Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-07-06 / 27. szám
első dijat Heinzel Vilmos fhdgy (5. u. e.), a második dijat báró Baich Péter fhdgy (7. h. e.), a harmadikat Honthi Béla hdgy (7. h. h. e.), a negyediket Bottka József hdgy (7. h. h. e.), az ötödiket Talcách Gyula (7. h. h. e.) nyerte. A hatodik versenyző Do bokay Béla (10. h. h. e.) a versenyt a díjugratásnál feladta. A díjugratásnál 16 versenyző volt. Az első dijat őrgróf Pallavicini Antal hdgy (8. h. e.), másodikat báró Baich Péter fhdgy (7. h. e.), a harmadikat Knapp Róbert t. hdgy nyerte. Ezenkívül még 7 tiszteletdíj lett kiosztva. Igen szép idő kedvezett a versenymérkőzési napnak és az elkülönített helyen szép számú közönség nagy érdeklődéssel kisérte a valóban látványosságba merő versenyzők díjugratását, a fentartott helyen nagyszámú magasrangu és az ország minden részéből összesereglett tisztek, ugyszinte számos főúri család volt jelen a mérkőzéseknél. — Dispoziciók a bencésrendnélA pannonhalmi főapat a helybeli bencésrendházból Iiotler Konrád tanárt Kőszegre és a helybeli bencésrendházhoz dr. Vid Jeromos és Lengyel Zénó tanárokat Kőszeg ről, Tamás Vazul és dr. Lovas Elemér tanárokat Pannonhalmáról Pápára disponálta. — Esküvő. Örömmel vettük a következő esküvőről szóló meghívót: Hanauer Bözsi és tergovecsei Modrovich Károly jul. 5-én délelőtt fél 12 órakor tartják esküvő jüket a pápai rkath. plébánia templomban. — A holt Bakonyér betömése. A Klapka utcai lakosok kervennyel fordultak a városhoz, hogy az utcájukat, de az egész tisztviselőtelep levegőjét is megfertőző u. n. holt Bakonyeret tömesse be. A v. mérnök most terjesztette be az erre vonatkozó költségelőirányzatot, mely szerint a munkálat 1200 koronába kerül, melyből azonban a nyerendő terület folytán miüleey 600 kor. megtérül. Mielőtt a tanács a holt Bakonyeret közegészségi szempontból betömétni javasolná a képviselőtestületnek, megkereste a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalt, nyilatkozzék, hogy ezen vizemésztő árok betömése ellen kifogást nem emel-e ? — Az elmebetegek megfigyelésére a város nem rendelkezik még megközelítőleg megfelelő helyiséggel. Valósággal ázsiai állapot, hogy a szegény, kezdő elmebajoso kat a rendőrségi tolonczárkába csukják, ezekbe a rettenetesen piszkos, bűzös, sötét és levegőtlen lyukakba, a férgek és patkányok közé. Tavaly a tanács a megfigyelendő elmebetegek részére a női kórházban rendezett gyenge ajtóval és rács nélküli ablakokkal volt ellátva, hogy PZ elmebajosok mindig megszöktek Egy legutóbbi hasonló esetből kifolyólag a rendőrkapitány a női kórház épületében az elmebetegek megfigyelésére bocsátott helyiség ablakainak vasráccsal és ajtajának egy jól zárható ajtóval való kicserélését kérte. A városi tanács a rendőrkapitány kérelmének teljesítésére a városi gazdát utasította. Egyidejűleg a fel ügyelőnőt az oda helyezett elmebeteg élelmezésére felhívta azzal, hogy az élelmezési dijat a tanács fogja kiutalni. — A Hungária gyár, mint már megírtuk, építkezése megkezdése alkalmával felhasználta a város kavicskészletét. A v. tanács legutóbb felszólította a gyárat, hogy jelentse be, mennyi kavicsot használt fel. A jelentést a tanács a gazdának adta ki, aki szerint a Hungária műtrágyagyár részére elhordott kavicsmennyiségnek megfelel a gyár vezetősége által kimutatott 595.87 m 3 felmérés. A városi tanács a jelentést tudomásul vette s felhívta a műtrágyagyár igazgatóságát, hogy a város kavicsbányájából elszállított 595.87 m 3 kavics helyett, f. évi augusztus hóban megfelelő mennyiségű kavicsot aknáztasson. — Eljegyzés. Szántó Lipót, a helybeli szövőgyár tisztviselője