Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-03-10 / 10. szám

plomépitési költségeihez hozzájárulni, apáca zárdákat, legátusokat segélyezni, supplikánsokat utaztatni, azt egyáltalán nem tudora megérteni. Ha valahol nincs templom és nem tudnak olyat saját erejükből építeni, hát ne építsenek; imádják az Istent a szabad ég alatt, vagy pedig egy magánházban, forduljanak se gélyért vármegyéjükhöz és az állam hoz, de ne terheljék meg embertár saikat oly terhekkel, aminőt ezek ki nem birnak. Hiszen ugyanezen jogcímen igaza volt azon kökényesdi embernek is, ki a napokban járt nálunk s midőn azt mondottam neki, hogy csak a mult hónapban volt itt s majdnem minden hónapban megfordul városunkban, mikor azt mondotta, hogy most azért jött

; mert váltótörlesztése van. Hát valóban már kissé sok, amit különösen városunkban művelnek! Nemrég a gyermekszanatórium javára folyt a gyűjtés. Helyes ! De akik a gyűjtést intézik, osz szák fel a város utcáit ugy, hogy ne legyen egy ember többek zaklatásának kitéve s ne kelljen húszszor exkuzálni magát az embernek, hogy a jelzett célra már adott valamit. szép dolog a jótékonyság, lessék is azzal élni, de ne tessék azzal visszaélni. Ismételten kérjük városunk ren dőrkapitányát, ne adjon engedélyt könyöradománygyűjtésre mindenkinek ; válogassa meg alaposan, kinek ad engedélyt, mert neki nem az a feladata, hogy az idegenek érdekét raél tányolja, hanem hogy tekintettel legyen e város polgárságára, inely óriási pótadót fizet s melynek úgyis elégnagy feladat jut saját társadalmi in| tézményei fentartásával. S ha humanisztikus célokra kell is gyűjtést eszközölni, a rendőrség feladata arra ügyelni, hogy e tekintetben visszaélés ne történjék s a közönség a zaklatástól megkíméltessék. Javaslat az iparostovábbképző tanfolyamok szervezésére és a felső épitőipariskola előkészítésére. V. A budapesti f. épitőipariskola 2 emeletes, 70 méter hosszú, 27 méter széles épülete került 375816-85 f.-be berendezése 18419-71 f. be összesen 394236*56 f.-be kereken 400.000 K-ba. Mivel nekünk az egységes tanfo lyamhoz elégséges egy ilyen méretű egy emeletes épület, leüthetjük a költ ségek '|

