Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-06-01 / 22. szám

állást. A szövőüzemben, ahol főleg gyermekek és asszonyok és csak elenyésző számban felnőtt férfimunkások dolgoznak, az átlagos heti kereset 9.80 koronát tesz ki, de a tanult és ügyesebb szövőmunkások hetenként 20 koronát és ennél többet is keresnek. Ezt a magasabb keresetet különben minden szövö elérheti, mert a munkás szakmányban dolgozik és igy a keresete csak a saját szorgalmától és ügyességétől függ. A férfimnnlcások heti keresete, a szerint, milyen minőségben dolgoznak és hány szolgálati évük van, 12 koronától 20-ig megy. Meggyőződtünk ezen feladatoknak hivatalos helyességéről. Ezen adatok helyességét az éppen most megjelent és a „Magyar királyi állami munkásbiztositó hivatalnak az 1907. évi XIX. t. c. 177 paragrafusa alapján a kereskedelemügyi magyar királyi miniszter elé terjesztett jelentése" is igazolja. Nevezett jelentés XIV. számú statisztikai kimutatásból kitűnik, hogy a szövőgyárban alkalmazott egyének éven ként és fejenként átlagosan 18.15 kor. járulékot fizetnek a betegsegélyzö pénztárba, mig az ugyancsak Pápán működő kerületi betegsegélyzö pénztárnak tagonként csak 15.96 korona járadékbevétele van. Miután a járadék kulcs ugyanaz a gyár vállalati pénztáránál, mint a kerületi pénztárnál, a nagyobb járulékjövedelem a gyár pénztáránál azt igazolja, hogy a szövőgyárban alkalmazott egyéneknek a keresetük is halálos baj. És rövid az időm, még ma, rögtön, amint hazaérek, folytatom a munkámat. Gyatra test, nem engedek nagy pihenőket 1 Szolgáld a lelkemet szaporán, ha már olyan rutul megcsaltál, hogy idő előtt megroralottál! Dolgozni! Az idő rövid 1 És most már sietett Matevich a körúton. Hazaérve megcsókolta a feleségét, a gyermeke homlokát és sietett dolgozószobájába. Felnyitotta az irómappát és gépiesen a czigaretta-doboz felé nyúlt. Az orvos megtiltotta! Ez egy kissé idegessé tette Matevichet, izgatott lett, de a munkában elmúlt még ez az érzése is. Hisz az embernek csak cél kell, bármily rövidre szabott időbe szorítható, akármilyen, — de elérhetőnek képzelt czél! És ez feledteti a dohányzás orvosi tilalmát, a halálos kór kétségbeejtő, lesújtó szörnyűségét, megnyugvást adó, önmagából kielégítő dolog, a munka. A kiszabott ut... Két év múlva. A nagybeteg zeneszerző tolókocsiban, fázós térdeire teritett teveszőrtakaróval didergett a meleg napfényben. A margitszigeti junius sem tudott pirt varázsolni pergamen szerű arczbőrére, hátrahanyatlott fejjel a napfény teljes sugárkévéjét fogadia arcán, lehunyt szemhéjai nem rebbentek ós csak néha-néha torzította el fehér arcát a fájdalom egy-egy életeláruló, galvanikus rándulása. Nagyon szenvedett. átlagosan nagyobb, mint a kerületi pénztárnál biztosított alkalmazottaké. Hogy a vállalati betegsegélyzö pénztár humánusan végzi feladatát, a nélkül, hogy ráfizetne az előbb említett állami kimutatásból szintén kivehető. A pénztár t. i. az átlagosan befizetett 18'15 K járulékból tagjainak fejenként 17'60 K-át fizet vissza segély fejébern mig a pápai kerületi pénztár fejenként csak 10.76 korona segélyt nyújt. Nem hagyhatjuk szó nélkül azon tapasztalatunkat, hogy a szövőgyárban a betegsegélyzö pénztárt nem annyira a bennszülött pápai munkások, akik már évek hosszú során át dolgoznak a gyárban, hanem inkább a vidékről behúzódott volt mezőgazdasági munkások veszik igénybe, ami bizonyítja azt, hogy a szövőipari gyári munka az egészségre nem ártalmas. Végül pedig megjegyezzük, hogy a gyáripar munkásainak állandóan biztosit munkát aránylag sokkal magasabb keresettel, mint bármi más foglalkozási ág és igy csak a gyáripari munkás táplálhatja magát egyformán jól az egész éven át". . Tüzoltótestületünkró'l. — A főparancsnok évi jelentése. — Hogy tüzoltóintézményünk nem felel meg a modern kor követelményeinek, azt mi már rég tudjuk, hogy ez nem a tüzoltótestületen múlik, hanem azon, hogy városunk anyagilag nem képes tüzoltótestületünket olyKét év alatt — dolgozott és nyugalmasan