Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-08-11 / 32. szám

helyül, ahol a pótadó íiz adott igények hez képest nemcsak kielégítő, hanem mondhatni, kedvező. De eltekintve ettől, tudtunkkal ezen pótadó csökkenéssel egy oly intézmény megvalósulása van tervbe véve, mely városunk jövő fejlődésének bi los alap ját van hivatva megteremte i. Arról van ugyanis szó, bogy ezen pótadó megtakarítással városunk csatornázását létesíthetjük. Ha most már figyelembe vesszük, hogy a hitfelekezeti iskolák részére ez ideig nyújtott segélyeknek a költség­irányzatból való kihagyása által nemcsak hogy az egyes hitfelekezetek anyagi érdekei érintetnek, de ezáltal városunk haladása és fejlődése sok minden te­kintetben elömozdittatnék, azt hisszük, a városi képviselőtestület tagjai első sorban a város érdekét fogják előtérbe helyezni és a felekezeti iskolák dotátió­ját megszüntetni, már azon okból is, mivel a maguk a hitfelekezetek elöljárói annak idején, midőn ezen dotátió — — három év előtt — újból megsza­vaztatott, kijelentették, hogy többé ezen dotátióra nem fognak reflektálni, hanem igenis, igyekezni fognak az iskolák részére állami segélyt kinyerni. Nos ezen kijelentésünket az ingyenes nép­oktatás törvényre emelése által meg­valósítva láthatják. Már ezelőtt tiz évvel, a midőn a költségvetés megállapításánál ezen té­telről szó volt, ugyancsak az általunk felhozott érvek lettek szellőztetve és csak hosszas vita után lett ezen dotá­sohasem tudta elfelejteni. Akkor állott ifjú­ságának virágzó korában. Egy estén, julius­ban volt, meglátta Vézines kisasszonyt a kertben virágai között, aki ugy tűnt föl neki, mint egy jóságos, szőke tündér. Ezt pillanatot nem tudta elfelejteni, mert mindent mélyen az emlékezetébe vésett: az ártatlan, szépséges arczot, a buzavirágos, könnyű szalmakalapot és a pehelyszerü fehér ruhát, mely a tündér karcsú termetét ékesítette. Naponként a rácsozathoz lopódzott bámula­tára és meg volt elégedve, ha ruhájának egy csücskét vagy hullámzó, szőke hajának egy fürtjét megpillanthatta, mert szerette husz éves szivének minden rajongásával, anélkül, hogy szerelmében bármiben is lát­ható jelét adta volna. Mikor az ember még olyan fiatal és olyan mélyen szeret, akkor minden szent vágyát és gyöngédségét, mint édes titkot, rejtegeti szivében és Vézines kisasszony sem tudta meg soha, hogy milyen szenve­délyes szerelmet lobbantott lángra, titkos imádója szivében.] Vájjon észrevette e valamikor a sze rény jegyzői Írnokot, aki naponkint dobogó tió a költségvetésbe bevéve azzal, bogy az egyes hitfelekezetek költségirányza­taikat a legminimumabbra fogják re­dukálni és hitközségi adójukat ehhez mérten kivetni. Az ingyenes népokta­tással most már erre sem lesz szük­ségük, az állami dotátióval a kecske is jól fog lakni, a káposzta is meg fog maradni. Különben ez alkalommal nem kí­vánunk az egyes hitfelekezetek bel­ügyeibe avatkozni, tartsák fenn elemi iskoláikat ahogy tudják, nekünk ezen kérdésnél első sorban a város érdekét kell szem előtt tartanunk és ez azt követeli, hogy a felekezeti iskolák do­tátiója a jövö évi költségirányzatból kihagyassék. Városunk elfogulatlan képviselőihez intézzük felszólalásunkat és reméljük, hogy a jövö évi költségvetés tárgyalása alkalmával az elmondottakat megszív­lelve, ily értelemben is fognak dönteni. Az iparos pálya. