Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-12-21 / 51. szám

nek külön-külön napi kártyakompániát, akkor egy nagy városban az elkülönösödés még inkább természetes. Így van ez nálunk is. De mit látunk, ha viszonyainkat a bennünket legközelebb érdeklő helyen, városunkban megvizsgáljuk ? Nálunk nemcsak az egyes osztályok különülnek el egymástól egyesithetetlen módon, banein még az egyes osztályok kebelében is viszályok, egyenetlenkedések folynak. Értelmiségünknek e szerencsétlen széthúzásával, mely semmiféle nemes, közös célra nem tekintve, egyedül csak személyi, vagy pártcéloknak szolgál, élénk ellentétben áll derék iparosaink példás összetartása. Egyedül az iparos osztály az, mely osztály és pártkülönbség nélkül képes egy fesztelen, vidám és közös erővel, kitartással rendezett mulatság képét mutatni. Szavaink igazságát bizonyitja az a tény, hogy minden egyes mulatságukon ott látjuk városunk uri társaságának jobb érzésű tagjait, kik rueg undorodva a mi „uri

K társaságunknak minden tekintetben káros huza-vonájától és nem tekintve az osztálykülömbségre, egy igazán kedves mulatságban óhajtanak részt venni. Tagadhatatlanul szomorú állapotok ezek, de ez csak egy a sok közül. Hi szen csak egy oldalról világítottuk meg a nagy kérdést, csak egy oldalról fejtettük ki azt, mennyire káros e tekintetben is a városunkban duló egyenetlenkedés. És ha ezeket a dolgokat vizs gáljuk, mindinkább meg kell győződnünk arról, hogy gyökeresen meg kell változni városunk társadalmának, ha azt akarjuk, hogy minden polgár vállvetve munkálkodjék, minden mellékes cél avagy érdek félretételével egyedül a közjó javára. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egye sülés, az integráció. Kártyázzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk, táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, meggyőződések s ne klikkek szerint; zsúrozzunk külön, de legyünk egyek, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. A szentimentálizmus azt kivánja, hogy mindenben összebújjunk s ölel kezzünk, hiszen végre is az emberek közötti külömbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott minden pápai egy legyen. Ha igy lesz, akkor társaséletünk javulására is lesz kilátás. Az ipartörvény revíziója. A kereskedelmi minisztériumban most dolgoznak az ipartörvény revíziójáról szóló törvényjavaslat tervezetén s mihelyt ismét munkaképessé fog válni a törvényhozás, a nagy érdekeket felölelő törvényjavaslat az országgyűlés elé fog kerülni. Égető szükség van már erre a törvényre. A magyar ipar elmaradottsága s különösen az ipari termékek értékesítésének nehézségei főleg e törvény hiányára vezethetők vissza. Mondhatni évtizedek óta nem hoztak nagyobb szabású ipari törvényt, dacára annak, hogy az ország fejlődése, különösen a gyáripar terjeszkedése és a munkásviszonyok gyökeres változása, valamint az Ausztriával való vámközösség és a kereskedelmi szerződések azt már hosszú idő óta sürgősen követelik. Az uj ipartörvénytöl sok és hasznos újítást várunk és kívánunk. Mindeuekelőtt konzervatizmust e mostanában duló féktelen szabad versennyel szemben. A kontárok egész raja élősködik most a magyar kisiparon. Emberek, akiknek fogalma sincsen valamely mesterségről, akik azt soha nem tanulták, maguk mellé vesznek első pénzen valami kitanult legényt s megkapják a hatóságtól az iparigazolványt. Az ilyen ember csinálja azután a legpiszkosabb konkurrenciát a tanult iparosnak. Hát miért inaskodott, tanult és küzködött az iparos a képzettségéért, ha a ta-= nulatlan kontár akármikor a nyakára nőhet a törvény túlzott liberalizmusa folytán ? Bizony a jelenleginél ebben a tekintetben sokkal célravezetőbb és helyesebb volt a céhrendszer, mely a tanulatlan kontárt kizárta az iparosok köréből. Elvárjuk az uj törvénytől, hogy véget vessen e méltánytalan állapotnak és szigorú, teljes képesítéshez kösse az iparigazolvány