Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-02-12 / 7. szám

ziumot és reáliskolát az első osztályba beiratkozottaknak legföllebb és ötöde végzi el s ezek kerülnek egyetemre, főiskolákra ; ezekből lesznek a társadalom vezetői ! 17—18000 főiskolai tanuló, majdnem két millió elemi iskolai tanulóból! Hat uj egyetemért vetélkedünk, mikor a 2 millió elemi iskolai tanuló semmi sem lehet, legföllebb cseléd, mester legény, három évig katona, ha csak nem tesz a gimnáziumban, illetve roáliskolábau, ami már majdnem egyet jelent, de nem sokat ér, érettségi vizsgát, de Isten ments, hogy még a gimnazista is valamire vigye termelő pályán, ha az érettségi előtt kitalálna lépni s olyan életpályán előre haladni, ahol minél hamarabb adnak kenyeret; ő is megtapasztalja, hogy nem egy % van a 99-ért, hanem 99 7u az egyért; érettségi nélkül nem lesz társasági ember, egy éves ön ként és, hanem szinte csak cseléd, al tiszt, segéd stb. Vizsgálódásaim arról győzött meg, hogy iskolaügyünkben nem a gimná ziümban van a hiba, az érettséginél sem, a zsúfoltságban se, hanem a szakiskolákban, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmiekben egyaránt, hogy nem engedik meg a follebb lépést az alsóbb tagozatból a középsőbe, inuen a felsőbe ; hogy ennélfogva ezeket kell megtermékenyíteni a demokratizmus szellemével s egy csapásra eligazodik minden ; elül a vásári civa kodás zaja, érettségiről, zsúfoltságról, minősítési törvényről, három éves katonai szolgálatról, drágaságról, pro tectióról, gyarmati kiuzsorázásról stb. Midőn igy számon vettem, milyen iskoláink vannak és nrlyenektiek kellene lenni, tanulóknak és taníttató szülőknek kulcsot adok a kezökbe, mellyel a rejtélyes zárakat megnyit hatják, a boldogulás útját megtalál hatják s ami a fő, nem fognak bukdácsolni, kísérletezni a pályaválasztással ; nem szorulnak a hatalmasok pártfogására egy kis álláskáért, hanem megtanulnak járni a maguk lá bán, boldogulni a maguk erejéből; nemcsak százakat takarítanak igy meg | a tanulás évei alatt, hanem többet ér, kiválaszthatják az életpályát, melyen tehetségeiket legjobban érvényesíthetik. Hogyan és mi módon, épen azt fejtegetem tanulmányomban, hivatalos adatok egybevetéséből. Javaslataim már a tanügyi hatóságok előtt vannak ; hogy mielőbb meg is valósuljanak, a társadalom tá mogatására van szükségem. Ezt ké rem mindenek előtt, a figyelmet, az érdeklődést olyan kérdések iránt, me lyek megoldása millió és millió ember érdekét érinti a legközelebbről s nem annyira pénzkérdés, mini jóakaraton múlik. Ha sokan, lehetőleg mindenki, akire tartozik, süigeti azoknak a prob léniáknak elintézését melyeket fölvetettem, kétségtelenül meg is fognak valósulni. A m. e. 5 ívnyi munka ára egy korona, melyet vagy címemre tessék utalványozni, vagy ha kényelmesebb, utánvétellel megrendelni nálam a mnnkát. 10 példány megrendelésénél 10 7o-ot engedélyezek, 100 példánynál 15 7

0-ot, illetve 10 példány megrendeléséné! küldök 11 et, 100 példány nál 115. a malomból. Kezében már ott volt a boros kancsó. Ettek, ittak s nagyokat hallgattak. Az asszony, mint egy néma árnyék lebegett körülöttük, Az öregnek nem volt természete a kérdezősködés. Várta, hogy majd csak panaszkodni fog az, akinek faj Csak akkor ütődött meg igazán, mikor az .ágymögötti sarokba nézett. Pista nyomon követ'e a tekintetét. — A sánta Vaszitól, a hegyentali molnártól kaptam azt a puskát, farkas jár a juhokra, — mentegetődzött. — Eltakarítsd azonnal, — mordult rá az öreg —•- a puskás ember könnyen a vadorzás gyanújába esik. Aztán búcsúzkodott is. Alig nyelte el alakját a korai sötétség, Pista sietett ki a patakhoz s a hideg vizbi áztatta lázas arcát. Vadul dobogó szivét is megdörzsölte a hüs cseppekkel. Mindhiába. Vére lobogott, lázongott. Kívánta azt az égő szemű, szép asszonyt, Maruczát, aki Hányadon, a vásárban, csak elébetoppant. A kezét is meg fogta s azt is mondta, hogy még mindig szereti. Leitatta mézes pálinkával, de a pálinkánál is édesebb volt a csókja, tüzesebb az ajka. Ma éjjel pedig várja, egyedül várja fönn a havasban. Forró vérhullám borította el az agyát. Berohant a szobába a puskáért, hogy legyen gyen védőfegyvere az éjjeli útra. Á felesége két karjával átfogva igyekezett visszatartani. Mióta a hunyadi vásárról visszatért, nem volt egy jó szava a szegény asszonyhoz. Most annak szenvedő arca, hideg, reszkető keze, annál kívánatosabbá