Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-14 / 37. szám

üdvözli a megjelenteket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri Barcsi József, Billitz Ferenc, Becsei Ferenc, Ács. Ferenc és Baráth Károly képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván az módosítás nélkül tudomásul vétetett.. Elnöklő polgármester hivatkozik arra, hogy Hornig Károly báró megyés püspökünk 25 éves jubileumi ünnepét ülte, indítvá­nyozza, hogy a közgyűlésből kifolyólag a képviselőtestület a neinesszivü püspököt jubileuma alkalmával üdvözölje, mely indít­vány általános lelkesedéssel fogadtatott. Napirendretérés előtt Barthalos István szóvá teszi, hogy a vasúti állomás közeié ben levő sertéshizlaldák oly bűzt terjesz­tenek, hogy a városba érkező utasok fel­háborodással említik, hogy közegészségügyi szempontból ez a városi hatóság ügye, kéri a polgármestert, hogy ezen hizlaldák tisztán tartására a kellő ellenőrzést gyakoroltassa. Polgármester ezen válaszát, hogy ez érdemben a rendőrkapitány utasítva lett a kellő ellenőrzésre, ugy interpelláló, valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Ugyancsak Barthalos István az állomás átjárójánál levő bűzös gödör ellen emel szót, jelzi, hogy oda lesz hordva az összes sz< mét és szinte veszélyezteti a közegészség­ügyet. Kéri ennek betömése iránt intézkedni. Polgármester azon válaszát, hogy intézkedni fog, hogy az odaszállított törmelékkel a gödör betömessék, ugy interpelláló, vala­mint a képviselőtestület tudomásul vette. Ugyancsak Barthalos István felemlíti, hogy a pápa—devecser—sümegi vasút ked vezőtler. irányba jutott, amennyiben az érde­keltség tekintettel, hogy Zalavármegye a hozzájárulást megszavazta, a vasutat Deve csertől—Sümegig kiépíteni szándékszik, ami városunkra nagy veszélyt jelentene. Kéri a polgármestert, bogy ezen közgyűlésből ki­folyólag a vármegyéhez felírni, hivatkozva ezen városunkat érhető veszélyre ezen va­sútra a segély iránt már benyújtott kérvényt tűzze ki napirendre. Polgármester válaszában kijelenti, hogy ezen kérelemnek eleget tesz és a vármegyé­hez ez érdemben átir, mely választ a kép­viselőtestület általános helyesléssel fog-adta. kimegy a színpadról, azt fogjuk mondani, hogy a búcsúra megy és a közönség meg lesz róla győződve, hogy azért „Bucsu" a címe. — Hát akkor csak siessünk. Felmentek a színházhoz és minden feltűnés nélkül eljátszották a „Doktor ur" cimü darabot. A közönség nagyon meg volt elégedve, mert sokat kacaghatott. A szerzőt minden felvonás után többször a lámpák elé hívták, (aki pirulva ki"'is állt a lámpák elé, nehogy kitudódjon valami), a közönség még előadás után sem jött rá, hogy ez a darab Molnár Ferenc, kitűnő írónk tollából folydogált a papírra. Előadás után a tanító ur tiszteletére óriási bankettet rendeztek. A szintársulat hajnalban már el is utazott. De nemsokára utánuk a tanitó ur is megszökött, mert a turpissága kiderült. Tudnillik a társulat uj állomáshelyén a direktor nem akalt Katonának adni annyi acontót (előleget) és ez bosszúból megírta az itteni község főjegyzőjének, hogy ki irta azt az. utoljára előadott színdarabot és az tele kürtölte vele az egész falut. Katona ezt azért tette, hogy jövőre a director ide ne jöhessen. Nem is gondolt ő arra, hogy ezzel nemcsak az igazgatójának árt, hanem még egy második személynek is : a tanitó urnák is. Persze, a tanitó urnák is a fülébe jutott a hir és szégyenében megszökött a faluból. 