Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-10-13 / 41. szám

gény, hiszékeny; tudatlan népei. Olt van továbbá a bűnügy, melyet ma dilettánsok kezelnek. Különösen a kisebb városokban kedvez a gonosztevőknek a mostani rendőrség fenntartása. Kiért a nyomozáshoz ? Talán a rendőrkapitány, de ezer mesterségénél fogva nem teljesithet exakt nyomozást; az ugy van s arról ö nem tehet. Ha aztán a vidéken nagyobbszabásu bünügy adja elő magát, nyomban a budapesti államrendörséghez folyamodnak. Erről van tudomása a külfí dnek is. Igy nagy vagyonok vesznek el, ami közvetve az ország kára is. Mint lát juk, a bűnügyi szolgálat szakszerű ellátása szintén fontos állami érdek. A most elmondottakat kiragadtuk a nagy tömegből, amelyet tovább részletezni fölösleges, mert a nagyközönséget közvetlen nem érdekli. A nagyközönség inkább arra kíváncsi, hogy a sisakos magyar rendőr mikor kezdi meg már működését a vidéki váró sokban. erd Most, a téli szezon közeledtével városunk igazi társaséletéröl, időszerű újra feleleveníteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez. mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre ked vezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki akiket itt marasztunk s ne mondhassa senki, hogy a Noé bárkájából szedtünk össze egyetmást. Tudom, hogy kerül ide vendég bőségesen, csak akarni kell. Már pedig akarom. Hangos legyen ez a kastély, ne pedig csöndes, mint valami sírbolt! Ádám ur ráhagyta: jói van, lehet. — De nemcsak hogy lehet, hanem ugy lesz! — pattant fel a szép asszony. Férjem-uram elmosolyodott s ez volt a punktum. Attól kezdve bizony ki nem fogyott a vendég az ő uri portájukról.. Mulatság, vadászat, névnap, szüret és ki tudja, mi cimen folyt a dinom-dánom. Ha csak ez kell, okot könnyű találni. Mikor egyéb ok nem adódott, az is elég volt, hogy foglalkoztatni kelljaz udvari cigány bandát, amit Vásárhelyről telepitett ki a szép asszony. Ha kétszer huszonnégy óráig nem ríkatják a szárazfát, még az is elfeledi a búbánat kergető szép tudományt. No, de ugy is hegedültek a szép asszony cigányai, mint a kalánfülü angyalok. Csak ránéztek és már a szeme járásából tudták, hogy melyik nótára vágyik. Telt, mult az idő és a nagy vendégeskedések alkalmával való treferék révén egyszer csak oda jutott a vármegye, hogy a gyűléseken csak az áment mondták rá arra, amit a marosszegi nagyasszony diktált. Tették jó szivvel, vakon, hiszen bolondot sohase város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társadalom, mint Pápán. Azaz, hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis anynyira széthuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tuljadonságukat, — amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illetniők. Hogy hányféle klikk existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor megközelitenők a személyeskedés hatását: annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy melyek ezek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése | következtében. Lehet e kis városban kritikai szi| gorusággal beszélni a hírlapokban egyének s az egyéneknek szűkebb csoportja felől anélkül, hogy az illető, ki ezt teszi a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, nagyszájú demagógnak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába bemerészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról. elölről hátulról s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettő akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, hogy mig a tár sadalmi mozgalmak élén más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál s foglalkozásuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen s nem lépnek soha a közönség élére s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. Tehát nincsenek vezető embereink. Már tudniillik társadalmunk egészének élén nem áll senki, mert az egyes klikkek kebelében szervezve van a hatáskör, vezetők s közemberek, kik félnek, hogy vezető pozíciójukat a klikk felbomlása után elvesztik s kárpótlást az uj alakulásban majdnem nyer. Igy ez a klikk-szervezet önmagában hordja a csirát, a képességet, melyből fejlődhetik, az anyagot, melyből táplálkozhatik. De nem akarjuk, hogy félreértsenek bennünket. Tudjuk, hogy egy 20000 lakossal biró város nem képezhet csupán egy kört. Maga a napi érintkezés elkülökommandirozolt. Okos, igazságos volt csudamódon. Kivált az igaztalan, hatalmaskodó embert gyűlölte. A gőgös, hajdutempós úrféle sohasem léphette át az oszlopos tornácot. A nagyasszony iránt való engedelmességben elől járt a vén főispán, akinek a piski hidnál maradt „a fél füle s aki emiatt agglegény maradt. Ő találta ki egyszer jó órájában, igazmondó kedvében ezt az igazságot : — Én vagyok a dolmányos, — a szép asszony, meg a szoknyás főispán. Éz a mondás szállóigévé lett s a hires asszonyt, noha régen porlad, ma is igy emlegetik. Állandó vigságban morzsolódott le vagy tizenkét esztendő. A tizenharmadikban aztán nagy változások estek. A félfülü dolmányos főispán elment a másvilágra, ahol a régi bajtársai vártak, rá, — alig egy hónap múlva Gericey Ádám is elhalálozott, nagy hirtelenséggel, de csöndesen. A guta ütötte meg, nem mérgében, hanem talán mert a nagy tétlenségben csuful meghízott. Nem maradt utána más emléke a szép asszonynak, csak az özvegyi fátyla s egy siheder fiacskája, no meg a dominiumok. Az özvegyi esztendő alatt csendes volt a kastély, — igazán megmondva, nem a mélységes bánat miatt, hanem a tisztesség okáért. De a szomorú évforduló után lassan; ként visszatért a régi vendégeskedő élet. A hódoló, mulató sereg ugyanaz maradt — s igaz, ami igaz, — nem is nagyon vették észre, hogy a szegény jó Gericzey Ádám nincs közöttük, hanem a platánok alatt álmodik. Uj lepke is került, az uj főispán személyében, aki nem volt más, mint az a bizonyos, szerencsétlen kezű Harczói Laci. El volt már feledve a szomorú história, de azért most is viaskodott vele a nagyasszony. Nem nyiltan, szenvedélyesen, csak ugy: urasan. Megvolt ennek az oka. A fiatal főispán se akarta elismerni, tűrni a szép asszony dirigáló hatalmát. Maga akart egyedüli potentát lenni. Szép, szép, de ha egyszer hatalom jut az asszonyi kézbe, nehéz azt onnan kivenni. Erővel semmiképpen sem megy, szépszerével is bajosan. Harczói is megpróbálta, — egyik kudarc a másikat érte. Mindig volt a megyeházán annyi ur, amennyi a nagyasszony győzelméhez kellett. Gazdag, független ember valamennyi, mind olyan, akit nem tud lekenyerezni, megfélemlíteni, dirigálni, csak — egy szép asszony. A főispán elővette minden furfangját. Adott nagy mulatságokat, csapott hét vármegyére szóló vadászatokat, — mindhiába. Aki ismerte a planétákat, tudta, hogy mit jelentett az, ha a főispán cécoira már előre, A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHÁZATOT csakis Fő-utca 19 sz. aiaft (közvetlen a megyeháza mellett) Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabókuál lehet megrendelni. ^atft ^aVasxttV atx^oV éa sVóUtsrá^ VaWéVtaxv \ C\i\o\évVe\e\\etv sxa\>ás$oma éa ViAoV^oxás \