Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-12-08 / 49. szám

kocsisok ügetésben hajtanak a váró son .kérésziül; a lovak csengői nem hallatszanak 30 lépésnyire (nem elegendő lármát csap 10—15 igás lófogat);, tiz fogat ökörnél csak az első fogaton van harang (az ökör fogat, mint gyors jármű életveszélyes) stb. Kuriózumként még megemlítem, hogy a mult héten állatkínzásért is voltam idézve, mert az egyik igáslovam szügyé fel volt törve a borzasztó elhanyagolt tapolcaföi országút következtében. Nem tudom bosszankodjam e vagy mosolyogjak-e ezen idézés felett? Velem özemben áll egy rendőr, a ki szakértői tanítással szolgáj, mint kell a beteg állatot kezelni és mikor szabad azt befogui, illetőleg pihentetni. Mi sem természetesebb, hogy ezen az alapon 10 koronára megleszek büntetve, mert az eskü alatt szolgáló rendőr ur vallomása az enyém szerény polgár emberé figyelemre sem méltó. Nézzünk egy kicsit, messzebbre, hogy egy a magaméhoz hasonló gaz daságnak elmaradása Pápáról milyen kárral jár a városra : vámot fizetek körülbelül 6-700 K-át. kövezetvámot „ 900 „ tejes kocsi után „ 146 Összesen : 1746 kor. Ezen összeg elég ahhoz, hogy egy kis méltányosságban legyen részünk a rendőrség vezetősége részéről. Hisz a rendőr, a ki minden csekélységért jelentést tesz feljebbvalójának, csak kötelességót teljesiti, azonban a feljebbvalóknak nem szabad volna azjiiyen dolgokat sablonszerűén elintézni, hanem elbírálva az ügy fontosságát, azokat kellő értékére leszállítani. Nem akarok hívatlan prokátor lenni, de ezt a levelet több gazdatársam hozzájárulásával irom, hogy ezen módon hívjuk fel figyelmét a városi hatóságnak, miszerint az évenkénti 40—50 korona büntetéspénz nem ér fel a fenn vázolt azon vesz teséggel, hogy terményeinket, esetleg a tejet is elszállítsuk a fővárosba, amidőn Pápa yárosa abba a helyzetbe jutna, hogy körülötte fekvő gazdaságok, daczára még dupla árért sem juthat jó és' megbízható élelmicikkekhez. Amidőn levelem közléséért jó eleve köszönetet mondok, ugy magam, mint gazdatársaim nevében, maradok Nóráp, 1912. december 3. Kiváló tisztelettel kész híve PATKAXLAJOS uradalmi bérlő. FOOQIt ISTVÁN 1860—1012. (S. Gy) Szilajra sodort bajuszával, melynek választéka alól mindig kimeredt a vékony virzsinia, typikus alakja volt városunknak Fodor István rendőrbiztos, kit dec. hó Másnap reggel már hét órakor lovon ültünk ós vigan beszélgetve baktattunk egymás mellett. Az estéli félelemre már alig emlékeztem. Délfelé a szomszédos kastélyban pihenőt tartottunk, ahol a többi vendégekkeK együtt pompás reggelihez ültünk. Fernande éppen egy vadászkalandját mesélte el, amikor hirtelen, közvetlenül a széke mögött, újra megjelent a kísérteties alak. Bő tógába burkolt, hosszú, sovány alak. Balkezével félig eltakarta az arcát, szemei helyen két sötét üreg tátongott. A teste olyan volt, mint a k ödkép, szinte átláthattam I rajta. Nem kisértet volt, hanem maga — a. j halál 1 Tudtam, éreztem, mert egész testem megdermedt a borzalomtól. Fernande vigan folytatta a megkezdett elbeszélést. Mindenki figyelemmel hallgatta, senki se látta az ólálkodó halált, csak én. A ködalak lassan felemelte jobbkezét, azután még -lassabban leeresztette és megérintette v.ele barátom vállát. Kiáltani, akartam rémületemben, de nyelvem megbénult. A következő pillanatban a látomány eltűnt, a lidércnyomás eloszlott szivemről. Hiába erői tetlem szemeimet, nem láttam semmit, csak a puszta levegőt. Senkinem se szóltam, mert szégyeltem ideges képzelődésemet. Öt órakor lóra üllüiik, hogy hazafelé induljunk. A levegő friss és üde volt. A láthatáron méltóságosan áldozott le a nap és fénycsóváival bevilágította az egész tájat, A fold penészes szaga belevegyült a kábító szénaillatba. Lassacskán alkonyat borult a mezőre. Megsarkantyúztuk paripáinkat és mint a szélvész, vágtattunk a széles országúton. Egy kanyarulatnál hirtelen megint felmerült a kísértet. Ott állott mozdulatlanul | az ut közepén, mintha el akarná zárni előlünk az utat. Hajamnak minden szála az ég felé meredt rémületemben és egész testem ben megremegtem, miközben fogvaczogva rákiáltottam Fernanderra : — Megállj ! Bámulva nézett rám és mosolyogva kérdezte : — Mi bajod ? — Az Isten szerelmére, kérlek, szüntesd be a lovaglást J — kiáltottam ismét feléje és igyekeztem lovának kantárját megragadni, de már késő volt. A ló megbotlott j és