Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-04-07 / 14. szám

magyarnak nem lett volna küldetése e földön ? Hiszen hosszú tizszázad alatt mindig csak küldetésünknek éltünk. Légvára voltunk a keresztény Nyugatnak a pogány Kelettel szem ben s e küldetésünk mellett, akár csak az Igazság fia, magunkkal nem törődtünk. És eladtyk é3 koporsóba zártak bennünket. Hanem hiába! Föltárna dunk mindig és föltámadunk ezután is, mert nem mnlhat el a földön az Igazság és minden sötétség fölött győ zedelmeskedik a világosság. Talán nem támadtunk még fel véglegesen. Talán a ragyogó, káprázatos harmadnap, amely az evangéliumi tanitás szerint eljő, még nem virradt ránk teljesen. De föl fog virradni. E nemzet, e társadalom már bölcsőjében hordta az égi feltételeket, amelyek mellett a Golgotha-ut szenvedésein át el kell jutni az örökkönörökkévaló — föltámadásig. És föltámadunk! A Dunántúl 10 vármegyéjében (Baranya, Fehér, Győr, Mosony, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszném, Zala) kétannyi épitöiparos van (16.793), mint a fővárosban (8695); állag egy megyére 1679 esik, ebből a tizböl, holott 36 megye van az országban, a hol az építőmunkások száma 1000-néi keve sebb. Ebből a 36 megyéből is 5 olyan, a hol 100-nál kevesebb építőiparos van az egész vármegye területén; ezek Csik, Fogaras, K.-küküIlö, Udvarhely, Ugocsa. Ezen öt megyében van legjobban elmaradva az építőipar. Csak Udvarhelyt láttam belőlük, többnyire faházaival; ha egy kigyullad, könnyen eléghet az egész város. A most leégett Trsztenán is alighanem sok volt a faépület; ahol t. i. sok a fa s a nép szegény, mint a nemzetiségi végeken, fából építkeznek, mert ez kerül legkevesebbe. Ugy vagyunk tehát, hogy bizonyos tekintetben a műveltség fokmérője is, nemcsak a vagyonosságé, milyen házat épít, milyenben szeret lakni a nép? Szép a szemnek a székely galambdúcos kapu, az oszlopos tornác; de elszorul az ember szive, ha végig tekint a legelőbbre haladott székely város, Székelyudvarhely területén, mint én egypár tanártársammal, mikor ott volt gyülésünk s látja azokat a nyomorúságos barakokat, melyeket házaknak csúfolnak, különösen, ha olyan szembetűnő az ellentét, mint u. a. gyűlésen előttem volt. Valami okból t. i. elmaradtam társaimtól s azt a kényszerű alkalmat használtam föl a segesvári csatatér megtekintésére, a hol Petőfi elesett; a szászság másik gócpontját, Meggyest is akkor jártam be. Azt hittem a fővárosban járok; pompás gyalogjárók, Ízléses magán és középületek, múzeumok, iskolák, gyűjtemények, szobrok, mulatóhelyek stb. Pedig ez is a köves Erdélyben volt. Sziklák között is fakadhat kultura, csak a módját kell kitalálni. Mit nem adnának a" homokos alföldön egy kőfejtésre alkalmas bányáért ? íme a Dunántúl 10 vármegyéjében is ott legfejlettebb az építőipar, a hol hegyek vannak, mert, leszámítva a lápos, mocsaras Mosony megyét, a hol csak vagy 400 építőiparos van, a Lajta, Bakony, Vértes, Mecsek hegyek környékén sok ezer iparos keresi kenyerét építömunkával (Vas megye vezet 3h90 építőiparossal; azután Sopron 2720szal; Tolna 2577-tel ; még Veszprémben is 1175-n vannak, kik közül Pápán 340, Veszprémben 369, Zirczen 269 dolgozik ; a többi, m. e. 200, öt községben oszlik meg, ezek : Devecser, Dég, Nagyesztergár, Nagyvázsony, Várpalota). A fővárosi részletező kimutatásból (Garbai Sándor „Építőmunkások zsebnaptára 19.10-re") azt látom, hogy nincsenek kimutatva az építkezésnél nem I nélkülözhető összes iparosok (pl. asztalos, ács, bádogos, lakatos, műszerész, szobafestő stb.), hanem inkább csak a külső munkások (pl. kőműves 5026 ; állványozó 1300; cementmunkás 932; kőfaragó 414 stb.), a kik téli idényben (novembertől márciusig) szünetelnek. Pápán ezen kihagyott építőiparosok

; száma (80) V

7-e az összes iparosmes-; teifknek (578). Az országos arányt isjí ilflnnek véve föl, a Garbaitól kimutatott országos létszámhoz (82000), még hozzá kell adni ennek V

7-t (11700); továbbá 11% szaporodást (1900—1911 végéig); így az országos létszám 102.720 lenne ; bízvást vehetjük kereken százezernek. Keresők aránya az eltartottakhoz, Garbai adatai szerint, olyan az építőiparnál, mint 46 : 54; az eltartottak száma tehát az építőiparnál vagy százhúszezer. Igy kereken vagy '/

