Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-09-07 / 36. szám

Színészet Pápán. gyermek érdeke teljesen és tökéletesen összeesik a tanitás érdekével, a gyermekeket ezzel a módszerrel lehet a legköunyebben rávenni arra, hogy legkisebb fáradtsággal leggyor sabb idő alatt elsajátítsa azt a sok tudományt, amellyel az iskola meg akarja ajándékozni. Azt a munkát különben, mely ebben a hónapban kezdődik, a legnagyobb figyelemmel és érdeklődéssel kíséri mindenki, aki óhajtja, hogy Magyarország minél hamarabb igazi kulturország legyen. Minden iskolánk ezt a célt szolgálja, az egyetem éppen ugy, mint az elemi iskola, a középiskola épen ugy, mint azok a szakiskolák, a melyek speciális ismereteket terjesztenek és speciális élethivatásokra készítenek elö. A legnagyobb kulturhivatás azonban mégis a kezdő fokon dolgozó elemi iskoláké, ezek vannak arra hivatva, hogy a tudást és műveltséget a legszélesebb körökben elterjesszék és a legnagyobb tömegeket emeljék be a kultura sáncaiba. „A tudomány hatalom !" szokták hirdetni egy igen érdemes kultúrintézményünk plakátjai és a legkisebb havasi iskolában a legelemibb tudás hirdetése is ezzel a hatalommal ruházza föl az iskolába járó gyermekeket. És itt ebből az alkalomból érde mes néhány számot idézni az olvasó emlékezetébe. A legutolsó 1910. évi népszámlálás adatai szerint Magyarországon 11,774,687 ember tudott irni, olvasni. Ez a különben impozáns szám nem jelent többet, mint Magyarországon élő lakosságnak 56.4 százalékát. Száz ember közül ötvennégy, tehát még minclig negyvennégy nem ismeri a betűt, száz ember közül negyvennégy el van zárva még a lehetőségétől is annak, hogy a nyomtatott betű révén valamilyen tudáshoz jusson. Ez már nagyon nagy és elijesztő szám, legfeljebb az lehet a vigaszunk, hogy a magyar állam és a magyar tanítóság dicsérendő energiával igye keznek eleget tenni annak a kötelességüknek, hogy az Írástudást terjesszék. Az analfabéták száma évrőlévre csökkenőben van, amit azzal is lehet illusztrálni, hogy tiz év előtt, 1900-ban még Magyarország lakosságának több mint fele volt analfabéta és csak 49.8 volt az arányszáma azoknak, akik a betűvetés mesterségéhez nem értettek. Tiz év alatt hét százalékos javulás becsületére válik a magyar közoktatásügynek és a magyar tanítóságnak, amikor erre az évre újra kezdik nehéz munkájukat, nem üzenhetünk nekik egyebet, minthogy ott folytassák, ahol a mult esztendőben abbanhagyták. Minden év elvesz valamit Magyarországnak abból a szégyenéből, mely az analfabéta országok között olyan előkelő helyet biztosit nekünk. Ezért ujult reménységgel nézzük amikor a nyáron elhagyatott tantermek újra megtelnek a tudásnak és kulturának ujabb apró regrutáival, a kis gyermekekkel, a kik komoly kötelességteljesitéssel és a tanulás gondjaival váltják föl azt boldog szabadságot, melyben nem lesz többé részük, soha ebben az életben. beszélni vele. r Miért keresett fel a mezők magányában ? És ő sem szólt hozzám, csak mosolygott s a mosolyában annyi szeretet, annyi lemondás volt. — És a mosolyával többet mondott, mint az egymás mellé fűzött szavak egész kincsesházával. Mert én abból a bánatos mosolyból kiéleztem a szive dobbanását, kihallottam mindazt, amit mondani akar, hallottam a szavak csengését, értettem a mondatok élteimét, mind, mind azt a néma beszédet, amit a mosolygó ajkak s az ábrándos szemek intéztek hozzám. — Mit beszéltek a némán mosolygó ajkak s mit mondtak tengerzöld szemei, melyeknek fénye a türkiz csillogása volt, P vágása mandula, a tekintete lágyan simogató, akárcsak a bársony, a selyemszövésü, puha bársony, olyan, mint a serdülő szép leányok fehér nyakán a fekete bársonyszalag, amelyről a Szűz Anya beszentelt érme lóg le. — Ki tudja, meddig beszéltem vele némán, szótlanul! A lágy, bársonyos keze ott volt a kezemben, a bőre fehér volt, mint a márvány s rajta átlátszottak az erek, a kincses patakok kék medrei. Ki tudja, miről beszéltem veíe 1 Oh, dehogy tudnám megmondani. Annak, akit szeretsz, egyetlen tekintete többet beszél a szavak egész tárházánál. Egyetlen tekintetében benne van szive összes vágya, óhajtása; olyan ez a pillantás, mint az ókori rejtvény, melynek ha a kulcsát megtaláltad, a legszebb meséket olvashatod ki belőle. De a kulcsa maga a szerelem. A szerelem, amely a természet legszentebb adománya, a legfőbb jó, mert a világ neki köszönheti létét. És ón megértettem, mert nyitott könyv volt előttem e rejtvény, világosan, könnyen olvasható. — Azután felállt és kezemnél fogva