Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-03-03 / 9. szám

Itt csak egy nehézséget emelek ki a sok közül, t. i. az előadók helyzetét; mi lesz velük a tanfolyam végén ? A tanulók — visszamennek gyakorlati foglalkozásukhoz ; de az előadókat nem bocsáthatjuk szélnek ; 5 hónapra nem lehet rendszeres munkára képes előadókat „felfogadni" ; ezek alkalmazásának állandónak kell lenni. De mit csináljunk velük, ha a téli tanfolyam véget ér ? Itt kapcsolódik bele az előadók, illetve a rendszeres téli továbbképző tanfolyamok kérdése a rendszeres iparoktatási tanintézet előkészítésébe; mikor a téli tanfolyamok véget érnek s az előadók felszabadulnak az elméleti előadások teendőitől, az év hátralevő részében ők fogják' vezetni a műhely! gyakorlatokat, melyekben azok a négy középiskolai osztályt végzett növendékek készülnek elő gyakorlatilag az ipariskolára, akik az iparospályát élethivatásuknak választották. Ennélfogva ugyancsak fémipari, kő és agyagipari, meg- faipari műhelyeket kell szervezni ezeknek a számára. A négy középiskolát végzett tanulók ép ugy rászorulnak a gyakorlati kiképzésre mint a tisztán gyakorlati készséget elsajátító iparos tanulók és segédek az elméletre ; igy egyenlíthetjük csak ki az elöképzettségbeli külömbségeket s oszthatjuk őket egy csoportba, ugyanazon osztályban a rendszeres ipariskolában. A kétféle tanterv egybevetéséből lenne megállapítandó, hogy mi szük séges föltétlenül ezen egységes szervezeti ipariskola céljához képest és mi maradhat el? Ennél a kérdésnél nem időzöm most, csak jelzem, hogy a 3 műhely évi fen tartására arányosan a fent érintett összeget stipuláiom ; ahány hónap tényleg mosolyogni kell, különösen annak, aki szeretj őt. — Éppen ezért nem kellett volna megbántania ! — Bocsánatot fogok kérni tőle. Szegény kicsim. Ő azt hiszi, én valami vadállat vagyok. —• És ez azt jelenti, ugy-e, hogy igazat is hagy neki, nemde ? — Azt nem ! Azt nem tehetem I Ha engem valaki, vagy valami meggyőzhet, az csakis az ön sok okos és szép cikke tehette volna, amiket annyi élvezettel olvastam. De azok se bírtak más nézetre, noha örülök, hogy alkalmam nyílt elmondani, hogy mily nagyrabecsülöm önt, miss Roundseed, a szellemi képességeiért. — Tartok tőle, hogy ez a nagy dicséret csak udvarias frázis, noha mindig örülök, ha elismerik, hogy világosan értettem meg magamat. — Készen vagyok, — minden hódolatom mellett — az ellentmondásaimmal is, miss Roundseed. — Azt tartom : kétféle nő van. Az egyik, aki olyan idős, mint Éva és olyan fiatal, mint Gwén. Ök könnyű, finom kézzel nyúlnak mindenhez és hatalmukban áll minden, amit csak elérni akarnak. Akiknek tekintetére megremeg bennünk az élet és akik vezetnek bennünket akaratunkon ki vül. Az igazi, az ős asszony, aki hatalmasabb az újnál, akinek ajkán gyöngyszem a szó, orvosság a mosoly és léte világosság, fényesség nekünk és csupa harmónia önmagáannyi ezer korona egy egy műhelyre; a háromra tehát 3X7000=21000 K lenne szükséges ; ha ez összeget fokozatosan folyósítaná a magas miniszte rium, évről-évre csak egy műhely költségeit, 3 év alatt végeznénk az elöké szitéssel; kevesebb viszásság fordulna eiö, ha három műhely költségeit két év alatt kapbalnók meg teljes összegükben, pl. első évben 10 (tiz), a másodikban 11 (tizenegy), ettől kezdve ál landóan évi 21000 K t. Ennyiből volna a bárom műhely üzemben tartandó. Hogy hol kerülne legkevesebb ezen műhelyek felállítása, arra is gondoltam, tek. bizottság; abban az urodalmi csoportban, az Esterházy-uton, melyet gr. Esterházy Pál ur szept. 18án ilyen f. ipariskola céljaira ingyen, illetve leltári áron, kilátásba helyezett a városnak s a mely nagylelkű ajándékozás teljesen csak azért nem valósult meg, mivel október közepe, illetve a keresk. miniszter ur leiratának megérkezése óta más mederben halad, mint a hogy megindult az ipariskola ügye. Azt a kérelmet intézem azért a tek. bizottsághoz, sürgesse a városi ta nácsot ezen ajándékozás biztosítására annál is inkább, mert a rendszeres ipariskola ügyét ugy készíti elő legjob ban, ha minden rendelkezésére álló segélyforrást felhasználva, a város közönségének minél kisebb megterheltetésével tudja a célt biztosítani. A leltári kedvezményes ár nevezett uradalmi telken lenne • ölenként