Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-03-19 / 12. szám

XXT. évfolyam. IPárpEi, 1911- március 1012. szám. L 0 \ 1 Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésében. A Müller-vonatok. Mikor a mult január hó 22-én elö adást tartottam a Jókai körben egy Pápán szervezendő műszaki iskoláról, a jobbára hölgyekből álló közönség derült mosollyal fogadta azt a kijelentésemet, hogy akármely automobilgyár szívesen adna ennek az iskolának tanítási célra valami kimustrált automobil gépet; pedig akkor már kezemben volt, — érdeklődőknek ma is meg mutathatom, egy magyarországi nagy automobilgyár levelét, hogy a tervezett iskolát, ha Pápán létesül, a tőle telhető mindennemű támogatásban részesíteni hajlandó. Tervezetemet, javaslat alakjában, már két hónapja benyújtottam a városi tanácshoz ; még eddig nem foglalkozott vele; gondolom, ugy vélekednek az intézők, miért nem álltam elö tervemmel előbb, mielőtt t. i. a város lekötötte a sok ezer koronákat a hitfelekezeteknek ; lenyeltük a békát — nem akarunk húsról beszélni. Azt hiszem, nekem egyénileg nincs szükségem műszaki iskolára ; majd én csak explikálom tovább is a római meg a görög klasszikusokat, — a város közönsége ám lássa, mit fog csinálni, ha maholnap az utcaseprői állásokért is diplomás emberek fognak versenyezni ; ha olyan bölcs elrendezésnek találja a lateíner emberek szaporítását, hogy e célra erejét meghaladó áldozatokra is vállalkozik, nem történik rajta semmi sérelem ; ámbár gondolkodó emberre viszásan hat, mikor olyanféle mesterkedéshen látja kimerülni a legjobb szándékúak igyekezetét, mintha egy embernek kevés volna egy száj és két kéz; mért nincs megfordítva ; mekkora élvezet lenne, egyszerre két szájjal habzsolni, hiszen elvégre csak egyik kezünkre van szükségünk, hogy az ételt szájunkhoz emeljük. Hát ha nincs módunk most már műszaki iskola felállítására, megpendítek ismét egy eszmét, amelyre még azt se lehet mondani, hogy hozzá pénz kellene, megcsinálja nekünk más, csak jelentsük ki, igénybe akarjuk-e venni. A Bp. Hírlap febr. 25-i számában olvasom a „Magyar Müller-vonatok r. t." hirdetését (Bpest, VIII.' Üllői-ut 2 sz.) mely szerint nevezett társaság igazgatósága azon kérelemmel fordul a vármegyei és községi hatóságokhoz, valamint az összes ipari és kereskedelmi körökhöz, szíveskedjenek vele közölni azon helyeket és eseteket, a melyekben közlekedési és fuvarozási vonalak gépszekér vonatokkal vagy sinvonatokkal való létesítése kívánatosnak mutatkozik; a hol ez iránvu jövedelmezőségre biztos kilátás van, ott a Milller-társaság saját számlájára fog ily közlekedést létesíteni. Ez világos beszéd ; a nevezett társáság, mely f. évi febr. 23-án alakult 1 millió korona alaptőkével, s melynek talalmányát, sok évi kísérletezés után, a porosz hadvezetőség általános használatra elfogadta s melyet a m. kir. kereskedelmi minisztérium kiküldött szakértőivel megvizsgáltatott s teljesítő képessége iránt teljes elismerését nyilvánította, — kész mindenütt saját számlájára ilyen közlekedési vonatokat létesíteni. Ennek a Müller-féle vonatnak, a Bp. Hírlap leírása szerint, nincs lokomotivja, gépkocsija, voltaképen egy mozgó villamos középpont, mely az általa előállított erős áramot leadja az utána következő kocsi minden egyes tengelyének. Ilyenformán a vonat minden egyes kocsija magamagát hajtja. Hogy van-e szüksége, tudná*e hasznát venni Pápa és vidéke egy modern TÁRCZA i. Ott ült