Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-01-14 / 2. szám

XXXI. ó-vfol^rarcL. Pápa, 1012. január 14. szám, Közérdekű tü

1 len hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSKK FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. Városi képviselőválasztások. Nemrégiben emlékezetükbe hoztuk városunk polgárságának, hogy rövid idő múlva a városi képviselőválasztások napirenden lesznek s fel hivtuk figyelmüket ezen fontos s vá rosunkra kiható mozzanatára. Sajnosan tapasztaljuk azonban, hogy városunkban minden csendes s oly csekély érdeklődés mutatkozik e tekintetben, mintha arról volna szó, hogy ki lesz a kis hantai hegybíró. Ez volt s ez lesz örökké veszedelme városunk közéletének. Ez szüli a tespedést és azt, hogy míg a szom széd városok rohamosan haladnak és gyarapodnak, addig Pápa városa let hargikus álmát alussza s összetett kezekkel s nyitott szájjal várja a sült galambot. Marad mind a régiben. Azaz dehogy is marad. Az adók és egyéb terhek folyton szaporodnak, a városi pótadó is, szóval a polgárság zöme már már leroskad az óriási teher alatt. Tanácstalanul állunk és nincs, ki segítene rajtunk. Azok, akik segíthetnének rajtunk, nem törődnek a város ügyeivel, nem jelennek meg a gyűléseken, de nem is igen kiván koznak a képviselőtestületbe. Ők csak abban találják kedvüket, hogy a város tétlenségét élcelik, azt nevetségessé tenni igyekeznek, sőt egyesek terveit akadályozni iparkodván, ami azt mutatja, hogy még sem egészen munkátlanok, hanem tevékenyek, akár a sáskahad. Ha azután a város nem az ő gondolkozásuk után intézkedik, meg szólal az elégedetlenség s foly a panasz minden ellen, csak magas személyiségüket nem hibáztatják. Pedig itt rejlik a hiba. Üljenek be a tanácsterembe s ott hangoztassák szavukat, nem pedig a kaszinó termeiben. Lapunk hasábjain már többször igyekeztünk felszólalásainkkal ezen ferdeségeket megszüntetni s a városi polgárság érdeklődését ebbeu az irányban felkölteni. Reá mutatunk a módokra és eszközökre, melyek a boldoguláshoz vezetnek. És mit értünk vele ? Egyáltalán semmit, avagy legföjebb azt, hogy a jobb érzésüek közül néhányan igazat adnak ugyan nekünk, de a kivitelre nézve hiányzott az erős akarat, a vállalkozási szellem. És marad minden a régiben. Jeleztük az irányt, melyben városunknak fejlődnie kell, ha boldogulni akarunk. Minden alkalommal felemeltük szavunkat, mellyel városunk jóllétének emelését céloztuk és felfogják emelni mindaddig^ mig célunkat el nem érjük. A mostani képviselőválasztások oly fontos aktust képeznek városunk jövőjére nézve, mely kötelességünk teljesitését a leguagyobb mértékben hivja fel. Tudjuk jól, hogy városunk most az átalakulás és haladás korszakával óhajt lépést tartani. Most tehát egy erős, ügybuzgó és áldozatkész városi képviseletre van szükségünk, mely a I AKCZA. ^^ Halálos szerelmek. Osgyán Vilma tizenhétéves volt, amikor megismert egy fiuf. És tizenhét és fél éves korában ugy érezte, hogy ha nem lehet ennek a fiúnak a felesége, akkor meg kell halnia. A fiu határozottan elfogadható legény lett volna, Osgyán Vilma pedig szép, barna lány, a gömbölyű kis arcából ugy kiviritott a piros szája, mint egy forró, piros virág, a szemében pedig, különösen ha nevetett, annyi bájos, gyerekes kaczérság csillogott, hogy ez magában megért tizezer forintot. A puha, rózsaszínű tenyere, a finom fehér ujjai — az a másik tizezer forint. A haja nagyon érdekes volt: az egyik nap fényes és egészen sötét, majdnem fekete, másnap meg majdnem szőke és lágy, mint a selyem. Legalább ötezer forint. A bőre csak egy kis árnyalattal különbözött a fehértől, és ez a könnyű, barnás nüansz még boloiulitóbb volt. És a gyönyörű, formás kis lábai, a válla, a karja, a lépése — csupa nagyszerű érték, amit igazán nem lehetett volna húszezer forinton alul adni. Ez pedig még semmi. A ragyogó fehér foga, a kacagása, a meleg, csengő hangja, a bolondos, kicsit selypes fecsegése — az egy millió. Ez volt az Osgyán Vilma hozománya. Ráadásul még egy szoba bútor háromszáz forintért, meg egy sifonra való fehérnemű és semmi több. A fiúnak pedig volt száz forint fizetése, egy csomó szerelmes verse, ami mind meg jelent már a lapokban, de nem keresett velük Összesen egy jó kabátra valót, egy csomó ábrándja, sok lustasággal vegyesen és semmi több. A kis lányt nagyon szerette, az igaz, még a gondolatára is elszomorodott, ha eszebe jutott, hogy nekik egyszer él keli válniok. Mert szakitaniok kell, előbb, vagy utóbb, ez világos. Ezt egy keserves, esős estén meg is mondta neki. — Nézd, kis kölyök, én ahárhogy töröm a fejem, mégis csak gazember vagyok. Nem lett volna szabad elrontanom az életedet. Ha én nem jöttem volna, nyugodtan férjhez mégy valami jámbor, becsületes beamterhez, csöndesen, szürkén eléltek, izgalmak, sóhajtozások, szenvedések nélkül. Az is baj látod, hogy én nem vagyok már olyan léha, mint azelőtt. Mert rólad van szó. Nem akarok neked fájdalmat okozni, de muszáj egyszer valami okosat cselekedni, mert az idő elmúlik, jövőre tizenkilenczéves leszel, azután husz... és egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem kellessz. Akkor aztán igazán elparancsoltad az életedet. Én nem vehetlek fel feleségül. Talán megélnénk, de sok minden másképp lenne. Te is csalódnál bennem, mert igy egészen másnak látsz, ha eljövök k'iboFotválkozva, virággal, jókedvűen, Alapíttatott 1864 ben. -vidé^ legrógibt> és leg3iagy-o"b"b cipó-üzlete. Alapíttatott 1864-ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstadter Jakab czipó'raktára fájta, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipö után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopád-munka) kiváló gond lesz fordítva. • Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vizmanles vadász csizmáit és cipőit. • TTzQ.e-texri.e-fc a postapalotával szem Ipen épült sajárfc liázamba lielyeztem át.