Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-01-15 / 3. szám

a monográfiában jelentenek egy sort, egy-egy számot, hanem eleven, nagy­szabású alkotásokat, olyan méretűe­ket, aminőket eddig csak a főváros számára tartottak alkalmasaknak. Ez a törekvés szülte az ellenté­tet a főváros és a vidék között. Ez még magában nem jelentene semmi veszedelmet. Olyan versengés ez, a melynek csak az ország látja a hasz­nát. A fővárosnak már nincs mit tartania a közigazgatási, kulturális és gazdasági decentrálizástól. Amint a fokozott termelés a fogyasztókat, az újságok számának növekedése az olvasókat szaporítja, — . a vidéken létesített uj intézmények talán el­vonnának valamit a fővárostól;, .de, sokkal nagyobb mértékben növelnék azok sz-ámát, akik ezeket az intéz, ményeket igénybe veszik. Az egye ­! tem á -képzett emberek számát, a : tőzsde áz Üzleti életet,: a vállalatok számát, a vidéki gyárak a fogy asz tókat, esetleg a ki vileli. Ezen a té­ren a fővárosnak nem lehet oka a féltékenykedésre s a. kormánynak nem lehet elzárkózni az elől, hogy az állam áldozatait ezután a vidéki középpontok fejlesztésére, — azok erősítésére és gazdagítására hasz­nálja fö! Egyéb ellentét azonban a fővá ros és a vidék, különösen a vidéki városok között nincsen. —- Típusok megkülönböztetik a kettőt, az élet mód más és más közöttük, de egyik se mondhatja magáról, hogy a másik kizsákmányolja. A főváros és a vidék között nem csinálnak kereskedelmi mérleget s igy nem lehet megállapí­tani, hogy mi több : az a pénz, ame­lyet a vidéki ember Budapesten el­költ, amit Budapesten vett, vagy onnét küldött árukért fizetnek, — vagy az, amit a fővárosnak óriási gyomra a vidék által szállított éle­lemért adózik. A kettő körülbelül egyforma lehet, s ha az egyik arról panaszkodik, hogy reá nézve az élet drágább, súlyosabb, — viszont neki több jut az élet, a haladás kényel­méből, szórakozásaiból, szellemi ja­vaiból, mint a vidéknek. < . Néni jó erről az ellentétről so­kat beszélni, még tagadva se. Ha van ellentét, amely csak az okos és indulattól ment versengésnek ellen­tété, : ne vadítsák azt gyülölkö déssé, irigy féltékenységgé. Az igaz­ság ott van, hogy a vidéki ember ép oly tiszta szívvel örülhet, ha látja, hogy Budapest a komoly dol gokban is Európa metropolisai mellé állhat, mint aminő kevés oka van a fővárosnak sajnálni, hogy Magyar­országon a kisvárosi kicsinyességek és a nyárspolgári szokások fészkei­ből erőteljes tartalommal biró közép­pontok fejlődnek és a kormány tel­jesíti kötelességét, hogy azokká is váljanak. Városatyák a közgyűlésen. Elbucsuztattuk az ó évet és sok re­ménnyel köszöntjük az uj évet. Éz alka­lommal — mint a közérdek képviselői — bizonyos aktualitást vélünk látni abban, ha a sajtó a váro3Í közélet fórumán szereplő férfiaknak a városi ügyek iránt tanúsított érdeklődéséről megemlékezik. Illustrálva ez­zel, hogy mikép gyakorolják a városatyák alkotmányos jogukat, amely nekik szót ád a városi ügyek intézésében és ez legjobban abból a kimutatásból tűnik ki, amely arról számol be, ki hányszor vett részt a város közgyűlésein ? Kétségtelen dolog, hogy nem a köz­gyűléseken való részvétel a fokmérője an­nak, ki mennyire veszi ki részét a várös közgyűléseiből és ki mennyi hasznot hoz a város közéletének terein, de annyit minden­esetre ki lehet venni a kimutatásból, hogy mennyire érdeklődik a város közügyei iránt. Az elmúlt esztendőben Pápa városa tizenöt közgyűlést tartott. Az alábbiakban adjuk a részletes kimutatást : Tizennégy közgyűlésen jelen volt ; Besenbach Károly. Tizenhárom közgyűlésen jelen volt : Jilek Ferenc. ' 7 ; Tizenkét közgyűlésen jelen voltak : Dr. Kende Ádám, Pados József, Petrovics Mihály, Remer Ferenc, id. Szalai József. Tizenegy közgyűlésen jelen voltak : Bottka Jenő, ifj. Edeiényi Szabó József, Győri Gyula, Gyuk Nándor, Hajnóczky Béla, Nagy Sándor. Tiz közgyűlésen jelen voltak : Ács Ferenc, Bhu Henrik, Borsos István, dr. Gottlieb Sándor, dr. Hoffner Sándor, Kerbolt Alajos, Kőszeghi József, dr. Lővy László, Polgár Sándor, Varga Rezső, dr. Kőrös Endre. Kilenc közgyűlésen jelen voltak: Billitz Ferenc, Bőhm Samu, Bognár János, Baráth Károly, Bodó Ignác, Csurgai Gyula, Fischer Gyula, Koréin Vilmos, Keresztes Gyula, Kovács József, dr. Seheiber Jenő. Nyolc közgyűlésen jelen voltak : Dr. Balla Róbert, Barna Ignác, Barát József, tem -— készülve az ügyvédi vizsgára — nagybátyámnál, aki erdész volt ott a világ végén. Elég volt egyszer látnom Amál ka angyali arcát, hogy szépségének rabja le gyek. Elég volt egyszer . beszélnem vele, hogy lelkének angyali fehérsége megigéz zen. Családjánál is szívesen láttak. Apja egyszerű székely paraszti sortól szerencsés faspékulációk- révén lett miHK>mos. -De a parasztgőgöt a harisnyával együtt nem ve­tette le... Keservesen . tapasztaltam, mikor Amájkabeleegyezésévef megkértem az imá­dott leány kezét/ * ' ; _Csak nem kosáraztá ki a :Székely- / föld ^|szebb jövőjű fiskálisát;?