Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-10-06 / 40. szám

rálta és azok alapján a munka teljesithetését nem véleményezi, miért is felhívja a városi mérnököt, hogy a hozzá beadott terveket 24 óra alatt vizsgálja felül s jelentését róla e helyre tegye meg. 3. Minthogy a betonozáshoz a szerződés elsőrendű cement felhasználását engedi meg s mégis vállalkozó tataifélét használ, a városi tanács ezen cement használatát kizárja, tartozik elsőrendű beocsini vagy legalább is Roonfélét használni. Minthogy a vasbeton jósága csak terhelési próbával állapitható meg, a városi tanács már most kijelenti, hogy addig, amig a vasbeton munka próbaterhelése kielégítő eredménnyel befejezést nem nyer, sem a vasbeton, sem az ahhoz ragasztandó mennyezet szigetelésére semmiféle kereseti összeget nem utal. A szigetelő parafa köveknek híg forró szurokkal való kiöntésétől a város utólagos jelentése alapján elál s a cég által eszközölt szigetelési móuot tudó másul veszi. Végül miután a vágóhíd építésének befejezési ideje közeledik, felhívja Geiringer Károly vállalkozót, hogy a munkát nagyobb erővel folytassa, mert a határidő be nem tartása miatt a kikö tött poenálét. megfizetni feltétlenül kö teles leend. Egyidejűleg felhívja a rendőrkapitányt, hogy jelen véghatározatnak a mérnöki jelentésre esetleg karhalalom igényhevételével is szerezzen érvényt". Eddig a városi tanács határozata. Hát már annyira vagyunk, hogy a közvágóhíd építésénél esetleg karhatalom igénybevétele is szükségesre válik ? Nem füzünk ehhez kommentárt, inert valóban sajnos, hogy oly nagy áldozatok árán létesített közvágóhidunk építésénél ily eszközökhöz kell folyamodni, de ha már hozatott is ily határozat, elvárjuk az épitést ellenőrző hatóságunktól, hogy közvágóhidunk építését szigorúan fogja ellenőrizni. Társadalmi kórság

1. Ha kissé széjjel tekintünk társadalmi életünkben, elszomorító jelenségeket látunk. Nincs meg a kellő harmónia, hiányzik az a láncolat, nem találjuk meg azt a kapcsot, mely a polgárokat együvé fűzné. Az embereknek egymás közötti és egymáshoz való viszonya, lehet mondani, igen meglazult, rideg lett az utóbbi esztendők alatt. Ahelyett, hogy a civilizáció, a felvilágosodottság meghittebb kapcsolatot teremtett volna és ápolták volna a barátságos összhangzatos szellemet smind szorosabb kötelék létesült volna a társadalom minden osztálya, valamennyi rétege között, elidegenedtek, mérföldes távolságra elhúzódnak egymástól az emberek. A rangosztály, a polc, a fokozat kiélesitette az ellentéteket, a kaszt rendszer megmaradt csorbítatlan hatalmában és vörös fonálként húzódik végig társadalmi életünkön a „tekintély" firtatása, majmolása. A felsőbb tízezrek elzárkózuak az alsóbb százezrek elől, ezek meg elsáncolják magukat a legalsóbb milliókkal szemben. Mindenki „előkelődnek tartja magát, mert alatta vél nálánál kiseb bet és gyengébbet. Mily hetykén, mily dölyffel beszél a kishivatalnok a kereskedőről, s ez mily fitymálva, mily félvállról emlékezik meg az iparosról, s mily fenühéjázóan, mily pöffeszkedő hangon szól ez az alantasabb munkásról. Nem annyira a belértéket, a szeplőtlen tisztes mnnkát mérlegeli a társadalom, mint inkább egyesek munkakörét, hivatását tekintik és nézik le az emberek szokatlan gőggel, undorító kevélykedéssel. Mindebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a társadalom előtt vajmi kevés becsben áll a tisztességes, becsületes keuyérkereset. A munka, nyilván szégyen, ha valamely alantosabb formában végzik. Nálunk ez az erős osztályozás megvan, mert mindenki ur akar lenni, mindenki legalább is annak tartja ma gát. A ki fölötte áll, az imponál neki, bár tele irigységgel van iránta, akit kiáltotta Frommer. Arczán aggodalom ült, hogy körbe járta a gépet és a