Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.
1912-10-13 / 41. szám
1912. október 13. Pápai Közlöny 3. niti az embereket Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválasztó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafiság, sőt elismerjük, hogy a felekezeti különbség is némi részbeu joggal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is képződnek külön külön napi kártya kompániák, akkor egy nagy városban azelkülönödésuiéginkább természetes. így van ez nálunk is. De mit látunk, ha viszonyainkat a bennünket legközelebb érdeklő helyen, városunkban megvizsgáljuk'? Nálunk nemcsak az egyes osztá lyok különülnek el egymástól egyesithetetlen módon, hanem még az egyes osztályok kebelében is viszályok, egyenetlenkedések folynak. A politikát a személyi, sőt sokszor a vallási gyűlöletet beviszik minden olyan helyre, ahol annak semmi helye sem volna. Városunk értelmiségének zömét képező elöljáróságunk és egyéb, állásuknál fogva tekintélyesebb polgárok járnak elől jó példával. Tes sék azután egy igazán vidám és kedélyes mulatságot elképzelni egy oly társadalomban, melynek nemcsak egyes osztályait választja el egymástól ledönthetetlen faiként az „értelmesebbek" gőgje, hanem amelyben még az egyes osztályok között is ott a politika, személyi vagy vallási gyűlölség. r „Értelmiségünknek" eszerencsét len széthúzásával, mely semmiféle nemes, közös célra nem tekintve, egyedül csak személyi vagy pártcéloknak szolgál, élénk ellentétben áll derék iparosaink példás összetartása. Egyedül az iparos osztály az, a mely osztály és pártkülönbség nélkül képes egy fesztelen, vidám és közös erővel, kitartással rendezett mulatság képét mutatni. Szavaink igazságát bizonyítja az a tény, hogy minden egyes mulatságukon ott látjuk váró sunk uri társaságának jobb érzésű tagjait, kik megundorodva a mi „uri" társaságunknak minden tekintetben káros huza-vonájától és nem tekintve az osztálykülönbségre, egy igazán kedves mulatságban óhajtanak részt venni. Tagadhatatlanul szomorú állapotok ezek, de ez csak egy a sok közül. Hiszen csak egy oldalról világi tottuk meg a nagy kérdést, csak egy oldalról fejtettük ki azt, mennyire káros e tekintetben is a városunkban duló egyetlenkedés. É^ ha ezeket a dolgokat vizsgáljuk, mindinkább meg kell győződnünk arról, hogy gyökeresen meg kell változni városunk társadalmának, ha azt akarjuk, hogy minden polgár vállvetve munkálkodjék, minden mellékes cél avagy érdek félretételével egyedül a közjó javára. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkíilönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egyesülés, az integráció. Kártyázzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk, táncoljunk külön, de a tanácsterem ben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek s meggyőződések, ne klikkek szerint; zsurozzunk külön, de legyünk egyek, ha nemzeti nagyjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. A szentimentálizmus azt kívánja, hogy mindenben összebújjunk s ölelkezzünk, hiszen végre is az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizouyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott minden pápai egy legyen. Ha igy lesz, akkor társaséletünk javulására is lesz kilátás. — Október 13—14. — Ha veszedelem fenyeget, minden ember rájuk gondol. Tüz, árviz pusztít, vagy emberélet jutott veszedelmes helyzetbe, hívják a tűzoltókat, akik „rögtön megjelennek'' és bizony akárhányszor a saját életük kockáztatásával mentik tőlük teljesen távol álló, idegen emberek vagyonát és életét. Ezen a téren nincs különbség hivatásos és önkéntes tűzoltók között. A saját magukkal es családjukkal szemben vállalt felelősségért nyujt-e ellenszolgáltatást az a í kicsiny fizetés, amit a tűzoltók kapnak. Azö dotációjuk semmi más, mint ambíciójuk kielégítése, hogy segíthetnek másokon éa az a jól eső érzés, amit a jól teljesített feladat után irántuk kifejezett elismerés okoz. Ha igazságosak akarunk lenni, hű képét akarjuk adni annak