Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-09-15 / 37. szám

XXII. évfolyam. Pápa, 1012- szejp-b. 15. 37. szám Közérdekű f ügyetlen hetilap minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K F RIGY E S. HIRDETE8EK E8 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésóben. Nem egy ízben képezte már lapunk témáját a piaci anomáliák orvoslása, de mint a tapasztalat igazolja, mindeddig semminemű intézkedés nem tétetett ennek megszűntére. Még a régi időben mellüket veregették és büszkék voltak a pápaiak arra nézve, hogy a dunántulban a legolcsóbb piacuk volt, s mit tapasztalunk most ? Folyton azt halljuk panaszolni, bogy drága, hallatlan drága a piac! A panaszt elösmerjük alaposnak, igaznak s viszont panaszkodunk, de tenni még sem teszünk ez ügyben, mondhatni mindnyájunkra nézve egyik legfontosabb közös ügyben semmit, pedig elmondhatjuk, hogy kevés, nagyon kevés kivétellel a piacról élünk, hétrőlhétre, napról napra. Városunkban a sokféle hivatalban igen sok hivatalnok van. Ezek között még az is kinek van egy kevés gazdasága, nem ér rá, hogy gazdaságát vezesse, hiszen minden idejét leköti az iroda s mikor kiszabadul a hivatalos órák után, már se ideje, se kedve, hogy gazdaságának ugy amint kellene utánna nézzen. Kénytelen azt csaknem egészen a cselédjére bizni, amiben pedig — ismerve a mai cselédek hűséges voltát — bizony nincs köszönet. Innen van aztán az, hogy nálunk még az is, kinek módjában volna, hogy legalább saját szükségletére termeljen, — nem teszi, hanem a piacról él, ami aztán botrányára történik, kik akarva nem akarva rá vannak kényszeritve, hogy a piacról éljenek. Mi volna más, mint a nagy drága | piac. Nagy a piac, mert sokan vagyunk; I drága a piac, mert nagy a kereset, sokkal nagyobb a kínálatnál. így tudjuk ezt mindnyájan, tudják — sajnos | — nagyon is tudjuk a köznyelven ugynevezett kofák, kik épen ezért az I alkalmat minden módon fel is használják — természetesen a lakosság rovására, a lakosság zsebére. Csak vegyünk magunknak egy kis fáradtságot s ugy pénteki napokon — mikor heti vásáraink vannak — sétáljunk ki városunkba vezető utak azon kivül eső részére: mit látunk? Egy-egy sereg kofát, kik már a városon kivül elfogják a városba a vásárra igyekező vidékieket. Megveszik tőlük a tojást, aprómarbát stb. jó olcsón s ők állanak ki vele a piacra, eladják nekünk kétszeres, báromszoros árért, kit hogy tudnak befonni. De vájjon az ö hibájuk-e ez, ök-e ennek az okai? Ha jól meggondoljuk a dolgot: nem ! Ez a mi hibánk, saját magunk vagyunk az okai. S tőlünk függ, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten javítsunk. Mert hát közbotrányos állapotok uralkodnak nálunk a heti piacok alkalmával. Elszaporodtak a piaci hiénák, és valósággal terrorizálják a fogyasztó közönséget a vételben. A kofák és közvetítők kartelt kötöttek és azt tesznek i a piacon amit akarnak. Hogy nem képtelenséget beszélünk, felhívjuk a városi hatóságot, vessen csak ügyet, mily mesterkedés!ÁKCZA AEÁMHOZ. (Szonett.) Közéig, közéig, az édes, drága óra, Mely földi mennyünk ajtaját kitárja, Hol ránk ragyog a boldogság sugára És a világ ránk minden élvét szórja. Oh nem sóvárgva nézünk kézfogónkra, Nem vágygyal — mely lelohad nemsokára Lelkünk szent komolysággal várja Az ünnepet, mely éltünk fordulója. Ne félj! . . . ne sírj oh édes mindenem ! Él egy hűséges sziv a földön érted, Melyen szived bókét, enyhet talál ... Virraszt fölötted a hű szerelem, Boldog leszel velem — oh majd megéred, Nem választ tőlem el, — csak a halál. 8ZELÉBÍYI JÓZSEF. A korrekt ember, A Jardin de Plantes-ból jöttem, ahol nagybátyámat, az ottani muzeum igazgatóját látogattam meg. Olyan rekkenő hőség volt, hogy — levegő hiányában — még a pneumatikus órák mutatója is megállt. Annál meglepőbb volt hát reám nézve, amikor rég nem látott barátomat, Verduret-et láttam felém közeledni, aki kifogástalan fekete ruhát, felöltőt s cilindert viselt. Együtt hallgattuk a jogot és vizsgáink után ő az adóhivatal ón pedig az állam szolgálatába léptem. Azután megnősültünk és ez megszakította bizalmas barátságunkat, ugy, hogy már egy félév óta nem is találkoztunk. — Nini, Verduret! Meleg napunk van, ugy-e ? Kényszerült mosolygás vonult át ajkain, feszesen meghajtotta magát, megemelte kalapját és kezét felém nyújtva, viszonozta üdvözlésemet: — Jó napot, Larchois ! Örvendek, hogy jó egészségben láthatlak! És hogy érzi mamagát a kedves nőd? És a családod? — igaz, szinte elfelejtettem, hogy te a világ legkorrektebb embere vagy ; bocsáss meg, hogy én csak ilyen parlagi módon üd vözöltelek. Nos tehát, a feleségemnek nincs semmi baja és a család is jól érzi magát. — És hogy van az az előkelő katonatiszt, akinek egyszer, talán félévvel ezelőtt a villamos kocsin bemutattál ? — Köszönöm, még mindig olyan kedélyes, mint azelőtt volt. — Igazán örvendek! És hogy van a két kis leánya, akikről nekünk akkor olyan sok szépet mesélt? — Fájdalom, mind a kettő vizbefult> fürdés közben. De beszéljünk inkább ma* gunkról, helyesebben rólad. Hová sietsz ebben a rekkenő hőségben, tetőtől-talpig feketében ? — Nagynénémhez, születésnapjára gratulálni. I

" /.kosztümkelme ujdonságainkra/. és legújabb diyatu kész nőikabátjainkra felhívjuk tisztelt vevőink szives figyelmét. KRAUSZ ÉS KORÉIN nagyáruháza. Közbotrányos állapotok.