vezetett. Ugy libegett előttem, mint a könnyű levél a szellő hátán s meg sem hajolt a lába alatt a zöld fűszál, ha rálépett. Hová vezet ? Merre megy ? Nem kérdeztem, csak mentem utána némán, egyre tüzesedő arc cal s csak néztem, mint a kíváncsi gyermek, aki nem tudja, hogy anyja mit rejteget számára a köténye alatt. Csak néztem, mert nem tudtam betelni a látásával s inert látása boldoggá tett. Mentem utána, nyitott szemekkel vakon. — Emlékszem az álom minden pillanatára. Sziklás, rideg, elhagyott helyre ér tünk. Ugy meredtek felénk a szakadékok, mint az éjszaka szörnyetegének szája s benne a hegyes sziklák, mint a gyilkos, fehéren fénylő fogak. És ez a hely az elhagyatottság szimbóliuma volt. A rideg magányé. Ilyen rideg lehet annak az embernek a lelke, aki mindent elveszített, ami előtte szent volt, akinek ajkáról a sors orozva lelopta a mosolyt s a vidámság édes méze helyett a tájdalom keserűségét csempészte oda. Ilyen rideg, sziklás, ijesztő tájék neked az egesz világ, ha meg nem találod azt, a kit keresel, ha hasztalan szaladsz kutatva, keresve úttalan utakon s bár lábadat az éles hegyes sziklái véresre sebezték, te csak szaladsz, mert hajt a vágy, te csak rohansz, Dr. PateJc Béla, közkedvelt direktorunk mult szombaton kezdte meg városunkban majdnem teljesen újonnan szervezett színtársulatával az őszi sziniévadot. Mi már akkor, amidőn a szinügyi bizottság harmadízben átadta színházunkat dr. Patek Béla színigazgatónak, teljes bizalommal néztünk a színtársulat működése elé, amennyiben magában a színigazgatóban biztos garanciát látunk, hogy oly színtársulattal fog újólag körünkbe érkezni, mely közönségünk igényeit minden tekintetben ki fogja elégíteni. Az eddigi bemutatott előadások ezen előlegezett bizalmunkat nemcsak hogy fényesen igazolták, de tulzottság nélkül mondjuk, hogy várakozáson felüli tényekkel állunk szemben. A színigazgató oly gerinces társulattal vonult be városunkba, mely bármely elsőrangú vidéki színház díszére válhatna. Nemcsak elsőrendű kiváló erőkkel rendelkezik, de az igazgatótól már megszokott mintarendezés, ízléses színpadi díszítés és főleg egy társulatnak főerőssége a fegyelem képezik ez alkalommal is erősségét a színtársulatnak. Az eddigi előadásokból örömmel konstatáljuk, hogy közönségünk körében a legnagyobb elismerés hangját használják a színtársulat kiváló kvalitásaival szemben és minden egyes előadás alkalmával igazolták ezen szinpátiát azzal, hogy telt házak előtt mennek az előadások és tüntető tapsokkal ösmerik el a vezető szereplők nívós játékát. Amidőn ezen jelentőségeket örömmel regisztráljuk, jobban mondva konstatáljuk közönségünk rokonszenvét és jóindulatát a színtársulattal szemben, fényes sikert jósolunk az idei őszi sziniévadnak. Az eddigi bemutatott előadásokról a következőkben számolunk be : Szombaton megnyitó előadásul a bájos zenéjü „Éva" operette ment. A nézőtér teljesen megtelt és a közönség a legnagyobb rokonszenvvel fogadta ugy a régi, valamint az uj tagokat. A címszerepet Fábián Linka, közönségünknek még a Szalkay társulata révén ismert közkedveltje játszta. Mióta nem láttuk ugy ének, valamint játék tekintetében nagy haladást tapasztaltunk. Pipsi szerepében a színtársulat újonnan szerződött szubrette mert unszol a szenvedély az után, amit talán soha el nem érhetsz. — Egy helyen megálltunk. Éppen a borzalmak kellős közepén. Két fehér kezébe vette az arczomat, a két márvány, hideg kezébe s hozzám hajolva ajkamra szorította az ajakát. Tán nem is volt az csók, mert nem volt tüze s mézét meglopta az érzékiség teljes hiánya. Tán nem is volt az csók és én mégis ugy éreztem, amint az ajka az ajkamat érintette, a lelkem összeforrott a lelkével s egyek lettünk abban a szent, örök érzésben, amelyet szerelemnek neveznek. Át akartam karolni a tehetetlen két kezemmel, de hasztalan erőlködtem, meg akartam ölelni a zsibbadt két karommal, de hiába igyekeztem, kiáltani akartam, hogy szeretlek, imádlak, de béna volt a két karom s a torkomon egyetlen hang sem fért volna ki. Azután összezavarodott előttem minden s ő eltűnt. Nyomtalanul, gyorsan, mint a képzelet, mely szárnyas lábbal rohan a végzeten át. — Felébredtem. Kábult volt a fejem s valami ugy unszolt, vonszolt, hogy siessek, rohanva szaladjak haza. Én én mentem, ahogyan csak a lábaim bírták. A hotel előtt szaladt felém a kis fekete groom. Egy sürgős táviratot adott át. Csak pár sor írás volt benne. Pár sor, az egész végzetem. A menyasszonyom egy automobil katasztrófa alkalmával meghalt.