Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-09 / 10. szám

3:XIXI. évfolyam. iFárpgL., 1913. m. ?p±TXS 9. ICL szám wKözérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ARAK: HIgész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Lap tulajdonos és kiadó : POLLATS E K F R I Q Y E 8. HIRDET ESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésóben. Elmélkedés köztisztaságunkról. Irta: KEMENY BELA. A városok élete nagy horderejű közigazgatási tényezői között elsőrendű helyen foglal teret a köztisztaság kérdése. A köztisztaság ügye a közegészségügy alapfellétele és magva. A hol a köztisztaság kérdése nem okoz fejtörést, ott a közegészségügynek törődik be a feje. Csak nemrégiben hallottuk városunk főorvosának jelentéséből, és ez mindnyájunk szivét örömmel töltheti el, hogy közegészségügyünk az előző évek eredményéhez képest lényegesen javult. Ez valóban örvendetes és kétségtelenül igen nagy részben annak köszönhető, hogy a közegészségügy szolgálatában álló férfiak és a közegészség ügyi hatóság minden lehetőt megtettek, amit a közegészségügyi helyzet correcturája megkövetelt. A nagybecsű főorvosi jelentésnek van azonban egy passzusa, melyen a szemem megakadt. Ezt a passzust nem tudom megérteni és nem tudnám alá irni, hogy t. i. köztisztaságról mindaddig szó sem lehet, amig csatornázása nem lesz városunknak. Tudom, elismerem és aláírom, hogy a csatornázás kérdésé életbe vágó, különösen a mi adott viszonyaink közepette, de hogy a köztisztaság kérdése városunkban kizárólag csupán a csatornázás kérdésének megoldásával lenne eldönthető, ennek befogadására az én fejem nagyon kemény. Mert hiszen ha csatornázás nélkül nincsen köztisztaság, akkor a mi közegészségügyünknek nem javulnia, hanem rosszabbodnia kellett volna; mert fájdalom, minálunk a csatornázás eszméje még mindig csak vajúdik és meg születésének procedúrája lassan-lassan halad előbbre, pedig hogy mihamarabb megtörténjék városunkban a csatornázás, az ennek a városnak, e város közönségének ma már valósággal létérdeke, "életfeltétele. Nézetem szerint a főorvosi jelentés idézett passzusából egy szó rekedt ki, az hogy „tökéletes" és ha ez a szó nem szándékosan, hanem csak véletlenségből, elnézés folytán maradt ki a mondatból, akkor meg tudom érteni és alá is tudnám irni, sőt alá is írom, mert tökéletes köztisztaság csakugyan nincsen és nem is lehet csatornázás nélkül. - A hygiéna Gondviselésének földi helytartói, a nagy sanitarius fők naprólnapra ujabb bacilíusokat, baktériumokat és az egészségre káros egyéb mikrobákat fedeznek fel, amelyeknek a szervezetbe jutása csak kellő praeventiv óvintézkedésekkel hárítható el. Ez a megelőző óvintézkedés pedig nem egyéb mint a tisztaság. Amiként az egyes ember kell, hogy sokat adjon, mindent áldozzon, hogy körülötte minden olyan tiszta állapotban legyen, hogy semmi káros és veszedelmes anyag le ne rakodhassák, ép ugy kell a köznek is oda hatni, hogy egyetlen pontján, terén, dolgain se akadhasson és tapadhasson mégolyan anyag, mely a közegészségügyet veszélyeztethetné. Ezen kóros és káros|anyagok elleni védekezés csak a köztisztaság ügyé nek kellő istápolása mellett lehetséges. Ez az istápolás, illetve a fertőző anyagok elleni védekezés két uton eszközölhető és pedig vagy földfeletti vagy földalatti, vagy egyszerre mind a két uton. A földfelettnVédekezés