Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-03-24 / 12. szám

nököknek, városi tanácsosoknak. — A jelenlegi pápai húsárak, baromfiárak mellett 140 korona havi konyhapénz böl a legszigorúbb beosztás szerint sem jut több 1-5—20 kg. húsnál, ami 3—5 tagból álló családnak nem elegendő. Ebből a 140 koronából nincsen még fedezve a havi 20—24 korona cselédbér. A város középosztályának alsó és fölsö rétege kénytelen fizetését kölcsönvett pénzzel pótolni, hogy testi szükségleteinek minimális költségeit fedezhesse, mert fizetése a testi szükségletek fedezésére sem elégséges. Ha azután még a másfél évtized előtti árakhoz szabott csekély fizetésű tisztviselőket olyan mestersége; és erö szakolt drágaság sújtja, mint a mostani, könnyen megjósolható, hogy a hivatalnoki osztályok gazdasági tönkbe és pusztulásba kerülnek. Az utolsó évtizedben a búzán és kenyéren kivül, a tengerinek métermázsánkint 6 és fél s 7 és fél koronával emelkedett az ára. Nálunk a tengerit nem termesztik megfelelő mértékben s igy mindinkább növekedő ten geri szükségletet külföldről kell fedezni. Hasonló helyzet mutatkozik a húsáraknál is. Az állattenyésztő Magyarországon a húsárak minden évben emelkednek, mig az importra szoruló Német- és Angolországban a húsárak apadtak. Megdrágult Magyarországon a szalonna, tej, vaj, zöldség és só. Emelkedett a petróleum ára, mert a nagybirtokosok állama a szegény nép fogyasztási adó filléreire szorult. Felszökkent továbbá a fa és kőszén ára is. _ Számokban szólva, azt jelenti az általános áremelkedés, hogy Pápa városában egy évtized alatt 40—50 szá zalékkai drágább lett a megélhetés. Azt jelenti ez, hogy aki előbb megélt 2000 koronából, annak ma 2800—3000 koronából kell ; aki elköltötte a múltban 3000 korona fizetését, annak ma 4200— 4500 koronára van szüksége, ha ugyan úgy akar élni, mint tiz év előtt. Ez a helyzete a középosztálynak az általános drágaságban. Most még a temérdek adó járul hozzá a sok kiadáshoz és ezzel megkezdődik a kétségbeejtő anyagi romlás, amelyet az állam akadályozhatna meg, ha kiragadná magát a nagybirtok ölelő karjaiból. rainié Városunk pénzintézetei jelenleg évi mérlegüket bocsájtották ki és üzletévüket zárták le. Ezen körüli mény teszi aktuálissá felszólalásun1 kat, amennyiben aligha válaszhattunk ! magunknak alkalmasabb időpontot oly dolgok szellőztetésére, melyekre takarékpénztáraink figyelmét felhívni közügy szempontból is uagyon oka , datoltnak tartunk. Köztudomásu dolog, hogy az ország összes pénzintézeteiben csekély kivétellel majd mind leszállította a betétként elhelyezett gyümölcsöző tő kék kamatát. Ami nyilván annak a jele, hogy sok az összehalmozott tőke. De jele ez másnak is. Annak t. i. hogy a magánfelek között a bizalom, a személyes hitel egészen megszűntnek tekinthető. Félnek az emberek egymástól. Többé már nemcsak a híres magyar parolákban, a kötelezvény gyanánt adott becsületszóban, de stempiis kötelezvényeikben s váltóikban sem igen bíznak. A híres magyar bizalom nem a hajdani becsületszó erejében, hanem a takarékpénztárak aczélfalai között talál otthonra. A bizalmatlanság egyfelől s a vállalkozási szellem hiánya másfelől s a mi a legfőbb, a szükség, a nyomor mind a pénzintézetek mentsvára felé űzik, hajtják az emberek nagy tömegét. így halmozódnak össze a megtakarított, az összekuporgatott garasok, itt a gazdagok aranyrudai mellett a megszorultak ezreinek kiizadt kamat | összegei. Ez a körülmény érdemes az elmélkedésre. Főkép mikor a pénzin tézetek megnyitják a bőség szaruját s dús jutalékot, vagy mondjuk osztalékot juttatnak — boldog részvényeseiknek. És különös, mentül inkább terjed a szegénység s mentül nagyobb számban ostromolják a hitelre szorultak a pénzintézeteket, annál nagyobb összegű osztalék üti a részvényesek markát. Oka e szépen gyarapodó osztaAz asszony melegen hozzásimult, a fejét odaszorította a karjához és nem felelt. Az egész teste remegett. — Nagyon vártalak, — mondotta később. Nem tudom miért, valami rossz érzés bántott. Hogy