Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-07-06 / 27. szám
csak a nagyvárosias fejlődésre, hanem a magasabb mezőgazdasági kulturán nyugvó egyébb kultúrintézményekre is. Iskolai értesítők. i. E héten jelentek meg iskoláink egy részének értesítői. Köztük elsőnek a Szt.Benedek-rend főgimnáziumának csinosan kiállított értesítője dr. Teli Anasztáz gondos szerkesztésében. Az értesítőt Tomor Árkád tanár 44 oldalra terjedő értekezése vezeti be, melyben az iskolai színjátékok, a ma* színház és a mozi fejlődését ismerteti alapos tudással, széles látókörrel és kiváló paedagogiai érzékkel. Véleménye szerint — és ehhez mi is hozzájárulunk — a jelenlegi színi- és mozielőadások nagy része nem nemesiti az ifjúság erkölcsét, ellenkezőleg romboló hatásúak és az iskola ós család együttműködése volna "szükséges, hogy a valóban nemes szórakozásokat kezdené becsülni az ifjúság. A mai dívó előadások azonban nincsenek segítségére az iskolának és a szülői felügyelet, a szülő jelenléte a sikamlós beszédű erkölcs telen tartalmú daraboknál a hatást súlyosbítják. Érdekes lett volna hallani, miket ajánl a baj leküzdésére a nagytudásu szerző* aki éles szemével és alapos készültségével igazán mindent észrevesz, mert a betegség gyógyítása talán éppen olyan fontos, mint a jó diagnózis. Az értesítő közli a fontosabb rendele teket, a tanári testület névsorát és társadalmi tevékenységét, azután az elvégzett tananyagot, majd rátér az iskolai ünnepélyekre, melyek közül az évvégi tornaverseny külön felemlítendő. A tanári kar két kirándulást rendezett, egyet Szombathelyre a műtörténeti kiállítás megtekintése céljából, másikat az iskolai év végén Kőszegre. A taneszközök, szertárak, a tanári és ifjúsági könyvtár vétel és ajándékozás utján tetemesen gyarapodott. Az intézet 177 tanulót 200 korona értékű tankönyvvel segélyezett, különböző alapítványokból pedig a tanári testület ítélete alapján 1557 korona 27 fillér ösztöndijat kapott kilenc érdemes tanuló. Az elengedett tandíj összege 1474 K. Az iskolaév történetéből, fontosabb eseményei közül említésre méltó, hogy a megnyílt 5. és 6. osztály számára nyilvánossági jogot kaptak és hogy november hó 18-án az ipariskolából elköltöztek a modernül felszerelt és kellően kibővített saját intézetükbe. Az évzáró vizsgálatok junius 14—25. napjai között voltak. A Mária Kongregáció ez évben is buzgó tevékenységet fejtett ki. A rendes tagok száma 86, a jelölteké 30 volt. A rendes tanulók száma 276, a magántanulóké 11. Ezek közül megyebeli 214, más megyebeli 62. Előmenetel tekintetében tiszta jeles 29, jó 70, elégséges 137, elégtelen 40, tehát majdnem 15 %> a mi elég kedvező eredmény. Az értesítőt mindenre kiterjedő gonddal a jövő iskolai évre szóló tudnivalók, a használandó tankönyvek jegyzéke, végre a tanulókra vonatkozó szabályrendeletek zárják be. K A R CZOLAT A TUZL ixl fc fczcölTótágast járat velünk az időjárás. Erre az időjárásra valóban el lehet mondani, hogy: „milyen idő, milyen idő !" Ennek a kifordított időjárásnak főleg a tervbe vett nyári mulatságok isszák meg a levét. A vigalmi bizottságok tagjai kétségbe vannak esve és jóllehet a meghívókon fel van tüntetve az a bizonyos klauzula, hogy „kedvezőtlen idő esetén a mulatság egy hétre el lesz halasztva", de mindhiába, mert egy hét múlva újra csak kedvezőtlen az idő és igy egyik hétről a másik hétre lesz a mulatság elodázva. Hogy pedig mikor lesz kedvező az időjárás, azt igazán csak a jó Isten tudná megmondani. Igy jártak az iparos ifjak is a mulatságukkal. Ha ilyen többszöri elodázások fogják előadni magukat, ugy még megérhetjük, hogy a nyári mulatságokat a téli tánctermekben fogják fűtéssel egybekötve megtartani. A hét folyamán szenzációs esemény volt városunkban. A várkertben nagy tereplovagló mérkőzések voltak, melyek országszerte nagy érdeklődést keltettek, főleg katonai- és főúri körökben, amennyiben sport szempontból ilyen nagyszabású és nagyarányú mérkőzések még nem lettek megtartva. De meg is lát szőtt az érdeklődés városunkban. Az első napon nem annyira, amennyiben ezen a napon csak tereplovaglás volt a vidékre és vissza, de már másnapon — vasárnap — az ország minden részéből jöttek magasrangu és megszámlálhatatlan alantos tisztek, kik nagyrészt a versenyzésben részt is vetlek. Szóval mult vasárnap délután szenzá ciós napja volt városunknak, jobban mondva a várkertnek, mort a vendégek nagy része, köztük számos főúr a várkert házigazdának voltak vendégei, kik részére elkülönített hely volt rezerválva, ahol azután meg is lettek amúgy főurias módon vendégelve. — Szó volt arról is, hogy az uralkodóház néhány tagja is vendége lesz a grófnak, de ezek az utolsó órákban