feleség homlokára még szomorúbb árnyék esett, mert látta, hogy az ura föl-fölmosolyog a szép asszony szemébe, aki kacér, hódító mozdulattal szállt föl a nyeregbe. — Istenem, — rebegte — hogy kacérkodik az urammal! És az uram is . . . — Szervusz, Mariska ! — kiáltott le az a nyeregből. E pillanatban megdörrent a motor. Begyújtották a benzint. A propeller csavar süvíteni kezdett, mint egy gunykaczaj s a nagy kettősfödelü gép előreszökkent a homokos mezőben. Frommer az automobilhoz indult. — Nos, jöjj! Szeme borult volt. Szava nyersen hangzott. Harag lappangott járásában. Látta ezt Frommerné és szomorú fejét megingatta. — Csak eredj. Elszáguldott az autó is. Nagy sebességgel vetette magát a repülőgép árnyékába. Frommerné bánatosan mosolygott s hogy az autó eltűnt a fordulónál, sóhajtott és hullni kezdett a könnye. Ott maradt egymagában ! Tova szálltak, kik szeretik egymást. Nem is titokban, hanem nyíltan! Hiszen az ura világosan megmondta tegnap : „csak azt a nőt tudom szerelni, aki nemcsak mosolygó hitves, hanem a férfinak az ő munkájában segítőtársa is, akinek a háziasságon kívül más ambíciói is vannak ; aki, ha kell, maga a báj és a szerelem, ha kell, maga a testet öltött eszme, vakmerőség, energia, mint például . . Itt j elhallgatott s ő ezt kérdezte : „ugy-e, mint Erna?" Indulattól vonagló arccal kiáltotta: „igen, tudd meg hát, mint Erna!" A homokszemek reszkettek a földön A tegnapi jelenet felötlött előtte minden fájdalmával. Szemrehányást tett az urának s ez botot emelt rá Erna miatt! Fojtott haraggal hörögte szemébe : „mit akarsz ? hogy imádjalak ? és miért imádjalak ? Ernáról ne szólj ? 0 az égben jár, te a földön vagy, ez a különbség köztetek !", — azzal fölkapta kalapját és elrohant hazulról. Szomoru-édes emlék suhant át lelkén, foszlányaként egy álomnak, akkordjaként egy elzengett'dalnak. Hogy szerették egymást! Egy tányérból ettek, egy pohárból ittak, öröm ós csók volt az altatójuk, mosoly és dal volt minden ébredésük s ha nyeregbe szállt az ura, hogy az egekbe repüljön, végső mosolygó, boldog pillantása ő reá szállt vissza és amikor ismét leszállott a földre, ezer ember előtt is csak az ő karjába hullott! De vége. Berregő motorján eljött a naphaju asszony és megölte az ő boldogságát! Fölemelte csüggedt szemét. Ott lebegett a messze mezők fölött, mint a szerelem diadalmas machira. Kettősfödelü gépje kecses tánczot járt a mélységek fölött ós szárnya villanását szívre szorított kézzel nézte a por gyermeke, a föld rabszolgája, a boldogtalan asszony. Csendes, bus sóhaj szállt föl a szivéből, csüggedten és fájdalmasan, mintha a lelke rezzent volna ki az ajkán. Könnytelt szemmel, nagy epedéssel nézett el a sikon, a távolon, a napfényes egeken, a mosolygó kékségei. s egy láthatatlan kéz megszorította a szivét, amint észrevette, hogy biztos vonalú siklórepüléssel a föld felé hajlik a büszke aeroplán. De nem ! Magasba szökken ismét, mint egy csintalan madár s fordul, megfordul kecsesen, anélkül, hogy leszállna ott, ahol az akácerdő van. Föllélegzett és a szeméből, a lelkéből élénk sugár röppent a kettősfödelü gépre, mely magasabbra emelkedett, aztán vízszintes irányba hajolva, a hangárok felé tartott. Nyomában föltűnt az autó is gyorsított száguldással, a most megint megszomorodott Frommerné szeme, mert a gépek mozgásából észrevette, hogy az aeroplán és az autó szerelmesdit játszik. Zúgni kezdett a levegő. A propeller csavar süvöltve-dörögve fúródott a légbe s a A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHÁZATOT csakis Fő-utca 19 sz. alatt (közvetlen a megyeháza mellett) Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyenruha-szabókuíil lehet megrendelni. C\i\oUv\ve\e\W s*wfoás$oma és V,v&o\c$oxás \ axv^oV es sVó^ovstócjX Ve\méV\>exv V