várta a véget. Serkentette ellankadó tollát az a gondolat, hogy a drága földi élet kimért perczei fogynak és sürün szaporodtak a dicsőséget hozó, gyönyört adó, fekete kottafejecskék a sok-sokvonalas papíron. Aztán rohamosan lett úrrá az erőtlenség, — amig végül ide, a Margitszigetre, hozta a remélő, megtört család a nagy költőt. — Hoztam valamit, apuska. Az ismerős, gyermekajkakról csengő hang visszavonta a költőt túlvilági gondo lataiból. — Virág, nézze, szép virág . . . És az ügyetlen gyermekujjak beleerő szakolták a beteg száraz, erőtlen kezébe a virágot. Ezermilliónyira nyíló, piezi százszorszép volt. A beteg susogott: — Az őr . . . — Ne féljen az őrtől, papa 1 Nem bántja az magát. Hiszen mondotta, hogy gyötrődés látni, hogyan szenved maga. — Szegény apuska. -- Azt mondta? — Igen. Hát már mások is látják, hogy szenved. Szánják. Akkor már itt az idő . . . — Daiske, tudod, hol van az a fényes vas, amiről beszéltem neked múltkor? — Tudom. De a mama megtiltotta, kép támogatni, amint a szükség azt megkívánná. Sok hiányossága van még tüzoltótestületünknek és ezen hiányokról tett jelentést Víz Ferenc tüzoltófőrancsuok a mult vasárnap megtartott közgyűlésen, melyet érde késségénél fogva egész terjedelmében a következőkben közlünk : Tisztelt közgyűlés 1 Az 1912. évi ténykedésről vagyok bátor az alábbiakban beszámolni: Mindenekelőtt a testület személyi viszonyairól szólva, kénytelen vagyok mint sajnálatos valóságot megemlíteni, hogy a testület önkéntes jellege hovatovább teljesen megszűnik. A mult évben volt tagokközül soknak vidékre költözés, katonasághoz való bevonulás miatt testületünktől megkellett válnia, kiknek helyét a jelentkezők kevés volta miatt — betöltenünk nem sikerült. Úgyszintén a megmaradt tagok nagyrésze is, nem mint önálló iparos, hanem mint segéd, vagy gyári munkás van alkalmazva, kik a vészjelre csak jelentékeny anyagi kár árán jöhetnek össze. Az elmúlt évben — hála a Gondviselésnek — nem volt szükség arra, hogy a testület működő tagjai mindegyikére szükség lett volna, igy nem is volt megállapítható azok száma, kikre vész esetén számítani lehet. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy több izben vidéki tüz lévén s a megadott vészjelre a testület működő tagjaiból csak legjobb esetben 5—6 jelent meg. Egyedüli vigasz ekkor is csak az volt, hogy lófogat hiányában vidékre nem mehettünk. Ezekből kénytelen vagyok azt megállapítani, hogy mindig kisebb lesz azon egyének száma, akik önmegtagadással a felebaráti szeretet szolgálatába lépnek. Természetesen ezt még fokozza azon kicsinylő, gúnyos megjegyzések ós észrevételek tömege, melyet a tűzoltónak minden tűzesetnél el kell hallgatni. Elismerjük, vannak esetek, mikor a tűzhöz elkésve érkezünk, de a késedelemnek mindenkor meg ván a magyarázata, melyet természetesen a gúnyolódó jóakarók meghallgatni nem akarnak. Rámutattunk évről-évre az e téren pótolandó hiányokra, azonban azok nagyrésze még máig is változatlanul fönnállanak. hogy

r hozzá nyúljak. Azt mondta, hogy az öl. És hogy rettenetes volna, ha én is meghalnék. 0 is... Hiszen csak hárman vannak. Férj, feleség, gyermek. Akkor az asszony gondolt már arra, tudja már, hogy a férj meghal. — Sirt a mama reggel ? —; Sirt. Nagyon sirt. Holnap is fog sirni ? Éti már nem akarom, hogy folyton sirjon. Más gyerek mamája nem sir. — Nem fog soká sirni. Talán csak holnap még. — Igazán ? — Igazán. — Daisyke, hozd el nekem azt a fényes vasat. — Ami öl ? De én attól félek. — Ne félj. Hozd el szépen, ne babrálj rajta, rejtsd a kötényed alá. Hogy meg ne lássa más. Ügyes légy. — Oh, papa, meglátod, nem látja meg senki. De igazán nem fáj az a yas ? — Nem, fiacskám, nem fáj. Gyógyít. Még az én nagy fájdalmamat is meggyógyítja. — Daisy I Hová viszed azt a revolvert? Rémült kiáltás hagyta el a sokat szenvedett fiatal asszony ajkát és kicsavarta a gyermek kezéből a gyilkos szerszámot. A biztosító zár óvta meg, hogy a revolver el nem sült a dulakodásban. — Rettenetes 1 Rettenetes I Istenem,