8 mikor kiment az állomásra, kezeit az égnek emelte és igy átkozódott: — Átkozott légy, te alávaló gaz! Somogyi József a Tapolcafolyó haszná­latára vonatkozó szabályrendelet módosítá­sát kéri, mivel ez egyesekre nézve nagyon is sérelmes. Polgármester, azon válaszát, hogy ezen módosításra nézve legközelebb javas­latot fog tenni, ugy interpelláló, valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Muli József kérdést intéz a polgár­mesterhez, hogy az Árok-utca rendezésére mily stádiumba van. Polgármester kijelenti, hogy ezen ügy még folyamatban van és még néhány ház megvétele teszi függővé a rendezést, mely választ ugy interpelláló, mint a képviselő testület tudomásul vette. Dr. Löwy László kitogást tesz, hogy a polgármester a költségvetés tárgyalása alkalmával még több fontos tárgyat tűzött ki a tárgysorozatra. Polgármester kijelenti, hogy elsősorban van a költségvetés tárgyalása kitűzve és ha nem lesz a többi tárgyra idő, akkor azok egy más közgyűlés tárgysorozatára lesznek kitűzve, mely válasz tudomásul vétetett és áttértek a költségvetés tárgyalására. A költségvetés. Freund Ferenc főszámvevő a költség­vetésre vonatkozó jelentését felolvassa. Dr. Löwy László, mint minden évben, ugy ez alkalommal is kijelenti, hogy a város rendszertelenül gazdálkodik és nem ad ren­des munkaprogrammot. Számos fontos intéz ményre van Pápa városának szüksége és a város errenézve előintézkedéseket nem tesz. Kifogásolja a tisztviselők részére elő­irányzott nagy fizetest, mely költségveté­sünk 70%-át teszi ki. Redukálni kell a kiadásokat és jövedelmi forrásokról gon­doskodni. Dr. Kende Adám nagyon helyesli, hogy a költségvetés részletes tárgyalása előtt álta­lánosságban vitatják meg a város jövő anyagi helyzetét. 0 a haladás, embere de nem ta­lálja helyesnek, hogy a város a mult évi költségvetés keretén kivül mintegy 217.000 korona többlet kiadást szavazott meg. A pénzügyi bizottság javaslatának minden egyes tételeit elfogadja, főleg pedig a sör fogyasztási adó biztosítását sürgesse meg a város az államtól, ami szép jövedelmi for­rása volna a városnak. Dr. Hoffner Sándor szinte a város rendszertelen gazdálkodására hivatkozik és egyetért dr. Lőwy Lászlóval, hogy a tul­kiadásokkal szemben nincs meg a szükséges reformokhoz a fedezet. Felsorolja a csator­názás, színház és közkórház létesítését. Uj rendszert kér a gazdálkodásban. Sarudy György sötétnek látja a város jelenlegi anyagi helyzetét. Számos közintéz­ményre hivatkozik, melyek produktur hasz­not nem hoznak. Nézete szerint a produktív kiadásokra legyen figyelemmel a város. Dr. Fehér Dezső szinte a haladásnak az embere, de szinte sok tekintetben kifo­gásolja a tulkiadásokat. Sokalja a napidija­sokat, ezután több jövedelmet gondol elérni, ha a város ingatlanai nem bérbe adatnának, hanem parcelláztatnának. Jövedelmi forrás­nak tekinteni, ha a város a kötelező városi tűzbiztosítást magának az államtól biztosítani és erre leghivatottabnak tartja a polgár­mesterek orsz. kongresszusát, ahol ezt napi­rendre tűznék a városok jövedelmezősége érdekében. Indítványozza, hogy a napidijasak szükségletének megállapítására egy bizott­ság küldessék. Barthalos István nem látja oly sötét­nek a helyzetet és örvendetesen veszi tu­domásul, hogy városunk a haladó városok­kal lépést tart s ha visszatekint 20—25 évre Ugy csak azt találja, hogy a pótadó ehhez képest nem oly túlzott, mint azt jelzik. Polgármester minden egyes képviselő felszólalására megnyugtató