lefújták az eljövetelt. A mérkőzéseket a nagyközönség is végig nézhette, de elkülönített és kijelölt helyen, ahonnan igen kényelmesen és jól átnézhették a díjlovaglásokat és díjugratásokat, csakhogy nem voltak tájékoztatva, hogy kik lovagolnak, kik ugratnak és kit ugratnak. Ezen elkülönített helynek az volt a legelőnyösebb oldala, hogy ott volt elhelyezve a katonai zenekar és ha már másban nem, de zenei élvezetben volt r^sze azoknak, kik megunták a sok ugratásokat, mert hát a közönség körében ebből a fajtából is többen kikerültek. Mint hallom, a helybeli lapok tudósítói is erre a kijelölt helyre voltak utasítva és miután erre a helyre csak két korona lefi zetése mellett lehetett bejutni, ennek a körülménynek lehet tehát betudni, hogy aligalig fedeztünk fel egy laptudósitót a nagyközönség körében, ki esetleg felvilágosítást adhatott volna a lovasok és lovak neveiről. De ha talán ott is lettek volna, még ők sem leheltek volna teljesen biztosak a véle ményadásban, mert az ily hiteles forrásokat ők is csak vagy a versenyzők, vagy pedig a versenybírák adatai nyomán adhattak volna. Igy történt azután, hogy a közönség nézeltnézett, látott-látott, de végeredménykép nem tudta, hogy ki volt az első, ki kapott jutal makat és sok minden egyebet, amire igazftn kíváncsi is lehetett. No de sebaj, több is veszett Mohács nál 1 Majd jövő esztendőben — ha addig élünk — majd máskép lesz a berendezés és az elhelyezkedés, mert hát — amint hallom —• minden esztendőben lesznek városunkban ilyen országos jelentőségű mérkőzések, sőt mint a külföldről ide érkezett vendégek beszélték, már a jövő esztendőben a gróf valóságos „olimpiai versenyek" stylusában szán dékszik a várkertet a mérkőzések lefolyására rendelkezésre bocsájtani. Ha ez beteljesül, akkor elmondhatjuk, hogy: „Gyerünk csak!" Frici. AZ HIRLIK ... Az hirlik, hogy Pápa városa a várme gyétől lóg. Az hirlik, hogy Pápa városa az adósságokat nagyban és kicsinyben csinálja. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk mindenről jól és alaposan informáltatja magát. Az hirlik, hogy a polgármester csak ugy teszi, de még mindig nehezen veszi a csatornázást. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány a rendőröket megfelebbezte. Az hirlik, hogy Pápán maholnap több lesz az ügyvéd, mint a kliens. Az hirlik, hogy Pápán a tereplovagló mérkőzések alkalmával a nagyközönség ki volt jelölve. Az hirlik, hogy Pápán a tereplovagló mérkőzéseken a nagyközönséget csak távcsövön lehetett látni. Az hirlik, hogy a darutollas legények itt hagytak bennünket, mint Szent Pál az oláhokat. AZ hirlik, hogy a libatollas legények a hozomány reményében önállósítják magukat. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás hólyagok nem nősülnek, hanem házasodnak. Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólyagok minden kedvező alkalmat kihasználnak. Az hirlik, hogy Pápán a szimpla- és potya hólyagok csak olyan helyre járnak, ahol „belépti dij nincs". Az hirlik, hogy Pápán a sógorok kezdenek „leszállított áron" mulatni. Az hírlik, hogy az Erzsébetvárosban megalakult „Jaj nadrágom" fiókegylet részére nem találnak megfelelő elnököt. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben minden bokor szállást ad. Az hirlik, hogy Pápán az állomás épület és vasúti vendéglő előtt vasár és ünnepnapokon nagy a felhajtás. Az hirlik, hogy Pápán minden daltársulatnak meg vannak a nadrággombos vendégei. Az hirlik, hogy Mezőlakon egy fiatal ember az utóbbi időben ridikiil gyűjtésével foglalkozik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője nem panaszkodhatik álmatlan, hanem csak unalmas éjszakákról. HIREK. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete julius hó közepe táján közgyűlést tart, melynek tárgysorozatát jövő számunkban közöljük. — Özv. Tisza Kálmánná halála. A dunántul ref. egyházkerület főgondnokának, Tisza István grófnak édes anyja mult 1 hó 28 án, életének 75 éves koiában elhunytAz üdvözölt magyar nagyasszony igazi típusa, a női és anyai erények mintaképe volt. Temetése folyó hó 3 án Geszten volt, melyen az egyházkerület nevében Anlal Gábor ref. püspök volt jelen. — Szabadságon. Csoknyay Károly városi főjegyző folyó hó 1 én kezdte meg egy hónapra terjedő szabadságidejét. Távollétében Kemény Béla közig, tanácsos helyettesíti. — Tereplovagló mérkőzések Pá pán. Nem tudjuk, tévedésből vagy feledékenységből nem kaptunk hírlapokat megfelelő meghívást a tereplovaglási mérkőzésekre és igy nem voltunk abban a helyzetben, hogy a mérkőzésekről alapos és részletes tudósítást adhassunk. Illetékes helyről vett értesülésünk szerint a tereplovaglás csoportosított mérkőzéseknél 6 versenyző közül az