4 millió ember Mr. Daffy a sörös pohárral előbb Eli zabeth, aztán Mária néni felé hajolt s csak aztán öntötte le a torkán látható gyönyörűséggel. — Remek hely ez! — sóhajtott aztán elégülten. Kétszeresen megbecsülöm csendjét és gyönyörű panorámáját, mert ugyan én magam vendéglőben nevelkedtem. — Csak most, hogy nagybátyára reám hagyta ezt a birtokot, értem meg a természetet. Nincsen is annál szebb. Itt fogok most már élni és dolgozni. — Nem igen látszik meg uraságodon a munka — szólt mosolyogva Mária néni. — Az lehet — bólintott mr. Daffy. — Nem voltara kénytelen vele. Atyám bőven ellátott pénzzel. Kocsit, lovat tarthattam és szegény, meghalt feleségem is — áldott legyen emléke — szép vagyont hozott magával. Bizony, nagy csapás volt nekem az ő halála. E kis beszélgetés után, — míg aztán Elizabethtel a tojások miatt tárgyalt, — Mária néni gyönyörködve nézte őket együtt. Tetszett neki az idegen férfi. S különösen a harisnyáját találta elragadónak. Elmélkedését a kapu nyikorgása zavarta meg. Joel jött. Harminc év körüli férfi volt, öltözködése Daffyéhoz képest bizony elhanyagolt. A ruháján egy pecsét, a gallérja kissé rojtos, szóval messze a Daffy gondosságától. A két férfi bemutatkozott egymásnak s mig gazdasági kérdésekbe merültek el, Mária néni eltűnt s maga után intette Elizabethet is. — Ha élsz a tanácsommal, mind a kettőt itt tartod vacsorára. Jó, ha az ember a szomszédaival bizalmas barátságban van. Az éléstárban láttam egy darab hust, van sajt és sör idehaza. Míg te a konyhában előkészítesz mindent, én addig megterítek. Elizabeth ráhagyta. — Láttad mr. Daffy gyönyörű haris nyáját? -— kérdezte aztán. — Nem én 1 — Hát nézd meg. Csupa vidámság. Valami különös szép. Zöld, sárga, kék, aranyszín és csupa csik. Nézz ki az ablakon, mit szólsz hozzá ? — Kissé feltűnő — Ah, dehogy is! Oh, ha nekem ilyen szép harisnyám lehetne valaha ! — Az könnyen lehet, Mária néni. Jól tudok kötni, megnézem a színeket, a mintát és éppen olyan lesz, mire elkészül. — Jaj, micsoda öröm volna 1 De szakasztott olyan legyen, egészen hasonló. Hamar megterittek, Elizabeth kiment a veteményes kertbe friss salátáért, sort hozott az asztalra, azután behívta a férfiakat egy kis barátságos vacsoiára. Mr. Daffy kitűnő társalgónak bizonyult, mulatságos történeteket beszélt el gyermekkorából, ugy, hogy Joel szóhoz se juthatott. Vacsora után körül ülték a kandallót, a férfiak füstöltek, a nők varrtak, ugy mint a régi jó időkben, aminek romantikáját Daffy annyira szerette. Szó jött a zenéről, amihez mr. Daffy is értett s Elizabeth meghalt édes atyja „concertiná"-ján nagyon szép, érzelmés dalokat játszott, majd énekelve folytatta tovább. A szép szerelmi dalok befejezése után Mária néni sírva fakadt. Ugyanígy énekelt és játszott az ő ura is ünnepnapokon s most eszébe jutott a mult... Mr. Daffy boldogan érezte, hogy ő itt a központja minden figyelemnek. Joel bevallotta, hogy ő csak vasárnaponkint a templomban szokott énekelni, de botfülű s a hangokat nem tudja egymástól megkülömböztetni. A nők kérték Daffyt, hogy énekeljen tovább, Joel pedig kezdte magát kényelmetlenül, feleslegesnek érezni. Mikor mr. Daffy elfáradt az éneklésben, Mária néni whistpartit indítványozott. A harmadik rubbernél Joel nyomatékosan indítványozta, hogy ideje lenne hazamenni de Mária néni tiltakozott: — J^ogy is ne I Hiszen nagyszerűen múlik az^.ő. Ha önnek korán kell kelnie, igazán nem marasztom, de mr. Daffy minek sietne ? Igazán sajnálom, hogy mr. Daffy nem az én szomszédom Woodlandsban, hanem itt a húgomé. Mikor aztán jó éjt kívántak egymásnak s a két férfi is elvált egymástól, Joel azt gondolta magában: — Ez átkozott dolog. Ennek végét keli szakitanom, még pedig minél előbb. És dühében mérgesen csapkodta botjával az útszéli füveket. Pedig egyébként nyugodt természetű ember volt. Elizabeth lefektette nénjét, aki még tovább áradozott mr. Daffyról. — És én fogadni mernék, — tette hozzá — hogy leánynézőbe jött. — De Mária néni, hiszen jól tudja, hogy Joel és én egy napon . . . — Eh, ha akarom, hiszem, ha nem akarom, nem hiszem. Elizabeth kedvetlenül hallgatott el.