4 í, 100.000 K-t; az a külöm bözet, hogy a budapesti épületet 13 év előtt emelték, kiegyenlítést talál abban, hogy Pápán a munkabér is alacsonyabb, az építési anyag is olcsóbb, mint a fővárosban. Ezen kombinációnál sem időzöm most hosszasabban, csak tisztelettel meg jegyzem, hogy ez a fix szám nem csak ötletszerű hozzávetés, hanem komoly számitások végső eredménye. Az épités költségei lényegesen mérsékelhetők, ha a tervezés, kivitel akkor történik, mikor a továbbképző tanfolyamok előadói már itt lesznek városunkban ; a tanulók is felhasználhatók lesznek a munkánál, a mi nekik gyakorlatul fog szolgálni; végül az építési anyagok is szállíthatók vonaton kedvezményes áron. Az esetleges továbbfejlődéshez pedig csak a terület legyen meg ; az időszerű végrehajtás, pavillonrendszerben ezután házilag is megtörténhetik, csak építési anyagot kell beszerezni. A keresk. miniszter ur leiratában érintett ösztöndijakra vonatkozólag is van előterjeszteni valóm, t. i. hogy ezek az ösztöndijak nem valami nagyok és nagyszámuak a budapesti állami felső épitöipariskolán se ; 1910—11-ben volt öt (5) ösztöndíj, összesen ötszáz kor. értékben; ennyire mi is megerőltethetjük magunkat. A menzán, igy hívják tápintézetüket, 100 tanuló, az intézet Ve kapott napi 40 fill. ért 3 fogásból álló ebédet; a kedvezményes dij 20 fill. ; egy havi ebéd tehát 12 K-ba kerül a teljesdijat fizetőnek s 6 K-ba a féldijasnak ; reggeli, vacsora nincs ; az egész intézmény 7 éves s a tanulók maguk tánczolták össze ; ez a dicsősége. Ha mi 40 50 tanulónak kieszközlünk a főiskolai köztartáson havi 20 K teljes díjfizetéssel, reggeli, ebéd és vacsorából álló teljes kosztot a fentartó Kérjed a tengernek: Korállszigeteit: Lemegyek érette S felhozom gyöngyeit. Mondd: mit óhajtasz hát Szivemnek oltára ? .. . — Végy egy czugos czipőt A közeli bálra! SZÍNI PÉTER. A banális dal, André Darley, a festő és felesége, Dina, az operetténekesnő, valóságos párisi házaspár voltak és boldogan és elégedetten éltek egymással. Együtt osztoztak örömben, bánatban, közösen szőtték disvágyó terveiket és együtt hullatták a csalódások gyorsan felszáradó könnyeit. Ugy éltek napról napra, mint madár az ágon. A festő közkedveltségnek örvendett, felesége, Dina pedig, — a fitos orrú, csinos, szőke baba, — a közönség megelégedésére játszotta szubrettszerepeit. Igy szépen át vergődtek az életen, amig egy szerencsés véletlen meg nem zavarta családi békéjüket. Dinát a „Bouffes Parisiennes" szerződtette, ahol egy hihetetlenül ostoba darabot mentett meg a bukástól, a második felvonásba ékelt, úgynevezett „színpadi írükkjével". Betétül egy banális angol dalt énekelt, a legképtelenebb hülyeséget, melyet szenve délyes és fékezhetetlenül szilaj kékvókkal ; fejezett be. Másnap már egész Páris énekelte a banális dallamot; azután elterjedt a vidéken, külföldön és csakhamar fél Európán át hang zott a refrén : „Oie ! Aie ! Boum my love ! Oh la la 1" A siker óriási volt és az ismeretlen kis szubrettből másnap reggelre világhírű „star" lett. Ez a hirtelen fordulat, a váratlan siker Dina jellemét is hirtelen megváltoztatta. Kacér, szeszélyes ós követelő lett és férjétől feltétlen, alázatos engedelmességet követelt. Az uj díva az egész napon át férje műtermében fogadta hódolóit; a kollegák, szerzők, riporterek egymásnak adták a kilincset. — Dina csevegett, kínálgatta a teát és próbálgatott a szerény, kis pianinón. Mikor férje türelmetlenkedve panaszkodott, hogy megfosztja a munkához szükséges nyugalomtól, Dina gúnyos, kihivó kaczagással válaszolt és arra kérte férjét, hogy éreztesse rossz j hangulatát másokkal, de ne szeszélyeskedjen ő vele. Legkínosabb volt azonban a férjre nézve az a banális angol dal, mely egész életét ; megkeserítette. Valamennyi látogatójuk azt hitte, hogy behízelegheti magát a diva ke- | gyeibe, ha azt az ostoba dalt éneklik, fü tyülik, dúdolják, vagy eltánczolják. Dina is minden mozdulatát egy kékvók-lépéssel | kisérte. A banális dal mint íidércznyomás, i nehezedett André lelkére és gátolta az alkotásban ; még álmában is kisérte, a minden hangnemben körülötte énekelt buta refrén : „Oie ! Aie ! Boum, my love I Oh, la la !

a Ezért kezdődött közöttük a háborúság. Keserű, sértő szavak röpködtek a levegőben, életük pokollá változott... Egy szép napon Dina vakmerőn kettévágta a gordiusi csomót és megszökött férjétől egy orosz nemessel, aki már a Bouffes premiérej óta behízelegte magát a diva kegyeibe. Ez kemény csapás volt Andréra nézve, aki nejét, szeszélyei ellenére is, nagyon szerette. De csakhamar leküzdötte bánatát és a munkában keresett vigasztalást. Elhúzódott tehát rideg műtermébe és szorgalmasan dolgozott, De a szive mégis csak fájt. És alig tehetett egy lépést házon kk vül, hogy a Bouffes óriási falragaszain a szeme meg ne akadt volna. Legfölül félméter nagyságú betűkkel állott a hűtelen neve; rikitóan színezett plakátokon ott volt a diva arcképe a második felvonásbeli jelmezben, kihívóan mosolyogva, vakmerő állásban. És az utcai suhancok minden sarkon énekelték a banális dalt: „Oie! Aie! Boum, my love! Oh la la!" — Ezt nem bírom ki tovább, — boszankodoit magában a festő — ideges lettem, belepusztulok ! Itt a nyár, elhúzódom a tengerpartra, valami csendes helyre, ahová nem követhet a hűtelen emléke! Mikorra visszatérek, leveszik a műsorról azt a rém buta darabot és a „star" már bizonyosan