Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-10-20 / 42. szám
rodnak, a drágaság nagyobb lesz s küzködni fogunk néhány éviizedig azért, hogy legalább a statusquot fenntarthassuk. Ezekért az állapotokért azonban éppen a várost és az adófizető polgárokat nem lehet gáncsolni. Hiszen minden áldozatra készek s az a manőverezés, amellyel az ujabb terheket elkerülni vagy elhalasztani igyekszünk, könnyen megérthető. Első sorban is nem a város és annak intézői, hanem a szerencsétlen rendszer az oka annak, hogy városok a rájuk háruló feladatoknak ein tudnak megfelelni. A városi igazgatás sze rencsétlen alkotás, amelynek az egész világon nincsen párja. Az állam maga zsarolja ki a városokat azzal, hogy rájuk háritja a rengeteg költségbe kerülő s az önkormányzat körébe éppen nem tartozó teendőket. És ezeket is folytonosan szaporítja. Ehhez járul még, hogy a kormányok valóságos árverést rendeznek, ha egy-egy közintézmény elhelyezéséről van szó. Amelyik város többet ad, palotát épit stb., az kap hivatalokat, kaszárnyát, gyárakat és egyéb jókat. Amelyiknek nincs pénze, kevés az anyagi ereje, az lemarad. Az ember közönséges ésszel okoskodva azt hiszi, hogy fordítva kellene lenni a dolognak. Hiszen a gazdag város nem szorul az állam támogatására. Fejlődik az magától is. A szegényebbet kellene istápolni, hogy erőre kapjon. És ugy véljük, állami érdek az is, hogy a nagy szervezet egyes sejtjei el ne csenevésszenek. Nálunk azonban sivár alku, sőt sokszor presszió folyik, hogy a városok áldozatokat hozzanak oly célokért, a melyek helyi érdekeikkel csak közvetve függnek össze és szoros értelemben véve állami feladatot képeznek. Ebben a rendszerben, a fískalitás tultengésében van a városok bajainak egyik főoka. De nem kevesebb baj az sem, hogy a városok autonomiája erőtlen, önrendelkezési joguk úgyszólván semmi s ezért az érdeklődés a közügyek iránt lanyha, az ambíció elernyed s akták elintézésében merül ki. Városunk sorsa nem a polgárok kezébe van letéve. Minden elhatározásunk felett ott lebeg felsőbb hatóságok gyámságos megsemmisítő hatalma ; minden törekvésük útjában áll az elavult s korsze rütlen törvényekben lefekletett százféle gát. Nálunk elsősorban a törvényhatósági gyámság ! Mi szívesen segítenénk a bajokon, de kezeink meg vannak kötve, szóval tehetetlenek vagyunk ! ipp Ha a vidék kisebb és nagyobb kereskedelmi emporiumait beutazzuk és az oltani üzleti viszonyokat tanulmányozzuk, szomorodott szívvel tapasztaljuk, hogy a régi kereskedőcégek, a régi nevek, a kereskedelem patriciusi alakjai, a régi képzettség, az üzlet és a pálya iránti meleg érdeklődés mindinkább eltűnnek és hogy a kapzsiság, a legrútabb önzéssel párosult lelkiismeretienség kezd majdnem általános kereskedelmi erkölcsösé válni. A kereskedelmi pálcán nagy számban oly emberek mozognak, kik alacsony értelmi színvonalon állanak, kiknek szive hideg és lelke üres, kik sem lelkesedni, sem buzdulni, sem komolyan és tisztességesen munkál kodui nem tudnak. Ha ezen bajnak pkait kutatjuk, azon meggyőződésre jutunk, hogy ezen bajnak első forrása azon a köztudatba átment tévhit, hogy a keres kedeimi pályára bárki alkalmas, hogy ezen pályához előképzettség nem igényeltetik és hogy arra a legelemibb ismereteket nélkülöző gyermek is lép het, ki más pályára abszolúte alkalmatlan. Tapasztaljuk, hogy maguk a kereskedők sem viseltetnek pályájuk, élethivatásuk iránt oly szeretettel és oly tisztelettel, mint azt más életpályán működő, küzdő és többé kevésbé boldoguló polgártársainknál látjuk és tapasztaljuk. Hogy kereskedőink