Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-06-02 / 22. szám

ránehezedik a kezére, ugy egy rángatással, mely áz Ízületben és a hátgerincben kellemetlen utóérzést kelt, gyorsabb menésre serkent. Ez a cse lédleány sikeresebben működött a jövő számára — megvetette alapját a zsenge fejlődésben levő teremtés gerincferditésének. A nagyobb gyermekek utcai viselkedése is sok megfigyelésre ad alkalmat. Az iskolában véget értek az előadások. A tauitó, a tanitónő az iskola kapuja alá vezették az osztályokat, még egy utolsó, sok esetben aggályos tekintetet \etnek a tanuló seregre, mely minden irányban elszéled. A gyermekek hosszú időn át nyugodtan ültek egy helyen, az ifjúsági élénkség túlteng s illetlen módon tör ki. Itt egy pajkos fiu lerántja egy másik halvány, gyenge szervezetű fiu sapkáját, mellyel labdázik. Emitt két cseperedő fickó harcosok módjára birkózik, csakhogy éppen ehhez az utca nem a megfelelő aréna. Az utcasarok mellett borzas, kócos hajú, mint könnyüszárnyu pillangók futkosnak, futóversenyt rendezve. Egy másik fiu mohón meggyújtja azt a szivarcsuta kot, melyet egy arra haladó eldobott. A zsákmány még egy másik fiút is csalt oda, aki azt tőle elakarja venni. Mindkét oldalról liomeri szitkok özön lenek, mig nem nyúlnak a fegyverekhez ; egy tankönyv, egy vonalzó vagy egy kő repülnek a kemény fejekre. Mi meg elmegyünk mellettök és nem látunk, nem hallunk s mégis mily könnyű volna miuden felnőttnek, megmondani ezeknek a gyermekeknek, hogy magaviseletük illetlen, tisztességtelen, hogy az utca nem gyü lekezési hely, a drága pénzen vásárolt ruhadarabok és taneszközök sem játékszerek, sem fegyverek. A leghihetetlenebb hatást lehet elérni, sokkal nagyobbat, mint tanítók és szülök elérhetnek; ha megmagyarázzák a gyermekeknek, hogy viselkedésük, cselekedeteik idegenek megbotránkozását idézi fel. Ahhoz szokva vannak már a gyermekek, hogy az iskolában, a mint hiszik, szükségességbői, csendre és illemre intik őket, megértik, hogy a szülők, első sorban takarékossági szempontból, a ruházat és iskolaszerek kimélésére szorítják. Hogy azonban valaki, a kinek semmi érdeke nincs e mellett, törődik ezzel, az jelentékeny, sokszor hosszú időre kiható benyomást gyakorol reájuk. Azért felnőttek, védjétek meg, oltalmazzátok a gyermekeket, vegyétek pártfogásotokba a kiskorúakat, kik az ember barátoknak kell, hogy érjenek annyit, mint az állatbarátoknak az állatok, melyeknek érdekében minden körben, sőt hatósági körökben is, annyi védelmi intézkedést tesznek. Az iskola utóvégre mindent nem tehet. Az iskolai nevelés is egyoldalú, ha a család, a társadalom nem szegődik igazi, lelkiismeretes munkatársává. Az iskolában szelid, jómagaviseletü gyermek az iskola légkörén, túl egészen megváltozhatik, hamva letörlődik s az iskolában a nevelés hatása alatt rejtett indulatok a maguk teljes egészében felszínre jönnek a család jótékony ellenőrzése hiányában. Védjük a gyermekeket otthon, utcán, mindenütt, hogy zsenge korában beszívja magába a felnőttek iránti tisz teletet, egymásnak szeretetét s javainak megbecsülését. Védjük a gyermeket, hogy a társadalom különböző polcán álló emberekben megkülömböztetést majdan csak a tiszta indulatok nemesítő hatása alatt tegyen. Nekünk nincsenek világhírű műkincseink, a melyek az idegent arra késztetnék, hogy eljöjjön hozzánk gyönyörködniNincsen gyáriparunk, nincsen világkereskedelmünk, mely az idegenek hozzánk özönlését tenné szükségessé. Iskoláink sincsenek, a hol a külföldi többet tanulhat, mint odahaza. A mi idegenforgalmunk emelésének csak egy biztos bázisa van, az, a melyet a természet adott ennek az országnak: gyönyörű szép hegyeink, erdeink és tavaink. Magyarország természeti szépségeinek nincsen párja ezen a világon. Hegyeink nem. íjmm — Természetesen