Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-04-06 / 14. szám

melyek a város fentartói voltak, lassanként a gyáripar versenyében megsem misült, avagy a megsemmisülés versenyének van kitéve. De ennek egyik föoka magukban az iparosainkban van, mert a maguk megmentésével vajmi keveset törődtek. Mig külföldön a kisiparosok midőn látták, hogy á nagy tökével létesült gyárak tömeges és olcsó termelőképességével szemben a küzdelmet fel nem vehetik, hogy meg ne semmisüljenek, szervezkedtek, összeállottak s megalkották a maguk gyárát, amely azután képes volt a többi gyárral versenyezni, az elért jövedelmet pedig maguk között betét arányában felosztották. Ez a jövedelem tette aztán lehetővé a kisiparosuknak azt, miszerint nemcsak hogy el nem pusztultak, ha nem megerősödtek s belőlük fejlődött ki azután a nagy ipar. Lehet-e szebb és nemesebb törekvése egy városnak, mint az, hogy a kisiparosai erösbitését előmozditja, de ez kötelessége is, mert iparosai, kereskedőinek köszönhette városi létét. Azokat az áldozatokat, amelyeket a városok meghoznak egv-egy idegen gyárért nyújtsák azt az ipari szövetkezeteknek, de nyújtsa az állam is a szokásos szubvenciókat, ugy kisiparunk, mint hamvaiból feltámadt Fá nix fog uj életre kelni. Ma már iparosaink oly szellemi nivóra emelkedtek, hogy ha látják a segitökezét az államnak és városoknak, ugy tömörülni fog nak nálunk is, tökéjüket összehordják s megkezdik ök is a tömeges termelést gépi berendezésekkel. A tömeges termelés mellett azonban az értékesítésről is kell gondoskodni, mert a mai vásározási rendszer csak arra alkalmas, hogy minden jövedelmüket feleméssze minden város ban, hol az ipar és a kereskedelem a főtermelési ág, ott azt Játjuk, hogy az iparosok, kereskedők a város perifériájába eső vásárokon akarják azokat ér tékesiteni, még pedig ugy, hogy egyenként vagy 2—3-an összeállva fogadnak egy kocsit s elmennek a vásárra. Egyegy városból elmegy 50—60 kocsin 80—100 iparos, amelyért fuvarbérben fizetnek 1000—1400 koronát, sokszor többet, mint amennyit jövedelemként bevesznek, de hol van az egyéb vásári költség : az időpazarlás. Ezt kell megszüntetni és helyükbe felállíttatni az egyes iparszövetkezetek által a vásár csarnokokat, ahol azután a szövetkezet kiállíthatja termeivényét s egy megbi zott által áruitatja s nem kell 15—20 iparosnak egy-egy iparágból elmenni, időt és pénzt pocsékolni. Vagyis meg kell értetni iparosainkkal, hogy minél olcsóbban termelnek s minél kisebb költséggel hozzák forgalomba, annál több lesz a hasznuk. Amint iparosaink segitö kéz mellett gyarapodnak, gyarapszik általuk a többi foglalkozási ág: a mezőgazdaság és kereskedelem. Ahol pedig ez a 3 művelési ág összhangban van, ott a város is fej lödik, mert a lakosság nem fog szükkeblüen elzárkózni azoktól az intézményektől, melyeknek célja végeredményben mégis az ö boldogitásukra irányul. Iparkodjunk tehát kisiparosainkat szövetkezetekbe, közös műhelyekbe tömöríteni, hogy tömeges termelést végezhessenek, segítsük őket anyagilag, iparkodjunk részükre állami subventiót vagy gépsegélyt kieszközölni, gondoskodjunk az ipari oktatásnak gyakorlati irányban való fejlesztéséről, hogy mindenüvé megfelelő és szakképzett ipari munkaerőt állithassunk, mert nézetem szerint a városok életerős fejlődéséhez elsősorban életerős polgárságra van szükségünk. —y —y. 1 köziaazaatási tanfolyamok. Tudvalevő dolog, hogy a jelenleg fönnálló tiz községi közigazgatási tanfolyam megszüntetésével négy uj állami internátussal ellátott jegyzői tanfolyamot állit fel a belügyi kormány az 1912. évi költségvetésben nyert fölhatalmazás alapján és pedig Kassán, Marosvásárhelyen, Szombathelyen és