Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-05-05 / 18. szám
XXII. Ó^rfolyam.IFárpa,, 1912- m áj ~U-S S18- S25átTT> ÖNY Közérdekű független hetilap. — megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K FRIGY E 8. HIRDETÉSEK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Nincs cseléd! Régi baj, régi nyomorúságról! Nem ez az első eset arra nézve, hogy szóba hozzuk azon siralmas helyzetet, melybe a szolgáló cselédség tekintetében jutottunk, de szavunk kiáltó szóként hangzott a pusztán s nemhogy a helyzet javult volna, de még sokkal véghetetlen, sokkal rosszab bodott. Hihetetlen és mégis igaz, hogy Pápán nem lehet cselédet kapni ; a közvetilő intézetek üresek, számos család hónapszámra áll cseléd nélkül, a háziasszonyok könnyezve panaszkodják el egymásnak a keserű álla potokat, Oly jó világot élünk, hogy már nincs a ki szolgáljon. De honnan is ered ez az apály a szolgálók létszámában? Városunk cselédügyi viszonyai évek óta észlelhető fokozatos rosszab bodás után most már végkép megfeneklettek ; eddig csak időszakonként, például aratás idején volt érezhetőbb a cselédhiány, ma már állandó bajjá, valóságos csapássá lett, mely keservesen érezteti hatását a magánélet keretében. E mizériának egyik főoka, hogy utóbbi időben tudvalevőleg a cselédszerzés körül oly abuzusok burjánoztak föl, mely a meglevő cselédanya got is, morális ertékében állandóan deválválják s mind nehezebbé teszik annak lehetőségét, hogy valaki megbízható és szolgálatában kitartó cse lédhez jusson. S aki tudja, hogy mennyi bajnak, kellemetlenségnek van kitéve városunk lakossága a cselédekkel szemben, azt beláthatja annak fontosságát, hogy a cselédügy mizériájáról e helyen szót emelünk. Felemeljük szavunkat pedig azért, hogy röviden tiszta képét adjuk a cselédügy mízerábilis állapotnak s fel hívjuk az illető körök figyelmét azok megszüntetésére, Felhívjuk pedig őket sürgős intézkedésre, mert ha ez rövid idő alatt meg nem történik, oda jutunk, hogy a cselédek is strájkolnak, aztán követelnek és nagyobb urak lesznek, mint maguk a cselédet fogadók. Félig már úgyis ezen az uton vag> unk ! Nő cselédet alig lehet kapni olyant, aki egész évre hajlandó volna lekötni magát. Csak hónapszámra szeretnek beállni s még igy is nagyon nehezen tudják kivárni, hogy az egy hónap kiteljen s a legtöbbje már a második, harmadik héten a cselédszerzőhöz megy, kérni azt, hogy keressen neki jobb helyet, mert a mostani gazdaasszonyát nem lehet kiállni. Van számtalan olyan női cseléd, a ki egy éven át 6 helyen is szolgál. A gyakori cselédváltozás nagy kárára és hátrányára van a családoknak, de különösen a gazdaasszonyoknak, mert a cselédek, előbbi gazdaasszonyuknak olyan dolgokat beszélnek, — s legtöbbször ok nélkül — amik bizony-bizony nem válnak azoknak előnyére. offe- I AKC/A. A szerelemért. — Meg lehet-e halni szerelemből ? — kérdezte Alison M'Queen. — Hogyne lehetne, — felelte a rokon Sandilands. — Ezt bizonyítja Roswell is „Life of Johnson" czimü könyvében. Igaz ugyan, hogy ez nz eset nőről heszél. — Az mindegy. Amire a nő képes, az nem lehetetlen a férfinél sem. Ez a rövid kis párbeszéd annak ötle téből indult ki, hogy Sandilánds, aki látoga tóba jött nagybátyja kastélyába, hírül hozta, hogy a vidékükön egy szép leány férjhez ment. Tudott dolog volt. hogy ez a szép leány a mult szezon egyik balján Benjámin Brydonenak adott reményeket, aki halálosan bele is szeretett. Őt tüntette ki a többiek fölött, neki adta a keblén viselt virágot, aztán eljegyezte magát — mással. Benjámin azóta lelkileg csaknem tönkrement. Elhanyagolta dolgait s már utóbb egyebet se tesz, csak mélán nézeget arra, amerre a hűtelen leány lakik és őrzi, szagolgatja a tőle kapott, elhervadt virágokat. Benjámin igen csinos és vagyonos ember, akit a környék majd minden férjhez menő leánya szívesen vigasztalna meg, de semmi és senki nem érdekli többé. Ez az eset nagyon foglalkoztatta Alison M'Queent még akkor is, mikor rokona, Sandilands már eltávozott. Nemcsak a dolog szenzácziós volta miatt, — bárha a környéken erről beszélt mindenki — de ugy lehet, a szellemi táplálék híján is, mivelhogy az ő vidékükön nem igen volt aikalom arra, hogy szellemileg foglalkoztatva legyenek. Alison — mindazonáltal — kiváltságos lény volt. Iiires és jelentékeny, mint gazdaasszony, aki a belsőségekben elsőrendűt produkált, gazdasági ismeretei és praktikus volta előtt pedig még a férfiak is meghajolnak. Nagybátyjának valóságos kincse volt és tőle számottevő örökség is várt rá . . . Huszonhét éve daczára azonban, — az őt felettébb tisztelő férfiak, birtokosok közül — senki sem gondolt arra, .hogy ezt a kincset magának megszerezze. Talán kissé határozottnak, férfiasnak tartották, pedig olyan volt, mint egy szépen nyílt rózsa, amelyet még nem szakítottak le. Valahányszor átjött hozzájuk Sandilands, Alison mindig megkérdezte: mit tud Benjáminról ? A válasz mindig ugyanaz volt: — Szegény Bennek befellegzett. Egyszer aztán azt mondja Sandilands: — Hallod, Alison, te túlságosan érdeklődől Ben iránt! — És ha igen? Meg akarom gyógyítani ! Talán kifogásod volna ellene ? — Oh, miért is lenne ? — Aztán földerült Sandilands arcza: — Látod, Alison, ez jó gondolat I A két unokatestvér még halkan és bizalmasan elbeszélgetett egy ideig. A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHÁZATOT « m riai!I ÁJ csakis Fő-utca 99 sz. alatt Mk (közvetlen a megyeháza mellett) Aa^A 1. w. Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyem»uha-sziabókuál lehet megreudelui. C\J^oUv\ve\e\W sxa\>ás$oma és Vx^oX^o^is \ ^^X ^áWítóV axu^oV és sVó\ovs7,ácj\ V.e\méVV>ex\, V