jelentékeny része mennyire nem szereti azt az életpályát, mely neki nem is túlságos munkálkodás mellett boldogulást, megélhetést, nem ritkán tekintélyes vámérték Nortont, ez utóbbi feltevést tartották valószinübbnek. Csak Grey sejtette, hogy itt gyilkosság történt. Ő ismerte Nortont is, a feleségét is s teljesen tisztában volt velük. Az asszony eltűnése annál is inkább fájdalmasan hatott rá, mert a szive mélyéből szerette is. Nagy odaadással kisérte figyelemmel a nyomozást, ami azonban mitsem derített ki. Igy tehát minden érdeklődése Norton felé fordult. Az ö életét, kezdte kutatni. Norton időközben Londonban telepedett le, beiratkozott egy — éppen nem tudósoknak való — klubba s reggelig mulat. Miért e változás a»tudós életében? Hotelben lakik, színházba jár az az ember, aki előbb teljesen remeteéletet élt! Az bizonyos, hogy az eltűnés napján mrs. Norton bement a házba és nem jött ki többé. Norton rettenetes lelkét ismerte Grey a felesége elejtett szavai és tekintetéből, tehát feltételezhette a gyilkosságot. Hogy hova tüntette el a holttestet? Egyszerű a megoldás: ott volt a laboratóriumában az olvasztó kemencéje és különféle szerei. A boszu érzése sarkalta, hogy mrs. Norton halálát megtorolja. De hát mit te gyen ? Mégölje Nortont ? Csak ő maga kerülne miatta bajba az az elégtétel nem volna teljes. 8ok mindenre gondolt s a sok tóvelődés végeredménye az a levél volt, a mi a következőképpen szólt: „Kedves Norton 1 Egy kis barátságos, férfias összejövetel lesz nálunk, tudod, csupa régi jó pajtások tartják s szeretném, ha te sem hiányoznál. Az emberek, egyre kérdezősködnek utánad s nekem örömet okozna, ha jelenléteddel meglephetném őket". Grey e levél megírása után igy okoskodott: Norton hiu ember, akinek hízelegni fog e meghívás, de igen súlyos okok miatt nem kíván eljönni. Keresni fogja a kifogásokat s ezek keresése közben rájön arra a gondolatra, hogy elmaradását esetleg másra magyarázzák, esetleg arra, hogy a lelkiis merete nem engedi vissza oda, ahonnét elköltözött, Igy tehát mégi elfogadja a meg hívást. Grey emberismerő volt és tudott a lelkekben olvasni. — Nagyon sajnálom, Norton, — szólt Grey — hogy csak a kertben levő kis házban szállásolhatlak el. Egy vendégemmel több jött, mint számítottam s miután te érkeztél utolsónak, téged kell kérnem, hogy érd be azzal. Oh, hiszen ez nem tesz semmit 1 — Tudod, az a kis parasztház, a kert végén. Lakatlan, de be van bútorozva. Nyaranta bérbe szoktuk adni. Norton végignézett a vadásztársaságon és mosolyogva szólt: — Nagyon jól van, Grey, mehetünk is mindjárt. Magában azonban bizonyos kényelmetlen érzést fojtott el arra a gondolatra, hogy abban a kis házban teljesen egyedül lesz. Grey elkísérte az ajtajáig és ott megkérdezte : — Van gyújtód ? — Igen. — Mert a világitásod csak gyertya lesz. — Hol találom meg a gyertyát ? — A szobában. Ha gyújtód van, azonnal ráakadsz. — Köszönöm. Jó éjt, öreg czirnbora 1 — Jó éjszakát. El ne feledd bezárni az ajtót. A másik kulcs a szolgámnál van, reggel jönni fog és rendelkezésedre áll. Mikor Grey távozóban volt, elégtétellel gondolta el, hogy ez az ember, aki azóta sohase tudott társaság nélkül elleni, most egyedül — egymagában van. Norton bezárta maga után az ajtót s A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHAZATOT k rn ék r\ csa k" s Fő-utca 19 sz- alatt Ifi. Jjj' ÜL, JUL (közvetlen a megyeháza mellett) Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyeiiriiha-szabókiutl lehet megreudelui. C\i\o\év\\e\e\W sxa\>ás$oma és VUoVgoxis \ axujoV és sVóHovs^x VeWéVW V