minden nap a villa előtt a parkban, közel a nagy, vasrácsos kerítéshez, a puha szőnyeggel borított hintaszéken. Délután, mikor már nem tűzött oda olyan hevesen a nap; s benn, a nagy ebédlőben teríteni kezdtek az uzsonához, gyorsan megitta a kávéját ós sietett kedvenc helyére. Szerette nézni a robogó kocsikat, s a járókelőket. A rózsaszín-, meg a fehérruhás vidám kis varrólányokat; nagy, virágos kalapjukban, rikitó színű napernyőikkel. Meg az udvarlóikat; a kiöltözött kereskedősegédeket, — meg néha-napján egy egy jogászt, vagy fiatal bankfiut. Milyen vidámak voltak ; odahallatszott a kacagásuk, egészséges, üde, csengő hangjuk. Néha el elmaradt egy egy pár a töb biektől. Sokszor meg is álltak és olyankor olyan halkan beszélgettek, hogy nem hallott belőle egyetlen szót sem. Pedig a lélegzetét visszafojtva hallgatta Erzsike ; hátha elleshetne egy két szót. Ugy szerette volna tudni: mit beszélhetnek azok ? Bizonyára bizalmas, kedveskedő, édes szavakat; talán a szerelemről, vagy éppen ígéretek, esküvések, tervek a jövőről. Ha egyszer hallhatná ! . . . És csak nézi, nézi őket, s talán már nem is látja; homályos lesz a két szeme a könytől, a két nagy, beszédes, sötét szeme. Aztán rángatózni kezd a szája széle, és megrázkódik az egész teste. Sir. Keserves, szomorú, kétségbeesett sírással, mint a halálraítéltek, reménytelenek szoktak. Ha ő is olyan lehetne ! Bohó, nevető kis varrólány. Ha szegény is, de egészséges. erős és éptestü. De ő nyomorék. Ferde a válla, a hátán meg pup van ; csúf, gömbölyű kinövés. Igy, amikor ül, nem látni, de ha feláll, ha jár, — olyan szánalomraméltó, groteszk kis alak. Az arca szép, csodaszép, szabályos, gyönyörű arc. A szemei mélytüzüek, beszédes,

; sötét szemek. Az arcbőre rózsás, finom. És gazdag. Dúsgazdag, előkelő. Elhalmozzák mindennel, kényelemmel, jóléttel, de mit ér mindez ? Benn, a nagy ebédlőben, most végződik az uzsona. Zongorához ül'nek, s valami könnyű, pikáns kis dalt dalolnak. Majd ke ringót játszik valaki; s táncra perdülnek a sima parketten. Erzsikét nem kérdi senki, nem hiány zik senkinek. A nénéi jókedvűek és egy kicsit kacérak ; szeretnének már főkötő alá jutni. Mindent elkövetnek, hogy meghódítsa valamelyikük a szeplősképü Muki bárót. Ki gondolna a szegény, nyomorék kis lányra? Erzsike pedig ott ül a parkban, mig csak egészen be nem sötétedik, azután meg a szobájába megy, felgyújtja a villanyt, s olvas vagy sir —• sokszor egészen reggelig. II. Erzsike már napok óta vidám; és amikor benéz a kerítésen egy-egy kíváncsi, csodálkozó kis varrólány, mintha még mosolyogna is, amint mondja: — Nem irigyellek már többé, te borzasfejű, kis bohó, nekem is van már valakim. Még sohasem láttam, de tudora, hogy él, hogy milyen ; sőt még többet is tudok — sok sok mindent — és nem olyan szürke azóta nekem ez az élet; szebb az egész világ, melegebb a hangja, éltetőbb ; s erős, egészséges vagyok azóta én is. Ha tudnád, mennyire megváltoztam: olyan jókedvű, vidám, bohó lettem, akárcsak te. Olyan ... de mégsem -7 az én alakommal jókedvű és vidám ? És könyes lett az Erzsike két sötét szeme. De aztán megint csak mosolyog — hisz ő azt nem tudja, sohasem látott engem — csak a lelkem ismeri és azt nagyon-nagyon szépnek találja . . . Elővesz a zsebéből egy levelet. Olvasni kezdi . . . milyen érdekesen ir . . . egy lelki barát; egy ember, aki megért j engem, aki ugy gondolkozik, mint én, aki1 nek az álma, vágya közös az enyémmel —