Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-03-02 / 9. szám

igazolt kivételes szükség esetében kellene fanyalodnunk. A jövedelem-adó után községi pótadó kivetését ugyanis ellenzi a pénzügyi tudomány. Az adórendszer fejlődésének philosophiája ma világszerte megköveteli, és a változatlan természeti törvények erejével or szágról-országra megvalósítani akarja, hogy az adóztatási szerkezet a gyengébbek védelmében álljon és hogy az állami kiadásokhoz szolgáltatási képességéhez arányosan járuljon. E közreműködés pedig csakis a méltányosan és helyesen megállapított adókulcs alkalmazásával érhető el. Ugy az elmélet követelményei, mint a gyakorlat tanúságai megegyeznek abban, hogy a jövedelem adó csak akkor töltheti be az adóteher egyenletesebb megosztásában álló hivatását, ha kis adókulcscsal dolgozik. Nagy adókulcs alkalmazása mellett ugyanis "az elrejthető jövedelem kisiklik a teher alól, a látható és bizonyítható jövedelemre pedig nyomasztó adó nehezedik. Ezen okoknál fogva a pénzügyi tudomány mai álláspontja szerint a jövedelem-adót ki kell venni a helyhatósági pótlékolás alól. Ez álláspont nnynyira megokolt, hogy azt a városoknak is respektálniok kell és csak a kivételes szükség tehetné indokolttá, ha ez zel szemben háztartási érdekeit érvé nyesiteni akarnák. Minthogy pedig ez a kivételes szükség ma ínég meg nem állapitható, tapasztalatok sem állanak rendelkezésünkre, ennélfogva nézetem szerint az érdemi állásfoglalást későbbre kellene halasztani, már csak azért is, mert az adóreformnak vannak olyan egyéb helyhatósági adóztatást és háztartást érdeklő vonatkozásai, amelyekkel szükséges és amellett aktuális is volna foglalkozni. Az e réven előálló aktualitás tenné tehát szükségessé, hogy a városok kon gresszusa foglalkoznék a helyhatósági adóztatás hibáival s ugy ezt, mint ál talában a községi pénzügyek javítása körül támasztható kívánalmakat kifejtené s igy céltudatos, szerves munka révén igyekeznék a községi háztartás teherbíró képességét biztosítani. A Jókai kör estélyei. — 1913. február 21—22. — A Jókai kör vezetősége hetek óta lázas tevékenységet fejtett ki a tervezett két estélye érdekében és ezen fáradozása nem is volt eredménytelen, mert mindkét est siker tekintetében a legfényesebb eredménnyel járt. Sokszor van alkalmunk városunkban estélyeken részt venni és társadalmi köreink ezen modern iránya talán egy vidéki városban sincs annyira kifejlesztve, mint éppen nálunk Pápán. A Jókai kör valóban büszke lehet azon fényes sikerre, melyet ezen két estélylyel elért. A kör vezetősége nagyon is szerencsés volt a szereplők és közreműködők megválasztásában, amennyiben mindegyike tökéletes égiszt és művészi élvezetet nyújtottak a nagyszámban megjelent közönségnek. Az első est. Pénteken lett az első est megtartva, melynek műsorát kizárólag egy színielőadás képezte. Egy remek három felvonásos vígjáték „A házasítok" került szinre kitűnő előadásban. Évekkel ezelőtt volt alkalmunk ezen színmüvet egy vidéki színtársulat jeles erőitől látni és túlzottság nélkül mondhatjuk, hogy a darab főszereplői büszkék lehetnek azon sikerre, melyet elértek. Dacára, hogy ezen estet megelőzőleg két estén át főpróbák lettek telt ház előtt tartva, ez estén színültig megtelt a nézőtér nagyszámú és diszes közönséggel és nagy érdeklődéssel kisérte mindvégig az előadást. Nem a műkedvelői előadásoknál szokásos ildomosságból, hanem határozottan az elösmerés teljes mértéke késztet bennünket arra, hogy első sorban a női szereplőkkel foglalkozzunk és pedig első helyen Gaál Ilonka szereplésével, ki egy fiatal asszony szerepében remekelt. Nem egy műkedvelőtől, hanem egy rutinirozott társalgási színésznőtől sem várhattunk volna tökéletesebb játékot, mint tőle. Teljes biztonsággal játszta minden egyes jelenetét és méltán kiérdemelte azon tüntető tapsokat, melyekkel a közönség őt elhalmozta. Ugyancsak ezt mondhatjuk R e s s Margitról, kinek színpadi jártasságáról már több izben a legnagyobb elismerés hangján emlékeztünk meg. Rendkívül hercig és bájos volt C s e hSzombathy Flóra a naiv és szende, de amellett érzelmes leányka szerepében. Otthoniasan érezte magát a színpadon és