Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-07-27 / 30. szám

1913. julius 27. Pápai Közlöny 3. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy ebben a munkában is, mint egyébb embertől származóban, akad hézag, akad hiba, tökéletlenség. De hol van egészen tökéletes intézmény a világon ? Önök odakint a vidéken, ha ér dekkel figyelték az állami gépezet gyermek meutö munkáját, könnyen észrevehették, hogy a gyermekek miliőjének a megválasztásában, a nevelő szülők ellenőrzésében s néhány más dologban hibázik itt-ott a rendszer. Ezért történik azután meg, hogy a kihelyezett gyermek ott hagyja gyakorta a nevelő szülőket, megszökik s a fővárosnak veszi az útját. Nekem legalább a gyermekbiróságomon több ilyen szökevénnyel van dolgom. Előadásaikból azt a tapasztalást te szem, hogy vagy nem válogatják meg jól a gyermek egyéniségéhez mérten a nevelő szülőket, vagy nem ügyelik fel kellőképen, ugy, hogy azok kényük-kedvük szerint bánnak az állami gyermekkel. Hallottam például panaszképpen az egyik ilyen gyer mektől, hogy cigányhoz adták nevelésbe. A cigány maga is gyermekkorát éli, amellett az erkölcsről is különös fogalmai vannak. Ő maga is nevelésre szorul. Hogyan nevelhetue hát az állam gyermekéből becsületes embert. Az is nagy baj, hogy az ilyen állami gyermeknek rossz a hire s a nép nem bánik vele egyáltalában emberiesen. Egy ismerősömtől hallottam elbeszélni a következő jelenetet. Kint volt a falusi birtokán s a mezőn sétált. Egyszer csak látja, hogy a bérései egy apró kölyket veinek, pofoznak kegyetlenül. Rájuk szól, hogy miért bántják azt a fiut. Az egyik béres természetes meggyőződéssel feleli: — Hiszen csak olyan „állami gyerek" az ebadta! Ugy-e bár szomorú mondás ez arra a szerencsétlen, elhagyatott féregre, akinél a szülői szeretet melegét az állam igyekeznék pótolni ?! A stigma ott van a vézna, gyenge vállon, a ruhán keresztül is látszik és éget. A fogékony gyermek lélek szivja magába a mérget, hatása első sorban is az őt gondjaiba fogadó uj szülő, az állam ellen tör ki feltartózhatatlanul. Megg>ülöli azt, mert ül dözik miatta. A kiknek módjában áll, vagy hozzá juthat, hintsék el a krisztusi szeretet és türelem magvait, hogy ezeknek a szenvedő, apró emberi férgeknek, a kiket már születésükkor megátkozott a mostoha sors, tűrhetővé tegyük a megváltást s a becsületes társadalomba való bevonulást. Istennek tetsző, lelket megnyugtató munka ez, a legszebb, legnagyobb emberi föladat a földön. Az állam, mint már emiitettem, csak a Í5 életévig terjeszti ki gondját az elhagyott gyermekre. Aztán rá bizza a további munkát a társadalomra. Eddig végeztem én, végezd most már a továbbiakat te. Hát a társadalom megpróbálja végezni. A magyar közönség, a magyar társadalom könnyen hevülő, könnyen lángra lobbanó. Ha egy uj eszme szolgálata uj és divatos, akkor teljes energiával veti abba belé magát. Ez a fellángolás, ez a nemes járó vagyok. Akiket szeretek, azokról gondoskodom is. Felszedelőzködtünk s utána mentünk a missznek, ki a kiállításba. Nyílsebesen röpült velünk a szálló karcsú sárga motoros csónakja, de nem tudott oly gyorsan menni, hogy kielégíthette volna türelmetlen várakozásomat. Mikor meg közel ériünk már a Giardini Pubblicihez, a kiállítás területéhez, mégis lassítani, késedelmessé szerettem volna tenni a sietését. A norvég pavillonban találtunk rá. Ködlő fjordok képei függtek a falakon, a missz merengő elábrándozással nézegette őket. Amikor meglátott s felénk jött, szinte fáradtnak látszott a járása. — A fjordokért — szóltam hozzá — azelőtt, régen is rajongott. Szórakozottan felelt: — I°en. — A képek jók, — folytattam tovább a szót. Hirtelen megélénkült. — Ezek a képek annyira jók, hogy fájnak. Mintha muzsikával volnának tele. Nehézlépésü Grieg melódiák zendülnek ebben a ködlő kavargásban. Az én zeném zokog ezekben a melódiákban. — Az ön zenéje ? — Ami vágyam nem teljesülhet, ami ábrándom