe, hát utána vágtam a darabot, ami kiröpült az utcára és széjjelhordta a szól. — Jézus Mária ! — ordított az igazgató. — Mint csináljak ? Az összes jegyek mind elkeltek. Hiszen, ha nem adom a darabot, a közönség agyon ver. — Én is nagyon sajnálom. Hiszen látod, azért akartam öngyilkos lenni. Mit csináljunk ? — Mit csináljunk? — ismételte a tanitó ur. — Ah 1 Egy eszme! Menjünk csak a színházhoz dirikém. Meg vagyunk mentve ! — Hogyan ? — Előadjuk a „Doktor ur" c. darabot. Tudod, hogy milyen hatása volt Sármokon is. — De nekem a szégyentől ki fog a szemem sülni. — Dehogy sül, tanitó ur. Nem ismeri ezt a darabot itt senki és azt fogják hinni, hogy ez az a darab, amit ön irt. — Hát a cim ? — Az nem határoz. Majd mikor valaki