mondhatjuk bravúrral oldotta meg szerepét. Kisebb szerepeikben Valkó Vilma, Pataki Bella, Kis Mici és Ress Irén az összjáték sikerét nagyban emelték. A férfi szereplők között első sorban H i r s c h Jenőt említjük, ki bonvivánt szerepében azt igazolta, hogy tanulmány tárgyává tette szerepét és mondhatni nehéz szerepét egyszerű közvetlenséggel játszta meg. Hálás szerepe volt Nagy Andrásnak a pipotya férj alakításával. Kisebb epizód szerepeikben Moravetz György, Molnár Béla és Papp József teljesen megállták helyüket. Az előadás végeztével a közönség tomboló tapsaira az összes szereplőknek a lámpák előtt kellett elvonulni, ugyszinte Sándor Pálnak, az előadás rendezőjének. A második est. Az előző est fényes sikerének hatása gondolkozott, de mégis kénytelen volt bevallani, hogy a helység neve semmire sem emlékezteti. — Az idős úrinő halálának közeledését érezte és azért hivatott engem magához. A küldönc késő éjjel érkezett a plébániára és én hirtelen felöltöztem, felszálltam a kocsiba és egy félóra múlva már a kastély ban voltam. Mikor a beteg szobájába léptem, férje könnyező szemekkel fogadott és azt mondta, hogy a haldokló utolsó kivánata volt, hogy lelki vigasztalásban részesítsem. Azután magamra hagyott a beteggel. A szerencsétlen térj már jól sejtette, hogy a halál már ott ólálkodik a beteg nő ágya körül. Mikor már észrevette, hogy én a szo bábán vagyok, mintha újra föléledt volna, magához intett és értésemre adta, hogy beszélni akar velem. — Főtisztelendő ur, köszönöm, hogy eljött és megkönnyitette utolsó órámat, — igy szólt halk, elhaló hangon. — Nagyságos asszony, az az Isten, akinek ón alázatos, szegény szolgája vagyok, a megbocsátás ós könyörület Istene 1 — vigasztaltam én. — Nem közönséges, mindennapi gyónásról van szó, főlisztelendő ur s kérésemmel inkább az emberhez, mint a paphoz fordulok, mert ön az egyetlen ember a földön, aki lelki kínjaimat enyhíti; azért, kérem, könyörgök, legyen könyörületes irán tam, még akkor is, ha erre méltatlannak látszanám. Megvallom uram, hogy nagy zavarban voltam, mert életemben még sohasem hallottam ilyen őszintén könyörgő hangot és sohase láttam még ilyen kétségbeesett, feldúlt tekintetet. — Főtisztelendő uram, — igy folytatta — érzem, hogy sietnem kell, mert néhány perez múlva az időm lejár. Senkim sincs, aki az utolsó kívánságomat teljesíthetné; senkim sincs, akiben feltétlenül megbízhatnám, aki megértene és megszánná küzdel memet, azért kérettem önt, a lelkiatyát, hogy hallgassa meg utolsó kívánságomat! Rendkívül izgatottságban, lázas állapotban beszólt, keble zihált, homlokán kiütött a veríték és megtört szemeiben könynyek gy ül emiettek. — Hallgassa meg gyónásomat, oldjon fel bűneimtől, aztán keresztényi megadással fogadom felszentelt kezéből az utolsó kenetet. Közel vagyok a halálhoz, de lelkem még tele van íöldi szerelemmel. Hát bün ez, főtisztelendő atyám ? Kárhoztathatja, büntetheti-e az igazságos Isten azokat, akik őszintén, lelkük mélyéből szeretnek? Mindezeket csak azért mondom el önnek, uram, mert kötelességem parancsolja. Elképzelheti, milyen nehezemre esik nekem, a lelkiatyának, a haldokló nő szavait megismételni. — Szerettem egy férfit, jobban, mint az életemet! Akinek két éven át szemefénye, mindene voltam ! Megszegtem érte a házasság szentségét; elárultam a jóságos férjemet, bűnös nő vagyok és most, amikor már közel állok a halálhoz, amikor már érzem hideg érintését, elég gyönge vagyok szerelmemre gondolni és nem hunyhatom le addig nyugodtan szemeimet, amig főtisztelendő atyám meg nem ígéri, hogy felkeresi azt a férfit és biztosítja, hogy utolsó gondolatom, utolsó sóhajom is hozzá repült! Elgondolhatja uram, hogy milyen érzelmek háborogtak és küzdöttek bennem a vallomások hallatára. Végtelen részvét és szánalom fogott el a szerencséden nő iránt. Csermák vegyészeti ruhatisztító-intézete PÁPÁN, Fő-utca. Értesítem Pápa város és vidéke nagyérdemű közönségét, hogy pápai fiókintézetem vezetésével oly egyént bíztam meg, ki előzékenységével és szolgálatkészségével a n. é. közönség igényeit minden tekintetben kielégíteni fogja. A n. é. közönség pártfogását (p Gi kérve, maradtam tisztelettel