Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-21 / 38. szám

elvégezték, nem annak a papirra vetett elismerésnek, melyre szintén busz kék lehetnek ugyan, hanem az embertársainkat érhető balesetekben nyújtható szakavatott első segély magasztos eszméjétől való teljes mértékben való áthatottságnak a szüleménye volt. Tudjuk, hogy micsoda világraszóló nagy eseményeknek néztünk elébe abban az időben, amikor az országos magyar vöröskereszt egyesület agilis pápai fiókjának égisze alatt a mentő tanfolyam megindult és micsoda nemes érzelmek vezérelték a tanfolyam buzgó hallgatóit, a tanfolyamban való részvételre. Nos tehát báristennek elvonult fejünk felett a világfelforgató háborús fergeteg veszedelme és a nagy, nehéz munkára valló, nemes lélekre valló vállalkozásnak nem akadt e téren dolga. De hát hol van az megirva, hogy az életmentés, a balesetekbeni segélynyújtás nemes és önfeláldozó munkáját csak háborús alkalommal megsebesült véreinken végezzük és azt amit e téren tanultunk és az embertársaink javát célzó hasznos ismeretekből elsajátítottunk ne használhatnék fel békés időkben is. Ez az a találó ötlet, amelyet a hivatkozott közbeszólás nyújtott és ez az, amiért a közbeszólónak nincs igaza, hogy nekünk Budapestről kellene a mentöegyesületet szerződtetnünk. Van nekünk Pápán egy az első segélynyújtásra alaposan kiképzett mentőcsapatunk, csak ki kell lépnie a békés társadalom életében előfordulható balesetek mezején való üdvös tevékeny ség terére. — Csak meg kell gondol nia, hogy a közéleti és hivatási tevékenység terén egyformán gyarló emberek vagyunk mindnyájan és egyformán ki vagyunk szolgáltatva a véletlen szeszélyeinek, amit a mentőElőadás után, amikor már kijött a színházból, gondolkozott, hogy mit tegyen. A hó nagy pelyhekben esett és mégis azért elhatározta, hogy elmegy a leányék lakása íelé, hátha biztosan megtudhatja, hogy miért nem jöttek el. Elment. Amikor odaért a ház elé, zongora- és énekhang csapta meg a füleit. Szeretett volna becsöngetni, hogy megtudja, miféle mulatság van odabenn, de nem volt hozzá mégse bátorsága. Négyszer-ötször is elsétált a kivilágított magas ablak alatt, mert remélt, hogy majd kijön valaki és a leány kikíséri és megkérdezheti tőle, hogy miféle mulatság van náluk. Tizenkettőt ütött a közeli toronyóra, de eddig még egy lélek sem mutatkozott a kapuban. Fázott, didergett már, ezért tehát elhatározta, hogy nem vár tovább. Még egyszer körülsétált a ház előtt és mikor látta, hogy hiába vár, hazament. Az egész éjjel nem jött álom a szemére, mert mindig az járt az eszében, hogy nem-e a leány eljegyzését tartják, akkor pedig elhatározása dugába dőlne. Sajnálná, ha az a kedves, szép leány nem az ő felesége lehetne. Másnap még az irodában is alig tudott dolgozni, olyan ideges volt. A kávéházban a^yon szekírozta a pikkolót, mert minden pillanatban más lapért kiabált. Este még senki nem volt a színházban, egyesület devise-e e három szóban fejez ki: Mindnyájunkat érhet baleset. Érvényesítsük tehát tudásunkat a békés időben kenyerét verejtékével kereső és ezen kenyérkeresetének utánajáró min den polgártársunkat érhető balesetekben. Ha már magunkévá tettük az első segélynyújtás nemes misszióját, ne elé gedjünk meg azzal a nyert oklevéllel, hanem alkalmazzuk, használjuk fel azt a tudást, aminek alapján azt az oklevelet kaptuk, szenvedő állapotba jutó polgártársaink segélyezése javára. Talán a nagyrabecsült hölgyek és urak, akik a mentötanfolyamot végezték egy állandó mentő csoportba verődhetnének, egy állandó mentőtestilletté tömörülhetnének. Istenem, istenem! micsoda nemes missziót teljesítenének a társadalmi tevékenység terén és micsoda hathatós támogatásban részesítené őket kétségkívül maga a társadalom, a hatóság és a közintézmények, vállalatok és gyártelepek vezetősége. Mutassuk meg tehát, hogy nem hiába tanultuk meg tudós orvosainktól azt, amire a szenvedő embernek bajba jutása első pillanatában szüksége van, hanem azt amire a tanfolyam látogatásával vállalkoztunk nem az oklevél parádéja kedvéért, hanem embertársaink javára és boldogulására