az, melylyel mi csinálunk köztisztaságot, föld alatti védekezés pedig a — csatornázás. iAKCZA A Az árverező, aki az ócska holmikat megvételre kínálgatta, megvető mosolygással emelte fel a keze ügyében lévő tárgyat és rikácsolva kiáltotta : — Egy sisak, a tizenhatodik századból készítette. Azután zavarodottan hallgatott el, noha megszokásból néha a legfantasz'ikusabb tulajdonságokkal is felruházta az eladandó tárgyakat. Most is hirtelen eszébe jutott valami, amit egy régi katalógusban olvasott és miután a vevők körében komoly alakot nem látott, gúnyos hangon folytatta : —• Állítólag Alonzo Laganen, a hírneves, öreg mester készítette, noha - a neve elmosódott már az idő vasfoga alatt. Bátran megkoczkáztathatta vakmerő állítását, mert senki se ellenőrizte kétes tudálékosságát; a kíváncsiak, akik az árveréshez sereglettek, az eladásra kerülő tárgyaknak csak reális értékét mérlegelték, de a műbecsükkel legkevésbbé sem törődtek. — Kikiáltási ára 200 frank! — folytatta az árverező, aki kétségtelenül meg akart győződni a vevők jóhiszeműségéről. Mélységes csend. Rövid idő múlva mégis akadt valaki, aki minden különös lelkesültség nélkül odakiáltotta : * — Hat frank ! Miután senk i se kínált többet, az árverező már át akarta engedni a drága ereklyét, mikor a terem valamelyik zugából egy másik hang „husz frankot" kínált. Minden szem oda fordult, ahol ráismertek egy fiatal festőre, aki csak most kezdte dicsőségének alapköveit lerakosgalni. — „Harmincz !" — „Ötven ! — kiáltotta a festő izgatottan. — Az ördögbe, a' dolog kezd érdekes lenni! — susogták az emberek egymás közt. A kikiáltó is alaposabban megszemlélte most a sisakot, amelyet az imént még mindenki értéktelen rézdarabnak tartott és most kézről kézre járt. A kikiáltó megmaradt előbbeni véleményénél, hogy az ócska sisak legföljebb hat frankot ér, azonban hivatásos kötelességérzetből szükségesnek tartotta, hogy néhány banális szólásmóddal tovább is ma gasztalja : — Ez a sisak a maga nemében rendkívül ritka példány amelynek vértezetje, valószínűleg az „Armeria de Reale"-ban található. De fölösleges is volt a licitálókat tovább is tüzelni, mert maguktól is tulígérték egymást. — Hatvan frank I — Százötven! Igy szöktek fel szédítő gyorsasággal a kínálatok. A „háromszáznál" a másik már elvesztette kedvét és a sisak a festő tulajdonába jutott, aki azonnal el is vitte ma: gával.

r Én a versengés végén érkeztem a terembe és sajátságosnak találtam az értéktelennek látszó tárgy fölött kifejlődött, elkeseredett harczot. » A művésszel éppen abban a pillanatban találkoztam, mikor dühösen rohant kifelé. — Ugy látszik, igen nagy súlyt helyes a drága ereklyére? — jzgyeztem meg kíváncsian. — Erre az ócska vasra ? — Erre a semmiségre ? — válaszolta dühösen. — Miért igyekezett mégis megszerezni ? — Mondja csak, — folytatta melanchólikus, de egyszersmind vad arczkifejezéssel — nem tűnt még fel önnek soha a meglepő hasonlatosság a sisak és a levélszekrény közt ? Ide nézzen : a sisak ós a rostélya közt — ha leeresztjük — olyan rés támad, hogy bátran beledobhatjuk leveleinket ! Ez csábító, ingerlő és éppen ez okozta vesztemet! — Megvallom, hogy . . . — Nem érti ? Hát mindjárt megmagyarázom, mert nincs semmi okom ostoba kalandomat titokban tartani. Azért vettem meg a sisakot, azért fizettem meg olyan drágán, hogy szétzúzzam, megsemmisítsem