Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-04-14 / 15. szám

e szomorú állapotok fölött. Nagyon sovány vigasztalás az, hogy más, nagyobb, boldogabb országok népei közölt is előfordulnak hasonló esetek. Ám, ami ott csak szórványosan, elvétve fordul elö, az minálunk már-már — sajnos — mindennapi dologgá válik. Épp vezetőembereink elsőrendű s legszentebb kötelessége lenne az, hogy az erkölcsi helyes egyensúly visszaállitásán komolyan gondolkozzanak. „Régi dicsőségünk" — - rongygyá foszlik széjjel. A müveit külföld előtt, a jelzett szomorú események kénytelen örökös tárgyalásával irántunk viseltetett bizalma és rokonszenve teljesen megrendül erkölcsi megbízhatatlanságunk hire futó tűzként terjed szerte az egész világon. És a felsorolt bűnök mind csaknem egy forrásra vezethetők vissza. A szegénységre. A becsületes munka meg nem becsülésére. Nálunk az embert, a munkást, a tisztviselőt nem érdeme és értéke szerint becsülik meg, hanem a protekció, a pártfogás nagysága szerint. Ez az ut a dicsőséghez és a gondtalan élethez. Csoda-e hát, hogy oly sokan igyekeznek ily uton-módon boldogulni ? A kötelességtudó embert háttérbe szorítják a stréberek, a törtetök. A tekintélyes s igy jól fizetett állásokba oly sokszor nagynevű vagyis inkább nagy pártfogóval biró embereknek nevezett üres semmik kerülnek, kiknek benső értéktelensége akkor tűnik ki, ha visszaéléseik, csalásaik nyomára jutnak egy szép napon az ámulók. Sehol a világon nem éli oly vigan életét a pretekció, mint minálunk. Hiszen, ha ez az érdemest méltót karolná fel, kinek volna s lenne szava s kifogása ellene ? Ámde épp az az bántó, az a mélyen sértő, hogy nem az érdemesek, hanem az érdemtelenek, nem i a tehetségesek, hanem a tehetségtelenek, nem a komoly munkás, hanem a léha semmittevő érdekében fárad. Valóban itt van már az ideje, hogy a valódi kulturállamok bölcs példáját követve, nyissuk meg minden téren a sorompót a becsületes munka

; a becsületes igyekezet előtt. Segitsük elö, hogy mindazok, akik kedvvel, szorgalommal és becsülettel dolgoznak, megkapják i méltó jutalmukat: a tisztességes megi él hetest! Becsüljük meg a munkát! A világjáró koczkás angol egy előkelő hazai fürdőhelyen a table d' hőte-nál egy lipótvárosi kapacitással került össze ; beszélgetnek és az angol a következő kérdést intézi előkelő magyarunkhoz : „Mondja meg kedves jó uram, mikép lehetséges az, hogy ezen a fürdőhelyen, mely természeti kincsekben valósággal bővelkedik s minden más körülmény, mint például hozzáférhetőség, előkelőség dolgában semmi kivánni valót nem hagy fenn, oly gyér a vendégnévsor s emellett, amint látom, az itt tartózkodók leg nagyobb része nem is magyar?" A lipótvárosi ur nyilván nem volt erre a kérdésre elkészülve s hamarjában nem is tudott más választ adni, mint: „hát bizony, ez nekem is feltűnt." Mi azonbansegitünk|zavarba jutott honfitársunkon, az angolnak adandó magyarázat tekintetében, bár feltéteI leztük, hogy a válasz, ha más nem, de legalább ez lehetett volna : „Hja kérem, a dolog ugy áll, hogy Magyarországonegyelőre csak a lipótvárosiak fürdőzhetnek a magyar fürdőkön, már pedig ezekből sincs annyi, hogy minden magyar fürdőre csak egy is jus son. Ha azonbau a külföldi fürdő- és üdülőhelyek névsorát megnézné, ott akadnak bőven magyarokra," Hát hiszen ugy is volna szép, ha száz fürdővendég közül csak tiz volna magyar és a többi külföldi, de ezek a tizek azok közül kerülnének ki, akik ma idegen fürdőkön és üdülőhelyeken költik el a ropogós magyar bankókat, mig itthon csak fillérek maradnak. Azaz pardon, ne siessünk nagyon a részvétünkkel! A magyar fürdőügy érdekében már nagyon sok tinta és nyomdafesték fogyott el s ha most azzal ismé telten foglalkozunk, fáradságunkat a legkisebb eredménybeu is honorálva látjuk. Tartalmas és szép dolognak tartjuk ugyanis a magyar fürdőügy propagálását s ha tárgyilagos Ítéletünk a hazai fürdőkre nézve egyben-másban kellemetlennek látszanék is