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara legutóbbi előterjesztésében hivatalosan konstatálta, hogy az ipa­rostanoncok száma nem tart lépést a nagyban emelkedő szükséglettel. Meg­állapítja a kamarai jelentés, hogy némely szakban 10—50 százalékos tanonchiány észlelhető, sőt egyik má­sik ipari szakra egyáltalában nem jelentkeznek tanoncok. S ez igy van az egész országban, sőt az egész világon az iparral és kereskedelemmel behatóbban foglalkozó államokban. Mik lehetnek a hiánynak okai ? Hogyan lehetne a bajon segíteni ? A munkaadók szeretik hangoz­tatni, hogy a tanoncokat a munká­sok szakszervezetei tartják vissza. A munkaadó ugyanis igen sok esetben pótolja képzettebb tanoncokkal, — akik ingyen, vagy csekély bérért szolgálnak — a költségesebb segéd­munkásokat. A szakszervezetek en­nélfogva szívesen vennék a tanonc hiányt, hogy a szervezett munkásai jutnának könnyebben megfelelő mun­kához és jó jövedelemhez. Ez az ok magában véve nagyon csekely jelentőségű. Másutt is, vagy talán elsősorban is másutt kell ke­resnünk az igazi okokat. Sokan a túlságos nagy munka­időben látják, főkép a kereskedelmi tanoncoknál észlelhető hiány okát. A fiatal szervezetnem képes eleget tenni azoknak a kívánalmaknak, melyeket élénkebb, forgalmasabb üzletben tá­masztanak a tanoncokkal szemben. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a tanoncnak igen sok esetben cseléd­munkát is kell végeznie. Még az ipari munkáknál valahogyan hozzászoknak ehhez, de azt az ifjút, aki fárad, hogy valamikor intelligens, önálló és független kereskedő váljék belőle, a cselédmunka és a rossz bánásmód könnyen visszatartja ettől a pályától. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a tauonc hiány leküzdé­sére több életrevaló tervet is ajánl. Igy sürgeti a tanulók jobb előképzett ségét és azok erkölcsi és értelmi színvonalának emelését. S ez, a na gyobb lelki képzettség nyújtása a legfontosabb tennivalóknak egyike. Ha értelmes, jó erkölcsű, tisztességes ifjaknak ismerik a szülők és az elemi szívvel, kipirult arccal leskelődött háza tá jékán ? Egy napon Vézines kisasszony eluta­zott. Promilhanes még most is tisztán, vi­lágosan látja maga előtt azt a jelenetet, mikor a kocsi, imádottját a messze távolba viszi előle 1 Azután az élet kemény próbára tette; küzdeni, dolgozni kellett és a léttel folytatott nagy harcok közepette, lassacskán elhalványodott lelkében ifjúkorának első, rajongó szerelme. Megnősült és mikor fele­sége meghalt, gondolatait már csak a híva tala és a fia foglalta le. Mikor tekintélyes állásából, gazdagon visszatért Rozierbe és Vézines kisasszonyt meglátogatta, már csak tisztelet vonzotta az öreg nőhöz, aki magá­nyosan, mindenkitől visszavonultan töltötte egész életét. Promulhanes ettől kezdve naponkint ellátogatott hozzá egy párti sakkra, anélkül, hogy ifjúkori vonzalmát elárulta volna, de a közöttük kifejlődött meleg barátság, arany­zománcczal vonta be örökségüket. Vézines kisasszony hajadon maradt, amit barátai nem tudtak megérteni, mert azok közé tartozott, akiknek a jóságos tűn dérek két raegbecsülhetetlenkincset helyeztek bölcsőjükbe: a gazdaságot és szépséget. Mikor megöregedett és a magánosság fáj­dalmát elviselhetetlennek tartotta, magához vette unokanővérét, Margueritát, akit anyai szeretettel beczézett. Miközben Promilhanes ur elgondolkozva a kávéját szürcsölgette, Vézines kisasszony kedvteléssel kisérte a fiatalok játékát, az­után mosolygó arcczal vendégéhez fordult: — Miről ábrándozik, Promilhanes ur ? — Bocsánatot kérek, kisasszony, — mondta elpirulva a jegyző — mindennek ez a hangulatos pillanat az oka. — És én, — mondta mosolyogva a kisasszony — mert én is csak a saját gon­dolataimmal foglalkoztam. A gyermekek játéka teljesen lekötötte figyelmemet. Talán sajnálja, hogy abbahagyta munkáját? Vá­gyódik az akták után ? Nem ? Akkor igazán kíváncsi volnék megtudni, hogy miről áb­rándozott ? Nekem elmondhatja, hiszen régi jó barátok vagyunk! — Őszintén szólva, arról gondolkoztam, hogy régen, nagyon régen, ugyanazon a Alapíttatott 1864 ben. -A^ -vxd-éHs: legp?ég±"fc>"fo és legnagyo"b"b o±x>ő"ÜLzle-be_ Alapíttatott 1864-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstadter Jakab czipíraktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopád-munka) kiváló gond lesz fordítva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. = Tjzle-be-m e~t a> postapalotádra! szem "ben ópixl-b sag árt liáza»nilDa yp^ta-m

Next

/
Thumbnails
Contents