Debrecenben. Mindegyik internátus 100—100 hallgatót fogad magába, akiknek fele teljesen ingyenes ellátásbau fog részesülni, a másik felerésze pedig egész és félfizetéses helyekre (600 és 300 korona) vétetik fel. A községi közigazgatási kurzusok ezen átszervezésével természetesen gyökeres változáson megy keresztül a tanfolyamok tanulmányi rendjét tartalmazó szabályzat is. A belügyminiszter fölhívta már a négy állami internátussal kibővitendő közigazgatási tanfolyam igazgatóit, illetve előadókarát, hogy a tanulmányi szabályzatra, a tananyag san, — de biztositalak, hogy ez több a tréfánál. Talán nem voltam én neked mindig jó feleséged ? — Mindenesetre, édesem, te vagy a legjobb asszony, akit férje kívánhat, de hát mi köze van ennek ehhez ? Én is jó férjed voltam mindig. — Te nem voltál az! — tört ki belőle keserűen. — Ki az za asszony ? Tudni akarom, ki az az asszony! Róbert, aki eddig állt, hirtelen leült. Ugy bámult Madelinere, mintha azt hinné róla, hogy megbolondult. — Az az asszony ? — hörögte. — Madeline, leszel szíves nyugodtan megmon dani, hogy miről beszélsz tulajdonképpen ? — Te nagyon jól tudod, — felelte ő, miközben fagyosan mérte végig. — Én megkíséreltem boldogságot varázsolni otthonodba, minden voltam, aminek csak egy jó feleségnek lennie kell, mindig csak reád gondoltam és a te boldogságodra és igy hálálod meg nekem ? ! Hogy egy másikért elfelejtesz ? ! — Madeline, ez nem igaz, — felelte Róbert szelíden. Te vagy az egyetlen nő, akit szeretek, akire gondolok. — Számomra nincs több az egész világon. Borzalmas té vedésben vagy és én nem tudom megérteni az egészet. mém — Talán megérted ezt a levelet ? — folytatta ő. — Talán ez felfrissíti az em lékezőtehetségedet. Madeline tragikus léptekkel tartott az ura felé és egy összehajtott levélpapirost nyomott a kezébe. — Mi ez ? — kérdezte anélkül, hogy megnézné. — Olvasd el! Róbert lassan kibontotta a levelet és olvasni kezdte : Kedves Bob! Te vagy az egyetlen ember a földön, akit szeretni tudok és szeretni is foglak örökké, jobban, mint bárki mást é.s tudora, hogy én vagyok az egyetlen nő, akit szeretni tudsz, bárki kerüljön is még utadba. Az aláírás: „Az egyik". Róbert felnézett az írásról. Őszinte, tettetés nélküli csodálkozással nézett a feleségére. Soha életében nem látta ezt az írást. Ismeretlen volt előtte minden vonása. — Mi ez ? Rossz tréfa, talán ? — Ezt a levelet annak a ruhádnak a zsebében találtam, amelyik tegnap volt rajtad és alig voltam meglepve, amikor ráakadtam bűnösséged bizonyítékára. Nem vagyok ugyan éles megfigyelő, mégis lassú változást vettem észre rajtad és sejtettem az okát. Azt hitted, egy szerelmes asszony vak az ilyesmivel szemben? Ha még olyan gyanútlan és ártatlan is, bizonyos dolgokat megérez, amiket nem tud megmagyarázni és igy éreztem meg én, hogy szerelmed kezd elpárologni, hogy egy másik ellopta tőlem. Madeline újból elkezdett halkan sírni. — Tévedés forog fenn, — szólt Róbert. — Vagy tréfa, vagy rossz csiny, de nem értem, annyi szent igaz. Nem ismerek semmiféle asszonyt, aki nekem ilyen levelet Írhatna: — Nem ismerem az irást sem és egyáltalán fel nem foghatom, miként került ez a levél a zsebembe. Az egyetlen, amit mondhatok, Madeline, hogy csak téged szeretlek 1 Madeline újból sírt. Róbert pedig odament hozzzá, átölelte karjával és szelíden kezdett neki beszélni, ugy, hogy csakhamar felszárította könnyeit s mosolyogni kezdett. — Ugy o, nem hiszed ? — kérdezte Róbert és megsimogatta a kezét. — Nem, Róbert, nem hiszem, — felelte növekvő mosollyal. A jókedve csodálatos módon visszatért. Róbert csodálkozva bámult rá, mert nem értette ezt a gyors átalakulást. — Most már meg vagyok győződve