tettük. Mentötanfolyamról az orsz. vöröskereszt-egyesület pápai fiókja gondoskodott, az első segélynyújtásra alaposan kiképzett mentőket ez a tanfolyam szép számban termelt, mentökocsit a városi hatóság szerez be ; tehát ott ahol mindez meg van, ott nem lehetne egy állandó mentöcsapatot létesíteni, az hihetetlen, az lehetetlen, az elképzelhetetlen. Gondolkozzunk felette — de ne soká ! Kár minden percért ! Mindnyájunkat érhet baleset! amikor ő már ott ült a félhomályban és várt. Ma meg azért nem ment el a leányék elé, mert arra gondolt, hátha csakugyan az eljegyzését tartották és akkor nem jön a leány csak a mamájával, hanem biztosan a vőlegénye is vele lesz. 0 pedig akkor csak megszégyenülten utánuk kulloghatott volna. Tehát várt. Egyszer csak, amint az ajtóra pillantott, észrevette, hogy a várva vártak megérkeztek, még prdig nem vőlegény kíséretében. Igen örült ennek, a szive megdobbant, fölugrott és elébük sietett. Mindkettőjüknek kezet csókolt és a legelső dolga az volt, hogy megkérdezte, miért nem jöttek tegnap el. — A papám nevenapját ünnepeltük ós azért nem jöttünk el, — felelte Miska kérdésére a leány. Egy nagy kő esett le ekkor a Miska szivéről. Azután leültek a helyükre s amig az előadás elkezdődött, elmesélte a leánynak a tegnap esti kalandját, aki ezen nagyon jól mulatott. Előadás után hazakísérte őket. Most már kissé megismerte a leányt, tehát még szerelmesebb volt bele, mint eddig. Két hónap mult el, hogy előadás után mindig hazakísérte őket. Egyik nap, amikor hazament átöltözködni, egy levelet talált az Városi közgyűlés. — 1913. szept. 15. — Városunk képviselőtestülete mult hétfőn délelőtt 10 órakor és folytatólag délután 3 órakor közgyűlést tartott, melyen városunk jövő évi költségvetése lett részletesen tárgyalva és megállapítva. A délelőtti közgyűlésen csupán egy tétel „Rendőrségi kiadások" lett megállapítva és pedig azzal, hogy a rendőrbiztosi állás töröltetett és ezzel 2338 korona ezen tételből törölve lett. Ezen határozat hosszas vitát provokált és az egész délelőtti közgyűlés idejét betöltötte. A délutáni folytatólagos közgyűlésen a költségvetés végleg le lett tárgyalva és ezenkívül a tárgysorozat egy két pontja. A délutáni közgyűlésen is heves viták voltak, különösen a közkórház és a felekezeti iskolák segélyezése tételénél. A közkórházra előirányzott 3000 korona törülve, a felekezeti segély 26.374 korona pedig a költségvetésbe be lett véve. A letárgyalt költségvetés szerint a jövő évi pótadó 68'8%-ot tesz ki, vagyis az ideivel szemben 2'Tl

0 emelkedést jelent. Ugy a délelőtti valamint a d. u. közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Délelőtti közgyűlés. Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Steiner József, Löwenstein Adolf, Lippert Sándor, Petrovics Sándor és Becsey Ferenc képviselőket. A mult ülés jkve felolvastatván az észrevétel nélkül tudomásul vétetett és ezzel folytatták a költségvetés tárgyalását. A rendőrségi kiadások tételéül dr. Hoffner Sándor hosszas beszédben konstatálja, hogy rendőrségünk azon kiadásokkal szemasztalán. A levélből az alábbi pár sorokat olvasta : „Kedves fiam! Azonnal hagyd ott az állásodat és jöjj haza, mert a papa nagyon beteg és át akarja neked adni a birtok kezelését. Csókol Anyád/' Miska szomorú volt. Este elment a színházba és mindent elmondott a leánynak. Előadás után el is búcsúzott tőle, mert ugy határozott, hogy holnap délben már utazni fog, tehát nem találkozhatnak többet. Miska megígérte a leánynak, hogy irni fog neki és viszont a leány is megígérte, hogy majd válaszolni fog a leveleire. Nehezen vált e! Miska a leánytól, de hiába volt, mert mégis csak otthon jobb gazdálkodni, mint itthon a hivatalba járni. És mikor elvált tőlük, azt is elhatározta, hogy mihamarabb viszont látják egymást, ! még pedig akkor, amikor majd ismét feljön Budapestre a leány kezét megkérni. Másnap délben haza ulázott. * Elmúlt már egy éve, hogy megismerte Miska Molnár Margitkát, — igy hívták a leányt. Azóta mindig leveleztek egymással. Később, mikor Miska már betöltötte a huszonnegyedik életévét, elmondta szüleinek,