talán 2 K s valami az épületekre, rae lyek csekély átalakítással műhelyeknek kitűnően beválnának, csak a villanytelep hajtó erejét kellene bekapcsolni s mindenféle gépünk a műhelyekben dolgozhatna. Ha már most ezt a 15 + 21 ezer, azaz évi 36000 koronát biztosítottuk magunknak a magas kormánynál 3, illetve 2 év alatt teljes összegében folyósítva s az urodalom ajándékozási szerződését is megkötöttük, meg fogjuk tenni a harmadik és utolsó lépést is a rendszeres ipariskola, t. i. épitöipariskola létesítésére ; a magas kormány nem fog elzárkózni a szükséges további költségek elöl, hiszen Beöthy keresk. miniszter ur be is akarja váltani 1911. dec. 8-án bejelentett program mj át, az épitö iparoktatás újjászervezését; csak azon kell igyekeznünk, hogy Pápa közte legyen azon városoknak, a melyek ilyen iskolát kapnak s erre nézve a kezdeményező lépésekben s ezek honorálása tekintetében mindenkit megelőztünk. Ha az uj szervezetű iskola négy évfolyomára biztosítva lesz évi 4X15 ezer = 6Ö000 K, mi kapni fogunk az államtól évente 150004-21000+60000=96000 K-t az iskola, tanfolyam, műhelyek fentartására; ezenkívül lesz az az indirekt jövedelem, a mit a tanulók itt elköltenek ; ennek ellenében a város közönsége egyszersmindenkorra vállalhatja az épület felállításának és felszerelésének költségeit, a mi, a felére redukált osztályokkal, 300.000 koronából kikerül. Sarudy György. Városi, bizottságok. Kiegészítésül közöljük városunk képviselőtestülete által megválasztott bizottsági tagok névsorát a következőkben : Óvodai feliig yelöbizottsáq. Kis Ernő, Baranyay Zsigmond, Borsos István, Bőhm Samu, ifj. Fa Mihály, Faragó János, Győri Gyula, Hajnóczky Béla, Herz Dávid, dr. Horváth József, dr. Kőrös Endre> «Hi ban is. A másik, aki küzd, világokat mozgat, törvényeket bont, vagy legalább akar ; aki erőszakkal akar győzni, lelkének értékes energiáit czélnélküli és áldatlan harczokba öii Aki ostoba, mint egy — férfi. S ez a gáncs — higyje el — éppen ugy talál a nőre, mint mikor a férfiura azt mondják: „olyan, mint egy asszony". Az önök politikája miss Roundseed,-tartok tőle, olyan lesz, mint a Cock Robin meséje, a Kakasé, amely a szárnya alá lesz kénytelen dugni a fejét. — Mulatságos ember ön, mr. Granily — nevetett Miriam. Önök valóban mindentől megvédelmezik a nőt, csak önmaguktól nem. S miután önök váltak nemünkre a legveszedelmesebbekké, igy önök ellen állunk csatasorba. Természetes, hogy igy nem is várhatjuk segítségüket. — Oh, az a nő, aki támad bennünket, nagyban különbözik attól, aki uralkodik felettünk. S ha önök elérik a választójogot: olyan ország felett fognak uralkodni, amely ben nem lesz alattvalójuk — Maguk még itt vannak ? — szólalt meg mögöttük egy hang, amire mind a ketten felugrottak helyükről. Gwen volt, derült sugárral a szemében s az övében piros rózsák. Grantly mosolyogva hajolt meg előtte. — Tudhattam, hogy még együtt vannak, mert maguk mind a ketten olyan okosak, hogy a vitájuk sohase érne véget. Ret tenetes volna, ha az élet mást se produkálna, csak csupa észt! Ne néz ugy rám, Miriám, én megváltoztam... — Nem lettem hűtelen ügyünkhöz, de megbocsájtom a férfiaknak, ha ellene vannak. Végre is, ők nem tehetnek róla, ha nem elég okosak. Én küzdök tovább és Jim, nos ha akar, ő is velem küzdhet. Jimnek ragyogott az arca : — Persze, hogy ugy lesz I Miriám az ajtó felé indult. — Edes, csak nem mégy el ? kiáltott fel Gwen. De Miriám érezte, hogy azok ketten most teljesen Összeforrtak lelkükben és hogy ő itt felesleges. Csendesen szólt : — Igen, én megyek. Mr. Grantlyt ugy se tudom meggyőzni ügyünk helyességéről. — De Miriám, én nem akartam neked rossz érzést okozni, csak azt óhajtottam, hogy belásd : ón nem áldozhatom fel ügyünkért Jimet — esengett Gwen. — Sohase is kívántam ezt, Gwen. Te jöttél hoznám, te mondtad. — igen, de többre becsülnél, ha képes lettem volna erre s megérted, hogy amiért ő jó, nagyon-nagyon kell szeretnem őt. Miriám bánatosan mosolygott, mig tekintete Jim tekintetével találkozott s azt mondta: — Én már megyek. Tartok tőle, hogy „ostoba vagyok, mint egy férfi". Mikor becsukódott az ajtó, Gwen Jim nyakába ugrott: — ígérd meg Jim, hogy te nem mégy el Dél-Afrikába! — kiáltott fel mélyen a szivéből. És Jim megígérte.