••••,— álmél­kodütjv a Pi-sta bojtár... ••/,: • -; 77 Dé "még milyep Citrán'^ bólintott szomorúan fbjével az ügyyéd ^s.müyen, meg^faifo szavakkal. Kije 1 entett e;rJi0gy; az ő [>fiizén -fegy 5• d i p 10 más' éhenk'óráí>sem .fog uraskodni. Vagy jóravaló üzletémberé lesz a íaiiya, vagy senkié-. - v ••; ; Fölsíró" csu'klás akasztotta meg a .pa-, . naszos-beszédet. A Pisla keze ökölbe szo ruít(" mintha .messze, távolba szeretne nagyot ütni önkéntelenül idegesen koemtottak és Sándor • folytatta: _ : ­; — Megszégyenülten távoztam. Talán . fegyvert emelek magamra, ha az az édes, jó kis leány meg nem ígéri, hogy várni fog reám, amíg hírt, vagyont szerezve érte jö­vök'. Azóta egy év telt el. Irodám hihetet­lenül föllendült s most könyveimmel, szám­adásaimmal fölfegyverkezve, jogos önérzet tel kérhetem meg a kezét imádott angya­lomnak, akiről egy év óta még hírt sem hallottam, mert szégyenében nagybátyám •s elhelyeztette magát arról a vidékről. A Pista gyerekből kitört az egykori ujságiró-vér. — És ha hűtlen lett az imádott nő? — vetette közbe. —• Akkor valaki meghal — felelte tompán Sándor s szavának jóslatszerü ko­m0rságátó l mindketten megrázkód tak. A piszkos ablaküvegen bederengett a hajnal. A szomszédos völgyben hangos zu­gássa], kattogással indultak meg a kis vízi fürészmalraok. A csárdás is rájuk köszön­tötte ra jó reggelt s kinyitotta az ivó ajta­ját. Éppen ideje volt. A gyergyói síik felől •csengős lovak kapaszkodtak í'ol. Uj vendég érkezett. Mikor kibontakozott bundájából, Sándor majd a nyakába ugrott a deresedő embernek. ' ­: — Márton bátyám ! Elébem jött V I — kérdezte csillogó szemmel. Az Öreg kelletlenül, huzakodva felelt: .-— Nem éppen! Az Amál lányomat, meg az urát várom ! Sándor rémülten hanyatlott hátra, csak az asztal, meg a Pista gyerek gyors segít­sége mentette meg az eleséstől. A megrendítő pillanatban a kérges szivü öreg is mentegetődzésbe kezdett : — Hát nem is tudja, öcsém ? Kará csonkor történt. Szegény kis lányom a nyár óta sorvadt, betegeskedett. Az orvos azt mondotta, hogy adjuk férjhez, akkor majd visszanyeri az egészségét. — Egy derék, igyekvő ember volt éppen kéznél, akivel tudtuk, hogy szerencsét csinál. Egy kicsit akaratoskodott, de nekem, tudja, öcsém, nem lehet ellentmondani, mikor egyetlen lányomnak a javát akarom. Megtörtént az esküvő, elvitték messze, Háromszékre s most várom haza az én kis menyecske­lányom. Krétafehéren, egész testében remegve hallgatta végig Sándor boldogságának ha­lotti beszédét. Mielőtt egy szót is szólhatott volna, felpattant a vendégszoba ajtaja. ,s dult arccal rohant ki a férfi, —• Orvost, segítség, meghal a felesé­gem ! ordítozta magánkívül. Szétnézett a szobában s pár ugrással az Öreg székely mellett termett. Megrázta iszonyatosan, az­tán a fülébe zokogta : — Apám ! Vége mindennek! Vége Amálnak ! Sándort egyszerre fölrázták a rémes szavak. Az éjszakai sorstragédia minden jelenete mélyen belemarkolt a szivébe. A havasi tetőn a magános csárda, amelynek füstös ivójában, míg ifjú, rózsás kedvvel duhajkodott, addig a szomszéd szobában halálra hervadt egyetlen rózsaszála. Már leszakított rózsaszála. Villámgyorsan tűnt el a vendégszoba ajtaján s a többiek utána siettek. A pamla­gon, a meleg vánkosfészekben csontra so­ványodott, lázasan pihegő, fiatal nő feküdt. A zajra fölemelte fejét. Kinyitotta szemét s vértelen ajkáról fájdalmas sikoly reb­bent el: — Sándor! A fáradt pillák újra becsukódnak. A feje élettelenül hanyatlik vissza a már mellette térdelő szerelmese karjára. A csárdás az ajtóban keresztet vet. A Pista gyerek pedig megdermedt szomo­rúsággal suttogja magában : — Csakugyan meghalt valaki!

Next

/
Thumbnails
Contents