Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-07 / 36. szám

kölcsönnel leendő fedezése iránt tegyen javaslatot, hogy igy ezen hosszabb időre szóló beszerzés terhe ne csak az év

; pénzügyileg különben is kedvezőtlen költségvetését emelje. Ugyanilyen indokból javasoljuk azt is, hogy a v. tanács által beszerezni kért 2 öntözökocsi közül az 1914. évi költségvetés terhére csak egy szereztessék, mig a második öntözökocsinak 1800 koronát tevő vételára egyelőre töröltessék. Bár a főtéri illemhely felállításának 3400 K költsége közgyűlési határozat alapján lett a költségvetésbe beállítva, mégis ez idö szerint e tétel törlését kell javasolnunk. Nemcsak az indítja a bizottságot e javaslatának megtételére, hogy a pótadónak több mint 6%-os emelkedesét mérsékeljük, de e mellett a bizottság abban a meggyőződésben van, hogy a Hungária szálloda előtt felállítandó illemhely ugy sem szolgálja azt a célt, melynek elérésére a 187/912. sz. közgyűlési határozat hozatott: a Ruszek-utca tisztántartását. A város pénzügyi helyzetének javulása esetén, esetleg a csatornázás megvalósítása után talán könnyebben lehet nemcsak a Főtéren, de a szükséghez képest, esetleg több nyilvános illemhelyet is felállítani. Tulmagasnak találja a bizottság a városi hivatali helyiségek, ipariskolai, ovodai és női kórházi helyiségek fűtésének költségeit is s minthogy az elő irányzat az előző évek szükségletei alapján történt, ezek alapos ellenörzé sére és megvizsgálására a v. tanács utasítandó. Mivel a bor- és husfogyasztási adóból évről-évre kevesebb jövödelme van a városnak, javasoljuk, hogy a sörfogyasztási pótadó szedésére vonatkozó engedély kieszközlésére a szükséges lépések megtétessenek. Noha a 142/913. sz. közgyűlési határozat elrendelte azt, hogy ezentúl a vízvezetéki és kövezetvámpénztárak költségvetése és munkaprogrammja is évről-évre elkészíttessék, mégis nélkülöznünk kell ezt a városi tanács előterjesztésében, miért is lehetőleg a legközelebbi közgyűlés napirendjére a költségvetéseket pótlólag kitűzni kérjük. Javaslataink elfogadása esetén a községi pótadóval fedezendő hiány 200 koronával emelkedik és 6760 kor.-val apad, vagyis végeredményben 194.502 K 74 fillért tenne ki s igy az 1914. évi községi pótadó a városi tanács által javasolt 72'2 százalék helyett 69'9 százalék lenne. Kapunyitás az iskolában. A szeptemberi hónap munkára szólítja országszerte az iskolákat, vége a vákációnak, ezer és ezer gyermek kezdi érezni a nyűgét újra a kötelességnek. Mi, akik már talán bele is fáradtunk a munkánkba, sajnáljuk egy kicsit ezeket az apróságokat, akiket most kezdenek megtanítani a nagy A és a ki3 a között levő küj lönbség misztériumaira. a szomorú emberre nézett. És a szomorú ember érezte, hogy a társaság az ő véleményére kíváncsi. Tőle a szótalan, álmodozó embertől kívánja r hallani, mi a véleménye az álmokról. És a szomorú ember elkezdte: — Nyár volt és én az erdő szélén feküdtem. A fák zöld koronája pompás baldachint vont a fejem fölé. Egy élő libegő sátorfalat, melynek örökös suttogása lágy zene harmóniájaként hatott. Mint egy Chopin-nocturne szomorú, siró melódiája. Előttem a végtelen térség, tele virággal, napsugárral. — A levegőt valami kábitó illat töl tötte meg. Mintha minden virág kitűzte volna selymes kelyhét és a tolvaj szellő meglopta volna a virágok mesés kincsesházát. És ebbe a szines tarkaságba, a hangoknak csudálatos együttcsengésébe bele beleszólt egy távolról jövő pásztorsip dala. — Nem tudom, álmodtam-e, vagy ébren voltam. Láttam mindent és még sem tudtam, hogy mi történik körülöttem. — Ereztem, hogy minden él, ami körülvesz, mindenben lüktet a vágy, az életösztön, mindenben, az egész nagy természetben hatalmas és mégis csak a beavatottak által látható erővel dolgozik a továbbélés titkos rugója. Csak én feküdtem nyitott szemek kel, tehetetlen tagokkal, nehéz szívvel a tölgyek zöld baldachinja alatt s éreztem, hogy most valami olyan történik velem, ami rajtam kivül áll, amivel szemben én erőtlen, akarat nélkül való gyermek vagyok, egy báb, akit végzetes titokzatossággal mozgatnak a láthatatlan erők s még kiáltani sem tud, hogy