a viszonynak, amely a tűzoltóság és a közönség között fennáll, be kell vallanunk, hogy a közönség nemcsak a tűzoltóságnak a veszedelem idején jól és áldásosán végzett munkájáért adósa, hanem azokért az itt ott elhangzó kicsinyes birálgatásokért, melyek a tűzoltóságokat béke idején érni szokták. Nincs az a kis község, amelynek ha — véletlenül mindig a meghíváskor, — sokan megbetegedtek, míg a nagyasszony meghívottjaiból sohasem hiányzott senkisem. Betegek is csak azután lettek. A sok kacagástól, a nagy vigságtól vagy a szoknyás főispán méze3 beszédjétől; ki tudná már azt ma? Pukkadozott Harczói őméltósága, de mindenki kacagta. Szép asszonnyal szemben férfinak soha sincsen igaza, még ha százszor főispán is. Volt a vármegyében epy megcsontosodott tekintély, az öreg Kolc/. Gábor, az aztán kitalálta az igazságot. — Öcsém, hiába kinlódol. Más a fér fiúval s más az asszonnyal való viaskodás. Ezt nem lehet meggyőzni, csak megnyerni. Egyet mondok, kettő lesz belőle: vedd el feleségül. Ha megházasodol, okosan teszed, ha pedig Gericeynét veszed el, hát ez lesz, hidd el, a te életed legokosabb cselekedete. — Nem lehet. A vén bölcs mosolygott. — Hátha felgyulladna még az a régi parázs ? — Olyan nincs ! Csak nem kapitulálok egy szoknyás főispánnak! — Hát akkor nem is éred meg a tízesztendős főispánságod jubileumát. Bukol lefelé vagy fölfelé, de meg nem maradsz ! A makacs ember nem hajlott a bölcs tanácsra, folytatta a hiábavaló viaskodást, a mig meg nem esett a badallói cifra komédia. Nagy eset volt ez. A főispán három vármegyéből hivott össze vadásztársaságot s előre ki lett mondva, hogy a hajtás két megyére szól: a zarándi bükköstől a badallói tölgyesig. Ez az utóbbi már a szoknyás fő ispáné volt s a másik vármegyében terült el. A szép özvegy .hallotta, mi készül. No jó, gondolta, de csak az én erdőmbe téved jen valamelyik nimród, majd fogadom én illendően. Nem azért, hanem — azért! A nekiszelesedett vadász bizony nem nézegeti a tilalomfát, meg az erdő határát, hanem kergeti, a vadat, amerre a nyom visz, amerre az ág csörög. H ircóiék is igy jutottak a csapdába. Észre sem vették, mikor már a badallói tilos tölgyes avarját taposták. De bezzeg meglátta a nagyasszony, aki várta a váratlan vendégeket. Egy szempillantás alatt körülvette őket puskás néppel s lefegyverezte a nemes kompániát egytől egyig, — a mormogó főispánt is. A hadifoglyok kaczagtak is, bosszankodtak is. Szörnyen tetszett, a dolog Kolcz Gábornak. Menten a sáppadozó főispánhoz lépett. — No, Laci, most már kapituláltál a szoknyás főispánnak. Jó volt ez a jeles história nemcsak azért, mert legalább az egész télen volt miről beszélni, hegyen innen, völgyön tul, — hanem azért is, mert Harczói most már beadta a derekát. Nemsokára megkérte a nagyasszony kezét. Az három hónapot szabott ki, — majd akkor mondja meg, igen-e vagy nem. Felelhetett volna akár mindjárt is, — okos asszonynál mindig kész a válasz, — hanem ezzel a bőjtöléssel meg akarta kínozni a nyakas főispánt. Persze, igent mondott s csapott olyan lakodalmat, hogy még ma is, ha nagy lakzit emlegetnek, csak azt mondják: hasonlított a szoknyás főispánéhoz. De éppen olyan nem volt azóta sem s nem is lesz, bármeddig forogjon is ez a a kerek világ. A szoknyás főispán pedig holta napjáig az maradt. Meghajló vállal, ezüstös hajjal, őszi hervadásábnn is a régi nagyasszony volt. Dirigálta a vármegyét, a második urát, majd később, — amikor a mostohapja örökébe lépett, a fiát is. Most ott pihen a marosszegi árnyas kertben. Élete, sok hires cselekedete már csak az emlékezeté, de a kastély körül őrt álló vén jegenyék még ma is azt sóhajtják: szoknyás főispán csak egy volt, de sohase lesz többé . . . n Oszi újdonságok! Habig kalapok, angol átmeneti kabátok, esőernyők, kesztyűk, angol kocsi takarók, Borsalino, Pichler, Gyukits és Társa kalapokban nagy Qx raii c_ i an A uri divat különlegességek választék. olldUSZ Jcllü üzlete Györ, Barossut 3 0Telefon szá.m 555. : Tüzoltók napja Pápán