tették a másik mosolygó, meleg asszonyt, és elrohant. Kitépte magát Duhajkodó szélvész muzsikált a förgeteges éjszakákon. A nyírfák karcsú, fehér törzsének keserves sírását eltompította a sötét fenyőtömegek komor, fenyegető zúgása. A vízmosásos, veszélyes ösvényeken lihegő, fújó vadként, észnélkül törtetett fölfelé a szabadjára engedett érzékek korbácsától űzött ember. A tetőn egy pillanatra megállott, hogy kifújja magát. Az arcába verődött nedves, csapzott ágak hűvössége valami kis józanságot lopott bomló agyába. Eszébe juttatva, hogy utolsóbb az utolsó, elvetemült vadorzónál is, mert az csak az oktalan vad vérét szomjazza, mig ő most egyetlen jói-tévőjének a szivét, a boldogsá gát készül megrabolni. Összerázkódott s akaratlanul is hátra tekintett az elhagyott ösvényre. Visszariasztó sötét lepel, vaczogtató nedvesség ült azon. Előtte az erdészlak ablakán kiszűrődő világosság puha, meleg fészket, gömbölyű asszonyi kart s piros, csókos ajkat ígért. A vér újra az agyában táncolt. Homlokán a verejték kínos, forró cseppjei harmatoztak. Dacosan vágta föl a fejét és a hátralevő pár lépést az ajtóig a szélvésszel versenyt futva tette meg. Hajnalra elült a szél. A Magura tetejéről gomolygó, sötét hófelleg előre hajtotta apró, fehérfoszlányos előőrseit. Kis hópely hek szállongtak a levegőben s az erdészlak félig nyitott ajtaján az asszony vergődve, reszketve, .félve, szinte durván taszigálta kifelé a még mindig csókolni vágyó férfit, A munka február végén jelenik meg s akkor megkezdem expediálását is. A megrendelést tehát tessék megtenni legkésőbb március 1 ig, mert csak korlátolt számú példánynyal rendelkezem. Mivel az elárusitással senkit sem biztam meg, a munkát csak nálam lehet megrendelni. Pápa, 1911. február 1. Jókai utca 96. sz. SARUDY GYÖRGY ref. főgimn. tanár. a Borzalmas rablógyilkosság zavarta fel az elmúlt szerdán városunk lakosságának jó erkölcsökhöz szokott békés nyugalmát. Egy elvetemült csavargó páratlan vakmerőséggel, előre megfontolt terv szerint fényes nappal vásárlás ürügye alatt bement Geist Mór zálogintézetébe s az üzlettulajdonos feleségét két revolverlövéssel ártalmatlaná tette, majd a merénylet egyetlen szemtanuját, egy kis 11 éves gimnazista fiút ugyancsak két lövéssel agyonlőtte, azután rájuk zárva az ajtót, eltávozott s egy közeli vendéglőbe ment iddogálni. Onnét csakhamar újból viszszatért a tett színhelyére, ahol a kis gyermek már holtan, a szerencsétlen asszony pedig eszméletlenül feküdt. Zavartalanul felfordította a napi pénztárul szolgáló asztalt s az ott talált néhány forintot valamint több értéktárgyat magához véve észrevétlenül eltávozott. A házbeliek csak később vették észre a történteket, de Geistné leírása s a zálogházi szolga útbaigazítása nyomán a rendőrség csakhamar elfogta a gyilkost, aki páratlan hidegvérrel ismerte be tettét. A városszerte rendkívüli izgalmat keltő rablógyilkosság előzményei és részletei a következők : A Közép-utcában levő Geist Mór tulajdonát képező zálogintézetbe szerdán délelőtt egy napszámos külsejű ember megfordult aki egy aranyláncot és gyűrűt akart vásárolni. Az üzlethelyiségben csupán Geist Mór mielőtt a frissen eső hó árulójuk lehetne. Utána sem nézett, most már a félelemé volt egészen. Odakuporodott a tűzhely padkájára s a fenyőhasábok izzó iángja mellett is fagyos dermedtséget érzett minden tagjában. Az ablaküvegen sehogy sem akart jelentkezni a megváltó reggel. Szürke, átláthatatlan oszlopsorokban omlott alá a hó. Léptek zajára riadt föl. Az embere kopogott. Halálos félelemmel nyitotta ki az ajtót s azon bedőlt inkább, mint belépett a hóval borított ember. Ledobta magát a kemény, tulipános lócára s. onnan hörgött belőle a szó : — Ott fekszik a vágásban... holtan ... a Pista ! Az asszony nekitámaszkodott az ajtónak. Behunyta a szemét s ugy várta, hogy mikor száll el belőle is a lélek. Az öreg rá sem nézett, csak beszélt saját magának : — A havazástól látni sem lehetett. Valaki bujkált a fák között. Rákiáltottam. Szaladni kezdett, utána lőttem. Odamegyek, jó Isten I A Pista! Fejéből folyik a vér. Mellette a puska, az átkozott puska ! Vadorzó lett belőle. A vadorzó szóra föleszmélt az asszony. A veszély őt már nem fenyegette. Odasimult bátran az öreghez. —• Megsimogatta hótól, könytől nedves arcát s mintha vigasztalni akarná, hideg és meggyőző hangon súgta a fülébe : — Az édes apja is vadorzó volt I