halálos veszedelem bői, hisz ön tudja, uram ! nevetett Phalipan. Mit gondolsz: mennyit adna egy milliárdos, ha megmentenénk az életét ? Mennyit adna például ez az amerikai, ha teszem, beleesne a Szajnába és kirángatnánk? —• Mennyit ? Egy kis papirost, fiam. Egy szimpatikus kis papirost az aláírásával, amit a Credit Lyonnais nyomban beváltaná vagy száz százötvenezer frankért. Mi az neki? Phalipan Armandnak torkán akadt a szó. Ami ezután történt, az — amint mondani szokás — egy pillanat műve volt. Egy hatalmas Mercedes őrült száguldozással kanyarodott be előt.lük az utczasarkon. Még egy lépés és az amerikai menthetetlenül a kerekek alá kerül. Villámgyorsan megkapták a karját és hirtelen visszarántották és a következő percben mind a hárman a kocsi utón hemperegtek. Az autó sárhányója mégis elkapta az amerikait, de azonkívül, hogy a jól szabott kabátja kifeslett és a finom szalmakalapja begurult a sárba, egyáltalában nem történt baja Amint befordultak az útra, Phalipan ujjongva kiáltotta magában : Itt a szerencse! Az idegen talpra ugrott és kifogástalan franciasággal fordult feléjük : — Ezer köszönet és hála, uraim. Remélem, önöknek nem esett bajuk ? Azután tipikus párisi akczenlussal folytatta: hogy mennyire köszöni, mennyire sajnálja, hogy ezzel a bolond malőrrel kellemetlenséget okozott az uraknak. Sacre bleu! Olyan telivér párisiassággal beszélt, hogy Phalipan nem állhatta meg szó nélkül. ! Szinte rátámadt: — Franczia ön ? — Természetesen. — Hát nem amerikai ? — Szó sincs róla. Igaz, hogy egy fél évvel ezelőtt jöttem vissza Pittsburgból, vasban dolgoztam, de rosszul ment. A fiuk zavartan bámultak egymásra. Ezt az embert meg kéne fojtani, hiszen ez álamerikai szélhámos ! Claude szerette volna megfogni a nyakát és a fülébe ordítani: tolvaj! Rabló! Kilopta a zsebünkből a dollárokat, amiket a milliomos adott volna, ha igy meghem pergünk érte az utczán ! A milliomos azonban mosolyogva, kedélyesen folytatta : — Milyen jó itt Párisban. Irigylem önöket, hogy mindig itt lehetnek, csakhogy drága az élet. Ez már tisztára gazság volt. De az előkelő szálloda? Hogy került oda-ez az ember ? Erre a kérdésre is megfelelt. Mr. Campbell számára irt egy üzleti levelet. Mr. Campbell igazi amerikai bizonyosan jobban vacsorázik, mint én. — Hisz akkor nem is milliomos! — tört ki Phalipan kétségbeesetten. Az idegen szótlanul bámult rá egy darabig, azután rettenetesen nevetni kezdett. Most már nem volt kétség: igy csak párisi tud nevetni. — Hát milliomosnak néztek ? — kérdezte mikor magához tért és újra kaczagni kezdett. — Most azonban ajánljanak egy jó, olcsó kis kocsmát. Nem lehetett tovább kitartani. Claude komoran hallgatta. Phalipan a hasát fogta és a könnyei potyogtak a nevetéstől. Természetesen Pamphile anyóhoz mentek. Ismerős vajszag üdvözölte őket. Bordeauxit ittak, először Phalipan rendelt, utoljára Claude is, mert a vendég kedvéért tékozoltak. Éjfél felé kocczintottak. — Mutasd meg már a mellényzsebed, j vén amerikai, — szólt Phalipan. Egy ötfrankos meg öt sous — ennyi volt a nevezetes mellényzseb tartalma. — Hát ebből még a mi szerény budgetünk se telnék ki. Ilyen a mi szerencsénk! i — nevetett Claude és kiszólt Pamphile ! anyónak: i — Fizetek, madame . . . Alapíttatott 1864 ben. .A. -viclélls: legrégiblD és legnagyo"b b cipővxzlete. Alapíttatott 1864-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstádter Jakab czipóraktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipö után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg es szenvedő lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz forditva. == Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vizmentes vadász csizmáit és cipőit. = "CTzleteniet a postapalotával szemben éjp-ü_lrb saját liázairL"ba lielyeztem áirb.