Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-02-12 / 7. szám

nagyszámú mészáros és hentes iparosokra, nemkülönben a magánfogyasztókra közegészségügyi szempontból is nagyfontosságú, söt mondhatni létkérdés. Feltéve, de meg nem engedve, hogy mindezeket mellőzve, sürgetni kell a közvágóhidnak minél előbbi létesítését már azon szempontból is, mivel köztudomásu dolog, hogy naprólnapra rosszabbak a munkás viszonyok, ugy az építési anyrg valamint a munkaerő drágul és ezen halasztással csak költségesebbé tesszük ezen ránk nézve elodázhatlan közintézmény létesítését. Nincs több mondani valónk. Polgármesterünknek néhány hónappal ezelőtt tartott egyik közgyűlésen tett kijelentése után nemcsak hisszük, hanem elvárjuk, hogy a közvágóhíd kérdése — mely nem tudjuk hol aludt el — tervekkel és költségvetéssel felszerelve legközelebb napirendre fog kerülni. De nemcsak városunk polgármesterében bízunk, hanem városunk képviselőtestületétől is elvárjuk és nincs okunk kétkedni, hogy akkor midőn városunkat érdeklő ily fontos kérdés létesítéséről van szó, minden lehetőt el fog követni a közvágóhidnak minél előbbi létesítésére. Ugy halljuk, hogy a tervek és költségvetések felülvizsgálás céljából a veszprémi állami építészeti hivatalnak lettek beküldve. Ha a közvágóhidi tervek és költségvetés ezen hivatalnál aludt talán el, ugy sürgesse meg a városi hatóság annak elküldését, mert ezen közvágóhíd minél előbbi létesítése városunk és lakosságunk közös érdeke és egyben közegészségügyi érdeke is. Bemokratikus közoktatás. A helybeli ref. főgimnázium egyik érdemes tanára Sarudy György „De mokratikus közoktatás" cimen egy munkát ad ki, mely a szakiskolák fontosságát és szükségességét igen érdekesen illusztrálja. Erre vonatkozólag egy „Felhi vás*-t bocsájrott közre, melyet hoz zánk is beküldött és tekintve az iid| vös eszméket, melyek ebben megnyilvánulnak, egész terjedelmében a következőkben közöljük : Felhívás ;

;Demokratikus közoktatás" cimil munkám megrendelésére. 1911. február folyamán hagyja el a sajtót m. e. 5 nyomatott ivre terjedő tanulmányom, melyben a gim názium álláspon(járói szemlét tartok közoktatási intézményeinken s arra a következtetésre jutok, hogy mig gimnáziumunk a legdemokratikusabb iskoláink, mert kapui mindenki előtt nyitva, állnak, szakiskoláink, bár többnyire a legújabb korban, a 18—19. században keletkeztek, a legfeduálisabb közintézetek a világon, az alsóbb fokúból a középsőbe, innen a főisko lába, akadémiára semmi módon, se megfeszitett szorgalommal, se hatalmas pártfogással nem engedik meg fellebb lépést; aki gazdasági akadémiára, erdészeti, bányászati, állatorvosi főiskolára, műegyetemre akar jutni, ép ugy kénytelen gimnáziumot j végezni mint aki papi, ügyvédi, or| vosi, tanári pályára készül. Sopánkodunk aztán a gimnáziumok zsúfoltságán; összecivakodunk a drágaságon, hogy a/,ért van e, mert sok a pénz a világon, de kevés a ter raény, vagy azért, mert keveset termelünk, de sok a közvetítőnk? Mintha valakit egy terembe csuknának, amelynek a kulcsát eldugják — s aztán nagy képpel tanakodnak az esetről, hogy akik bent vannak, voltaképen í milyen okos dolgot művelhetnének, ! — jáíszthatnak bújócskát, kinézhetnek az ablakon, összeszámolhatják a járókelők lépteit, megfigyelhetik a pókháló szövését, versenyt vadászhatnak legyekre stb. stb., azt azonban nem akarják elérteni, hogy a szoba becsukva börtön ; hogy a szobában szabadon akarunk ki s bejárni, nyu godui vagy a zivatar elől megvonulni, de az élet, a tenni való nem a négy fal közt, hanem kint a szabadban vár reánk. Engedjék megtanulnunk a többet termelés titkát; ne zárják el a nép százezrei előtt a műszaki ismeretek útját, ne kényszerítsenek mindenkit a gimnáziumba, hanem engedjék följebb lépni a maga szakiskolájában, akkor nem lesz a gimnázinmban zsúfoltság, nem lesz a mezőgazdasági terményekben hiány, ipari cikkekben behozatal, vámpolitikában kizsákmányolás. Értéktelen jelszó, hogy a ginmánii'i m»lwiiimiMii»iimitál MMMumifc—mirni n —inwimiiMii'i iwnm az asszonyt, hogy hű lesz hozzá örökre, így hnvasi „szokás szerint, anyakönyvvezető nélkül is. 0 is megesküdött, hogy agyonlövi, mihelyt hűtlenségen, rosszaságon éri. A gyöngyélet: a felejtésnek kitűnő iskolája. Á Pista gyerek is minden