eljegyezte Weiller Etelka úrhölgyet, Weiller Mihály helybeli ügynök kedves leányát. Gratulálunk 1 — Éjjeli gyakorlat. Huszárezredünk pénteken a Takácsi közelében levő nagy gyakorlótéren éjjeli gyakorlatot tartott. Egész éjjeli táborozás közben számos harcászati műveleteket végeztek és tegnap a déli órákban vonultak be a huszárok a kaszárnyába. — Összeadógép a városházán. A városi adópénztárban már körülbelül egy év óta használják az ott próbaképen elhelyezett összeadógépet, amely a hozzáfűzött várakozásoknak teljes mértékben megfelelt, a munkalatokat rendkívüli mértékben megkönnyítette és hihetetlenül meggyorsította. Épen ezért a városi tanács arra való tekintetből, hogy a pénztárnak ezen gépre szüksége van, a képviselőtestületnél ennek beszerzését javasolja, felhiván a főszám vevőt, hogy a gép 3120 kor. árát fele részben az 1914., fele részben az 1915. évi költségvetésbe állítsa be. — Nyugalomban. A helybeli kataszteri felügyelőség vezetője Dely Béla 41 évi szolgálat után folyó évi augusztus hó elsejével nyugalomba vonul. — Hirdetmény. Pápa r. tan. város 1913. évi negyedosztályú kereseti adó kivetési lajstroma a kir. pénzügyigazgatóságtól érvényesítve leérkezett. Ezen adókivetési laj strom Pápa r. t. város adóhivatalánál 1913. julius hó 7 tői 1913. évi julius hó 15 ig kitéve lesznek, miről oly hozzáadással értesíttetik a7. adózó közönség, hogy a közszemlére kitett lajstrom a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető s a netáni felszólamlások a városi adóhivatalnál (közvetlen a kir. pénz ügyigazgatóságnál) a közszemlére kitételt követő 15 nap alatt írásban beadhatók. Pápa, 1913. évi julius hó 7. A városi hatóság. — Ügyvédi vizsga. Dr. Böhm Zoltán ügyédjelölt, jogász ifjuságunk egyik rokonszenves tagja Budapesten az ügyvédi vizsgát szép sikerrel letette. — A rendőrlegénysóg családi pótléka. A városi tanács felhívta a főszámvevőt, hogy a rendőrlegénység családi pótlékát az 1914. évi költségvetésbe is állítsa be. — Halálozás. Vármegyénk köz- és társadalmi életének kiváló halottja van. Fodor Gyula veszprémi ügyvéd, a nemzeti munka párt elnöke, m. hó 27-én rövid betegeskedés után Budapesten a Pajor féle szanatóriumban meghalt. A megboldogult csaknem félszázados közéleti működése alatt osztatlan elismerést és tekintélyt szerzett magának s váratlan halálának híre mindenkit megdöbbentett. Holttestét hazaszállították Veszprémbe és ott mult .hétfőn helyezték nyugalomra. Temetésén a főispán élén a város és környék egész intelligenciája vett részt. Városunkból is számosan résztvettek a temetésen, köztük Lubienszky János gróf, ezredes, ezredparancsnokunk is, akinek segédtisztje az • elhunyt fia Fodor János főhadnagy. Az egy házi szertartást Demjén Marion ref. lelkész végezte. — Könyvnyomdászok jubileumi ünnepélye A magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők szakegyesületének pápai csoportja 10-éves fennállásának évfordulója alkalmából 1913. évi julius hó 20-án délelőtt tél 11 órakor a Jókai-kör helyiségében jubileumi ünnepélyt, este pedig a Ka szinó kertben tekeversennyel és világpos távul egybekötött zártkörű nyári táncvigalmat rendez. Belépő-díj a táncmulatságra: személyjegy 1 20 K, családjegy (3 sz.) 3 K. A tekeverseny dijai: I. dij 10 K, II. dij 7 K, III. dij 4 K. Három dobás ára 20 fillér. A tek'everseny kezdete délután fél 2 órakor, vége esti 7 órakor. A táncvigalom kezdete fél 9 órakor. A tiszta jövedelmet részben szakegyesületük könyvtára-, részben pedig a nyomdász árvák javára fordítják, miért is felülfizetések hálás köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. A jubileumi ünnepély műsora. 