Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-01-05 / 1. szám

adótörvények revíziójára. A kormány elnöke: gróf Khuen-Héderváry Károly, pénzügyminisztere : Lukács László, a jelenlegi miniszterelnök, pénzügyminiszteri államtitkára pedig : Teleszky János, a jelenlegi pénzügyminiszter volt. A kormány ennek a kívánságnak megfelelt és a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy az elhalasztáshoz hozzájárul, ami később az 1910. évi költségvetési törvényben meg is történt. Ha nem ingatta meg akkor a jogtiszteletet, hogy a kormány közvetlenül választások előtt, tehát kortescélokból teljesítette a kívánságot, akkor most sem okozna általános jogérzetben nagyobb romlást, ha a napról-napra súlyosbodó gazdasági helyzetre való tekintettel — tehát mindenesetre legtiszteletreméltóbb és komolyabb indokból — az elhalasztásba belemegy. Az 1910. évi III. tc. 5. § a ékesen szóló bizonyság amellett, hogy igenis lehet a már szente sitett törvények életbeléptetését el halasztani. Ugyanez a helyzet az adótörvények reyiziója tekintetében is. Ez a kívánság most még nagyobb megbot ránkozást váltott ki, mint az elhalasztásra irányuló kérelem. Pedig, hogy ez mennyire lehetséges, arra élő példa az 1912. évi LIII. törvénycikk, mely a koalíciós 'adótörvényeket életbeléptetésük előtt, — főleg a kincstár érdekében — revideálta. A kormánynak, mely a törvényjavaslatot előterjesztette, elnöke: Lukács László, pénz ügyminisztere : Teleszky János volt. Nem tudjuk véges ésszel felfogni, hogy ami 1912. junius havában nem ártott a törvénytiszteletnek, miért ártana 1912. decemberben vagy 1913. januárban. Az az érv, hogy az adótörvények rosszak, legalább is van olyan tiszteletreméltó indok, mint az a törekvés, amely a juniusi revíziót szülte, mikor is a kormány a közvéleménynek valami csillapító szertakart nyújtani a képviselőházi események által okozott elkeseredés ellen, azt akarván elhitetni, hogy az adónovella a rossz koalíciós törvényekből törvényhozási műremeket csinál. A kormányra, nézve kellemetlen lehet a mostani viszonyok között egy oly kívánság, amely a legutóbbi időben meghozott törvények revízióját hangoztatja, de a kereskedőktől és iparosoktól nem kívánhatja senki, hogy gyengéd tapintatból lemondjanak a meggyőződésük szerint rossz törvények orvoslásáról. Nem nyugodhatunk meg abban sem, hogy várjunk, mig az adótörvények hibáit az élet fogja kideríteni és hogy a revízióról csak akkor beszéljünk, mikor már a gyakorlat megállapította azt, hogy irányokban szorul a törvény módosításra. Valóban nagyon alábecsüli a magyar közönség értelmi képességeit., aki ily érvekkel áll elő. Azt, hogy valamely törvény rossz e vagy jó-e, már életbeléptetés előtt minimális szakismerettel meg lehet állapítani. Ha pedig ezt felismertük, bűnös könynyelmüség, vagy pedig szándékos becsapás volna, ha nem igyekeznénk a törvény hibáin még életbeléptetés előtt javítani. Rossz törvények életbe léptetése sokkal jobban megrendíti a törvény tiszteletet, mint azok kijavítása. A múltból már vannak tapasztalataink, hogy életbeléptetett adótörvényeken igen nehéz változtatni. Ott van példának okáért a II. oszt. kereseti adó, melyet 1875-ben léptettek életbe és teljes 33 év telt el, amíg rajta az első javítás megtörténhetett, pedig már életbeléptetése utáni évben az országgyűlésen a legerősebb szavakkal ítéltek el a törvény egyenlőtlen adózási rendszerét és a kifogások helyességét a kormány is elismerte. Az adórendszerrel összefüggőnagy érdekeket és érzékenységeket tekintve, igen félünk attól, hogy ez a revízió megint elhúzódnék. Erre annál inkább lehet számítani, mert választások mégis ritkábban vannak s az sem valószínű, hogy a véderőtörvény megszavazása és a juniusi események újból ismétlődjenek, amikor a törvénytisztelet elvének legfelkentebb apostolai is könnyebben mutatkoznak hajlandóknak halasztásra vagy revízióra. (Folyt, köv.) Nem reméltük, hogy az idén oly víg és zajos lefolyású Szilveszter-estékről fogunk