valakitől segítséget könyörögjön. — És amint igy feküdtem jómagammal tehetetlenül, láttam, hogy valaki a keskeny ösvényen közeledik felém. Egy nő volt. És egyre ' jött, jött felém. p Már alig választott el tőle néhány lépés. És a szivemet valami különös érzés lepte meg. Nem tudom, öröm volt-e, vagy félelem, vidámság, vagy rettegés, ábrándos rajongás, vagy szorongó ijedelem. A vérem hevesebben kezdett lüktetni, éreztem, hogy az ereim kidagadnak, reszketett minden idegszálam és mégis valami kimondhatlan jóérzés lopódzott a lelkembe. Valami szelid vágyakozás, ártatlan epekedés az után, ami nekem a legszentebb volt. — És a nő egyre jött felém. Már ott is volt közvetlen közelemben. És én még sem láttam az alakját. Ismerős volt, de nem mertem volna ráfogni, hogy valaha láttam. — Szakasztott olyan volt, mint a menyasszonyom. És mégis egészen másnak tűnt fel előttem. Tán nem is volt alakja. Mert nem vetett árnyékot a napsugárban. Mert maga is inkább árnyék volt, átlátszó, szellemszerü látomás, finoman gyöngéd, mint a menyasszonyom. És ritmikus volt a járása, olyan, mint annak a nőnek, akit álmaimban annyit láttam, akit szerettem, akit őrült, szent szeretettel imádtam. Igen, igen, most már emlékszem rá. Ü volt. Határozottan emlékszem. Ő. Álmaim megtestesülése. 0. Akit vártam, aki nélkül, azt hittem, nem Gyönyörű, nagy és szent dolog kezdődik az iskolákban, ahol lerakják a tudásnak az alapjait, amire minden ország kulturája fölépül, azonban ismerjük el és lássuk meg eb ben a szent és nagy munkában a gyermeknek a vértanuságát. A gyermek számára az a nap, a mikor az iskolába lép, jelenti annak a gyönyörű és tökéletes gondtalan szabadságnak végét, amelyet eddig az anyja köténye mellett, szerető otthonában élvezett. Jelenti azt, hogy az a gyermek hiába mult még csak alig hat éves, most már belépett az életbe, ahol küzdelmek, leküzdendő nehézségek, kötelességek vanuak, ahol a kötelesség elmulasztása súlyos követelményeket von maga után. A gyermek most már kezdi a nagyok életét élni, azt a fáradtságos és gondterhes életet, mely az ember fiának itt a földön kiméretett. Azt szeretnők, ha ennek a súlyát és ennek a fontosságát minden tanító átérezné, aki most ezekben a napokban katedráját újra elfoglalja. Szívvel, melegséggel és sok sok szeretetteljes megértéssel kell fogadni ezeket a kis kaliekákba zárt madárkákat. Az volna az ideál, hogy a gyermekekkel valahogy ugy szoktassák meg az iskolát, hogy az átmenetet alig vegye észre a játék és kötelesség, a gyermeki érdeklődés és a komoly szellemi munka között. Tudjuk, hogy a modern pedagógia efelé az irány felé halad és jól esik azt is tudni, hogy a magyar tanítók között évről évre szaporodik azoknak a modern pedagógusoknak a száma, akik igy és eszerint veszik a gyermekeket kezelésükbe. Itt a tudok élni. A hajáról ismertem meg. Olyan volt a haja, mint a folyó arany s ha a nap rásütött, ugy égett, mint a lobogó láng, mint egy tüzes kéve, amelynek minden szála lágy aranyból van. Nem. A szeméről ismertem meg. Olyan volt a szeme, mint a tenger zöld képe, csodálatosan mély és mégis nyugodt nézésű. Mély, mint maga a tenger és mégis szelíden biztató. Igen, igen, a szeméről, a lágy tekintetű két szeméről ismertem meg. Vagy tán nem is . . . — A vérpiros ajakáról, amely körül mindig szelid mosoly játszadozott, a finom piros ajakáról, amelyet annyi vágygyal, annyi szerelemmel csókoltam. — Egészen bizonyos. Ő volt. Az én szép menyasszonyom. Finom fátyol ölelte körül a szobortestét. Kézzel szőtt finom selyemfátyol. Olyan, mint Ali Kemal fátyla uz Ezeregy éjszaka meséiben. Lágy szövésű, mint a pók hálója és mégsem átlátszó, mert ugy tündökölt a napsugárban, mint a csillogó ezüst, mint Ali Kemal varázslatos fátyla, amelyet ha valaki maga köré csavart, örökre láthatatlanná vált a halandók előtt. — Tudom biztosan. Ő volt. Odaült mellém a fűbe és fehér kezével vájkált a hajamban. Éreztem az ujja érintését, amint végigsimította a homlokomat, Szólni akartam hozzá, de nem tudtam, vagy nem merjem, mert attól féltem, hogy elriad a látomás, ha a hangomat hallja. Pedig ugy szerettem volna megszólítani. Ugy szerettem volna