nagyobb fölindulás nélkül vette tudomásul a különös összekelést, Eivette a molnár Erzsikéjét, de a gyámapja küszöbét nem lépte át, ke rülte a találkozást, azzal az asszonnyal, mint a fenyegető veszedelmet. Az öreg azonban gyakran rajuk nyitotta az ajtót. Épp ugy, mint most is. Az asszony a bölcső mellől sietett elébe. A szeme vörös volt a sírástól. Ferenczi nem akarta észrevenni. — Ketien vesztek össze, ketten is béküljenek ki, — nyugtatta meg saját magár. Megcirógatta az asszony halvány arcát. Valami vacsorafélét kért, mert az éjjel nagy kerülőt tesz az erdőben, ahol már sok a vadorzó 115 orn s csak reggelre fordul haza. Az asszony lángot lobbantott a tűzhelyen. Az erdőőr pedig a bölcső felé hajolva boldogan günyögte a kis űunak, hogy a Mikulás mennyi szépet hoz, — a Marucza néni beszélt vele tegnap, Hunyadon, a vásárban. — Tegnap ... ? Hunyadon ... ? A vásárban ... ? — kérdezte rémülten, szakadozva az asszony. Rángatódzó ajka a ráeső tüzíénynél kínos szenvedésről beszélt. Nagy világosság nyílt meg szeme előtt egyszerre, hogy annál nagyobb sötétség maradjon szivében, lelkében utána. Ferenczi a kis gyereké volt egészen. Észre sem vette az asszony nagy fölindulását. Az ajtó is robajjal nyílt: Pista jött den gondja az árva gyerek volt, akinek szomorú sorsa visszatartotta a házasságtól. Bárhogy is kívánta a havasi gazdaság a gondozó kezet, nem mert asszony után nézni. Naponkint kockán volt az élete : az ő árvája ne szoruljon senki kegyelemkenyerére. Kiadta a kis fiút egy szegény pakulárcsaládhoz s fizetett érte pontosan. Mikcr suhanccá serdült, a molnármester vette magához. Szorgalmas, csöndes, mindenre használható legény lett. Gyámja az éveksorán aggódva figyelte, hogy nem „tör-e ki a fiúból az apja gonosz vére. Örömmel látta, hogy nem vonzza az erdő, s hogy nem ingerli a puska, vad. Egy jó kis szelíd leánya volt az öreg molnárnak, s a két öreg ugy határozta, hogy a katonaság után Isten akaratával legyenek egymáséi a fiatalok. Az első keresztvonás itt fenyegette az erdőőr számítását., Akkoriban került Ma rucza haza. A havas legszebb leánya vol; egy év előtt is, mikor férjhez ment a városba valami úrféléhez, de még csak mosr, lett igazán kívánatos teremtés, hogy asszo nyosan kitelt a formája. A házasságáról nem sokat beszélt, de annál több jó szót adott, a legényeknek. A legédesebb, a legboldogitóbb szavait mégis a Pista molnárlegénynek tartogatta. Csakhamar fenn a havasban is megtudta az erdőőr, hogy az a veszedelmes, céda menyecske kapja az első követ, ha őrölni akar. Az ő zsákját, segiti át egyedül a keskeny pallón a Pista gyerek s azért a legényverő, két szép villogó szemért könnyez álmatlan éjszakákon a szegény kis molnárleány szeme. Az öreg érezte, hogy ég a ház a gyámfia feje fölött s itt menteni keil. Addig törte az agyát különböző mentési módokon, amig nem kisebb ur, maga a császár jött a s-'oitségére, Pistát elvitték katonának. A v( széiy egyelőre elmúlt, de Ferenci a még pislogó parazsat is szét akarta tiporni. A legelső vasárnapon fölvette újdonatúj, sötétzöld vad ászruhaját. Fölcsatolta szépen kifényesített ka-másniját. — Fejébe csapta t;, zet'geszakálas, hetyke tiroli kalapot s vállára vetve méltóságának jelvényét, a kétcsövű puskát, ugy indult ei, hogy megmossa {• fejét annak a boszorkányos fehérszemélynek. Egész'uton válogatott az elmondandó gorombaságok között, de bizony mindegyik a torkán akadt, mikor az ajtóban egy lesütött szemű, szemérmesen piruló, gyönyörű, szép asszony fogadta. Olyan volt, mint a festett Mária kép, csak az arcán a két eleven gödrocske árult el életet. Az asszo,ny is, a szoba is ragyogott a tisztaságtól. A megszeppent erdőőr azt hitte, hogy a templomba lép. Mikor elbúcsúzott, nem is eralekezett arra, hogy miről beszéltek, csak egy volt bizonyos, hogy a Pista szerelmi ügyéről nem. Még két vasárnap látogatott el mindig fiatalosabban kicsípve Ferenczi a bűbájo3 menyecskéhez és pedig olyan sikerrel, hogy a harmadikon már Marucza vonult föl egy batyunyi czókmókjával az erdőőr havasi gazdaságába, a biztos jövőbe. — Lám, mégis csak boszorkány a lelkem, hogy ezt a derék öreg embert is meg tudta rontani, — csóválták a fejüket a falusiak. Az öreg pedig nem érezte magát sem öregnek, sem megrontottnak, hanetn megeskette