; az igazságot okulás és felhasználás céljából kimondjuk. Mi a bajok főokát, a magyar közönség pártfogásának hiányát nagyát magát, ha mint ismeretlen, igy szólhatott volna hozzá: — Itt vagyok! Szeretlek . . . szeress te is 1 Odaadom neked ifjnságomat, szépségemet, ábrándjaimat, fogadd el, mindenem a tied 1 Miért találkoztak előbb, mint kellett volna ? Miért nem várt, amig a sors végzése szeretni megtanította? Hiszen férje akkor már mindent tudott, amikor ő még egészen tudatlan volt. Most már méltatlan hozzá és eltörpül szemeiben ! Házassága ugy tünt fel előtte, mint valami botrányos eset, amelyet szégyelni kell. mint a nyilvános gyalázatot... Órákig bezárkózott szobájába, hogy elsirathassa tiszta leányságát. És bizonytalan, gyermekes elkeseredettségében erősen elreteszelte ajtaját, azon elhatározással, hogy a legvégsőig ellentáll, ha férje hozzá akarna közelíteni. De a férj nem kopogtatott, mert kitalálta neje fájdalmának okát. Eleinte meglepte hidegsége, sajátságos tartózkodó viselete és ez a változás a nő szokásaiban,, rendkívüli módon ingerelte. De következett be, hanem hosszú hetek alatt érlelődött meg. Érezhető bánat vagy hirtelen megrázkódtatás nem előzte meg. Maga se volt tisztában érzelmeivel. Lassacskán az előbb nagyra becsült és tisztelt dolgok, nevetségeseknek, ósdiaknak tetszettek neki. A gondolatok, előítéletek, csodálkozások egész tömege ugy hullott alá lelkéből, mint fáról a száraz levelek és helyükben hírtelen uj vágyak és titokzatos, édes sejtelmek támadtak. Szemei megnyíltak, szétnézett az életben és elbámult azon a világon, amelyben eddig napjait eltöltötte. Meg volt lepve a léhaságaitól, szokásaitól és erkölcseitől. — Mintha tágranyitott szemei előtt egy uj világ, uj arcokkal, uj tárgyakkal támadt volna. Mi időzte elő ezt a változást ?• — Ezt kérdezte hitében megrendült szivétől és feleletül megállapította, hogy most egészen más alakban és viszonyban áll férjével szemben, mint azelőtt. Hogy láthassa és hangját élvezhesse, igyekezett férjét a háztól távol tartani. De amint a közelébe jutott, már menekülni is óhajtott tőle. Mikor beszélt, akkor inkább a szavak csengését, min értelmét hallotta. Ezer és ezer apró dolgot fedezett fel, amelyeket még egy hónappal azelőtt észre sem vett. Mindén ok nélkül szégyenlette magái előtte és olyan tartózkodóvá lett, amilyen még egészen fiatal leánykorában sem volt. A megszokott csókokat is egészen másként fogadta. Tudatára jutott annak: hogy szerelmes lett a férjébe. A szerelem, — melyet eddig nem ismert, — belejátszott életébe, boldogságába. Nem várta, nem kérte, nem is érezte hiányát és egyszerre mégis jelentkezett, csak ugy magától. És ez a ludat mélységes bánatba me* ritette. Ami másnak gyönyört jelentett volna, az rá elemi csapásként hatott Most, mikor már tudta, hogy mi a szerelem, megbánta, hogy szerelem nélkül ment férjhez. Most már hiába imádja! Most már késő 1 Most már a neje lett! Egészen, változhatatlant 1 Ami történt, megtörtént és azt most már szenvedélyes imádata sem változtathatja meg. Félreismerte az első, édes beleegyezés komolyságát, boldogságát és ennek most már örökre vége van. Milyen gyönyörrel engedte volna most Alapíttatott 1864 ben. ^id-éJs: leg:r?égi~t>TD és legnag^roblD c±x>ö-ü_zX©-te- Alapíttatott 1864-ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstadter Jakab cziporaktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipö után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz forditva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. = tízletemet el postapalotá-val szemlDerL é:p-ü-IL-b saját Zb-ábzarm Tpa« lx©ly©z-t©xrx árb.