nem valósulhat, az bennem mind zenévé lett. így beszélgettünk tovább. Forró jelentőségek égtek a nem egészen nyilt szavakban, a nászos Velenczének napja perzselt le ránk. Együtt is ebédeltünk s a dinerhez is hozzájuk kellett Ígérkeznem. Már öltözködni készülődtem, amikor levelet adnak át, hogy ne haragudjam, hirtelen el kell utazniok. Mint hogyha hirtelen vihar kapaszkodik be egy nagy fenyveserdőbe, ugy felkavargott a lelkem minden gondolatja, érzése. Gyötörtem magamat, miért, mi oka lehet, de nem találtam eligazodást. Siettem a szállodába, hátha még ott találom. Nem utaztak még el. Bejelentkezésemre azonban csak a néni jött le hozzám a társalgóba. — Missz Kitty? — bámultam rá. — A missz beteg. — És? — Elutazunk az esti hajóval. — Miért? — Nem tudtam előtte eltitkolni, amit magának mondtam. — És? — A missz nem tud többé szeme elé kerülni. — De hiszen szeret. — Azt üzeni, hogy nem. Jó barátsággal volt és van hozzá, de nem szereti. Nem szerelmes beléje. Ne higyje, hogy szereti. Meghagyta, hogy ezt mondjam meg. — Es igaz! — Olyan igaz, mint régen, öt évvel ezelőtt, — felelt kissé szomorú mosollyal a hölgy ! — Lássa I — folytatta azután — most az egyszer maguknál baj lett a protekcziómból Elbucsuztunk. Üt esztendő múlva talán újra találkozunk. hevülés azonban nem sokáig tart. Akkor alszik ki, amikor az alkotásoknak csak a fele utján vagyunk. Ez történt a gyermekvédelem terén is. Amikor a nagy gondolat onnan túlról az uj világból hozzánk is átröppent az oceánokon keresztül, a magyar társadalom azonnal oda adta neki testét, lelkét, teljes erejét, energiáját. Sikerült is mindjárt nagy dolgokat alkotni, amelyek közül a legnagyobb az Országos Gyermekvédő Liga. Áldásos működése az egész országra kiterjed s bizony mondom, értékes gyümölcsöket termel. Hitet tehetek róla, mert a Gyermekvédő Liga még soha cserbe nem hagyott, amikor a gyermekmentésnél a segélyét kértem. Pénteki szegény napjai a legszebbek, amiket valaha láttam s amikben valaha gyönyörködtem. Es mégis, a fellángolásnak már a második, harmadik esztendejében, te, igen tisztelt nagyközönség, morogva mentél el az urnái mellett s boszantott, hogy egy pár krajcárral könnyebbé tettek az orrod elé tartott perselyek. Sőt attól sem riadtál vissza, hogy alattomos, suttogó rágalmakat hallgass meg, a melyek ezt a nagy, emberszeretettől áthatott intézményt diskreditálni megpróbálták. Miért tetted ezt ? Semmi másért, csak azért, mert a lelked lángja kialudt, a nemes hév alább hagyott s meguntad az eszmét, amely már nem uj és kiment a divatból. Pedig amit a társadalom eddig ezen a téren alkotott, igazán csak fele munka s veszélyezteti hiányosságával azokat az eredményeket, amelyeket a hatóságok el szeretnének érni. Azon a koron felül, amely az állami mentésnek a határköve, csak a társadalmi intézményekre alapithatjuk működésünket. A 15 éven tul levő fiu- és leánygyermekeket, — akikkel egyéniségüknél fogva még kísérletezünk, — a patronage otthonokban helyezzük el. Ezek aztán, bizonyos selekciót végezvén rajtuk, részint zártabb nevelésben tartják, résziut kiadják munkára őket. nsen a Gyűjtés az árviz károsultjainak. Nagy gazdasági nyomorúságunk közepette két kézzel fogta a kaszát a magyar föld termésére a természet pusztító hatalma. A magyar gazda az idén keveset tud aratni. Learatta előle a termést a pusztító felhőszakadás, a szörnyű vizár, jégverés és a természet vadul elszabadult minden gonosz ereje. A földtől vártuk a megváltást és ma a föld népe kéri siró, kétségbeesett panaszszal azoknak a támogatását, akiken ugyancsak vad pusztítással száguldott végig a gazdasági válság vihara. A milliók, amiktől az ország fellélegzését vártuk, viz alatt vannak. Hivatalos jelentések a legszörnyűbb pusztítás képét tárják elénk a legtermőbb, legmagyarabb vidékekről. Es nekünk a gazdasági válság áradatában fuldoklóknak minden reményét elnyelték a szabadjukra bocsátott elemek.