Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-03-17 / 11. szám

Február hónap eltelt a munkálat kinyomtatásával, szétküldésével; most márciusban újra a nagybizottság plénuma elé kerül az ügy ; szint kell vallani, akarjuk e megcsinálni az ipariskolát, vagy — lemondunk róla s to vább aluszunk a másik fülünkre. Én nem kétlem, hogy az a 300.000 korona, a mit a város közönségének egyszersmindenkorra áldoznia kell, kikerül, ha jól körülnézünk. Nem vagyok financier; nem hivatásom a pénztárak szolgáltatóképességének a mérlegelése. Annyit azonban már ezen ipariskolai javaslat latolgatása közben is észrevettem, hogy ha akarjuk, meg is találjuk a 300.000 K fedezetére szükséges összeget, anélkül, hogy a közönséget ujabb pótadóval kellene megter helni. Ez volna pedig az elvileg már elhatározott városi takarékpénztár jövedelme. A városi takarékpénztár ügyét dr. Molnár Imre ügyvéd ur indítványozta a városi közgyűlésen; az indítványt diadalra dr. Lakos Béla tanár ur juttatta. Ők nálamnál hivatottabbak eldönteni, megbírj a-e az általuk tervezett takarékpénztár tiszta jövedelme a 300.000 K kamatot és törlesztési ráfcá ját ? Én csak a napokban olvastam, hogy Nagybánya város hasonló intézete a mult, 1911. évre 22% osztalékot fi zetett, félmillió korona után 120.000 K-t s ebből 80.000 K jutott a városnak. Szintén az ipariskolai javaslat tervezete közben értesültem arról, hogy a tisztviselőtelep vállalkozója, Geiringer ur keres, állandó foglalkozásra, rajzolót, a ki a mérnöki vázlatokat, rendes méret ben, kidolgozná s fizetne szívesen az illetőnek havi 300 K t, esetleg többet is, de — nem tud alkalmas embert kapni; városunkban nincs, t. i. építési rajzoló, 300 K havi fizetéssel! — a | fővárosból pedig — nem jön ennyiért. A munkásházak ügyében — szín tén Budapestre szorultunk ; a 100 mun kásház Pápán fog fölépülni ; itt van rá szükség, itt fogják az árát kifizetni — s mégis Budapestre kellett menni, hogy ezt a nagy vállalatot — itt csinálja meg valami fővárosi ember, vagy pénzintézet. Gondolom, mind a két t. kartársam, a ki ezt a két közhasznú intézményt olyan buzgalommal irányítja s dec. 4-én még szükségtelennek tartotta Pápára a felső épitöipariskolát, ma már más véleményre jutott. A nagybizottság elnökére, dr. Antal Géza képviselő úrra vár most az a nem közönséges feladat, hogy ismert tapintatávai, energiájával elhárít minden netán még fölmerülő akadályt az ipariskola útjából s ambitióját találja abban, ha a város egész közönsége javára olyan iskolát segit tető alá, melynek hiányát mindenki érzi s melynek idetelepítésétől függ, ki merem mondani, a város közgazdasági fejlődése. Örök időkre fog szólni ez az emlék, ezt máris előlegeznem kellett, mint Kallimakhos poletnarkhosé a marathoní csatától el nem választható. Céltuda tosságban, előrelátásban például szolgál mindannyiunknak ; legyünk serények, kitartók, ernyedetlenek, mint a vezér s akkor seregünknek nem kell sehonnan meghátrálni, mig a rábízott mun kát eí nem végezte ; ekkor fogunk meg felelni a nagyközönség jogos várakozásának ÍK. Sarudy György. Hatósági cselédszerzés. Nem uj téma, amiről szólni kívánunk, amennyiben már több izben felszólaltunk ezen ügyben és újból aktuálissá tette ezen kérdést azon küldöttség, mely a közeli múltban a polgármesternél ez érdemben megjelent. A helybeli jótékony nőegylet ugyanis küldöttségileg tisztelgett a polgármesternél és hivatkozva azon tűrhetetlen állapotokra, melyek a cselédszerzésre vonatkoznak, azt kérelmezték, hogy egy hatósági cselédszerző intézmény létesítése iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket. A polgármester kijelentette, hogy a városi tanács ezzel a kérdéssel már foglalkozott és kilátásba helyezte, hogy beszerezze a szükséges adatokat, ez érdemben legközelebb javaslattal fog járulni a képviselőtestület elé. Nincs okunk kételkedni, hogy a polgármester igéretét beváltja, de azért nagyon is aktuálisnak tartjuk, hogy ezen intézmény szükségességét mi is sürgessük és ez érdemben a magunk véleményét is ismertessük. A cselédkérdés összes említésre érdemes nyomoruságával iine, egykét esztendő alatt országos kérdéssé fajult. A panaszok általánossá lettek s a cselédek részéről való túlkapások ellen nemcsak a társadalom, hanem a városok hatóságai is komoly véde kezésre készülnek mindenfelé. Helyes is és szükséges is ez. Legalább