Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-05-18 / 20. szám

kovácsoljanak, felhasználják a silány viszonyok közé jutott nép nyomorát, hogy hízzanak rajta. Vizsgáljuk meg csak, mennyiben indokolt a drágaság. Mert hogy bizonyos mértékig indokolt, az kétségtelen. Ha tán még ma nem is, majd lesz később, a mikor beáll a tél s hol lassabban, hol rohamosabbau fogynak a készletek. Első sorban meg kell állapita nunk, hogy az élelmicikkek ez idő szerinti megdrágulása csak abban az előrelátásban lelhet magyarázatot, hogy a meglevő készletek nem lesznek elegendők az egész évi szükséglet kielégítésére. Nagyon helyes, hogy máj' most lesznek drágábbak az élelmicikkek, mert ez által a nép már most lesz szoktatva a takarékossághoz, kevesebbet vesz drága cikket, a készletek lassabban fogynak s igy jelentékeny részök megmarad későbbre. Hogyha az élelmicikkekkel ke reskedőket ez az előrelátási elv ve zérelné, még dicséretet is érdemelnének. Ily módon azonban a famózus űzet csak a vásár szinterén játszódik le. Hogy azonban a színfalak mögé nézünk, látjuk, hogy a termelők, kiktől a kereskedők a cikkeket veszik, alig kapnak egy csekélységgel többet, mint máskor, sokszor még anynyit sem. Mégis kénytelenek olcsón eladni termésüket, mert a pénzre szükségük van. Ez a körülmény bizonyára sajnálatraméltó, más fejezet alá tartozván azonbau, ezúttal nem foglalkozunk vele. Csak azt a megdönthetlen kö vetkeztetést vonjuk le belőle, hogy a fogyasztó megkövetelheti, mikép az eredetileg, legrosszabb esetben csak jelentéktelen áremeléssel áruba bocsájtott cikkekhez oly árakon jut hasson, minők a tényleges viszonyoknak, nem pedig a közvetítő kereskedők mesterségesen szinrehozott árfelszökkenésnek felelnek meg. Mikor elhangzott az ország minden táján a jajkiáltás, hogy reánk ront az iuség, visszhangzott az ország összes kufárjainak szivében és szo katlan egyértelműséggel, hallgatag megegyezéssel kiadták a jelszót, hogy „Drágán kell eladni !" A szín mögött persze lemossák a festéket, kendőzetlen keménysziyüséggel kihasználják azt a másik kénytelenséget, mely a termelőt eladásra bírja. A nép meg, amelyuek mégis csak élni kell, megfizetni kénytelen azokat az árakat, miket csak akkor volna szabad követelni, amikor az ínség már tényleg beállott s diktátori szavának nem lehet ellenszegülni. Ennek a kárhozatos gazdálkodásnak', aminek a helyes neve : garázdálkodás, véget kell vetni, még mielőtt nem késő. Erélyesen követeljük, sürgetjük, hogy a hatóságok — fölösleges tanácskozások és aktagyártások mellő zésével —azonnal vegyék oltalmukba a nép érdekét. Követeljük most, még mielőtt a a" baj elharapódzott, hogy mindenütt, ahol indokolatlan drágaság mutatkozik, hatósági versenyt kell életbe léptetni a tulkapásokra hajló üzletemberekkel szemben. Nem kell azért s nem is szabad ezeket az üzletembereket tönkre tenni azzal, hogy épp azok részéről tapasztaljanak le nem győzhető konkurrenciát, akiknek támogatására ők épp ugy vannak utalva, mint minden más polgár — a fogyasztók. De a javasolt eszközzel oda kell hatni, hogy a kétszinüség jól védett bástyája mögül ne lőhessenek a fegyvertelenekre s ne legyen a nép legsoványabb éve az 6 legkövérebb esztendejük. Azonkívül van egy-két szavunk a lakossághoz is, melyet kérve-kérünk, hogy — bármiként is intéztetik el ez a fontos kérdés — ne tévessze szem elől a saját érdekét, mely parancsolólag követeli, hogy takarékoskodjék. Színészet Pápán. Mint örvendetes tényt konstatáljuk, hogy közönségünk közönye a színtársulattal szemben megszűnt, szóval belemelegedett a színházlátogatásba. Reményünkben tehátnem csalatkoztunk, amidőn eleve jeleztük, hogy ösmerve közönségünket, tapasztalatból tudjuk, hogy jóindulatát és pártfogását egy oly társulattal szemben, mely a legmesszebb menő igényeket is képes kielégíteni, képes és ludja is érvényesíteni. Jól esett látnunk, hogy a lefolyt héten táblás és telt házak mellett folytak le az előadások és hisszük