1. Az ünnepély megnyitása. 2. A szakegylet története és jelentősége. Irta és felolvassa Nánik Pál. 3. Gu tenberg. Irta Morócz Jenő. Szavalja Piri Lajos. 4. Magyar népdalok. Molnár Kálmántól. Énekli Nánik Milike k. a., zongorán kiséri Kis Károly ur. 5. Beszámoló a jubiláló szakcsoport 10-éves működéséről. Előterjeszti Beke Gyula. 6 Az ünnepély bezárása. A délelőtti ünnepélyt minden esetben megtartják; a táncvigahnat pedig kedvezőtlen idő esetén következő vasárnapra halasztják. A mulatságra belépő hölgyek csinos nyári legyezőt kapnak. Az a hölgy, aki a legtöbb levelező lapot eladja és aki a legtöbbet kapja, értékes jutalomban részesül. A zenét Makkai Géza teljes zenekara szolgáltatja. — Az Antalháza puszta leégett istállójának felépítésére bekért ajánlatokat a főjegyző a városi tanács elé terjesztette: Minthogy Czifra István legelőnyösebbnek mutatkozó 8614 korona 68 filléres ajánlatát 6777 korona 44 fillérre redukálta, igy az eredeti ajánlatnál 1837 korona 24 fillérrel olcsóbban kész elkésziteni az istálló tetőzetét, ennélfogva a városi tanács a képviselőtestületnek javaslatba hozza, hogy az istálló készítésével" Czifra István bizassék meg 6777 kor. 44 fillér vállalati összeggel. — A Polgári Kör mulatsága. Nagy érdeklődés mutatkozik a f. hó 13-án megtartandó Polgári Kör nyári mulatsága iránt, A meghívók a hét folyamán lesznek szétküldve. Ha kedvező lesz az időjárás, ugy az előjelek után Ítélve a nagyszabású nyári táncvigalomnak fényes sikert jósolunk. — Tanoncok jutalmazása. A pápai ipartestület a jun. 29-én megtartott tanszer kézimunka kiállításban résztvevő kiválóbb tanoncok jutalmazására segélyt kórt a várostól. A v. tanács a kiválóbb tanoncok jutalmazására az ipartestület részére 25 K-t a közpénztárból kiutalt. — Kert-megnyitás. A belvárosi kath. . kör ma tartja tekeversennyel és tánccal egybekötött kertmegnyitó ünnepélyét. A tekeverseny délután 2 órakor kezdődik. I. dij 10 K, II. dij 5 K, III. dij 3 K. Az esti ünnepély kezdete este 8 órakor. Belépti dij személyjegy 1 K, családjegy 2 K 40 fillér. — A városi árvaszék ügyforgalma az 1913. év II. negyedében. 1913. április 1-től junius 30 ig az árvaszékhez érkezett 386 beadvány, amelyek mind elintézést nyertek, csupán az árvaszéki kiadó van 6 ügy darabbal hátralékban. — Elhalasztott cirkusz-előadás. Hírt adtunk arról, hogy Pozsonyból egy cirkuszvállalat érkezik városunkba és tegnap fogja bemutató előadását tartani. Közbejött akadályok miatt a bemutató előadás hétfő estére lett elhalasztva. — Nyilvános illemhely a Főtéren. A polgármester javasolta a v. tanácsnak, hogy tegyen javaslatot a képviselőtestületnek a Főtéren felállítandó nyilvános klozet beszerzésére. Miután a képviselőtestület a klozet felállítását már régebben elhatározta, utasította a tanács a főszámvevőt, hogy a László bpesti cég ajánlatában jelzett 3200 K vételárt a jövő évi költségelőirányzatba állítsa be. — Figyelmeztetés. A pápai Uszoda részvényeseit figyelmeztetjük, hogy a részvény társulat megszűnvén, részvényeik 14 kor. árban most beváltatnak; tessék minél előbb Wajdits Károly pénztárosnál jelentkezni, hol a beváltás történik. — Uj lap vármegyénkben. Julius hó elsejével „Balatonkenesei Hírlap" címen egy uj lap indult meg Czakó Gyula ref. lelkész szerkesztésében. — Kabaré a Hungáriában. A Hungária kávéházban kedden és szerdán este Bodrogi -József, a fővárosi közönség előtt is közkedvelt komikus igazgatósága alatt egy 7 tagból álló daltársulat tartott szóraI koztató és mulattató előadást. Mindkét estén nagyszámú közönség hallgatta végig az előadást és sürü tapsokkal jutalmazta a daltársulat minden egyes szereplő tagját. Kü-