addig, amig a c^elédkérdés szanálását az állam nem veszi kezébe, ami előreláthatólag immár rövid időn belül be fog következni, lépjenek so rompóba a hatóságok és védelmezzék meg a cselédtartó gazdák érdekeit. Természetesen méltányosan, igaz ságos körültekintéssel, anélkül, hogy a cselédi állapotra szoruló emberanyagnak, akár az emberi méltóságán, lelt a férfi mosolyogva, miközben látni lehetett törött cserepekhez hasonló fogait. — Igen ? — Nem hiszem, — tette hozzá megvetően, mig végigmérte a züllött alakot. A férfi szomorúan mosolygott: — Kérem, ne vegye rossz néven, hogy megzavartam, de bizonyosan elszundikáltam, mert mintha a nevemet hallottam volna. Sir Hilary St. Clair kéri a bocsánatát. Sir Hilary, St. Clair vagyok, — tette hozzá. — Miért is tagadnám a rangomat, bárha nyomorult és éhes is vagyok? Egy sir Hilary St. Clair lehet szegény, de gentleman marad minden körülmények között. Újra kérem a bocsánatát! És ezzel alázatosan lehajtotta a fejét. Blousiana elképedve és szivdobogva nézte a züllött, kopott, kiéhezett alakot. — Éz lenne sir Hilary St. Clair? — gondolta magában. — Kissé bizalmatlanul nézte, de mégis, mintha megérezné, hogy bármily szánalmas, uri embernek kell lennie ... Á levegőben pálinkaszagot érzett, de ez bizonyosan a gyárakból jön. Vagy orvosság szaga volna ? Sir Hilary, mig lady Miiudtól elszakítva élt: orvossággal könnyített lelki fájdalmán. — Bocsánat, — szólalt meg a lány — Ön sir Hilary St. Clair? •— Ugyan nem látszik meg rajta, — gondolta magában Blousiana és hangosan hozzátette: — Most olvastam önről, vagy hát valakiről, aki az ön nevét viseli. Nem ismer valami lord Rupert Gaserynet ? Megrezdült a férfi arca és felszisszent: — Várjon, kérem ! Ki ne ejtse többé előttem ezt a nevet! Az egy nyomorult gazember 1 — Aztán csendesebb hangon folytatta: — Kedves lady, bocsássa meg a hevességemet, de annyit íizenvedtem már életemben. Mutassa kérem, — nyújtotta ki kezét a könyv után, — mit is írtak rólam ? Blousiana odaadta a könyvet s a férfi átlapozta, csak éppen az utolsó oldalt olvasta ei figyelmesen. Aztán a földre dobta s kezével eltakarta az arcát. A leány részvéttel nézte : — Mi baja van, sir Hilary ? — kérdi Blousiana aggodalmasan. — Nem keltünk egybe; az író hazu dott; mi nem lehettünk egymáséi, — mondta tompán. A templom már fel volt díszítve, a lakodalmi ebéd készen, a fogatok előálltak már s mig én a templomban vártam a menyasszonyomat, lord Rupert Gascogne az ő 60 mértfö d sebességei haladó motorján megszöktette. Es ő, ő vele ment!.. — Micsoda szégyen, mondá — a lány szánalmasan. — És aztán mit tett. — Hogy mit tettem, gyermek? Éltem a világomat. Ló, kártya, verseny, asszony, utazás, sport éjjelezések forgatagába menekültem. Felejteni akartam, de nem bírtam. Aztán jött a csőd. Elárvereztek. A barátaim halottnak tekintettek s nem nyúlt felém egyetlen meleg kéz sem. Fokról-fokra jutottam odáig, ahol most vagyok. Elhallgatott és könnytelen zokogással nézett a rongyos cz pőire. r Blousiana mélyen meghatva gondolta el: Én csak egy mindenes vagyok, de ez, ugy látszik, nem büszke. Megkérdem tőle, nem pnne-e egy kis vacsorát ? Szerencsére az úrnőm nincsen otthon. Odahajolt a tönkrement arisztokratához ós zavartan mondá: — Én nem vagyok olyan előkelő sir Hilary, mint lady Maud, ón csak egy egyszerű mindenes vagyok, de nagyon szívesen látnám vacsorára, az úrnőm színházba ment, A férfi meghajolt s Blousiana elragadtatva nézte előkelő mozdulatait. — Gyermek! — szólalt meg, — magának arany szive van. Elfogadom meghívását. De jó lenne, ha maga előre menne. Tudja, az emberek félremagyaráznak. Blousiana előrement, s a félhomályban utána a férfi,, egészen a Miller Greensék konyhájáig, ahol helyet foglalt. Amint ott ült szomorúan, a leánynak eszébe jutott, hogy az ebédlőben már,terítve az. asztal, rajta elkészítve a hideg csirkepecsenye... Hirtelen egy merészet gondolt, kinyitotta az ajtót és a regénynek bukott hősét betessékelte. — Sir Hilary, — kérdé bátortalanul és röstelkedve, hogy nem seerryt kínálhat, — talán iszik egy pohár sört? Sir Hilary meglepő készséggel fogadta és Blousiana szorgalmasan töltögette ki neki a sörösüvegek tartalmát s elhessegette magától az aggódó kérdést, hogy mi lesz, ha csak az üres üvegek maradnak? Mig a lány elfordult, hogy a vacsoráról intézkedjék : sir Hilary szakadatlanu