téged ma nagy baj ér ... Mind a két karjával átfogta a nyakát és csókolta, ahol érte. Azután sírni kezdett, halkan, szepegve. Bryand elámult. Hirtelen átvillant az agyán: ha akarná, ha most akarná, végre az övé lenne ez a csudaszép asszony. Csak a kezét kellene nyújtani érte. De a másik. A férj. Ma éppen tele volt józan becsületességgel és undorodott magától azért, amit tesz. Gyöngéden lefejtette magáról az asszony karjait és kutatva nézett az útra. — Miért nem jön William ? Ilyenkor már régen itthon szokott lenni. Talán csak nem érte éppen őt valami baj ? — tette hozzá elgondolkozva. Az asszony daezosan rántott egyet a vállán. Most gyűlölte William Trudet, az urát szomorú komolyságáért, irtózott a csöndes, filossóf modorától és ahogy egy pilla natra lehunyta a szemét, maga előtt látta a sovány, szakállas arcot és összerázkódott belé. Már egy órája ültek igy. Bryand egyre nyugtalanabb lett. Babonás volt, mint a legtöbb ir és talán nem irtózott volna semmiféle bűntől, ha a fejébe nem verik gyerekkorában : minden rossz tett elveszi méltó büntetését. Hirtelen felugróit: — Elébe kell mennem. Hál ha csakugyan történt valami. A pályatesten egy hatalmas bestiát láttak a munkások legnap esle és a benszlilöttek tudják, hogy amelyik tigris egyszer belekóstolt az emberhúsba, az nem szokik le róla egyhamar. William nagyon szórakozott, az emberevő tigris pedig órákig leselkedik egy-egy ember után. Magával vitte a fegyverét ? Az asszony közönyösen szedte ki lazán feltűzött hajából a lüket s az illatos hajtő meg szél terült a vállán. — Nem tudom, — szólt hidegen — de William elég józan és óvatos, sohasem jöhet zavarba. A gondoskodása különben megható, mr. Bryand, ön igazán hű barát. A fiatal ember érezte a metsző gúnyt, de nem haragudott érte. Tudta, hogy az asszony a szélsőségek között nem ismer középutat, sem megalkuvást. Mosolyogva nyújtott kezet: — Jó éjt, asszonyom. Én mégis hazaküldöm Williamot. Sietve ment át a kerten. Az ut mint valami sárga selyemszalag nyúlt végig a steppe felé. Keresztülvágott a rizsföldeken, azután bekanyarodott a tüskés bokrok közé, ahol szárazabb volt a föld. Már látszott a szürkületben az uj vasútvonal, amit ők építettek William Trude del. Winchesterét a hóna alatt tartva gázolt keresztül a bozóton. Ugy rémlett, mintha már látná a telep lámpáit. Egyszerre valami puha, gömbölyű testet érzett a talpa alatt. Ahogy ráhágott, ez a püha henger kicsúszott, alóla s majdnem hanyatvágódott,. Ugyanebben a pillanatban í kegyellen fájdalmat érzett a labaszárán. — Villámgyorsan félreugrott és a rémülettől dermedten állt meg. A kigyó tátott szájjal emelte fel a fejét az uj támadásra készen. Bryand halántékán majd megpattant az ér. A kobra! czikázott át az agyán. Sápadtan markolta meg fegyverei s tüzelt. Másodszor már czélzott és ugy lőlt. Nem találta el, a balkezefején újra megmarta. Most eldobta a puskát és félőrülten rohant a bozótokon keresztül a vak éjszakába. Lihegve futott egy darabig, de a lába zsibbadni kezdett. Leült a földre. — TrUde! — kiáltotta, amilyen hangosan csak bírta. — William ! Emberek ! A kiáltása elhalt a sötét éjszakában. Egészen egyedül volt, halálos méreggel a testében, Erezte, hogy dagad a karja és egy pár óra múlva a halálé. Megpróbált gondolkozni, hogy juthatna valahogy a telepre, de csak egy gondolat reszketett a koponyájában : Reggelre halott leszek .. . Ismerte a kobraméreg hatását: kéthárom óráig kihúzhatja még, de mit ér ez, ha min tud lábra állni, hogy visszamenjen. Trude orvos is volt félig-meddig, a benszülöttek ugy biztak benne, mint egy braminban, Trude fel van szerelve mindennel, bizonyosan tudna rajta segíteni. Csak ez az ember segíthet, csak ez mentheti meg az őrjitő kínoktól, a haláltól! Félájultan még ez is eszébe jutott: ime a bűnhődés ... Visszafojtott lélegzettel figyelni kezdett. Semmi nesz. Az égen némán rezegtek a, csillagok. A kígyómarás rettenetesen tájt, mintha tüzes vas ömlenék végig az erein. , Tehetetlenül hevert egy darabig, azután