maga alá temette gazdáját, ugyanazon a helyen, ahol alig néhány másodperc előtt a kisértet fekünt. Leugrottam lovamról, hogy felsegítsem barátomat, aki eszméletlenül hevert a fűben és egy pár pillanat múlva meghalt.. Azóta sohase láttam többet a kísértetet ! Rémülten, borzongva hallgattuk az elbeszélést, csak Melville mosolygott hihetetlenül : — Badarság ! Az izgatott agy ideges képzelődése 1 Henri csak képzelte, hogy látta az alakot és azért hozta kapcsolatba barátja halálával. Melville még alig fejezte be kételyét, amikor Henri olyan hevességgel ugrott fel helyéről, hogy széke a földre vágódott: — A látomány, — hebegte rémülten — ott áll a hátad mögött 1 Önkéntelenül felugráltunk, csupán Melville maradt nyugodtan a helyén. Majd megfordult és kaczagva kérdezte: — Hát hol van a kisértet? Mert én nem látom! Azután felállt és kaczagva folytatta : 2-án kisértünk végső nyugalma helyére, az alsóvárosi temetőbe. Szikár, kopja egyenes alakja akkor volt igazán kifejező, ha szembenéztük ; bozontos voit szemöldöke is; du, san sarjadó, de nyírott, már szürkés szakála diszkréten húzódva meg a jellegzetes bajusz alatt, valami francia generálisra emlékeztetett ; sorsa, egész élete és halála tanúsította, hogy olyan fából faragták, amelyik megtörik, de hajolni, ingadozni nem fog. Nem is hiszem, hogy egy kis genealógiai kutatásra, ne lehetne ősei között valami franciára találni. Nemes volt származása szerint, de őszinte demokrata, a ki előnevét nem használta, armalisával nem dicsekedett s szülei, atyafisága körében szivta magába társadalmunk nagy uj játeremtőjének, Kossuth Lajosnak szabadelvű eszméit. Abból a zalai fajta nemességből eredt, amelyik egy Deák Ferencet is megtudott a választáson buktatni, ha politikáját nem helyeselte. Fiatal korában jutott önállóságra, 20 éves korában, a Ludovika akadémiából szólította haza Kővágóeőrse a gazdaság vezetéséie édes atyja halála, amely körülmény állandó nyomot hagyott jellemén, az önbizalmat, a túlságosan kifejlett önérzetet. Mint kővágóeőrsi birtokos, tanult, katonaviselt, modern gondolkozású, a föllendülés terveivel szaturált úrfi, birtokos társai között vezető állásra emelkedett. A papot, jegyzőt, tanítót, munkásait megbecsülte ; munkás volt maga a közügyekben. Pár év előtt, mikor Kossuth és Darányi miniszterek megcsinálták a balatoni vasutat, boldog megelégedéssel mutogatta régi Írásait, tervekéi, leveleket, okiratokat abból az időből, a 80 as évek elejéről, mikor a tapolcai járás egész birtokosságát föl tudta lelkesíteni s tömöríteni ennek a nagy gondolatnak érdekében : vasutat a Balaton nyugoti partjának s föllé

1.)dUl a szőlomivelés és fürdőélet, Egy csepps i; se irigyelte, hogy az általa kezdeményt sett nagy eszmét mások, valósították meg ; aratták a dicsőség babérjait s róla, az eszme diadalma idején, meg se emlékeztek ; nem fájt neki, legalább nem mutatta, a hájátlanság. Elültette a fát s nem kérte számon, ki pihen árnyékos lombjai alatt. Vagy inkább philosophus volt, akinek — Vagy megőrültél, kedves öregem, vagy nyílt szemmel halluczinálsz ! Henri néma és mozdulatlan maradt és kidülledt szemeivel folyton egy pontra nézett Azután mélyen felsóhajtott, végigsimította kezével forró homlokát és kimerülten egy székbe rogyott. Malviüe hozzálépett, jóságosan megveregette vállát és bátorítólag igy szólt: — Szedjél brómot, kedves öregem, az majd lecsillapítja idegeidet, ugy, hogy nem látsz többé kísérteteket I Barátunk rendkívüli hidegvérüsége bennünket ís megnyugtatott és tovább mulattunk és tréfálkoztunk, anélkül, hogy a talányszerü látományra gondoltunk volna. Másnap reggel táviratot kaptam, mely Parisba szólított, ahol azután teendőim egy hónapig lekötve tartottak és elfelejtettem Henri különös viselkedését. Egy napon sürgöny érkezett számomra Lucien de Reilletől e rövid tartalommal: „Melville meghalt''". Semmi felvilágosítás. Egy órával később Henri Avel jelentkezett nálam és elmondta a szomorú részleteket. Melvillet útközben automobilbaleset érte. A kocsi romjai alatt halva találták a soffőrjével együtt. Miközben Avel beszélt, éreztem, hogy hideg borzongás fut végig az egész testemen. — Tudtam, előre láttam halálát! — mondta részvéttel Avel. — Meg kell halnia, mert a halál ott leskelődött a háta mögött. Én láttam a székénél ólálkodni és szegény Melvillenek nem volt igaza, amikor hitetlenül kaczagott rajtam !