választ adottj dr. Fehér Dezső indítványát szavazásra bocsájtva ezen bizottságba dr. Fehér Dezső, dr. Kende Adám, dr. Hoffaer Sándor, dr. Gottlieb Sándor és dr. Balla Róbert lettek megválasztva és ezzel az általános vita be lett fejezve és áttértek a költségvetés rész­letes tárgyalására. Szükségleti rész. Az irodai költség cimmel dr. Kende Adám indítványozza, hogy a tételek jövő évben részletezve legyenek, arait a képviselő­testület elfogadott. A városi adóhivatal tételéül a pénzügyi bizottság az adóhivatal egyes tisztviselőinek a családi pótlék iránti kérvényét, ugyszinte Rédei tisztviselőnek magasabb fokozatba való helyezését nem javasolta, utóbbinak azonban személyi pótlék címen 200 koronát javasol. Sarudy György, Halász Mihály a tiszt­viselők kérvénye mellett, dr. Hoffner Sándor és Qyöry Gyula ellene szólaltak fel. A képviselőtestület többsége a pénz­ügyi javaslatot fogadta el azzal, hogy még a javasolt 200 korona személyi pótlékot sem szavazta meg. Tekintettel az idő előrehaladottságára a polgármester a költségvetés tárgyalását egy folytatólagos közgyűlésre, határdőül — holnapra — halasztotta el és ezzel a közgyűlés befejezést nyert. Színészet Pápán. A lefolyt színházi hét igen gyenge. Az előadások egy-két kivétellel gyér közönséget vonzottak a színházba. Ezen gyér látoga­tottságot egészben véve nem a közönség közönyének tudjuk be, de nagyrészt annak, hogy az egész héten repriz darabok lettek előadva és tekintettel arra, hogy nálunk csak egy színházlátogató közönség var., bizony egy rövid idő alatt egy darab több izben való előadása nem biztosithat nagy látogatottságot. Hogy pedig eddig csupán repriz darabok lettek előadva, ezt annak kell betudnunk, hogy az uj darabok beta­nítása sok időt igényel és így kénytelen az igazgató addig, amig az uj sláger darabok­kal elkészül, a már jól betanult darabokat előadni. Ugy tudjuk, hogy még ebben a szezonban több uj és sláger darabokra ké­szül a társulat s igy nincs okunk kétkedni, hogy sziniévadnnk végeredményében siker tekintetében nemcsak a közönség, de a színigazgató remélt igényeit is minden te­kintetben ki fogja elégíteni. Heti referádánkat adjuk a követke­zőkben : Szombaton premiérünk volt „Sztrájkol a gólya" énekes vígjáték előadásával. Már a darab címe is elárulja, hogy nem valami fehér darab. Tényleg, sok oly párbeszéd van benne, mely nagyon is ízléstelen és' mégis szórakoztató és mulattató a darab. Igazólja ezt azon körülmény, hogy a szép számban megjelelent közönség kitűnően mulatott. Ez alkalommal mutatkozott be a szintársulat másod énekesnője, Sebestyén Rózsi, még pedig igen jó oldalával. Bájos és kedves játéka, nemkülönben kedvesen csengő hangja és szerepköréhez méltó tem­peramentuma van. Egyben csinosan öltöz­ködik és szépen táncol. A közönség igen rokonszenvesen fogadta és minden egyes jelenetét tapssal honorálta. Igen kedves és hercig volt Rózsahegyi Ilona az ártatlan asszony szerepében, nemkülönben jó vénáju komikummal adta elő Guthy Sári az anyóst. Elsősorban kellett volna említenünk Szigethy Andort, ki Kristóf szerepét remekül alakí­totta. Mesés maszkjával és groteszk játé­kával egész estén át derültségben tartotta a közönséget, melyhez nagyban hozzájárult Nagy Imre közvetlen komikumával az após szerepében. Sn^jdig és elegáns volt Tihanyi a főhadnagy szerepében. Faludy kis epizód szerepét hatással játszta meg. Kisebb sze­repeikben Csóka, Földessy és Horváth az

Next

/
Thumbnails
Contents