kiadását. Aki nem tanult mesterember, az ne is lehessen mesterember, éppen ugy, amint ügyvéd, tanár, orvos vagy mérnök nem lehet az, akinek nincsen diplomája. Az iparos számára sem szabad más mértékkel mérni, mint a diplomás ember számára. Elvárjuk az ipartörvénytől azt is, hogy reudezze az -állami, törvényhatósági és községi szállítások dolgát is abban az irányban, hogy a kisiparos ahol csak lehet, elsőségben részesüljön a közszállításoknál. Itt is azt tapasztaljuk ugyanis, hogy egyes iparcikkek szállítását vállalkozók nyeés sietett az erdő felé, ahol Boglár Pista tanyázott. De nem lőtt egyet sem, nehogy a rablókat elriassza. Nemsokára ráakadt a yeaérre, aki neki mint patrónusának illően kösffönt. — Jö napot, Pista! Hogy vagy ? — Köszönöm szives kérdését, de nagyon rosszul. — Uogy-hogy ? — Hát a német nagyon szorítja a hurkot nyakunk körül, félő, hogy ma-holnap mind hurokra kerülünk. — Egy ügye8 vágással el lehet a kötelet vágni! — De mikor a kötél nagyon vastag! Arról gondolkodunk, hogy elkotródunk erről a vidékről. — De előbb tegyetek nekem egy kis szívességet! — Állok nagyságos uram szolgálatára! Mi legyen az a szívesség ? — Holnap Balázszsal ezer forintot küldök a városba. Tartsátok szemmel, hogy valami kapcabetyár ki ne rabolja. — Ugy fogunk rá vigyázni, mint a szemünk világára I — Jó. Aztán vigyázzatok, hogy a haja szála se görbüljön meg! Kártalanffy különös, huncut betyáros szemvillanással nézett a rabló szeme közé amiből az rögtön megértette patrónusa akaratát. — Igenis, ugy lesz. A haja szála nem fog meggörbülni. — Megértetted ? — Meg. — Aztán mit kérsz szívességedért ? — Semmit. Szívességért nem jár fizetés. — No hát Isten áldjon meg! — Isten áldása nagyságos uron is! A zsivány füle tövét vakarta. Keze •tiszta volt ember vértől. Éppen most öljön, amikor a legnagyobb veszély környékezi?! Nem. De hiszen megígérte a földes urnák, aki igen sok jót tett vele, tehát nem szegheti meg szavát, mert az igazi magyar betyár, mindig tudja, mi a zsiványbecsület. Ő maga nem fogja megölni a kasznárt, hanem rábízza ezt a dolgot Csalán Jóskára, bandájának egyik tagjára, akinek lelkét anélkül is több ember halála terheli, abból az időből, amikor nem tartozott az ő csapatjába, mert nemcsak hogy maga nem ölt embert, hanem azt sem tűrte, hogy emberei közül valamelyik gyilkoljon. IV. Másnap a kasznár befogatott, hogy a városba hajtasson. Urától megbízást kapott, hogy a városban nagyobb bevásárlásokat eszközöljön és ezer forintot a londoni emig ránsok titkos megbízottjának átadjon. Amint az erdő szélére ért, a hintó, a kocsis kénytelen volt egy pillanatra a lovakat megállítani. Ebben a pillanatban egy lövés dördült el, amelytől a kasznár rögtön arcára bukott. A lovak megbokrosodtak és eszeveszettül rohantak. Nagynehezen sikerült a kocsisnak őket megállítani. Föltűnt a kocsisnak, hogy a hintót senki sem üldözi, sem több lövés el nem dördült. Itt, tehát nem rablási szándék irányította a puska csövét. Hát mi? Bizonyosan bosszú ! : • • .

v ; Egy ideig tanácstalanul állott. Nem tudta, mit csináljon. Nem is nézte meg a., ka8znárt. Úgyis tudta, hogy a golyó egy. pillanat alatt kioltotta életét, mert egyet sem hördült, egyet sem jajdult. De ő nem orvos I Neki nem kell tudni, hogy már meghalt. Elviszi hát a doktorhoz, segítsen rajta, ha tud. Az orvos persze nem tudott mást tenni, mint a halált konstatálni. Mikor a csendőrhadnagy megjelent, rárivalt, hogy miért nem állott azon a helyen, ahol a lövés történt és miért nem j hívta a csendőrséget a tett színhelyére. — Kérem, nem lehetett, mert a lovak elragadtak, aztán meg azt hittem, hogy még lehet rajta segíteni. Mikor a kocsis elbeszélte az eset lefolyását, fejét rázta és megállapította: — Oft, rablási szándék nem forgott : fenn, hanem csak bosszú. De hiszen nem volt ellensége, oly szelíd, csendes ember volt, hogy a légynek sem vétett. Valakinek