is, hogy ezek a táblás házak, nem a színházi újdonságok slágerei „Czigányprimás" és „A farkas" daraboknak, hanem a szintársulat tagjai érdemeinek tudjuk be, kik valóban oly előadásokat produkálnak, hogy bátran merjük állítani, miszerint ily nivón álló előadásokban nem sok elsőrendű színtársulattal rendelkező város dicsekedhetik. Heii referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton az uj operette irodalom egyik elismert újdonsága „A cigányprímás" került bemutatóra. A színház zsúfolásig megtelt úgyannyira, hogy a pénztárnál még állóhelyek sem voltak kaphatók. Az est kimagasló alakja P. Bihari Böske volt, kit egész estén át valósággal ovációkban részesítettek. Minden egyes énekszámát megkellett újráznia, kivált a „hacacáré" és „lári-fári" énekszámokat fogadták óriási tapssal, melyet méltó partnerével-, Szalay Gyulával énekelt és táncolt, ki Gaston szerepében igen tetkell tartani. Egy kis időre szívesen, szegőd tem az ön szeszélyeinek a szolgálatába, mert utóvégre is nem ártottak a férjének és mert másképp kívánságai semmiképpen sem teljesültek volna. De tulajdonképpen az ilyen komédia nem illik az orvosi méltósághoz és komolysághoz. Most tehát vége ! Folytassa más orvosokkal a tréfáit, nekem már elég volt 1 — De, doktorkám, édes, jó doktorkám, én már nem akarok mást, mint csak ezt az egyet. Semmi többet, csak egy zöld sza Iont kell még kapnom. Édes, jó doktorkám, csak még egyetlen egyszer segítsen ; lássa, ugy meguntam már a vörös szalon garni túrámat. — Ez őrültség! Szerezze meg egyenes uton azokat a bútorokat; én az ilyen csaláshoz nem adom oda magamat! — De, doktorkám, ne legyen ilyen kegyetlen. Találjon ki megint valamit. —Mondja, hogy a vörös szín árt a férjemnek és hogy a zöld szín talán megjavítja a vér keringést. — Ostobaság! — Hát akkor mondja egyszerűen, hogy árt neki a vörös szin. — De hiszen soha nincs abban a szobában. — Találjon ki neki olyan betegséget, amelynél szükséges, hogy a szalonban tartózkodjék. Célozzon a levegő köbtartalmára ós mondja azután neki, hogy a vörös szin ártalmas. — Egy szót se erről. Nataja Pawlona, mert különben megyek! Már az automobilnál majdnem megcsípett a ferje. Gondolja csak meg, hogy mi lesz, ha rájön mindenre. Az első ártatlan mesék még csak megjárták, legalább volt valami értelmük. Volt még alapjuk. A dohányzás mindenesetre ártalmas, az ivás is, az éjszakai kártya szintén. Hogy erről leszoktattam, az csuk hasznára vált! De Wagner, az már ostoba ság volt, az autó — szemtelenség! — Jól van, csak még ez egyszer rendezze el nekem ezt a dolgot, doktor ur — a vörös szalont — és többé nem kérem fel ilyesmire. Ez a legeslegutolsó kérésem ! — Szavát adja ? —- Igen. Becsületszavamat. — Hát, jól van. Utoljára, de azután vége ! Az orvos és Nata Pawlona átmentek Korsuchina szobájába, de a páczienst nem találták ott. Végre ráakadtak a vörös szalonban. Cognacot ivott és füstölt egy óriási havannát., — Óh, doktor ur! Jó napot! — kiáltotta a szemével hunyorgatva. — Nem találja, hogy ennek a szobának a vörös szine árt nekem ? A levegő térfogata nem megfelelő, amint mondani szokták. He ... he ... Eladok egy jó automobilt, mert pénzre van szükségem, hogy ma éjszakára kártyázhassam egy kissé. Ha ma nem megyek el a klubba, akkor vigyenek el egy Wagner előadásra ! Igen, igen ! Drága doktor ur! Tisztában vagyok mindennel, beleértve még a rekeszizmot is. És most pedig azonnal távozzék betegágyamtól! Igazán nem látjuk többé viszont egymást? Milyen kár! No, de hát már én is beletörődtem ebbe. Csak küldje el még ma a számláját. Isten önnel doktor ur! Alapitatott 1864 ben. .A. legx*ég±TDlD és legnagyolD h o±;pőüLZiXe-be- Alapíttatott 1864-ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstádter Jakab czipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól x álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopád-munka) kiváló gond lesz fordítva. =-= Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. =