beszámolhatni. Városunk közönsége, dacára a nyomasztó viszonyoknak, a régi hagyományos szokáshoz hiven ünnepelte meg Szilveszter estét, Az elmúlt rossz esztendőtől vígsággal bucsuztunk el és örömmel üdvözöltünk egy boldogabb újévet. Alig volt városunkban egyesület vagy magánkör, amely az újév beköszöntőjét részint hivatalosan, részint pedig magánkörben nem ünnepelte volna meg. Vigadott az egész város mulatság, zene és tánc mellett. Minden társaságban az ó-esztendőt a jól megérdemlett mulandóságnak adták át és egy boldogabb jövőben üdvözölték a küszöbön levő újévet. azután gyöngéden maga elé állította és könnyező szemekkel szemlélte hosszasan. Mikor másnap reggel Lilién váratlanul a dolgozószobába lépett, észrevette, hogy Georges az előtte fekvő papírlapokat hirtelen összeszedte és a fiókjába rejtette. Azt is észrevette, hogy zavart és kényszerült mosollyal üdvözölte. Az egész nap szórakozott, szomorú volt és egy pillanatra sem vette le róla szemeit. Ebédközben gondosan megfigyelte, hogy mit eszik és hirtelen szeretetreméltó mosolygással így szólt: — Vigyázz, édesem, túlságosan megerősödöl. Lilién elpirult, majd hirtelen elsápadt. — Vájjon ki árulhatta el? Ki nyitotta meg Georges szemeit? A szobaleány okra gyanakodott, akik mindannyian nagyon csinosak voltak. Szin:e beleőrült a gondolatba, hogy Georges ezekhez a leányokhoz pártol, ha tőle megválik I Vagy talán valamelyik régi kedvese kereste fel elrejtett zugában, aki megszimatolta hollétét? Vagy talán leveleket irt neki és ezeket rejtegette előtte Georges, mikor reggel váratlanul a dolgozószobában megjelent ? Lilién az álmatlanul töltött éj után már hajnalban fölkelt az ágyából és miután meggyőződött róla, hogy Georges mélyen alszik, lábujjhegyen kiosont a dolgozószobába, kinyitotta az íróasztal fiókját és . . . De Georges könnyű álmában meghallotta, hogy Lilién a hálószobából kiosont; fölkelt tehát ő is és észrevétlenül utána lopódzott a dolgozószobába. Ott találta az asztal fölé hajolva, amint arczát tenyerébe rejtette és keservesen zokogott. Lilién megtudta, hogy Georges, — miközben az ő levelei után kutatott, — megtalálta azt a régi íényképét, amelyet magával elhozott ós a tökéletes szépségű alak láttára, már megbánta azt a nagy áldozatot, amelyet az öregedő nőnek hozott! Igen, ha akkor szépségének teljes virágzásában láthatta volna. Ezt a képet meglátva, kijózanodott mámorából, szenvedélye lelohadt, mert az összehasonlítás a mult és a jelen között megnyitották szemeit. Lilién tehát most féltékeny lett a saját arczképére. Most siratta el hajdani, tökéletes, ragyogó ós kábító, elillant szépségét. Gyöngédségével, odaadásával most már nem boldogíthatja, mert most már Georges is még nagyobb boldogságról álmodozik, a mit ő, — az öregedő asszony — nem nyújthat neki. Georges nem közeledett feléje. Minek árulja el, hogy mindent tud, mindent megértett. Halkan visszavonult hálószobájába és mély álmot színlelt, mikor Lilieiuis belépett hozzá. Félig lehunyt szemekkel megfigyelte a nő minden mozdulatát. Látta, mikor könnyeit letörülte és azután megmosakodott. Majd halk léptekkel az ágyához lopódzott és elhalmozta forró csókjaival, a melyeket Georges is viszonzott egy utolsó öleléssel. Lilién még azon a napon megkérte a férjét, hogy menjen be Nápolyba, holmi bevásárlásokat eszközölni és mire Georges visszatért, már nem találta ott nejét. Eltávozott és csak az arczképét és néhány búcsúszót hagyott az asztalon hátra, amelyekben megírja, hogy vetélytársnője elől menekül és nagyon kéri, hogy azt a gyűlölt vetélytársnőt még sokáig szeresse . . . Alapitatott 1864 ben. Xeg:r?ég:L~b~t> ós legnagyo"b"b cipőüzlete. Alapíttatott 1864 ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstadter Jakab czipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-uícza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipö után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. .= Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. =